A Fidesz négyéves országlása: Radikális melankólia




A Fidesz-kormányzás összefoglaló elemzésével sokáig fogunk próbálkozni. Nem azért, mintha bonyolult lenne vagy nehéz volna szavakat, megfelelő elemzési kategóriákat találnunk, és nem is csak azért, mert lesz időnk az elemzésre. Elsősorban azért, mert valamit kifejez a magyar politikai, kulturális hagyományokból, valami olyasmit, ami mélyen van és amivel szembe kell néznünk. Ez nem lesz könnyű, mert önkritikát igényel önostorozás helyett, elemzést mítoszgyártás helyett és hosszú távú építkezést populista ígéretek helyett. Egyelőre a közélet alakítóiban nem látszik sok szándék erre, de ezért nem lehet csak őket hibáztatni. A demokratikus elköteleződésű politikai erők nincsenek jó állapotban, átment rajtuk a szokásos keleti úthenger, a keleties vonásaink olyan virulensek, mintha kimaradtunk volna az elmúlt két évtized európai fejlődéséből. És sok szempontból ki is maradtunk. A szembenézés fontos eleme lesz annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mi tette lehetővé az Orbán-rezsim kiépülését. Milyen kapcsolatban van egymással a rendszerváltás elitjeinek hozzá nem értése, felelőtlensége és a demokráciafelszámolás akadálytalansága. Tudatosan kellett volna azokat a társadalmi folyamatokat erősíteni, amelyek a demokrácia stabilitásához szükségesek: az oktatást, az elosztási rendszereket, a közszolgáltatásokat, az állam és állampolgár találkozásainak érzékeny pontjait. Minden államszervezeti, igazgatási fejlesztésnek azzal a szándékkal kellett volna történnie, hogy a végső cél a jogállami konstrukció iránti elkötelezettség erősítése. Ebbe persze beletartozik a korrupció nagyobb részétől való megszabadulás is. Mert igaz ugyan, hogy a magyar jobboldalból hiányzik a demokratikus érzelem, amely nélkül lehetetlen a jogállami stabilitás, de ha ezt a választó, a közvélemény nem utasítja el határozottan, akkor a bajok gyökere mélyebben van. Mindenki téved, aki Orbánra vagy az Orbán rezsim szűk aktív demokrácia-rombolóira hárítja a romlás felelősségét. Autoriter próbálkozások máshol is vannak, de megszelídülnek, kijózanodnak, ha a demokratikus társadalmi védekezés falaiba ütköznek.


És ez nemcsak a választás, bár kétség kívül ez a leglátványosabb, itt jelenik meg legélesebben a választói tiltakozás. Léteznek a közösség immunrendszerének más aktivitásai is: a ragaszkodás a szakmai elvekhez-szabályokhoz, a szolidaritások megléte, az alternatív intézmények megjelenése, a tiltakozások. A demokratikus magatartásformák aktivizálódása.


A Fidesz-kormányzás legsunyibb vonása éppen az, hogy rendes Patyomkin-jogállamot konstruált. Megmaradtak formálisan az intézmények, olyan, mintha lenne alkotmánybíróság, olyan mintha létezne ombudsman, olyan, mintha még lenne fejlődési lehetősége a bírói függetlenségnek. Valójában ezek halottak. Szép, tiszta nemzeti együttműködés lett volna mindezek egyszerű felszámolása, az intézmények teljes megszüntetése. Ez illett volna a tényleges szándékokhoz, kifejezte volna a NER lényegét és működtetőinek szellemiségét. E tiszta rendszer helyett ők inkább az intézmények gyengeségére számítottak. Nem sokat kockáztattak. Minden ponton épp annyit gyengítettek, amennyi a homlokzat fennmaradásához és a tényleges működés elvi jogállamiatlanításához szükséges. Káderekből sem volt hiány.


Ebből a választók tömegei számára úgy tűnhet, hogy újabb, jelentős átalakításokkal sem vezet jó irányba, nem vezet boldogsághoz a demokrácia és a jogállam, még egy ilyen nagy átépítés sem elég. Tehát hagyjunk fel a kísérletekkel, jöhet a nem demokratikus változat. Csakhogy nem a radikális jobboldal, hanem a Fidesz-kormányzás az igazi nem demokratikus kísérlet. (Így aztán, ha szükség van rá, össze fog olvadni, ami összetartozik.) Az alkotmányos intézményrendszer egyszerű porhintés, félrevezetés, az intézmények üresek. Hogy még vannak olyan bírói ítéletek, amelyek ellentmondanak a hatalomnak? Hogy néha megszületik egy-egy alkotmánybírósági határozat, amely nem a kormányfő szándékait tükrözi? Ezek időleges kisiklások, lényegtelenek vagy a rendszer szükséges legitimációját szolgálják. A díszlet részei. Még a totális rendszerekben is előfordult néhány bátor autonóm döntés, a rendszer sohasem zár teljesen. Magyarország ma nem totális diktatúra, hogyan is lenne az az európai közösség tagjaként. De erre nincs is szükség, a nem demokratikus hatalomgyakorlás kifinomultabb változatai működnek. A jogállami berendezkedése oly mértékben gyengült meg, hogy a demokratikus államok közösségéből kiesőben vagyunk. Az intézményrendszer puszta léte semmire sem garancia, ahogy a választások megtartása sem hozza létre önmagában a demokráciát.


Krémer Ferenc és Kende Péter belekezdett a leltárkészítésbe, ezek az írások lehetnek a szembenézés kezdőpontjai. Érzékeny elemeket emeltek ki a rezsim jellemzésekor. A legnagyobb veszély azonban az, hogy most (már vagy még) sokaknak nincs kedvük ezzel foglalkozni. A köz ügyei elvesztették vonzerejüket, emelkedettségüket, gyengült a remény, amely nélkül nem képzelhető kiemelkedés a sötétségből.


A lassabb építkezések ideje jön, a felkészülés aprómunkája. Ugyanis nemcsak a magyar jogállami intézményrendszer hever romokban, hanem a magyar demokratikus érzület is, az intézmények kultúrája, a közügyek elvi megalapozása. Nem a jogállami intézményeket számolta fel a rezsim, hanem a hatalommegosztás, az autonómia és a szakmai minőség elvi alapjait. Kinek van kedve egy ilyen pályán küzdeni? Az elvek visszaépítéséhez, megerősítéséhez új elkötelezettségek kellenek, annak megtapasztalása, hogy elvi, érzelmi kötelékek nélkül nincs esély arra, hogy Magyarországon a jogállami berendezkedés stabilizálódjon.


Őszintén szólva egy kicsit én is unom. A jogállami intézmények anomáliáinak elemzését azért, mert az egész rendszer rohadt, tehát nehéz a részletek kis hibáiban szakmai kihívást látni. A rendszer egészének leírását és elemzését azért, mert olyan általános nyelven lehet csak megfogalmazni, amely egyelőre lényegében visszhangtalan. Egy lépéssel távolabb, egy szinttel feljebb, egy korszakkal később.


Minden rokonszenvem azoké, akik a globális demokrácia átépítésének korszakában a kis magyar válság oldásában bizakodnak.