Nyelvtudás – vigaszágon

• Nyomtatás

Részletek

Napi apró

2014. április 02. szerda, 06:24

Huszár Ágnes

Napi hír, hogy máris rengetegen jelentkeztek az úgynevezett „diplomamentő program”-ra.

Azok számára ugyanis, akiknek „bennragadt” a diplomájuk a jelenleg kötelező C típusú nyelvvizsga hiánya miatt, közpénzen ingyenes vagy nagyon kedvező árú nyelvtanfolyamokat biztosítanak, hogy megszerezhessék a nyelvtudást, legalábbis a vizsgabizonyítványt. Nagyon tanulságos szemügyre venni azoknak a felsőoktatási intézményeknek a sorát, amelyeknek hallgatói rászorulnak a kormányzati „mentésre”. Ez gyakorlatilag azonos a felvételi pontszámok által kirajzolt rangsorral. A magas presztízsű intézménybe már eleve sokan jó nyelvtudással, és azt igazoló bizonyítvánnyal jelentkeznek, vagy pár éven belül megszerzik a szükséges nyelvtudást. A keleti országhatár felé, a vidéki főiskolák irányába haladva a helyzet láthatóan romlik.

Érdemes megnézni a magyar népesség nyelvtudását a statisztikai adatok tükrében. A 2011-es adatok szerint a tízmilliót alulról közelítő számú magyar népességből 2 millió 220 ezren beszélnek idegen nyelvet. Ez a 2001-es cenzushoz képest jó kétszázezerrel több idegen nyelven megszólalni képes honfitársat jelent. Akárhogy forgatjuk is a számokat, ez bizony kevés. A nyelvek rangsora változott: a vitathatatlan első 1 millió 356 ezer beszélővel az angol, a második – 923 ezerrel – a német. 2001-ben az angol éppen csak megelőzte a németet, mindkettőnek a beszélőszáma egymillió körül ingadozott. (Angolul összesen 1 millió 580 ezren beszélnek, németül pedig 1 millió 112 ezren. Az adatok különbsége azt mutatja, hogy a népszámlálásba bekerülők közül több mint kétszázezren angol anyanyelvűként, valamivel kevesebben pedig német anyanyelvűként regisztráltatták magukat.)

A harmadik legnépszerűbb nyelv még mindig az orosz, 130 ezer beszélővel, ők 2001-hez képest ötvenezerrel lettek kevesebben. Hiába, az orosz ma (már és még) az idősebb generáció kommunikációs eszköze, ők pedig természetes módon megfogyatkoztak az elmúlt évtizedben. Ezt követi a francia, százezer körüli beszélővel, majd a román és az olasz.

Idegen nyelveket nálunk elsősorban a fiatalabbak beszélnek, azon belül a nyelvtudás az iskolai végzettséggel arányosan emelkedik. De mégsem beszélnek elegen, erre utal a ki nem osztott diplomák magas, helyenként 20–40 százalékos aránya.

Európai összevetésben nagyon szegényes ez a kép, de tegyük hozzá, még így is a valóságnál szebbre retusált tabló. A népszámlálási adatok ugyanis „bemondás”, tehát a megkérdezett saját mérlegelése alapján születnek. A hivatalos nyelvvizsgabizonyítvánnyal rendelkezők nyilván kevesebben vannak. De még a „papír” sem garancia mindenre. Ijesztő becsléseket hallani arról, hány százalékuk lehet hiteles. Tudni lehet „bérvizsgázók”-ról, az Ecserin vásárolt bizonyítványok árainak rangsoráról. Jelenleg is rendőrségi vizsgálat folyik a legutóbbi grandiózus – több száz gyanúsítottra kiterjedő – nyelvvizsgabotrány felderítésére.

Fel lehet vetni a kérdést, miért van ez így, de nem érdemes a Kádár-rendszer és a kötelező orosz nyelv elrettentő hatásának tévképzeténél leragadni.

A magyar népesség idegennyelvtudásának alacsony foka alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik a magyar nyelv viszonylagos elszigeteltsége. Európai nyelvrokonainktól, a finnektől és az észtektől őseink olyan régen különváltak, hogy a közös eredet – bár a nyelv szerkezetében és szókincsének leggyakoribb, legősibb elemeiben kimutatható – nem segíti a nyelvtanulókat. Nemhiába nevezte Kosztolányi Dezső a magyar nyelvet „a finnugor nyelvcsalád csodálatos árvájának, akinek korán elhaltak a szülei, atyjafiai a világtörténelem zűrzavarában messze idegenbe költöztek, de ő megélt a jég hátán is, rokontalanul és testvértelenül.”

