Fegyveres katonák a parlamentben?
- Részletek
- Napi apró
- 2010. november 17. szerda, 04:26
- Balogh S. Éva
Elhűlve olvastam, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter egy infokommunikációs konferencián Balatonfüreden bejelentette, hogy „a jövőben a Magyar Honvédség fogja őrizni a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket és a Sándor-palotát”. De hiszen a korona a parlament épületébe került még az első Orbán-kormány idején! Fegyveres katonák a parlament épületében? Hirtelen Horthy Miklós kormányzóvá választása 1920. március 1-jén jutott az eszembe.
Miért is? Azért mert ezen a napon a nemzeti hadsereg felfegyverzett tagjainak egy csoportja besétált a parlamentbe, hogy fővezérük beiktatásán jelen lehessenek. Lett is belőle nagy baj, ugyanis a képviselők egy része felháborodásának adott hangot. Akkor még a képviselők érezték, hogy fegyveres katonáknak nincs helyük a magyar parlamentben. Most meg úgy látszik, hogy a kormány beleegyezésével állandó jelleggel fognak fegyveres katonák a parlament épületében tartózkodni. Úgy látszik, a hatalom mostani birtokosai egyáltalán nem érzékenyek arra, hogy a törvényhozás székhelyén fegyveres katonának nincs helye.
De nézzük csak meg egy szemtanú leírását Horthy Miklós beiktatásáról. Előrebocsátom, hogy Horthy megválasztása nem a katonák parlamenti jelenlététől függött. Ahogy Huszár Károly világosan megmondta: „Ha holnap nem Horthy választjátok kormányzóvá, szét fogja verni a nemzetgyűlést.” Vagy ahogy Prónay Pál írta emlékirataiban: „Vagy egy államfő megválasztása, vagy pedig a fővezér által kihirdetett katonai diktatúra között kellett már Huszárnak választania.” Prónay „zászlóaljának katonái sorfalat képeztek a Gellérttől kezdve végig azon az útvonalon, amelyen a fővezér kocsija … haladt.... A Parlament épületét magát, valamint kijáratait, azután az arra torkolló utakat az Ostenburg-különítménye szállta meg.”
Majd így folytatta: „Az elégedetlenkedő képviselők utólag nehezteltek ezért, és óvásokat emeltek, mivel én magam és a különítményem néhány tisztje Horthy után oldalfegyverrel mentünk az ülésterembe, és az ajtóban állva néztük végig a kormányzó eskütételét.”[1]
Itt meg is lehetne állni, de egy kicsit továbbolvasva Prónay naplóját, találtam egy kis leírást, amely megint a jelenlegi helyzetre emlékeztetett. Horthy megválasztása után Prónay és haverjai összegyűltek megünnepelni a nagy napot. Hirtelen megjelent a frissen megválasztott kormányzó, akit éljenzéssel fogadtak. Mindenféle felkérés nélkül Horthy egy hosszú beszédbe kezdett, amelynek a tartalmát Prónay nem is tudta visszaadni, „miután hiányzott belőle úgy a logikus tartalom, valamint a gondolatmenet. Hangoztatta a hazaszeretetét, azután szeretett hazájának a sors felett siránkozott, de ezt is egy egészen idegen magyar kiejtéssel és mondatkapcsolásokkal tette – hozzá még olyan orgánummal és kenetteljes hanglejtéssel, amelyek engem minduntalan egy lelkészre emlékeztettek, aki egy halottat búcsúztat. Sokáig, majd egy órát beszélt. Mi tisztek, türelemmel hallgattuk, csupán megértő pillantásokat cseréltünk egymással. Szeged óta ez volt a második eset, amikor mélyen megilletődtem Horthy felett, és kételkedve kezdtem afölött gondolkodni – vajon meg fogja-e állani helyét, és meg fog-e tudni felelni azon követelményeknek, amelyeket még Szegeden az ő személyéhez fűztünk.”[2]
Vajon miért is találtam ezt a kis leírást érdekesnek?
[1] A határban a Halál kaszál … Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből (Budapest: Kossuth, 1963), 177 old.
[2] Uo. 178 old.
(Balogh S. Éva)