A hét interjúja
- Részletek
- 2014. április 12. szombat, 06:46
- Eörsi Mátyás
A hét interjúját Kálmán Olga készítette az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Mielőtt a riporter az LMP társelnökének értékelését kérte volna Schiffer Andrástól, rákérdezett az elhíresült Gábriel-arkangyakos II. világháborús emlékművel kapcsolatos álláspontjára. Schiffer András először elhárította a kérdést azzal, hogy semmit sem gondol az ügyről, majd a tévén keresztül kioktatta ellenzéki kollégáit arról, hogy inkább tanulniuk kellett volna a választási kudarcukból. Majd, Kálmán Olga unszolására, elmarasztalta a szobrot is és annak megvalósítási módját is, de ahhoz ragaszkodott, hogy a szobor nem tartozik a fontos ügyek közé, és a (többi) ellenzéki párt kudarcát az okozta, hogy ideológia vitákat folytattak a történelemről, ahelyett, hogy a munkahelyteremtéssel foglalkoztak volna, a szobortervvel szemben a reakciókat pedig hisztériának minősítette.
Schiffer Andrással kétségkívül egyetérthetünk abban, hogy a II. világháborús emlékmű orbáni terve, így Orbán Viktor nemzetemlékezeti politikája a magyar választók zömét nem izgatja fel, azaz szoborkritikával az április 6-án otthon maradottak nem érhetők el. Schiffer András szerint a tiltakozás önmagában arra utal, hogy az összefogás pártjai nem értették meg a kudarc fő okát, ugyanis ha április 6-án az is nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor náci-gyanúba keverése nem hozott többlet-szavazatot, akkor értelmetlen ugyanezzel tovább kísérletezgetni a választás után is.
Schiffer Andrásnak természetesen igaza volt a szobor bírálatában is, és igaza volt abban is, hogy piti, ócska eljárásnak minősítette Orbán Viktorét, aki a Mazsihisznak veretesen fogalmazott írásbeli ígéretét durván felrúgva, brutális gyorsasággal látott hozzá a történelemhamisító szobor felállításához. Ugyanakkor Schiffer András mintha hergelte volna Kálmán Olgát. Hiszen ha Schiffer András csak ennyit válaszol Kálmán Olga kérdésére, és nem teszi folyton folyvást hozzá, hogy megítélése szerint ez az ügy hisztéria, akkor Kálmán Olga odébb léphetett volna, hogy a választás tanulságairól kérdezze, elvégre ezért hívta be a stúdióba riportalanyát. Schiffer András attitűdje ugyanakkor okot is adhat Schiffer András bírálatára.
A bírálatot megnehezíti, hogy a világháló már telis tele van az LMP nevét lefordító szavakkal való játszadozással, csakhogy éppen erről van szó. A Schiffer András által méltán megvetett politika ugyanis az, hogy a pártok nem tudnak kiszakadni a tömbszemléletből, egymáshoz képest fogalmazzák meg az álláspontjukat, ahelyett – mint mondja –, hogy valódi válaszokat adnának a magyar polgárok életét érdemben befolyásoló kihívásokra, a munkanélküliségre, a szegénységre stb. Schiffer András ezen a ponton meg szokta ugyan említeni az általa képviselni kívánt harmadik utat, anélkül azonban, hogy a részletekről bármit elárulna. Ehelyett – és ezt tette most is – mindkét oldalt szidta. Nekem ezzel személyesen nincs semmi bajom, hiszen ezt tanítják a politikacsinálás iskolájában is. A versenytársak bírálata kötelező eleme a pártpolitikának, csak éppen ez a magatartás az elsőrendű eszköze annak a pártpolitikai logikának, amelyet Schiffer András egyébként a szövegeiben elvet.
Ennél is izgalmasabb kérdés, hogy egy magát a pártpolitikai logikán kívülre helyező politikus mit kezdjen egy olyan helyzettel, amikor egy ügy neki személyesen fontos, de a választóknak nem az. Talán nem állok mesze az igazságtól, ha úgy vélem, Schiffer Andrással azonos véleményen vagyunk a holokauszt megítélésében, hasonlókat gondolunk a szoborról is, és bizonyára abban sem tér el jelentősen a véleményünk, mennyire kevéssé fontos egy társadalom számára, hogy a saját történelmével a hősiességeivel és bűneivel együtt szembenézzen, annak érdekében, hogy tanulni tudjon belőle. Abban kell Schiffer Andrásnak döntést hoznia, hogy a meggyőződéséből csinál-e politikát, vagy – a szavazói igényeknek megfelelni kívánva – nyilvános megszólalásaiban bagatellizálja-e az ügyet. Az első hozzáállást a politikai irodalom „leadership”-nek hívja, a másodikat követő politikának. Néhai pártom, meggyőződéséből fakadóan, gyakran ment szembe a közvéleménnyel, meg is bukott (ha az okok ennél lényegesen összetettebbek voltak is), a Fidesz viszont a legjobb orral szagolja ki, mit akarnak a választók hallani, és azt is mondja, kerül, amibe kerül. Hitem szerint egy politikus, így Schiffer András is jól teszi, ha prioritásokat állapít meg, vagyis azonosítja meggyőződésének legfontosabb elemeit, amelyekben nem enged, és megpróbál támogatást szerezni hozzájuk, míg sok más ügyben kompromisszumot köt saját magával, és nem száll vitába a választói akarattal. Schiffer András is minden bizonnyal így tett.
