Mit kellett volna Gyurcsánynak csinálnia?

(Lévai Júlia írásához)


Bizonyos értelemben szerencsés vagyok, mert a magyar politikai életet kívülről, de nem kívülállóként figyelem. Így aztán nem cipelek magammal semmiféle múltbéli csomagot. Nem jártam gimnáziumba vagy egyetemre azokkal, akik ma politikával foglalkoznak vagy írástudókként jelennek meg a nyomtatott sajtóban és az interneten. Nem futok össze velük az utcán, és nem folytatok velük semmiféle politikai diskurzust. Évekkel ezelőtt nem vesztem velük össze valami nagyobb vagy kisebb ügyön, így aztán talán valamennyire objektívebben tudom szemlélni a hazai történéseket, mint sokan mások.

Ehhez talán még hozzáadhatom azt is, hogy szélesebb a nemzetközi viszonyítási alapom, mint a legtöbb Magyarországon élő embernek. Még akkor is, ha manapság már sokan töltenek néhány évet külföldön: saját tapasztalatomból tudom, hogy egy országot, egy társadalmat igazán megismerni évekbe kerül. Az sem árt, ha azokat az éveket nem magyar, hanem helyi közegben éli le az ember. Az is hasznos lehet, ha a hosszabb ideig külföldön élő embernek alkalma van megismerni egy másfajta politikai kultúrát és így nem esik abba a hibába, hogy azt gondolja, a nyugati politikai gyakorlat tökéletes. Milyen gyakran lehet hallani a magyar médiában például az a kifejezést: „Európa boldogabb országaiban.” Először is, minden országnak megvannak a maga problémái. Ott is van korrupció, és igen, ott is vannak politikusok, akik kompromisszumképtelenek. Ott sem minden tökéletes. De, mondjuk úgy, ez a kompromisszumképtelenség inkább kelet-, mint nyugat-európai jelenség. Bár úgy látszik, terjed, mint a pestis. Már az Egyesült Államokba is eljutott.

Kezdjük azzal, hogy szerintem a jelenlegi helyzet legalább olyan rossz, ha nem rosszabb, mint ahogy azt Debreczeni József vagy Bauer Tamás már évekkel ezelőtt megjósolta. Ha eddig valaki optimista volt, az most aztán körülnézhet. Ma már világos, hogy a Fidesz-kormány szorgosan építi le a jogállamot.

Lévai Júlia cikkében azt kifogásolja, hogy a Magyar Demokratikus Charta demonstrációján a beszédek Orbán-ellenesek voltak, miközben neki „nem a Fidesszel szemben van az oldala, hanem a diktatúrával, a civilizálatlansággal, a differenciálatlansággal és a kirekesztéssel szemben.” A nyilvánvaló kérdés, ezt a mondatot olvasva: Aztán mégis ki idézte mindezt elő? Hogyan lehet a Fideszt elválasztani a diktatúrától, a civilizálatlanságtól? Szerintem sehogyan sem.

Lévai Júlia cikke engem egy beszélgetésre emlékeztetett, ami Bánó András műsorában, A Tétben, hangzott el szerda este, tehát a Magyar Demokratikus Charta demonstrációja után. Juhász Attila politológus arról panaszkodott, hogy a Fidesz-ellenes oldal már évekkel ezelőtt kikiáltotta Orbán Viktort és társait „gonosz embereknek”, akik azonnal nekiállnak majd szétverni a magyar demokráciát. Pedig, mondta ő, világos, hogy nem ez volt az eredeti tervük, hanem csak improvizálnak. A költségvetési nyomás következtében, kényszerből csinálják, amit csinálnak. Nahát ennél szánalmasabb magyarázatot arra, hogy Orbánék miért nem tisztelik a demokráciát, még nem hallottam.

És most jönnek azok, akik azért panaszkodnak, mert politikai beszédek hangzottak el a gyűlésen. Hát mit hangzottak volna el? Egyetemi előadások a barokk művészetről? Vagy a filozófiáról? Tessék már egy kicsit pragmatikusabban állni a politikához! Tessék végre rájönni arra, hogy a Fidesz nem érti az ezoterikus okfejtéseket, nem is törődik velük. És ami még ennél is fontosabb, ezek az emberek óriási többségét sem érdeklik, és nem is értik őket. Magasröptű esszéket nagyon kevés ember olvas, és az, aki nekikezd, valószínűleg nem fejezi be. A politikai párbeszéd és beszéd teljesen más műfaj. Ha mi azt akarjuk, hogy a szavunk célba érjen, meg kell változtatni a saját kommunikációnkat. Tudom, tudom, lesznek, akik erre azt fogják mondani, hogy fel akarom a vizezni a diskurzust. Nevezzük akárminek. Azt akarom, hogy több emberhez jusson el a mondanivalónk.

