„Hisztérikus” emlékezés




Schiffer András, az LMP társelnöke hisztinek nevezte a megszállás-emlékmű elleni tiltakozásokat, handa-bandának a kialakult – közte történészek megalkotta – véleményeket.


A reakciók megoszlanak a pártvezető és az őt felindultan interjúvoló Kálmán Olga kritikája közt.


Én ehelyett az emlékezésről mint szükséges társadalmi párbeszédről szeretnék fontos szempontokat megadni, míg a pártvezető véleményét a képviseleti hatalom szerepéből kell értékelni.


A holokauszt emlékezete Magyarországon nem kibeszélt. Holokauszt emlékmű közterületen, nem zsidó hitközség vagy temető területén alig van az országban. Számos esetben nem nevezik meg a magyar államot mint elkövetőt, a zsidókra pedig többnyire az „üldözöttek” szó utal. Nem egyszer II. világháborús emlékműre helyeztek el közös névsort, ahol együtt szerepelnek a magyar állam katonai vagy polgári áldozatai a magyar állam által deportált áldozatokkal: így tettes és áldozat egy helyre került már számos más emlékműnél is, ahol a szembenálló szerepkörök egybemosása megakadályozza a népirtás természetének megértését, így az emlékezés értelmét veszti.


Az áldozatok egybemosása, a hárítás a kibeszélés hiánya. Az emlékezés nemcsak emlékművek építéséből áll: az emlékezet tárgyához fűződő viszonyunk, az arról folyó társadalmi vita is az emlékezés, így az emlékmű része. Ahogy egy családi album sem tölti be a szerepét a könyvespolcon, csak ha időről-időre fellapozzák, az emlékezők történeteket mesélnek, majd ezekről kérdések és válaszok születnek.


Schiffer András – bármilyen kis hatáskörben, de képviselőként – korlátozná a ki sem alakult emlékező párbeszédet és vitát, céltalannak, „hisztinek” nevezi. Személyes kötődésével érvel: szerinte zsidó kapcsolatokkal ő jogosult a társadalom zsidó és nem zsidó szemszögből, eltérő érzésekből megindult emlékezési jogát megvonni.


Fontossági sorrendet állít fel szegénységi és atomenergetikai témakörökhöz képest, ezáltal a három témát konkurensnek tekinti, így értelmét veszti a külön, az adott témára szabott ítélkezés. Ez azzal egyenértékű, mint ha valaki a megújulóenergia-szektor költségvetését lélegeztetőgépekre számolja át, ezzel választás elé állítva minket, hogy a testünk vagy a környezetünk fontosabb.


Minden témára időt és kellő társadalmi vitateret kell hagyni. Még akkor is, ha Schiffer András kényszerűen beleszokott az egyéjszakás törvényhozásba vagy a pártja által hetente – főleg a médiának – megrendezett demonstrációkba. Ott épp a kijelölt témák oltották ki egymást a szakmai és társadalmi kibeszélésre időt és lehetőséget sem hagyó – „Ugye egyetértesz? Lájkolj!” – egyszerű szlogenekkel operáló, érdemi választ nem váró flashmob-dömpingjükben.


Nincs szükségünk 2014-ben egy újabb, a holokauszt emlékezetének fájába bicskával belemart monogramra, miszerint „Itt járt, nyomot hagyott, és sok mindent letagadott az aktuális kormány”, ezzel örök és otromba, így az érdektelenségre ítélt nyomot hagyva maga után.