rss      tw      fb
Keres

Ez a kurzus nem fenntartható



A Budai Liberális Klub vendége volt hétfő este Gyurcsány Ferenc, akivel a „házigazda”, Kuncze Gábor beszélgetett. A beszélgetés videófelvétele a klub honlapján megnézhető, alább – a Galamus leíró kapacitásához mérten – a 112 perces beszélgetés első 70 percének szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.



Kuncze Gábor: – Beszéljünk a választási rendszerről. Nálam például 19 jelölt van [a szigetszentmiklósi körzetben], de ahol esélyes a jobboldali jelölt, mondjuk a XII. kerületben, ott meg öt. Milyen érdekes. Ez is egy probléma. Az is egy katasztrófa, hogy üzleti vállalkozássá silányították a demokrácia ünnepét, a választásokat. Mindezt, gondolom, azért, hogy zavart keltsenek az emberek fejében. Arról nem beszélve, hogy törvény írja elő, aznap, amikor lezárják az ajánlásokat, sorsolást kell tartani. Így lett az akkor még „összefogás” listája a harmincadik, én meg mondjuk a hetedik a huszonhétből. Majd kiestek sokan, maradtak 19-en, én most hatodik lennék, ha nem úgy hívnának, hogy hetedik. Ezzel tudtam volna kampányolni. De azzal, hogy a hetedik mínusz egy te magad légy, ezzel nehéz. És mi van a közös listával, amelyről elterjedt, hogy a harmincadik rajta az összefogás, miközben egyelőre csak 19 lista van?


Gyurcsány Ferenc: – Tizenhetedikek vagyunk. Ez különleges szám, nem tudják? Prímszám. A matematika egyik legizgalmasabb száma, csak eggyel és önmagával osztható, azaz maga az abszolút igazság.


Kuncze: Mi volt a Fidesz célja szerinted, és eléri-e?


Gyurcsány: Hát hogy széjjelverjék a választást. Az a választás egyébként, amely nem a jövőről szól, hanem a múltat kell megnyerni, egészen elképesztő. A tizennyolc párt kétharmadának nincs közzétett, a jövőre vonatkozó programja. Az egyik a Fidesz. Nézzék meg a Fidesz szlogenjeit. Ők megvédik. Megvédeni azt jelenti, hogy ami megvan, amit az elmúlt négy évben csináltak, abból egy moccanást nem fognak engedni. Ez az Orbán nevű focistának a legrosszabb stratégiája, mert aki védekezik, az legjobb esetben döntetlent tud elérni. Ahhoz, hogy valaki győzzön, támadni kell. Mi megmondjuk, hogy mit csinálnánk másként, azaz támadunk. Akkor talán győzni is lehet.


Kuncze: – Látjuk a választási csalásokat. Voltak feles listák meg teljes listák, másolták egymásét, odahamisították az aláírásokat, majd az Országos [helyesen: Nemzeti!] Választási Bizottság közölte, hogy neki nem feladata az ilyen típusú ellenőrzés. Úgyhogy ezt máris bebuktuk, de számítasz-e még valamilyen választási csalásra?


Gyurcsány: – Lesz itt ezer. Sok apró, de maga az alaphelyzet is csalás. A választás legyen szabad és tisztességes, ezt szokták mondani. Ez akkor van így, ha a választóknak megvan a lehetőségük, hogy azonos erőfeszítéssel tájékozódjanak arról, ki mit ajánl a jövőre. Ez a feltétel nincs meg. A nyilvánosság mai eltorzult szerkezetében Önöknek négyszer-ötször akkora erőfeszítést kell tenni, hogy megtudják, mit gondol a kormányváltók pártja a jövőről, mint ha a Fidesz elképzeléseit akarnák megtudni. […] Ennek ellenére úgy gondolom, nem nyafogni kell és a kifogásokat sorolni, hanem részt kell venni, meg kell küzdeni, ha ilyenek a feltételek, így kell nyerni. […] Volt egy tévévitám a mai miniszterelnökkel 2006-ban. A mai miniszterelnök üveges szemekkel folyton a kamerába nézett… nyilván félt az ördög szemébe nézni, és bármit mondtam, azt felelte, hogy tisztelt hölgyeim és uraim, kedves magyar választók, ne higgyenek ennek a fickónak itt, higgyenek inkább a saját tapasztalataiknak. Gondoltam magamban, jó nagy hülye vagy te Viktor, az emberek tapasztalatai épp az ellenezője annak, amit te mondasz – akkor éppen azt hirdette, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve. Soha annál jobban nem éltek négy év leforgása alatt itt az emberek, mint akkoriban.


