rss      tw      fb
Keres

Gyerekszáj




Most iskolába menő unokám, aki a sorban másodszülött, a rá jellemző szókimondással szokta a felnőtt dolgokat kifejteni. Lehet, hogy elfogultság részemről, de úgy látom, az átlagosnál nagyobb szókinccsel és kifejezőképességgel rendelkezik. A napokban, mivel gyakran hallja a választási híreket, magát az április 6-i aktust elnevezte országvezető-versenynek. A fiam, amikor hallotta ezt a sajátos, gyermeki definíciót, azt mondta neki, hogy lényegét tekintve erről van szó. Amikor elmesélte a sztorit, természetesen jót nevettem rajta. Mert lényegében tényleg a pártok versenyéről van szó, és az ország vezetője, a miniszterelnök személye is ettől a választástól függ.


De ki hallott már olyan versenyt, ahol a szabályokat az egyik érdekelt fél hozza, menet közben változtatva a korábbi renden? És az új szabályokat a korábbi tapasztalatok alapján számára kedvezően alakítja. A valódi demokráciákban elképzelhetetlen, hogy az új választási törvényt abban a ciklusban vezessék be, amelyikben törvényesen megszavazzák. Erre lehetőséget nyújt ugyan a kétharmad, de eddig csak a diktatúrák éltek ennek lehetőségével.


Most a visszaélésnek vagyunk szemtanúi, részesei. Az eddigi országvezető uralgásának meghosszabbítására számít. A jogszabályokat ennek rendelte alá. Arról, hogy mit akar a következő ciklusban, annyit szólt, hogy folytatni az eddig megkezdettet. Semmi konkrétum. De kérdem én: van olyan társadalmi réteg, amelynek az érdekeit, a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozó 15-20 százalékon kívül, nem sértette az országvezető autokrata regnálása? Hosszú lista lenne azoknak a sora, akik a „tűztől” távol lévén, ne szenvedtek volna demokratikus és anyagi sérelmet.


Ezért azt gondolom, bárki, aki józanul gondolkodik, döntse el, hogy ez a „rend” maradjon, vagy cseréljük le az országvezetőt. Aztán ha ez megtörténik, alakítsunk ki valódi demokratikus szabályrendszert, versenyt, amely akár a társadalmi rétegek között is igazságosabb elosztást eredményez, elűzve a pozitív és negatív diszkriminációk átkos gyakorlatát.


Ha pedig a kisunokámnak mesélni kéne a versenyszabályok megalkotásának mikéntjéről, biztos vagyok benne, hogy könnyen megértené a nemzeti konszenzus lényegét, amelynek a kilencvenes évek végén voltunk utoljára tanúi. Gyermekfejjel is megértené az igazságos szabályalkotás, törvényalkotás lényegét. Amit a Lajtán túl íratlan, betartandó szabályként kezelnek, egyeseknél nálunk, a keleti nyitás következtében, feledésbe merült.