És most egy-két szót a kompromisszum képességről, illetve annak hiányáról. Itt hadd hivatkozzak Heller Ágnes írására, akit igen nagyra tartok, és akinek az önéletírását végtelenül élveztem. Ő pragmatikusabban áll a dolgokhoz. Az ő problémája éppen az ellenkezője annak, amiről Lévai Júlia panaszkodott. Szerinte Gyurcsány Ferenc nem igazán politikus alkat, hanem „egy álmodozó, jóindulatú független értelmiségi (mondjuk egy költő). [Mondanivalójának] az égvilágon semmi köze … a politikához.” Mit ajánlana Heller Ágnes Gyurcsány Ferencnek? Ki kellene építenie egy csapatot, de nem az értelmiségiekből vagy az „emberekből,” mivel ők ugyan jönnek tüntetni, de mégsem „osztanak-szoroznak sokat a politikában.” Hadd álljak itt meg egy pillanatra. Azért mégiscsak „az emberek” azok, akik elmennek szavazni. Tehát azért bizony számítanak akkor, amikor a legnagyobb a tét.

Heller Ágnes másik ötlete, hogy ahelyett, hogy demonstrációkat szerveznek, meg kellene keresnie legalább hat hiteles politikust, köztük két liberálist és két konzervatívot. Akkor aztán le kellene ülni, és kidolgozni egy jó programot. De világosan látható, hogy képtelenség a liberálisokat, a szocialistákat és a konzervatívokat egy csapatba terelni. Hogy az LMP mi, liberális vagy konzervatív, nem is tudom, de hogy gyűlölik az MSZP-t, és különösen Gyurcsány Ferencet, az halálbiztos. Ha képtelenek együtt demonstrálni vele, akkor miért lennének hajlandók leülni és tárgyalni Gyurcsány Ferenccel?

Nincs itt semmiféle egyetértés a jelenlegi demokratikus ellenzék pártjai között. Nézzük meg először is, hogy mi folyik az MSZP-n belül. Elég elolvasni egy hosszabb interjút Mesterházy Attilával, amiből világosan kiderül, hogy mindenképpen meg akarják akadályozni a Demokratikus Koalíció platform megalakítását. Az ok: a párt alapszabályai szerint a platformoknak nem lehetnek tagjai olyan emberek, akik nem párttagok. Márpedig a jelenlegi 3800 valahány tag közül mindössze 936 párttag. Látva az átlagos MSZP-platformok létszámát, ez már önmagában rekord. De miért nem örül a pártvezetőség annak, hogy 3000 ember hajlandó valamilyen formában az MSZP ügyét előbbre vinni? Azt hiszem, hogy a válasz pofonegyszerű. Nem akarják, hogy Gyurcsánynak újra komolyabb súlya legyen a pártban.

De miért is kell egy pártnak csak párttagokból állnia? A fontos az, hogy több millió ember menjen és szavazzon kedvenc pártjára a választások napján. A két nagy amerikai párt egészen jól megvan tagok nélkül. Aztán vannak olyanok is a pártvezetőségben, mint Szanyi Tibor, aki egyenesen leárulózta Gyurcsány Ferencet.

Aztán ott vannak az LMP politikusai. Kezdem Schiffer Andrással, aki óriási buzgalommal áll Gaudi-Nagy Tamás, Morvai Krisztina, Balog Zoltán, Gulyás Gergely mellé. A párt képviselője, Szabó Tímea, részt vett abban a bizonyos albizottságban, amelynek az volt a célja, hogy előkészítsen egy koncepciós pert Gyurcsány Ferenc ellen. Sőt, volt képe kijelenteni, hogy „szakmailag felkészült politikusnak tartja Gulyás Gergelyt, az albizottság fideszes elnökét, aki szerinte elfogulatlanul vezeti az albizottságot.” Szóval, mit lehet várni olyan politikusoktól, akik így látják a 2006-os eseményeket? Bauer Péter Aránytévesztés címmel írt arról az arcpirító kijelentésről, amit Schiffer tett, aki ahelyett, hogy a Fideszt bírálta és a magyar demokráciát védte volna, rárontott egy másik demokratára az Alkotmánybíróság épülete előtt. Az a történelemhamisítás, ami a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban folyik, világgyalázat, s ehhez egy úgynevezett demokratikus párt asszisztál!