Kuncze: – Sokba is került.


Gyurcsány: – Igazad van, ezt majd megbeszélhetjük, ha akarod, de abban az értelemben igaza volt az akkori ellenzék vezetőjének – csak éppen a saját érveit ásta alá –, hogy az embereknek kétfajta tapasztalatuk van. Van a saját személyes életük. Azt jól ismerik. És van egy másik, amit közvetít nekik a média. Hogy melyik lesz a döntő, azt ma még nem tudjuk. A magyarok többsége lehet hogy mégis csak józan. Nem olyan könnyen megvezethető, ahogy ezt a Fidesz gondolja. Ez a választás arra is választ fog adni, hogy képesek-e hinni az emberek a saját szemüknek, tapasztalataiknak, vagy azt a konstruált, hamisított valóságot hiszik el, amelyet a Fidesz-világ közvetít.


Kuncze: – De lehet, hogy a néző azt hiszi, ha mindenki jobban él és Magyarország jobban teljesít, akkor talán ő a hülye, csak ő nem képes gondoskodni önmagáról meg a családjáról.


Gyurcsány: – Én régóta nem tudom, mi van a választók fejében. Hasonló fórumokon azzal találkozom, hogy föláll valaki, és elmondja, hogy őt felhívta valaki, hogy megkérdezze, kire fog szavazni, „és én azt mondtam neki, hogy a Fideszre, hogy a görcs álljon a lábukba, de szeretném magát biztosítani arról, hogy nem fogok a Fideszre szavazni, de ezt nem mondom meg nekik”. Hogy aztán statisztikailag fontos arányban vannak-e az ilyen választók, hogy a félelemnek, a tartózkodásnak, önvédelemnek ez egy statisztikailag mérhető része-e, vagy a kutatóknak van igazuk, azt nem tudom megmondani. De a választás előtt négy héttel nem kell foglalkozni a kutatásokkal. Egy dologgal kell foglalkozni: mondani, hogy mit gondolunk Magyarországról, csinálni, elmenni, mert nem fog megváltozni sem a nyilvánosság helyzete, sem a légkör, higgyünk magunkban, abban, hogy jobbak vagyunk, mint akik ma ezt az országot csinálják. És majdnem biztos vagyok benne, hogy itt győzni lehet. […]


