Idő már régóta nincs

Egyszer régen, 2008 májusában írtam egy cikket a Mozgó Világnak, Bokros Lajos egyik interjúján gondolkozva, és az írást így zártam: „Azt hiszem, sok közgazdásznak végre el kellene döntenie: hülye országot akar, ahol az embereket sikerül elvakítani nacionalizmussal, ellenfélgyűlölettel és egyházakkal, viszont a mesterségesen létrehozott polgárháborús hangulat védernyője alatt hatékony gazdasági diktatúrát lehet megvalósítani, vagy a nehezebb utat tartja kívánatosnak, ahol a gazdaság együtt nő fel az emberi elmével és felelősségérzettel.”

Ma sem gondolom másként, csak éppen a véleményem érvényességi területét terjesztem ki, a közgazdászokról mindenkire.

Tudom, hogy nem leszünk soha tízmillió felelős és bölcs polgár országa. Tudom, hogy az előítéletek és ordas indulatok nem kiiktathatók. Tudom, hogy nem is lehet megkövetelni honfitársaink többségétől, hogy értse és átlássa tágabb viszonyait, hogy bonyolult összefüggéseken gondolkozzon, hogy sok összetevős folyamatokat értékeljen. Tudom, hogy mindannyian, különböző mértékben, mindig befolyásolhatók, manipulálhatók leszünk. Tudom, hogy az érzelmeink valamennyire mindig el fognak távolítani bennünket a józan belátástól.

De abban biztos vagyok, hogy lehetetlen sokáig egy olyan országban élni, amelyet a saját vezetői mesterségesen a korlátoltság állapotában tartanak, és nincs hatékony ellenerő, amely ezt megakadályozná.

Én azt látom, hogy a Fidesz, jobboldali fordulata és különösen 2002-es választási veresége óta, kizárólag olyan emberi tulajdonságokra épít, amelyek sem gondolati, sem érzületi szinten nem engedik, hogy Magyarország polgárai évszázados kiszolgáltatottságok után újraépítsék önmagukat. Hogy kitörjenek a vezetettség állapotából (hogy egyáltalán értsék: erős és harcos érzelmi-indulati politikai kötődéseik teszik őket kihasználhatóvá). Hogy olyan alapelvekre fűzzék fel az életüket, amelyek adekvátak ezzel a 21. századi nyugati kultúrával, és hatékonyan működnek benne. Hogy bármilyen értelemben vett kollektív létüket értelmes és más értelmes emberi törekvéseket nem kizáró együttműködésekre építsék fel. Hogy az önérzetüket ne kollektív ideológiákra, hanem egymást jól kiegészítő, egymással összeműködni képes egyéni erényekre és érdemekre építsék fel. Hogy ne érjék be az irányított és pusztító gyanakvással, ne engedjék, hogy módszeresen a cinizmusba taszítsák őket, hanem legyen tapasztalatuk, közös tudásuk, közösen kialakított mércéjük, egészséges távolságtartásuk, ennélfogva képességük arra, hogy megítéljék, melyik politikusi szándék hová vezet és milyen következménnyel jár az ő személyes életükre és ember- (sőt honfi-) társaikéra nézve. Hogy azonnal vegyék észre, ha eszközként akarják használni őket, és a felháborodott elutasításukat mindenekelőtt az ilyen helyzetekre tartogassák. Hogy közös erővel, belátással vagy érzülettel, erőteljesen és ellentmondást nem tűrően jelöljék ki azokat a határokat, amelyek verbális vagy tettleges átlépését, saját biztonságuk, kultúrájuk és ízlésük miatt, nem tűrik el. Hogy egyáltalán tudják, vannak és mennyire fontosak az ilyen határok.

Én a fideszes politikusokat és elszánt híveiket nem akarom meggyőzni semmiről. Nem akarok tanácsokat adni vagy üzenni nekik, nem akarom jobb belátásra bírni őket, fenyegetőzni sem akarok, nevetséges is lenne. Már régóta nem tőlük várom ugyanis a megoldást arra a problémára, amelyet ők maguk jelentenek. Hanem tőlünk, önmagukat felelősnek tartó polgároktól.

Türelmi időnk nekünk nincs, és már régóta nincs. Mindaddig, amíg a politika és a politikusok relatív világához mérjük az elveinket és az igényeinket, amíg az ő fejükkel gondolkozunk a saját életünkről meg az országéról, amíg rájuk figyelünk, és nem a saját polgártársainkra, sőt, még meg is indokoljuk önmagunknak, hogy milyen gazdasági és politikai kényszerek miatt lehet sorsára hagyni és rossz szellemű politikusoknak kiszolgáltatni a többi tízmilliót, egyszóval mindaddig, amíg figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy egy ország polgárainak erkölcsi-intellektuális minősége a legszorosabban összefügg politikájának és gazdaságának a minőségével, esélyünk sincs rá, hogy más fából faragott politikai garnitúránk és más minőségű életünk legyen.

Nem az esetleges Fidesz-kormánnyal kell tehát megküzdenünk, hanem kinek-kinek önmagával, türelmi idő nélkül. Hogy aki meg még ma is úgy gondolja, hogy az emberi felvilágosultság és szuverenitás esélye feláldozható a rövidebb-hosszabb távú gazdasági és politikai problémák megoldása érdekében, ne adj isten, valamelyik politikai erő győzelme oltárán, annak előbb-utóbb el kelljen majd döntenie, hogy inkább embertársai megbecsülésére vagy inkább a kormány kegyeire pályázik. Mert a kettő sokáig nem férhet össze.


Ajánlja az írást másoknak is!