rss      tw      fb
Keres

FEOSZ: a digitális program végrehajtásába is vonják be a civileket

MTI 2010. november 16., kedd 9:01

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint az érintett civil szervezeteket nemcsak a Digitális Magyarország Program vitájába, hanem annak végrehajtásába is be kell vonni, a jogszabályok módosításakor pedig érvényesíteni kell a fogyasztók szerepének erősítését és védelmét.

A szövetség keddi közleménye szerint a fogyasztóvédelmi civil szervezetek bevonása a fogyasztók oktatásába és tájékoztatásába feltétlenül szükséges az infokommunikáció területén.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium társadalmi vitára bocsátotta „Digitális Magyarország Program” címmel a jövőben megvalósítandó kormányzati stratégiát. A program átfogó jelleggel szabályozza azokat a területeket, amelyek közvetlenül vagy közvetve a fogyasztókat érintik.

A szövetség úgy véli, hogy a fogyasztók a rég berögzült hagyományok miatt is még idegenkednek az elektronikus módon történő bármilyen ügyintézéstől. Így ilyen terület például a közigazgatás, ahol az ügyfelek nem mindig „ügyfélcentrikus” ügyintézéssel találkoztak. Ezért a FEOSZ a javaslat által előírt olyan ügymenetek bevezetését támogatja, amelyek lehetővé teszik a hétköznapi értelemben vett fogyasztóknak a választás jogát.

A szövetség egyetért a programban leírt, az állampolgárok esélyegyenlőségének, életminőségének, ezáltal az infokommunikáció területének fejlesztésével. Üdvözli, hogy ennek keretében kiemelt hangsúlyt fektetnek a digitális írástudás javítására és szorgalmazza e területen a tanítás és tájékoztatás eszközének igénybevételét.

A FEOSZ egyetért azzal is, hogy a programban szerepel a hűségszerződés jogintézmény felülvizsgálata, mivel ennek szabályozása a szolgáltatók gyakorlatában nem egyértelmű, illetve a szerződéses konstrukció nehezen átlátható.