Szerintem elképesztően jól indult a rendszerváltozás. A magyarok sokasága tele volt lelkesedéssel. Annak, hogy ez elromlott, sok oka van. Van egy mélyebb oka: nagyon hosszú a kádári világ árnyéka. Amelyben nem vált el elnyomó és elnyomott, amelyben kötöttünk egy elképesztően erkölcstelen kompromisszumot, én is, a szüleim, a szomszédaim is: nem beszélünk 1956-ról, Nagy Imréről, az egypártrendszerről, az oroszok jelenlétéről, cserébe nem volt hétköznapi elnyomás, legalábbis olyan, amely a túlnyomó többséget érintené, nem volt Stasi, Securitate. Anyám melósként azt hitte, hogy ő szabad, s a többség ugyanezt hitte. A cipőboltban volt cipő, a húsboltban hús. A magyarok túlnyomó többsége – Kornai János kutatását ajánlanám a figyelmükbe, 2011-es Közgazdasági Szemle – igazából nem szabadságot akart, hanem azt, hogy a Mariahilfer Strasse ide költözzön a Margit körútra. Nem jött, csalódtak. A magyarok ma elégedetlenebbek a demokratikus rendszerrel, a piacgazdasággal, mint az ukránok. […] Ennek tehát van egy mély társadalmi talapzata. És van egy másik vonatkozása. Hogy jött egy politikai kurzus, Orbánéké, amely ezt gyorsan megértette, és azt mondta, hogy újrateremtem ezt az alkut, megpróbálok a magyaroknak a szabadságukért cserébe ígérni valamit. Ami nem kézzelfogható ugyan, de valamiféle új nemzeti öntudat, a szabadságharcos, rezsihazugságos világ. És láthatóan van egy jelentős társadalmi csoport, amelynél ez működik. Itt nem politikai csapdában vagyunk. Ez történelmi csapda. Ez a választás nem egyszerűen arról szól, hogyan fogják hívni a következő miniszterelnököt, hanem arról, hogy maradunk-e ebben a despotikus, a Kelet és a Nyugat határán egyensúlyozó, féligazságokra épülő világban, vagy akarunk egy nyugatos polgári Magyarországot. […]


Itt [ebben a régióban] az emberek azt tanulták meg, hogy az uralkodók törvényeit nem kell betartani. Az a jó hazafi, aki szembemegy a törvényekkel, a hatalommal. Ez van a vérünkben húsz generáció óta. Azért drámai a kádári világ kultúrája, mert [a többi szocialista országban] világos volt, hogy ki az elnyomó és az elnyomott. És az ötvenes-hatvanas-hetvenes években Közép-Kelet-Európában sokakban kiépült a szabadságvágy, a polgári öntudat az elnyomással szemben. Nálunk meg nem. A kádári jólét és mérsékelt szabadság árát most fizetjük meg, ezzel a történelmi zsákutcával, amelyet Orbán konstruál nekünk. Ebből kitolatni nem lehet, meg kell vele küzdeni. Kérdés az, hogy meg lehet-e vele küzdeni intellektuális és morális szinten. Én ezt szeretném, vagy ne adja az isten, egyszer rendesen egymásnak kell kapaszkodni. […]


Egy példa a sok közül. Néhány hónapja egy határvidéki városban voltam. […] „Képzelje el, meséli nekem egy hölgy, két-három hete egy baráti társaságban voltunk hétvégén. Én ott zúgolódtam, hogy amióta itt ez a polgármester van – jobboldali a polgármester –, azóta a városban semmi sem történik, mintha megállt volna az élet. Majd hétfőn behív a vezető óvónő – mert a hölgy óvónő volt –, hogy azt üzeni a polgármester, most történt meg először és utoljára, hogy őt kritizáltam.” Ez dráma, hogy egy ilyen országban milyen messzire elér az önkény fenyegetése. Vagy: azt mondja nekem, ugyancsak vidéken, nagy titokban egy közmunkás, hogy „nem merek magával szóba állni, mert ha meglátnak a polgármester emberei, meg fogja nekem üzenni, hogy többet nem kell mennem dolgozni” – és azzal megy tovább. De nem tudom megmondani, mi van az emberek fejében. A levegőben sokkal több olyan elem van, ami 2006-ra hasonlít, mint ami 2010-re. Ezért ha engem kérdeznek, én azt mondom, nagyon szoros választás lesz, és ha végre liberálisok, baloldaliak, polgáriak, európaiak nem a jobboldal narratívájához tartják magukat, hanem árad belőlük az önbizalom és felszabadítják az embereket a félelem alól, akkor kinyithatják ezt az országot.


Kuncze: – Ezt a félelem-ügyet én is meg tudom erősíteni. Választási gyűlésen közalkalmazott, köztisztviselő nincs. Mert fél, hogy lefényképezik, és retorziók lesznek. Épp most, amikor ide jöttem, felhívott valaki a választókörzetemből – közalkalmazott, az egyik iskolában dolgozik –, hogy őt meg az egyik település polgármestere hívta fel, hogy ne lájkolja már a szövegeimet az interneten, mert el lesz küldve. Vagy: egy hölgy, aki a szomszédos településen lakik, részt vett az egyik gyűlésemen, és feljelentették a jegyzőnél, mert az egyik fényképen kiszúrták, hogy ott van. Szóval borzasztó erős nyomás van az embereken.


Gyurcsány: – […] Azt szoktam mondani ezen a ponton, hogy a nyolcvanas évek legvégének szabadabb volt a levegője, mint a mostani. Ami szégyen. Az én makroközgazdaság-tanárom a közgázon Mellár Tamás volt. Közismerten nem volt az akkori rendszer híve. De katedrája volt. És nem magánbeszélgetésen, nem hétvégi klubokban, hanem az előadásán nyíltan azt mondta, hogy szerinte az egy működtethetetlen rendszer, és meg fog bukni. […] Nem kapott érte pártfegyelmit az állampárt párttitkárától, nem törték meg a gerincét. Mondta, amit gondolt, attól még nem került veszélybe a Kádár-rendszer, hogy az egyik tanár a pécsi egyetemen azt mondja, ez úgy szar, ahogy van. Elnézést kérek az itt ülőktől, én nem szoktam káromkodni, ezt rólam mindenki tudja. Szóval ehhez képest most óvónőket, közmunkásokat fenyegetnek meg. Semmit nem ér a jobboldal erkölcse. Őszödözhet, zuschlágozhat, simonozhat, történelmi értelemben ennél erkölcstelenebb politikai hatalom nem volt ebben az országban. Éppen ideje, hogy erkölcsi pokolra küldjük.


Kuncze: – Egyébként Mellár Tamás most is mondja a véleményét, ki is rúgták. De visszatérve: megjelent a nyolc pont, és egy szó sincs benne mindarról, amiről te most beszéltél. Pedig nekem az a tapasztalatom, hogy ez az, amivel az embereket be lehet lelkesíteni.


Gyurcsány: – Akkor most három percig elegánsan fogunk beszélgetni. Van egy narratíva, egy textus, amely ennek a nyolc pontnak a mögöttese. A nyolc pont a legkonkrétabb állítás, amely azt mutatja, milyen világ felé szeretnénk menni. De kétségtelen, a mögötte lévő világnézet, világmagyarázat, kultúra, attitűd ebből nem sejlik ki. Én minden ilyen fórumomon az idő kilencven százalékát nem azzal töltöm, hogy elmondjam, mi lesz a nyugdíjrendszerrel vagy az oktatással. Hanem például arról beszélek, hogy a magyar honfoglalók keletről érkeztek és nyugatra tartottak. Egészen addig haladtak nyugat felé, amíg Augsburgnál egyszer jól képen nem verték őket, 955-ben… Mi csak azért nem vagyunk nyugatabbra, mert a Nyugat erősebb volt, mint mi. Ha az őseinken múlik, akkor mi most nem a Kárpát-medencében vagyunk, hanem Lotaringiában. Orbán ehhez képest arról álmodozik, hogyan lehetne visszamenni Etelközbe. Rosszul mondta Orbán, nem az a jelszó, hogy „Nyergelj, indulj”, hanem az: „Nyergelj, fordulj”… Magyarország nem István, hanem Árpád és Bulcsú óta nyugatra akar menni. Mondanám: Magyarországon az uralkodó széljárás nyugati. Meteorológiailag is. Orbán meteorológusnak csapnivaló, államférfinak meg egy szélhámos. El kell magyarázni, hogy itt nem égtájakról és földrajzi fogalmakról van szó, hanem egy kultúráról, egy mentalitásról, egy életérzésről, egy attitűdről. Úgy olvasom az MTI-ből – mert a köztelevízió nemigen akarja észrevenni, hogy itt kampány van, és a jövőről kéne beszélni –, hogy Attila is, Gordon is, én is nagyjából erről a kontextusról beszélünk. Meg te is! Milyen jó vagy te is! Ott Szigetszenthalmon.


