A mi hátországunk



A Fidesznek nincs nehéz dolga az ellenzéki térféllel. Eredményesek a megosztó taktikák. A Jobbik, a radikálisabb énjük kedves a választóik szívének, csak arra kell ügyelni, hogy folyamatosan kiszolgálják őket, annyira, hogy ne túl sokan fussanak át amoda. Az ötszázalékos LMP is teljesíti az elvárásokat. Buzgón bukott baloldalazik, és éppen nagyon elégedett a parlamenti bizottságokról folyó tárgyalásokkal.


Schiffer szerint – állítólag – soha nem volt ennyire konstruktív még ez a munka. Hirdetik, hogy ők a választás győztesei. Fordítsuk le: ők együtt győztek a győztesekkel, az összefogók meg megbuktak. És valóban, az összefogás hiába lett a második legerősebb formáció, a benne szövetségessé vált kis pártok – köszönhetően a Fidesz folyamatos buheráló munkájának, amelyet a házszabályon végzett – frakcióalakítási gondokkal küzdenek, bezzeg az LMP megint nem. Az előző ciklus végén ugyanis a Fidesz az LMP kedvéért módosította a házszabályt úgy, hogy – mint a választáson bejutott pártnak – legyen elég az egyébként előírtnál kevesebb, akár három fő is az önálló frakció alakításához, emellett nagyvonalúan törölték azt a korábbi megkötést, hogy ez a kedvezőbb elbánás csak akkor lehetséges, ha az adott párt listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselő ehhez a képviselőcsoporthoz csatlakozik. Az LMP esetében ugyanis ez a norma kizárta volna az új frakcióalakítást, hiszen az eredetileg bekerült pártból éppen 8 képviselőjük távozott.


A kormányváltó összefogás kis pártjai most azért nem képesek önálló frakciót alakítani, mert 2013 szeptembere óta a házszabály már különbséget tesz pártszövetségben induló pártok és önállóan induló pártok között. Kihagyták a rendelkezések közül azt az addig általánosan érvényesülő szabályt, miszerint képviselőcsoportot alkothatnak az ugyanazon párthoz tartozó képviselők akkor is, ha a számuk a frakcióalakításhoz egyébként megkívánt létszámot nem éri el, feltéve, hogy a párt országos listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselő ehhez a képviselőcsoporthoz csatlakozik. Vagyis innentől kezdve csak az ugyanazon önálló országos pártlistán bejutott képviselők alkothatnak kedvezőbb feltételek szerint frakciót, nekik ehhez elég három fő, a közös országos listát állító és mandátumot szerző pártok képviselőjére a főszabály vonatkozik. Ez a szám az előző ciklus végéig 12 képviselő volt, most, a legutóbbi módosítás után (a parlamenti létszám csökkenésével nyilván összefüggésben) 5 képviselő.* Nem számít tehát, hogy az összefogó pártok szereztek annyi szavazatot, hogy minden egyes pártnál elértnek tekinthető a megkívánt 5 százalékos küszöb: másodrendű pártokká váltak. Hogy miért? Nyilván csak. Csak, mert ez kedvez a kétharmadnak. Ahogy a kétharmadnak kedvezett az előző ciklusban (2012 júniusától) az is, hogy 10-ről 12 főre emelte a frakcióalakítási létszámot, hogy a DK ne tudjon képviselőcsoportot alakítani. És az is a kétharmad érdekét szolgálta, hogy ugyanakkor, tehát ciklus közben úgy változtatassanak a házszabályon, hogy frakciót kizárólag már a választáson is induló pártok képviselői hozhassanak létre, szemben a korábbi (húszéves) szabályozással – szintén a DK akadályozása érdekben.


De visszatérve az LMP-hez: a győzelmi jelentésben természetesen nem beszélnek arról, hogy a kétharmados Fidesz-eredmény és az ő úgynevezett győzelmük között szoros összefüggés van, meg arról sem, hogy vajon az ország is győzött-e így. Az ország nem volt fontos, tudtuk, hogy az LMP-nek sem az ország fontos. Ha valaki eddig nem értette volna, mitől más a „lehet más”, pár napja végképp megvilágosodhatott, amikor mint kutya vizet, úgy rázta le magáról még a feltételezést is a pártvezetői duó, hogy bármilyen együttműködésre készek lennének a jelenlegi főpolgármester leváltása érdekében Budapesten.


Hogy is képzelhető ilyesmi? – háborogtak. És tényleg, mit számít a választási törvény összefogási kényszere, amikor ők így is győztek, a győztesek közt érzik magukat, ráadásul ennyire konstruktívak a tárgyalások a parlamenti bizottságok ügyében? Minek egy ilyen status quón változtatni? Tudhatjuk, az LMP innovációja az az állítás, hogy hozzájuk pártolnak a Fideszt elhagyó szavazók. Ők a mentőcsónak. Majd mindig kapnak egy nagyobb hajót, ahogy eddig, vagy éppen kisebbet, ahogy eddig, mikor-mire van szükségük a túléléshez, valamint a Fidesz túléléséhez.


Az összefogók meg bűnhődjenek, ott van nekik büntetésként, a vereségen túl, a saját „hátországuk” is. Ilyen hátországuk egyedül nekik van. Onnan vezénylik a „gyászmunkát”. Önelégült magabiztossággal mondta kamerába nemrég G. Fodor fideszes főideológus, hogy a politika lényegében lélektan. Sajnos tökéletesen igaza van. Ő érti, tette hozzá, hogy a gyászmunkát el kell végezni. És akinek van füle és szeme, hallhatta-láthatta, hogy a főideológus elégedett a gyászmunka folyamataival és következményeivel, hisz a bűnbakkeresés, a „mi lett volna ha?” feltételezések tömege, a naugye-megmondtuk-hogynemkell-összefogni életszerűtlenségében tobzódó szétesettség borít el mindent. Szinte fáj, hogy mennyire nem világos még mindig a lényeg, ezért vésem ide újra, nyugodtan olvassa szótagolva, akinek még szükséges: ha nem tűnt volna fel idáig, ez a rendszer az erő kultuszán alapszik meg a tömény hazugságon.


Ugye nem tetszenek komolyan gondolni, hogy morális etalonok vagy értelmes programok győztek a másik oldalon? Ugye nem tetszettek elfelejteni, hogy gátlástalanul a saját győzelmükhöz alakították a játékszabályokat? Sőt, egyenesen úgy alakították, hogy az ellenfél minden ésszerű cselekvése önfelszámolásnak látsszon, amire aztán jöhet az elvtelenséget, összeborulást, árulást skandáló ostobák kórusa. És mindehhez a legfontosabb feltétel már évek óta adott: tökéletesen hiányzik a demokratikus nyilvánosság. Einstandolva lett a médiatér. A hazugság mindent átitathatott. Már nincs valóságérzékelés, mert hiányoznak a valóság érzékeléséhez szükséges eszközök. És, kedves hátország, ebben nyakig benne tetszenek lenni.


Bárki komolyan gondolja, hogy a folyamatos hamuszórás a fejre most hitelesebbé tesz bárkit? Hogy őszinte szavak ebben a hangzavarban meghallhatók? És mitől is ne forgathatnák ki azonnal őket? Ki juttatja célba és hogyan az ilyen beszédet?


Lélektanilag ki lett sakkozva, hogy a vereség az erő kultuszára épülő közegben megbocsáthatatlan. Aki győz, lehet immorális és gátlástalan, úgyis az lakol majd mindezért, aki veszít. A legnagyobb bűn gyengébbnek bizonyulni, s azok bocsátják meg a legkevésbé a gyengeséget, akik maguk is elősegítették. Hadd ne mondjam, hogy azért, mert maguk is gyengék. Ezt a gyengeséget sugározzák és erősítik fel. Ez is alapvető pszichológiai tétel. Ebben a légkörben bármi az ellentettjévé hazudható, visszamenőleg átírható. Egymást erősítik a félszívvel együttműködők kitörési kísérletei és vágyai, valamint a ködszurkálók új és újabb zsákutcákban való téblábolása.


Mégis mit tetszenek gondolni, kedves hátország? Miért lett szétválasztva az Európa parlamenti és az országgyűlési választás mindössze másfél hónappal?


Mert nem kívánatos az a részvételi arány, amely az országgyűlési választáson természetes. Miért nem kívánatos? Mert azonos részvételi arányok mellett akár égbekiáltó különbség is mutatkozhatott volna a torzított országgyűlési választások eredménye és a tisztán listás európai parlamenti eredmények között. Kinek az érdekét szolgálja tehát a szétzilálódás, a folyamatos önostorozás, amely sehova sem vezet egy pusztán másfél hónapos időintervallumban? Nem az apátiát növeli? Nem az önbecsülést rontja? Nem elundorít minden aktivitástól? Vagy úgy gondolja a tisztelt hátország, hogy nincs szükség a részvételre EP-választásokon? Miért nem ajánlja fel a demokratikus térfél akkor rögtön az összes helyet a Fidesznek? Nem ez lenne az egyszerűbb módja az önmegsemmisítésnek?


Mégis mi áll itt szemben mivel? Nem különböző Európa-képek? Nem egy cinikusan szabadságharcot hazudó, az európai értékeket és normákat kijátszó, közben a markát tartó politika egy olyan világképpel, amely az emberi szabadságjogokat, a demokráciát mégiscsak tiszteli, és ennek megfelelő kultúrával, gazdasággal, világnézettel rendelkezik? Nincs szükség ez utóbbi számára nagyobb tér biztosítására az EU-n belül?


Mi lenne, ha a demokratikus pártok hátországának a megmaradt szűk nyilvánosságban megjelenő szereplői úgy viselkednének, mintha értenék ezt a helyzetet? Ha felfognák a felelősségüket, és nem versenyre kelnének kényszeresen „kiegyensúlyozottságra” törekvő műsorokban a kényszerűen meghívott fideszes propaganda-felmondókkal, hogy ki tudja plasztikusabban bizonyítani az ellenzéki pártok alkalmatlanságát mindenre? Ha segítenének értelmezni a csalódott választónak, hogy ebből a csapdahelyzetből, amelybe az ország belenavigálta magát, nem lehet majd kitörni a jövőben sem másként, mint úgy, ha sikerül az erővel szemben egy másfajta értékrend mögött álló erőt megmutatni. Meg kell látni a lehetőséget ebben a választásban, ennek a szabályait ugyanis nem sikerült teljesen eltorzítani. Sokkal alkalmasabb a gondolkodási irányok, jövőképek mögött lévő valóságos támogatottság láttatására. Nem mindegy, hogy Magyarországot kik, mennyien és milyen értékrenddel jelenítik meg Európában a következő öt évben. Nem mindegy, mi folyik itthon ez ügyben a következő hetekben. Nem mindegy, sikerül-e itthon valamennyire jelezni, hogy a gátlástalanságnak vannak határai, ha az ostobaságnak nincsenek is. És ez valahol ott kezdődne, hogy a saját érdekeinket felismerjük, felnőttek módjára a realitásokból indulunk ki, értjük, hol élünk, kikkel és mivel állunk szemben. És felemeljük a fejünket, mert akik csaltak, kedves hátország, azok a másik oldalon állnak, és ők egy cseppet sem szégyellnek semmit.





* Jegyzetek: A házszabály, a 46/ 1994. (IX.30.) Ogy.hat módosulásának néhány stációja


1. 1994. októbertől 2007 decemberéig lényegében azonos a szabályozás


Országgyűlési képviselőcsoportot az ugyanazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők alakíthatnak. A frakcióalakításhoz szükséges létszám 15 fő. A képviselő a képviselőcsoportból kiléphet vagy kizárhatják. A kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni, ám a kilépését vagy kizárását követő hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat.



2.
2008. januártól változás következik be, ez a helyzet lényegében 2012 áprilisáig


Ettől kezdve 10 főre van szükség a frakcióalakításhoz, ekkortól érvényesül az a kedvezőbb szabály, hogy ha a választáson mandátumot szerzett párt képviselőinek a száma nem éri el a frakcióalakításhoz szükséges létszámot, akkor is lehet frakciójuk, azzal a létszámmal, ahány képviselőjük bejutott, és azzal a feltétellel, hogy minden képviselőjük ugyanabban a frakcióban ül.



3. 2012. áprilisban ismét változás,
a 36/2012. (IV. 19.) OGY határozat módosításával


Innentől kezdve 12 fő a frakcióalakításhoz szükséges létszám, innentől kezdve szól a szabályozás közös országos listát állító, illetve önállóan országos litát állító pártokról, továbbá innentől kezdve feltétel, hogy frakciót csak az előző általános választáson országos pártlistát állító part képviselői alakíthatnak. Itt azonban még nincs megkülönböztetés az önálló, illetve a közös országos listát állító partok között.



4. 2013. szeptember 1-jétől ismét változás, a 70/2013. (VII. 9.) OGY
határozat módosításával


Kikerül a szabályok közül, hogy képviselőcsoportot alkothatnak az ugyanazon párthoz tartozó képviselők akkor is, ha a számuk a frakcióalakításra egyébként előírt számot nem éri el. Ehelyett lett meghatározva három főben, de kizárólag önálló országos listát állító partok képviselői számára, a kedvezményes frakcióalakítási szabály, azon megkötés nélkül, hogy a frakcióba az illető párt minden bejutott képviselőjének be kell lépnie. Miután a kedvezményes frakcióalakítás csak az önállóan országos listát állító pártok képviselőire vonatkozik, értelemszerűen eltérő szabályok érvényesülnek a közös, illetve az önállóan országos listát állító és mandátumot szerző pártok képviselőire. Nem egyforma feltételeknek kell megfelelniük.



5. Ez az állapot változik 2014. május 5-től, a
10/2014. (II. 24.) OGY határozattal


A változás lényegében csak annyi, hogy 12-ről 5 főre szállítja le a farkcióalakítási küszöböt, ami nyilván nem független az országgyűlési létszám csökkenésétől. Fenntartják azonban a megkülönböztetést a közös országos listán, illetve az önálló országos listán mandátumot szerzett pártok képviselői között, amely megkülönböztetés diszkrimanatív, alkotmányos jogállamokban elfogadhatatlan.


(Címlapkép: Narancs)



Lánczos Vera