Pető Iván

• Nyomtatás

Részletek

G-7

2010. november 08. hétfő, 04:15

Amikor Sándor Klára vasárnap meghívott ide vendégségbe, egyebek közt azzal érvelt, hogy lesznek történések. Valóban, voltak.

Olyanok is, amelyekben gyalog és BKV-val sűrűn közlekedőként volt részem. Vannak, akik valamennyire emlékeznek az arcomra, így aztán ilyen-olyan szándékkal meg-meg szólítanak.

Egy közösségi térben lévő lift gombját tévesen nyomtam meg, mire az útitársak közül egy idősebb pár kedvesen rám mosolyogva azt mondta: megismerjük ám magát, majd, hogy ne legyen félreértés hozzátették: kár, hogy most nincsenek!

Egy velem szemben gyalogló, mondjuk tanárnak kinéző férfi egy nappal korábban így szólt be: jó, hogy már nincsenek! Talán rosszul mérte fel a távolságot, mert az ilyen és durvább észrevételeket többnyire úgy komponálják, hogy ha reagálni lenne kedvem, azt már csak visszafordulva tehetném. Szóval most irányváltás nélkül is megkérdezhettem: miért, most jobb magának? Ezen egy pillanatig elgondolkodva, azt felelte: igen, mert most nem lopnak. Az már nem fért bele a koreográfiába, hogy rákérdezzek a magánnyugdíjpénztári befizetések kölcsönzéséről vallott helyes álláspontra.

És végül a mai történet, arról, hogy a nem mindig kellemes ismertség miatt ne bízzam el magam: maga nem a Főspednél dolgozott? – kérdezte egy nálam talán kicsit idősebb úr az utcán. Sajnos nem – mondtam. Mire ő: pedig olyan ismerős!

Az ilyesmik nem hogy a haza sorsát nem érintik, de még az érdemi történéseket sem nagyon tükrözik.

Viszont a héten napvilágra került hivatalos szándékok és persze döntések, a megelőző hetekben megismertekkel együtt, azért már jelentős pakkot tesznek ki egy a mai miniszterelnök által elmondandó Őszöd 2 beszédhez.

Azt hittük, hogy tévedhetetlenek vagyunk, nálunk a bölcsek köve, de kiderült, nem így van – kezdődhetne a beismerő vallomás. Azt hittük és hirdettük nyolc éven keresztül, csak akarat kérdése, hogy az emberek csak jót kapjanak a kormánytól, senki ne járjon rosszul. Valljuk meg barátaim, ez lehetetlen.

Az előttetek fekvő költségvetési tervezetből azért ti is kiolvashatjátok, hogy az egészségügynek, az oktatási szférának, a kultúra művelőinek tett ígéreteink hasznosak voltak akkor, amikor nemzetpusztító ellenfeleinket kellett legyőznünk, de most már a földön kell járnunk.

Bocsesz, de elfelejtettük mondani korábban, hogy bevezetjük az indoklás nélküli kirúgás intézményét, s a már idén is érintett állami szférán kívül jövőre az önkormányzatit is bevonjuk ebbe a rendszerbe.

Elnézést, de amikor általános adócsökkentésről beszéltünk, praktikus megfontolásokból nem említettük, hogy az emberek tetemes része, az alacsonyabb jövedelműek, egyedül élők, egy gyereket nevelők, ha szerényebb a keresetük, nem részesülnek az előnyökből. És hibáztunk, mert a múlt hétig nem említettük, az adócsökkentéssel együtt kicsit megemeljük a nyugdíjjárulékot, ezzel az addig minimális nyerőnek kinézők egy része is kiesik a jól járók közül. Hogy ezt a kis stiklinket enyhítsük, azt mondjuk, hogy az így beszedett pénz arra kell, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek. Biztos van, aki erre úgy reagál, hogy Európában mindenhol emelik a nyugdíjkorhatárt, meg nálunk a munkaképes népesség túl nagy hányada nincs állásban, és amúgy is nagyon előnytelen az aktív és inaktív lakosság aránya, és a jövőben e nélkül is romlana. Nekik csak azt tudom mondani: azért kell maradnia olyan ígéreteinknek, amelyeket a gazdasági kényszerek ellenére betartunk, akkor is, ha nem helyesek. Mert az érintettek örülnek az ilyesminek, és legalább ma kevés pénzt visznek!

