rss      tw      fb
Keres

Huszonöt éve változatlan?




Azt mondja a külügyminisztérium szóvivője, hogy a magyar fél lezártnak tekinti az Orbán Viktor parlamenti beszédében a kárpátaljai magyarok autonómiájáról és kettős állampolgárságáról kialakult vitát, továbbá hangsúlyozza, hogy a magyar álláspont huszonöt év óta változatlan.


Bizonyos értelemben igen. Amikor Jugoszlávia került válságba, az akkori magyar kormány első dolga volt, hogy fegyvereket szállítson a Jugoszláviából kiváló Horvátországnak. Azután, amikor már felbomlott a korábbi szövetségi állam, Csurka István vetette fel, hogy itt az ideje visszaszerezni a Vajdaság magyarok lakta területeit.


Ugyanúgy, ahogy egy jóval korábbi huszonöt évben. Amikor Németország nekilátott Csehszlovákia megsemmisítésének, előbb a Rongyos Gárdát küldték át Kárpátaljára, majd bevonult a magyar hadsereg is. Amikor Németország rátámadt Jugoszláviára, a magyar hadsereg is megindult, és megszállta a Bácskát, a Baranyai háromszöget és a Muravidéket.


Most, hogy Oroszország modern Rongyos Gárdákkal destabilizálja Ukrajnát, Orbán Viktor a magyar Országgyűlésben egyszerre követeli az autonómiát és – Ukrajna hatályos törvényével szemben – a kettős állampolgárság lehetővé tételét. (Markó Béla írásaiban bizonyította, hogy a két dolog együtt nem megy. Ha autonómiát akarunk a magyar kisebbségeknek, nem tehetjük őket egy másik állam polgáraivá, hiszen ez azt jelentené, hogy egy másik állam polgárainak adunk különleges közös jogokat az ország területén. Elképzelhető, hogy ebbe bármely állam belemenjen?) Orbánnak ezzel sikerült kivívnia a lengyel miniszterelnök rosszallását.


El kell ismernem, Orbán beszédét a Galamuson elemezve nem figyeltem fel eléggé a kisebbségekkel foglalkozó mondatoknak a szokásoson túlmenő fogalmazására. Most ezért szövegszerűen újra idézem azt, ami Orbán beszédében az Ukrajnára vonatkozó utalásokat megelőzi: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan. A magyar ügyet európai ügynek tekintjük. A Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. Ez az álláspontunk, melyet képviselni fogunk a nemzetközi politikában.” Azoknak, akik szerint Orbán azt képviseli, amit huszonöt éve minden magyar kormány képvisel, fel kell hívni a figyelmét arra, hogy ez a mondat: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan”, így még sohasem hangzott el. A párizsi békeszerződésben a magyar állam tudomásul vette, hogy a határ túloldalára került magyarok újra a korábbi államok állampolgárai lettek, s a békeszerződés semmiféle autonómia-kikötést nem tartalmazott. Orbánnak ez a mondata, amely nem akármikor, hanem miniszterelnökké történő újjáválasztását követően hangzott el az Országgyűlésben, a világháború utáni nemzetközi rendezés megkérdőjelezését jelenti, és eléggé fenyegetően hangzik.


Ha ezt a bizonyos huszonöt évet áttekintjük, akkor azt mondhatjuk: volt ugyan kontinuitás a magyar jobboldal viselkedésében a Kalasnyikov-ügytől a mai Orbánig, de volt másfajta magyar politika is a szomszéd országok és a magyar kisebbségek ügyében: az alapszerződések és a közös kormányülések politikája a magyar kormány, a kormánykoalíciókban való részvétel a kisebbségi magyar pártok részéről. Mind a szocialista-szabaddemokrata kormányok, mind a határon túli magyar pártok olyan lehetőségeket kerestek a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek helyzetének javítására, amelyhez partnert lehetett ott találni a többségi politikai erőkben. Ez a politika kínált egyfajta megoldást „a magyar ügyre”. A státustörvény, a MÁÉRT, a kettős állampolgárság, vagyis a magyar szuverenitás elemeinek a határokon túlra való kiterjesztése viszont nem megoldást kínál, hanem felesleges feszültségeket kelt. A kettős állampolgársággal olyasmit vezetve be egyoldalúan, aminek szándékát az első Orbán-kormány idején Martonyi külügyminiszter még tagadta. Még Orbánék álláspontja sem változatlan, nem is beszélve a különböző magyar kormányokról. Antall és a szocialista-szabaddemokrata kormányok nem kérdőjelezték meg a békeszerződést, Orbán megkérdőjelezi.