Kuncze: – Szigetszentmiklós.


Gyurcsány: Úgy is jó.


Kuncze: – Ha már a honfoglalásnál tartunk, állítólag a hátrafelé nyilazást is úgy tanultuk meg, hogy mögöttünk is magyarok jöttek. De visszatérve a nyolc ponthoz: az olyan, mintha a Fidesz pályáján akarnánk a Fidesszel versenyezni ígéretekben. De amire az emberek igazán ugranak, és amivel meg lehetne mutatni, hogy miben különbözünk, az a pontokban nincs benne. Pedig a keretet meg kellene adni ehhez a nyolc ponthoz.


Gyurcsány: – Kétfajta kampány van. Az egyik a nemzetek nagy alapkérdéseiről szól. Ezt a kampányt úgy hívják elegánsan angolul, hogy politics-based. Ez Európában már ritka. Mert nézzék meg a németeket vagy az osztrákokat: nagykoalíció van. A nemzet nagy kérdéseiben egyetértenek. Ott a kampány nem arról szól, hogy Kelet vagy Nyugat, nem arról, hogy legyen-e piacgazdaság vagy demokrácia, vagy sajtószabadság. Mert ebben a nagy pártok egyetértenek, sőt a liberálisok és a zöldek is. Ezért ott mindig az a kérdés, hogyan változtatunk egy picit az adórendszeren, családtámogatáson stb. Ezt meg úgy hívják, hogy policy-based. Szakpolitikai kérdésekről vitatkozó kampányok. Nálunk nem tud ilyen lenni. Mert a demokratikus közepet elhagyta a Fidesz. A magyar liberálisok, szociáldemokraták, szocialisták, polgári baloldaliak ott vannak a politikai centrum egyik oldalán, centrumban és balközépen. De a Fidesz ezt elhagyta. Ezért nekünk ennek a megerősítéséért kell a kampányt folytatnunk, ugyanakkor a választók jelentős része, amikor én Bulcsúról, Keletről, Kijevről, Paksról beszélek, ezt távolinak érzi magától. Ezért egészséges kompromisszumot kell találni. […] Úgyhogy igazad van, de magam is nehezen tudnám elképzelni azt a legközvetlenebb ígéretet, amely úgy szól, hogy merjenek szabadok lenni! Akarják a polgári világot, a felelősségét, a terheit is. Én, aki a magyar baloldalon a legkritikusabb vagyok a Kádár-örökséggel, majdnem minden alkalommal beszélek erről tíz percet, és miközben végigtapsolják és nevetik a többi szövegeimet, ebben a tíz percben drámai csend van, de azt mondom nekik: akkor is végig fogják hallgatni. Még akkor is, ha tudom, hogy a többség legszívesebben visszamenne Kádár óvó köpönyege alá. Ez Magyarország legnagyobb történelmi drámája. […] 2002-ben Kövér alávaló szövege még a nyuggerekről szólt, a panelprolikról. Volt ebben egy mélységes megvetés. De – és ezzel nem mentem Kövért, ebben a körben ezt nem kell magyaráznom – valamikor 2002-től, éppen attól az arculcsapástól, hogy azt hitte, biztos a győzelme, majd elveszítette a választást, elkezdett más szemmel nézni a magyar választókra, és arra jutott, hogy üveggyöngyöket kell eléjük szórni. A többség ezzel megvehető. Én ezt nem így gondolom. De azt gondolom, hogy a választók egy jelentős része számára nagyon konkrét, kézzelfogható történeteket kell mesélni. Mert nagyon sokan nem tudják maguknak lefordítani, mit jelent a mi szabadságelvű világunk. […]