Bár nem beszéltünk róla, de böszmeség volt azt hinni, hogy azért, mert nem ezzel kampányoltunk, mi nem kellemetlenkedünk a közgazdasági kényszerek hatására. Azt mondtuk, nem lesznek megszorítások, és nem is lesznek, mert mi olyan léptékben szedjük össze azt a zsozsót, ami az államháztartási, költségvetési céljainkhoz kell, hogy ha szerencsénk lesz, talán megússzuk a következő néhány évet látványosabb sanyargatás nélkül. Arról persze most is hiba lenne beszélnünk, hogy mi lesz a pénzgyűjtési akciók járulékos következménye. Ez nem közügy, mindenki beláthatja.

Ugyancsak érthető okokból, nem mondtuk meg a választások előtt, és a nemzeti együttműködés programjából is kihagytuk, hogy egyszerűen elvesszük a magánnyugdíjpénztári befizetéseket. Hogy kevéssé fájjon, barátaim megértitek, hogy miért, azt füllentjük, hogy a magánnyugdíjpénztárak hozama botrányos, költségeik nagyobbak, mint az állami nyugdíjrendszeré. Reméljük, a mi népünk nem olyan óvatos, mint a szlovák, hogy amikor Fico kolléga lépett hasonlókat az ottani magánnyugdíjpénztáraknál, ott minden biztatás ellenére is kevesen tértek be az állami nyugdíjrendszerbe. Reméljük, de nem tétlenkedünk. Megvannak az eszközeink, hogy kicsikarjuk az önkéntes és lelkes visszalépést. Talán azt is megértitek, hogy ha nem bontjuk ki a teljes igazságot nyugdíjügyben, és nem hangsúlyozzuk, hogy az állami jellegű nyugdíj rendszere nem egészen kiszámítható, hiszen módosításához még csak kétharmados parlamenti többség sem kell – vö. 13. havi nyugdíj elvétele, inflációhoz vagy bérkiáramláshoz igazított nyugdíjnövekmény alternatívája stb. az elmúlt 20 évből.

Kedves barátaim! Amikor az elmúlt nyolc évben azt mondtuk, hogy a kormány kiszúrási szándékkal emeli az energiaárakat, mondjuk a gáz árát, őszintén beszéltünk. Akkor ez igaz volt. Ma azonban más a helyzet. Ma mi vagyunk kormányon és – ahogy eleink mondták – a nemzeti közmegegyezés, ahogy mi mondjuk, a nemzeti együttműködés egyenesen követeli, hogy szerényen, de kicsit előbbre lépjünk az árakkal.

És így tovább, valahogy így.

A múlt és e hét fejleménye, hogy a Fideszt támogató, valóban konzervatív értelmiségiek egy része szembesült azzal, hogy pártja csak addig és abban konzervatív, ameddig az hasznos. Egyébként velejéig populista. Ezt így ők nem mondják ki, de az alkotmánybírósági törvény módosítás és az ezt indokoló szövegek kritikájából más következtetést nehéz levonni. A volt köztársasági elnök, Sólyom László, akit nem sorolok a Fidesz-hívek közé, minapi megszólalása szintén ezt a véleményt jelzi.

Nem ismerek újabb közvélemény-kutatási eredményeket, de nincs olyan illúzióm, hogy az eddigiek és a további, hasonló jellegű döntések gyors fordulatot okoznak a közhangulatban. Apró mozzanatokból szokott összeállni az, amitől a puliszka egyszer csak robban, pontosabban a gulyásleves loccsan. Na nem asztalborogatással, forradalomként, csak ahogy félrelöki valaki a tányérját, hogy ezt nem, ezt nem eszem meg. Egyszer lesz ilyen, s ma jobban látszik, mint tegnap, hogy a szakács dolgozott az előkészítésen, s nap mint nap tesz is érte.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >