rss      tw      fb
Keres

Reagálás Balogh S. Éva írásáraReagálás Balogh S. Éva írására




Tisztelt Főszerkesztő Asszony,


2014. március 19-én Balogh S. Éva számos tényállításában pontatlan írást jelentetett meg rólam. Kérem, engedje meg, hogy néhány pontban reagáljak arra az írásra, amely egy tweetemből arra a következtetésre jut, hogy valójában mentegetem Orbán Viktort.


Kim Lane Scheppele-t ismerem, tisztelem, rendszeresen találkozom vele, a magyar választási rendszer és az alkotmányos reform problémáit érintő írásait nagyra tartom, és ennek sokszor hangot is adtam. Hogy Kumin Ferencnek is jó napja legyen, még az is jeleznem kell, hogy mint ellenzéki politikus és a választási rendszerről rendszeresen publikáló, nyilatkozó szakértő, azok közé tartozom, akik az elmúlt években segítették értelmezni a jogszabályok változását Kim Lane Scheppele-nek. Ő nyilván rajtam kívül még rengeteg hasonló szakértővel és politikussal beszélt az elmúlt évek folyamán.


A Balogh S. Éva által citált tweetemben és az utána kialakult threadben, illetve Balogh S. Éva amerikai lapjának kommentjeiben soha, semmilyen formában nem állítottam azt, hogy érdemi kifogásom, ellenvetésem volna Kim Lane Scheppele írásával szemben. Soha. Csak annyit próbáltam a Twitter igencsak szűkre szabott keretei között megjegyezni, hogy olvastam egy pontosabb és mégis visszafogott írást a 444.hu-n, hasonló tárgyban. A pontosabb arra vonatkozott, hogy véleményem szerint a jogalkalmazást érintő példái, nyilván a cikk megszületésének idejéből fakadóan pontosabbak voltak, a visszafogottságot pedig nem Kim Lane Scheppele cikkéhez mértem, hanem más tárgybeli vagy akár 444.hu-s írásokhoz. Plankó Gergely és társának tárgybeli cikkében az volt a szomorúságra különösen okot adó, hogy egyszerű, de nagyon pontos, egyenes mondatokkal megsemmisítően elszomorító képet festettek a választási rendszer problémáiról.


Balogh S. Éva véleményem szerint személyeskedő állításait érintően, tisztességem védelmében meg kell jegyeznem, hogy valóban nem vagyok jogász. Cserébe ezt sosem állítottam. Filozófiát és politikatudományt tanultam, diplomát az utóbbi szakon szereztem. Mindezekkel együtt az elmúlt évek során felgyülemlett, a választási reformot érintő tanulmányaimmal, blogbejegyzéseimmel, előadásaimmal és interjúimmal a hátam mögött – lehet ez nagyképűség –, olyan embernek tartom magam, aki legitimen mondhat véleményt a választási rendszerről és annak reformjáról, jogi végzettség nélkül is. Balogh S. Éva megjegyzése azért is sértő, mert ugyan a szakmai álláspontomat a választási rendszert érintően szokták vitatni, és ez nagyon is helyénvaló, de a tárgybeli szakmai szólás jogát még senki nem akarta tőlem elvitatni. Nehéz is lenne ez, hiszen elsőként írtam a gerrymanderingről, elsőként elemeztem a rendszer legtöbb csalását, elsőként írtam részletesen az eljárási szabályok bajairól, és elsőként végeztem Vető Balázs kollégámmal modellszámításokat a rendszert érintően. Tűnjön bár nagyképűségnek, de végül azt is meg kell jegyeznem, hogy mindenki azokat az adatbázisokat használja a magyar elemzői piacon, amelyeket nagy munkával mi állítottunk össze. Ebből dolgozik az ország legjobb választási matematikusa, Tóka Gábor, de ezt használja a Political Capital, a Policy Solutions, az Index, a 444. hu és még sokan mások.


Végezetül ki kell térnem azokra a sértő logikai bakugrásokra, amelyekkel Balogh S. Éva odáig jut el, hogy tweetemmel én valójában Orbán Viktort akartam hatalomban tartani, mert nem értek egyet – szerinte – azokkal, akik kemény szavakkal bírálják Orbánt. Nem gondolom, hogy Kim Lane Scheppele túl szigorú mércével mér (sosem mondtam, sosem gondoltam ilyet). Sosem állítottam, hogy nem is olyan antidemokratikus a magyar választási rendszer, mint ahogyan azt Kim Lane Scheppele írja (sehol nem lehet erre vonatkozóan tőlem idézetet találni). Minden, amit innentől kezdve ír Balogh S. Éva kizárólag személyemet érintő spekuláció, amelyhez joga van természetesen. Orbánnak kedveskedni nem akartam, mert nem szokásom, ez is Balogh S. Éva spekulációja. Ahogyan a magyar választási rendszer egyik leghangosabb kritikusaként szerenmosdató sem vagyok. Ez is Balogh S. Éva hazug és sértő inszinuációja.

Közszereplőként és politikusként mindenki azt gondol rólam, amit akar. Krémer Ferenc adott már igazat a Galamuson engem érintően az engem Opus Dei ügynökséggel vádoló Bartus Lászlónak is. Szóval hozzá vagyok szokva ehhez. De, hogy egy olyan tweetből, amely semmi sértőt nem tartalmazott Kim Lane Scheppele-re nézve, állításainak igazságtartalmát nem vonta kétségbe, őt személyében nem támadta, hogyan lehet eljutni oda, hogy én egy személyes véleményem szerint nála pontosabb elemzés megtalálásával valójában Orbán és rendszerét védem, nem tudom.


Ám hogy Balogh S. Évának minderre nincs bizonyítéka, abban biztos vagyok.


Tisztelettel:
szv