És végül a nem létező liberálisok. Természetesen léteznek, csak nincs pártjuk. Azt sikerült szétvernie a két legutolsó pártelnöknek és a frakciónak, amely nem volt egységes, és nem támogatta Gyurcsány Ferencet. Aztán a végén észbe kaptak, és Bajnai Gordon mögé álltak. Addigra már késő volt. Természetesen nincsenek adataim, de az az érzésem, hogy a volt liberális szavazók ott álltak a Magyar Demokratikus Charta gyűlésén.

Ami pedig Schifferék demonstrációját illeti. Meglehetősen szánalmas volt Elek István szereplése. Most hirtelen megvilágosodott, de nem annyira, hogy ne a Fidesz-jelöltre szavazzon a legutolsó választásokon. Nyolc évig nem vett észre semmit mindabból, amit ki lehetett olvasni Orbán beszédeiből. Ha ez így van, akkor Elek nem túl okos ember. Vagy könnyen félrevezethető. Vagy „true believer,” valaki, akit vakon követi a vezért. Aztán észbe kap, de nem eléggé.

Ami Szalai Erzsébet beszédét illeti: Lévai Júlia nagyon örült annak, hogy az LMP demonstráción volt egy női szónok is. Nagyon hiányolta ugyanezt a Charta összejövetelen. Én aztán igazán feminista álláspontot képviselek, hiszen az Egyesült Államokban éltem meg a mozgalom kezdeteit, de engem egyáltalán nem érdekel, hogy nő vagy férfi mondja el azt, ami az én szívemet is nyomja. Ami pedig Szalai mondanivalóját illeti, vele általában nem értek egyet, így most sem. Mondandójának végkövetkeztetése az volt, hogy alapjában véve a szocialisták és a liberálisok felelősek azért, hogy a Fidesz és Orbán ilyen óriási hatalomra tett szert. Ugyanis ők nem csináltak semmit az elszegényedés ellen. Először is, ez nem igaz, másodszor az az érzésem, hogy nem az igazán szegény emberek juttatták hatalomra a Fidesz. Különben is, nem úgy néz ki, hogy az Orbán-kormány éppen a szegények érdekeit fogja képviselni. Inkább a jobb jövedelműekét.

 
Wasteland – flickr/Chralyn W

S legvégül. Jó-e, helyes-e, hogy Gyurcsány újra színre lépett? Azok szerint, akik félnek tőle, akik nem szeretik, túl korán lépett porondra. Abban biztosak lehetünk, hogy hétfő esténként minden héten hallani fogjuk ezt Avar Jánostól és Mészáros Tamástól. De mégis meddig kellene várni? Addig, amíg már ellenzék sem lesz? Nem beszélve arról, hogy ki tud Gyurcsányon kívül öt-hatezer embert három nap alatt csak interneten keresztül megszólítani? Senki. Ki tud összehozni egy platformot, amelynek már most majdnem négyezer tagja van? Senki más.

Hagyjuk abba a széthúzást, mert akkor valóban képtelenek leszünk a jelenlegi helyzetet egyhamar megváltoztatni. Ehhez azért szeretném hozzátenni, hogy a magyar ellenzék nincs teljesen egyedül. A piacok figyelnek. Sőt, az Európai Unió is. Lehet, hogy azt a bizonyos költségvetést, amiért állítólag szét kell verni az Alkotmánybíróságot, úgy dobja majd vissza az Unió, hogy csak na! Ugyanis ők ott nem olyan hülyék, mint a magyar választók, akiknek fogalmuk sincs arról, óriási többségüket nem is érdekli, milyen költségvetést nyújtott be a kormány elfogadtatásra. A külföldi gazdasági elemzők jobban tudnak számolni.


Balogh S. Éva                  


A Charta-vita:

Lévai Júlia írása

Lánczos Vera írása

Az olvasók véleménye – I.

Az olvasók véleménye – II.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!