Schmitt nem látta
- Részletek
- Szemle
- 2010. november 19. péntek, 00:37
- Galamus-csoport
A hír:
Sem a köztársasági elnök, sem pedig Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz. Kiss Norbert csütörtökön, a Magyar Televízió Híradó című műsorában azt mondta: Schmitt Pál tájékoztatást kért tőle, miként fordulhatott elő az, hogy sem maga az államfő, sem ő, a kommunikációért felelős Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője nem tudott arról, hogy nyilvánosságra került egy "jó szándékkal is dolgozatnak nevezhető anyag".
Kiss közölte: sem az államfő, sem pedig ő nem látta az anyagot. Ez olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás. Elmondta: az államfő még szeptemberben küldött egy olyan levelet Salamon Lászlónak, a bizottság elnökének, amelyben tisztán, világosan kifejtette azokat a gondolatokat, melyeket az alkotmányozás folyamatában fontosnak talált.
Kiss Norbert szerint egy új, nemzeti gondolkodásba az is belefér, hogy az ember tud bocsánatot kérni, bocsánatot kérni egy olyan tartalmi hibáért, ami például az evangélikus egyház vagy pedig a katolikus egyház tagjait érte.
Mint mondta, hamarosan olyan anyag kerül a bizottság elé, amit azután érdemes lesz betűről betűre vizsgálni.
Az MTV Híradója szerint „A múlt héten lehetett néhány órán keresztül olvasni a parlament honlapján az elnöki hivatal szakértői által készített javaslatot, amely tele volt nyelvtani hibával. A szent koronát kicsi betűvel írták, több helyen nem egyeztették az egyes és többes számot, és több, az egyházakat érintő tévedés is volt benne.”
***
A megjegyzés
Kiemelt hírünk és az első rövid írás is Schmitt javaslatairól november 9-én született. Mivel én csináltam a feldolgozást, emlékszem rá, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság honlapján október 18-ai dátummal jelent meg az ominózus pdf (ez a Napi apró-írásban szerepel is). Nem tudom, mit jelent a dátum: akkor készült el, akkor küldte el az elnöki hivatal, noha a bizottság csak jóval később tette fel, vagy már október 18-án is ott volt a bizottság honlapján, csak senki sem vette észre. Egy biztos: ez az iromány október 18-án készen volt, és november 9-éig a kutya se figyelt oda rá, beleértve az elnöki hivatalt. És miután az Origo november 11-én számolt be arról, hogy a bizottság honlapjáról eltűnt a pdf, feltehetően az sem igaz, amit az MTV híradója állít, hogy ugyanis csak néhány órán keresztül volt látható a bizottság honlapján.
Megjegyzendő, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság honlapján nem szerepelt és nem szerepel az a levél, amelyet még szeptemberben küldött el Schmitt Pál Salamon Lászlónak, és „amelyben tisztán, világosan kifejtette azokat a gondolatokat, amelyeket az alkotmányozás folyamatában fontosnak talált”. Ez bizonyára magánlevél, Schmitt Pál írói munkásságnak része.
És mivel a pdf még mindig hozzáférhető a Napi apró-írásban, mindenki meggyőződhet róla, az-e a legsúlyosabb helyesírási hibája, hogy „kicsi betűvel írták a szentkoronát”.
(m. zs.)
Kapcsolódó írásaink:
Schmitt Pál javaslatai az új alkotmányhoz (Kiemelt hír)
Schmitt Pál alkotmányozási javaslatairól (Mihancsik Zsófia)
Az érzelemrokonító forraszték (Sándor Klára)