rss      tw      fb
Keres

Ombudsmanhoz fordult a népszámlálási törvény ügyében az MSZP

MTI 2010. november 7., vasárnap 12:37

Ombudsmani állásfoglalást kért a népszámlálási törvény tervezett módosítása ügyében két MSZP-s országgyűlési képviselő - mondta el Lamperth Mónika vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MSZP Közjogi Kabinetjének vezetője közölte, Lendvai Ildikóval jegyzett beadványukban aggályosnak tartják azt a Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter által, a kormány nevében benyújtott módosító javaslatot, amely szerint a jövő évi népszámláláskor rögzítenék a lakások címét is.

A politikus azt mondta, választ várnak a Fidesztől, milyen garanciák vannak arra, hogy az így készülő lakáslistát nem kötik össze más nyilvántartásokkal.

Szavai szerint nincs információ arról, hogy miért lenne szükség a lakások címének rögzítésére is. Úgy fogalmazott, hogy az MSZP-ben felmerült a gyanú arra, hogy a "Kubatov-lista" bővítéséhez akarnak jogalkotói segítséget nyújtani.

Felhívta a figyelmet, hogy egy kistelepülésen ha a nem, a kor és a végzettség mellé a lakcímet is rögzítik, akkor konkrétan beazonosítható, hogy kinek az adatait vették fel.

Hozzátette, ugyancsak gyanakvásra ad okot számukra a Semjén Zsolt által említett úgynevezett összmagyar regiszter tervezete.

Emlékeztetett arra, hogy 2009-ben az MSZP-kormány készített törvényt a 2011 októberi népszámlálás kereteiről. Itt három területet, a természetes személyeket, a lakásokat és az intézményeket jelölték meg. A törvényjavaslatot az akkori köztársasági elnök, Sólyom László visszaküldte, mert abban nem szerepelt a vallási és etnikai hovatartozásra való rákérdezés lehetősége.

Idén nyáron a jelenlegi kormánypártok nyitották meg újra a módosításra vonatkozó javaslatokat és ezekkel a témákkal is kibővítették azokat.

A sajtótájékoztatón kérdésként merült fel, hogy az MSZP-frakció támogatja-e, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn azonnali kérdéssel fordulhasson Orbán Viktorhoz, illetve mi lenne annak témája. Lamperth Mónika erre annyit felelt, hogy "soha nem vállalkoztam jóslásra, most sem tudok".

Arra a felvetésre, hogy az MSZP megszavazza-e Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését, azt mondta, hogy amit a volt miniszterelnök személyével kapcsolatban a kormány csinál "erősen feszegeti a jogállami kereteket". Hozzátette, nincs még ilyen indítvány, és reméli, hogy nem is lesz.