Ezek a döntések ugyanakkor fontos jelzéseket adnak a politikusok prioritási sorrendjéről. Nincs szükség a fasizmussal és a neonácizmussal való vádaskodásra. Elegendő annak megállapítása, hogy Schiffer András számára az, hogy a jelenlegi magyar kormány milyen nemzeti emlékezetpolitikát folytat, ellenszenves ugyan, de nem túlságosan fontos. Ehhez az állásponthoz a fasizálódás rémképe nélkül is lehet viszonyulni. Bizonyára sokan vagyunk (és valószínűleg nem elegen), akik számára ez az ügy fontos, mindeközben látnunk kell Schiffer András logikáját is, hogy a választók nagy többsége számára nem az, és Schiffer Andrásnak jogában áll ezt tudomásul venni, sőt követni. Mi pedig, akiknek ez fontos ügy, levonhatjuk a tanulságainkat, és minden bizonnyal levonják azok is, akiknek kevéssé fontos. A dilemmára a választ, mint mindig, a soron következő választások adják meg akkor is, ha – mint tudjuk – cseppet sem bizonyos, hogy a többségnek van igaza hosszabb távon is. Sőt.
Az interjú körül kirobbant támadások másik célpontja nem az interjúalany, hanem a riporter, az amúgy széles körben elismerésnek örvendő Kálmán Olga volt. Kálmán Olgával szemben a vád – megkísérlem összefoglalni – az, hogy „képtelen” volt tudomásul venni Schiffer András válaszát, és „embertelen” keménységgel ment bele egy véget alig érő szópárbajba. Ha a kritika csak arról szólna, hogy a „Mérges a médiára? Mérges rám? Látom, hogy feszült...” kérdéssor lehetett volna rövidebb, megvonnám a vállam, és azt mondanám: meglehet, de nem érdekes. Ez egy élő beszélgetés, nem csak az interjúalanynak, a riporternek is lehetnek érzelmei, és ha ezeket megmutatja, csak annyi történik, hogy kiderül, ő is ember, amire az interjúalany is úgy reagálhat, ahogy akar, érzelemmel vagy érzelem nélkül. Vihar egy pohár vízben.
Hanem a Kálmán Olgát ért támadásoknak azzal a részével, hogy miért nem lépett tovább, miért nem hagyta rá interjúalanyára a választ, nemigen tudok mit kezdeni. Korábbi életem során, amikor gyakran voltam Kálmán Olga vendége, az egész magyar riporteri mezőnyben talán ő volt az egyetlen, akiről tudtam, ha olyasmit mondok, amit nem tart elfogadhatónak, nem hagy békén. Rákérdez újra és újra. Olyannyira, hogy életem legkínosabb interjúját is ő készítette, és ezt pontosan így érte el: folyton folyvást rákérdezett ugyanarra. A legtöbb riporter nem így jár el. Hanem úgy, hogy felteszi a kérdését, és akár válaszoltam, akár nem, felteszi a következőt. Hát, így elég könnyű dolga van a politikusnak, hogy kibújjon a kínos helyzetekből. Egy alkalommal Szombathy Pál egy élő tévéműsorban az egyik válaszomat úgy kommentálta, hogy onnan tudni, hogy a politikus hazudik, hogy jár a szája. Kissé odavoltam ettől az arcátlanságtól, de leginkább magamra haragudtam, amiért nem tudtam egy frappáns válasszal előrukkolni. A pálya ugyanis egyenlő esélyt ad kérdezőnek és válaszolónak: az előbbi azt kérdez, amit akar, és az utóbbi is azt válaszol, amit a legjobbnak tart.
A magyar riporterek között vannak a meginterjúvolt kegyeit kereső mikrofonállványok, vannak jól felkészült, de az interjúalanyt meg nem izzasztó riporterek, vannak arrogánsak és vannak közömbösek, akik csak arra várnak, mikor ér véget az interjú, és van... Kálmán Olga. Aki nem fogadja el, hogy Kálmán Olga nem száll le az interjúalanyáról, az még életében nem láttta a BBC-ben a „Hard talk”-ját, ahol a riporter az interjúalanyánál is felkészültebb, és soha nem éri be az olcsó válaszokkal, hanem addig bombázza a politikust, amíg minden néző számára ki nem derül, ura-e a témájának, meg tudja-e védeni a döntéseit, indokolni tudja-e a politikáját.
A magyar tévénézők sajnálatosan elszoktak a politikusokat megizzasztó riporterektől. Ez már önmagában is sajnálatos, de csak nem jutunk olyan mélyre, hogy ha egy riporter teszi a dolgát, és egyet nem értésének makacsul, néha keményen hangot is ad, ezért a fejét vegyük! Emlékezetném a tisztelt olvasót arra, hogy Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) elnöke azt az erkölcstan oktatásáról szóló ajánlását, hogy az erkölcstan tantárgy oktatására csak feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehessen alkalmazni, az ATV-ben egyenes adásban vonta vissza 2013 februárjában. Az abszurd javaslat visszavonásának az előzménye az volt, hogy a riporter, jelesül Kálmán Olga felháborodásában és igaza tudatában az egész műsorban ugyanazt a kérdést szegezte a riportalanyának újra és újra, egészen addig, amíg Keszei Sándor meg nem értette, hogy az álláspontja tarthatatlan. Akkor fél Magyarország tapsolt Kálmán Olgának a produkciójához. Most pedig ugyanazok őrjöngenek. Teljesen elment az eszünk?
Eörsi Mátyás politikus, ügyvéd,
a DK Országos Tanácsának tagja