Tehát amíg az indoeurópai nyelvek esetében – különösen a nyelvcsaládokon belül – a nyelvtanulásban sokat segít a szerkezeti hasonlóság, a kiterjedt közös szókincs, nekünk nem kínál a sors efféle mankókat: egy magyar anyanyelvű ember hasonló erőfeszítéssel tanul meg egy germán, egy neolatin vagy egy szláv nyelvet. Irigyelhetjük az olaszokat, hogy nekik milyen könnyen megy a spanyol, a lengyeleket, hogy könnyedén elsajátítják a szlovákot. Nekünk a könnyebbség csak a második idegen nyelvnél adatik meg, márpedig a legnehezebb mindig az első, látjuk, a magyar népesség zöme nem is jut el odáig sem.

A másik ok történelmi. Egy többnyelvű ország polgárai szükségszerűen kerülnek kapcsolatba más nyelvűekkel, így poliglottok, többnyelvűek lesznek. Persze nem feltétlenül magas szintű nyelvtudás birtokosai, de elboldogulnak, „nem adják el” őket. Egy tizenhat éve megjelent tanulmányomban statisztikai adatok alapján kimutattam, hogyan csökkent a magyar népesség idegennyelv-ismerete a trianoni határok közé zárással, majd a szocialista korszak ideológiai alapú izolációjával. Akkor úgy gondoltam, a helyzet a nemzetközi nyitással gyorsan javul majd. Nem így történt. Pedig bővében vagyunk a kitűnő nyelvtanító anyagoknak. Nemcsak könyvek, munkafüzetek, hanem ingyen letölthető hanganyagok és videók segítik a nyelvtanárok és a tanulók munkáját. Vannak nagyon sikeres programok és iskolák. A legjobbak a kéttannyelvű intézmények. A közoktatás egésze – és ezen csak rontott a közelmúltban a KLIK-esítés – még nem képes eljuttatni a tanulót pusztán az iskolai foglalkozásokkal a színvonalas nyelvtudáshoz.

Pedig aki eljut hozzá, sok előnye származhat belőle. Az ütőképes nyelvtudással rendelkező fiatal szakemberek egyre növekvő számban hagyják el az országot, hogy külföldön találjanak maguknak jól fizető munkahelyet. Az angolul, németül kitűnően beszélő érettségizettek jó része pedig eleve külföldi egyetemekre jelentkezik.

Itthon meg marad – a közoktatás lebutításának és az egyetemi, főiskolai lektorátusok bezárásának következményeként – a „diplomamentő program”. Ennek nyertesei elsősorban azok a vállalkozások, amelyek megszerzik a megbízást a biztosan fizető tanfolyamokra.

Lehetnek a jelentkezők között nyilván olyanok, akiknek éppen az a most ingyen kínált 240 vagy 120 órás nyelvtanfolyam hiányzik a középfokú nyelvtudáshoz. Azt is lehet tudni, hogy a tanfolyamra való bejutás feltétele valamiféle „alapszintű” nyelvtudás.

A végeredmény tekintetében szkeptikus vagyok. Nemzetközi felmérések szerint egy középszintű nyelvtudás eléréséhez két-háromezer óra munkára van szükség. Ennek kisebb része a tanárral, nyelviskolában töltött úgynevezett „kontaktóra”. Nagyobb része az önálló tanulással, szótárazással, idegen nyelvű kommunikációval folytatott idő. De még ha feltételezzük is, hogy ezeken a tanfolyamokon sikerül egyénre szabott fejlesztéssel motivált nyelvtanulókká tenni a főiskolai, egyetemi abszolutóriummal rendelkező huszonéves fiatalokat, a végeredmény legfeljebb egy általános kommunikációs készség lehet. Pedig egy diplomásnak tudnia kell tájékozódni a szakmájában. Olvasnia és értenie kell a legújabb műszaki leírásokat, szakmai folyóiratok cikkeit, kommunikálnia kell más anyanyelvűekkel. Ehhez pedig egy általános nyelvtudásra ráépülő szakmai szókincs és nyelvhasználat ismerete is szükséges.

Kit vagy mit „ment” meg ez a hirtelenjében megindított program? A diplomákat vagy a diplomásokat? Szerintem egyiket sem. Az eredmény nagy valószínűséggel más gyorstalpalókhoz hasonlóan egyfajta „másodlagos frissességű” diploma kiadása lehet.

Az eredmény látszateredmény, a magyar felsőoktatás egyre silányuló arculatának mesterséges csinosítása. Na meg némi rúzs és púder a magyar népesség idegennyelvi (nem) tudásának riasztó képére.

* A magyarországi népesség nyelvtudása a XX. században. 1998. Modern Nyelvoktatás IV/2-3: 45–56.