Hack Péter
- Részletek
- 2010. november 15. hétfő, 04:40
- Hack Péter
Tovább a lejtőn
„A munkacsoport a visszamenőleges hatályú rendelkezések tilalmának Alkotmányban rögzítését indokoltnak tartja. Az Alkotmány jelenlegi szövege expressis verbis nem szabályozza a visszamenőleges hatály tilalmát. Ezt az Alkotmánybíróság az Alkotmány demokratikus jogállamra vonatkozó rendelkezéseiből vezette le.” Az Alkotmány-előkészítő bizottság II. munkacsoportja. Koncepció 2010. október 20.
Ezzel a szöveggel akkor valamennyi parlamenti párt egyetértett. Ezt követően – a jogállamiság nagyobb dicsőségére – a parlament elfogadott egy törvényt, amely öt évre visszamenően állapít meg adófizetési kötelezettséget (a Fidesz eredetileg egy évet akart, de később elfogadta a Jobbik javaslatát; a jogállamot a kormánypártoktól megóvni igyekvő MSZP nyolc évet javasolt!).
Ugyancsak a tegnapi nap eseménye, hogy az alkotmányozásból korábban kivonult MSZP és LMP után a Jobbik is otthagyta a tárgyalásokat. „Salamon László (KDNP) a Jobbik bejelentését követően az MTI-nek annyit mondott: a Fidesz-KDNP nem maradt egyedül az alkotmányozásban, a két pártnak kétharmados többsége van, a társadalom nagy többségének támogatását bírják. Kijelentette: 2011 tavaszára Magyarországnak lesz új alkotmánya.”
Most már csak az a nagy kérdés, hogy a társadalom nagy többsége mire is adott felhatalmazást a Fidesznek és különösen a KDNP-nek. (Meg tudja-e valaki mondani, hogy az utóbbi mennyi szavazatot is kapott?)
Mint arra már hétfői írásomban utaltam, szerintem nem világos, hogy mire is kaptak felhatalmazást a kormánypártok, mivel a választási programban nem szerepelt semmi az új alkotmányról, holott szerepelhetett volna. Ha például már a választási programban feltüntetik, hogy bizonyos kérdések visszaható hatállyal történő rendezése érdekében módosítani akarják az Alkotmányt és szűkíteni akarják az Alkotmánybíróság jogkörét, továbbá korporatív második kamarát akarnak stb., és a szavazók ennek ellenére támogatják a programot, akkor jogos lenne arra hivatkozni, hogy amit tesznek, az a választók akaratának teljesítése.
A bevezető idézetből kitűnő zavar is elkerülhető lett volna, ugyanis most nem tudjuk, hogy akkor teljesíti-e a Fidesz és a KDNP az áprilisi választásokon lezajlott forradalom követeléseit, amikor a visszaható hatály expressis verbis tilalmát akarja Alkotmányba foglalni (október 20-án), vagy akkor, amikor visszaható hatállyal adóztat (november 16-án).
A nép akaratára egyes törvényalkotási lépéseknél meglehetősen demagóg módon lehet csak hivatkozni, hiszen a képviseleti demokrácia keretei között nyilvánvaló, hogy a törvényalkotó többség számos olyan lépést tesz, amellyel kapcsolatosan előzetesen nem tudta kikérni a szavazók véleményét. Az új Alkotmány azonban nem ilyen kérdés. Mint ahogy a visszaható hatályú adóztatás sem.
A tegnap elfogadott szabályozással nem az a baj, hogy beszedi a „pofátlan” végkielégítéseket – aminek lett volna más alkotmányos módja is –, hanem az, hogy generálisan megnyitja a lehetőséget a visszamenőleges hatályú adóztatás előtt, amivel alapjaiban ássa alá a jogbiztonságot a jövőre nézve.
Nyilvánvaló, hogy az állam – bármennyire szeret is ebben a szerepben tetszelegni – nem mindenható. Így lépten-nyomon felmerülhetnek olyan helyzetek, amelyekre nem lehet előre felkészülni, például természeti katasztrófák vagy világgazdasági válság. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiből az az igény körvonalazódott, hogy az állam a saját döntéseivel ne teremtsen bizonytalan helyzeteket. Az Ab korábban nem csak a visszaható hatály tilalmába ütköző törvényalkotást tartotta alkotmányellenesnek, hanem azokat a törvényeket is, amelyek a polgároknak és a vállalkozóknak nem biztosítanak megfelelő felkészülési időt az új szabályokhoz való alkalmazkodásra.
A tegnap elfogadott új szabályozás megszünteti például a magántulajdon védelmét az állammal szemben. Az új rendelkezés szerint ugyanis abban az esetben, ha a tulajdonhoz való jogot egy költségvetési, vagy adótárgyú törvény sértené, az ilyen törvénnyel szemben nem lesz lehetőség Alkotmánybírósághoz fordulni. Ez a lépés pedig megnyitja az utat a mindenkori kormányzat előtt, hogy a magántulajdont, amit tiszteletben kéne tartania, rendkívüli mértékű adóval terhelje.
Az alkotmányos szabályozás szempontjából nem az a kérdés, hogy a jelenlegi kormány akar-e további ilyen lépéseket tenni. A kérdés az, hogy a jövőbeni bármelyik kormány tehet-e ilyen lépéseket anélkül, hogy alkotmányos következményekkel kellene számolnia. A válasz az, hogy igen, erre megnyílt az út. Ez viszont mind a magyar állampolgárokat, mind a Magyarországon pénzt befektetőket jogilag védtelenebb helyzetbe hozza, mint amilyenben eddig voltak.
Ha a mostani törvényalkotási lépések után a magánnyugdíjpénztárak tagjainak nyugdíjszámlára utalandó megtakarításai alkotmányos következmények nélkül elvonhatók, akkor a bankszámlákon vagy részvényekben, vagy befektetésben lévő magántulajdon elvonásának mi szab jogi gátat? Ezért – már csak a gazdaság instabilitását növelő hatása miatt is – kérdéses, hogy az elfogadott megoldások nem okoznak-e hosszú távon több kárt, mint amennyinek az elhárítására törekszenek. Ráadásul az alkotmányos rendelkezésekkel való kísérletezés olyan megoldások alkotmányba történő beemelésével járhat, amit utána – az alkotmányozó többség megszűnte után – akár évtizedekig nem lehet onnan kivenni. (Lázár János javaslatának három hét alatt három különböző változata született meg, mindegyik korábbiról kiderült, hogy nem jó, ahogy a végül elfogadott sem jó, csak ezt majd egy következő alkotmánymódosítással kell majd korrigálni.)
Az pedig külön rejtély, hogy a Fidesz frakcióvezetője T/1445/18-as számú zárószavazás előtti módosító javaslatában miért tartja fontosnak az Alkotmány 32/A § (6) bekezdésében annak a szövegnek a megerősítését, hogy „Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai a pártnak” ?