rss      tw      fb
Keres

Elkeserítő




Elkeserítő az az értetlenség, amivel találkoztam a Klubrádió ünnepi Hetes Stúdió című műsorában Magyar Kornélia elemző részéről. A műsorvezető, Pikó István elmondta, hogy őt igencsak megrázta Orbán beszéde, melyben megint azonosította magát a nemzettel, a magyarsággal, az országgal, kirekesztette azokat, akik nem fújnak egy követ velük.


De az elemző asszony/kisasszony szerint mindez belefér a beszédbe egy ünnepen, mert tulajdonképpen kampány van. Hiszen már 12 éve kampány van, és végre már nagyon ránk férne egy igazán békés, nyugodt, közös ünneplés.


A miniszterelnök ugyan egységről beszél, de pont ő az és az ő sleppje, akik a gyűlöletet, az ellentétet és a kirekesztést üzenik ünnepi beszédeikben szerte az országban. Úgy beszélnek az Európai Unióról, mintha az egy megszálló hatalom lenne, aminek a pénze jól jön ugyan, de egyébként hagyjon minket, magyarokat békén, mert nekünk senki se mondja meg, hogy mit csináljunk, mert semmilyen szabály nem érvényes ránk nézve (kivéve, amit OV erőszakol az ország népére).


Ez számomra igen alattomos, félelmetes és elkeserítő, mert innen csak egy lépés, egy szó, hogy az üzenetből az őket imádók kiolvassák: el kell tüntetni, el kell üldözni e hazából az ellenzéket és az ő támogatóit.


Igen elkeserítő és döbbenetes volt ezeket hallani. Ebből ugyanis az is kiviláglik, hogy nem én döntöm el, magyar vagyok-e, hanem a hatalom.


Azt már nem!


Ez is eggyel több indok, hogy április 6-án összeszedjük magunkat, és megmutassuk, sokan vagyunk és elegen is.