Nyugaton sok generáció úgy nőtt fel, hogy demokrácia és jólét kéz a kézben járnak. Nekik ez a történelmi tapasztalatuk. Ezért ha bántják a demokráciát, azonnal védelmére kelnek, mert attól félnek, hogy a jólétüket is fenyegeti az, aki a demokráciát bántja. A magyar nem tanulatlan, alávaló, kulturálatlan nép, ez egy isteni nemzet, csak éppen az elmúlt huszonöt évben neki ezzel ellentétes volt a tapasztalata a hétköznapokban. A rendszerváltozás, a demokrácia a magyarok többségének nem nagyobb jólétet hozott, és a mindennapok szintjén nagyobb szabadságot sem. Nem érzi a szabadság bővülését – bár van szabadságbővülés –, és végképp nem érzi a biztonság és a jólét bővülését. Ezért, mivel a két tapasztalat nem kapcsolódik össze, a demokráciát ért támadást nem veszi komolyan, sőt nem is nagyon bánja. […] Akkor lesz stabil a magyar szabadelvű demokrácia és parlamentarizmus, hogy ha kormányra jutunk, ezt össze tudjuk kötni a tömegek jólétének a növelésével. […] A tömegeket nem vezércikkekkel, hanem nagyon világos, egyszerű tapasztalattal kell meggyőzni arról, hogy a szabadságból jólét következik. A magyarok többsége számára a szabadság és jólét közvetlen kapcsolata az elmúlt húsz évben nem bizonyított. Ezért ha valaki a szabadságot kéri a jólétért cserébe, sokan hajlandók ezt az alkut megkötni. Amíg szabadelvű és baloldali barátaim ezt nem értik, addig megyünk a lefolyóba. […]


Kuncze: – Mire számítanál akkor, ha hetedikén reggel kiderülne, hogy megnyertük a választást?


Gyurcsány: – Bárki nyer, ez nem lesz fáklyásmenet. Ez a kurzus nem fenntartható, akkor sem, ha Orbán nyer – ne adja az isten. Ennek a kurzusnak két kézzelfogható alapköve van. A rezsicsökkentés politikája, amit én rezsihazugságnak hívok, és a különleges szektorális adók kiterjesztésének politikája. A rezsicsökkentés nem folytatható […] Még két lépés, és a szolgáltatók fognak fizetni nekünk, hogy hajlandók vagyunk fűteni a gázukkal. Vége. Az adóban meg most már a földben futó vezetékek után is adót fizetünk. Nincs tovább. Februárra elköltötték az éves költségvetési hiány felét, 400 milliárdot. Nagyjából hatszorosát a tavaly februárinak… Bárki jön, a mézesbödön alján semmit nem fog találni. Ez a baj.


Kuncze: – Mézesbödön lesz még egyáltalán?


Gyurcsány: – Ha Mészáros Lőrinc haza nem viszi azt is. Hogy mire számítok: szabadabb lesz az ország levegője. Képzeljék el, baloldali liberális kormány mellett lehet úgy a 6-os villamoson Magyar Nemzetet olvasni, hogy az illetőnek nem ugranak neki szakállas szemüveges bácsik. A normalitás levegője gyorsan jön. Az légy, aki vagy. Szabad identitásválasztás. Higgyél bármiben, önmagadban, megváltóban…. Nemcsak pénzről szól egy ország. Nyugalomról is…. Lehet apró gesztusokkal üzenni a legnehezebb helyzetben élőknek: érzem a fájdalmadat, nem tudom megoldani, de tudom, hogy valamit majd csinálnom kell ezzel a problémával. Lehet megbízhatóságot teremteni gazdasági ügyekben. Bajnainak igaza van, adókódex kell. Gyors tájékozódás után három-négyéves adó- és költségvetési programot csinálni, hogy kiszámítható legyen az ország, merjenek pénzt, működőtőkét beletenni, ne meneküljenek az emberek, a befektetők, a tőke, hanem jöjjenek. Azonnal lehet új közoktatási törvényt csinálni, hiszen ideológiai átnevelőtábort csináltak az iskolából, visszaadni az iskolák, a szülők, a gyerekek szabadságát. És spórolás helyett meg kell próbálni ezzel párhuzamosan óvatosan nyomni fölfelé a bérskálát… Az egykulcsos adóval szembemenni. […]


Kuncze: – De lesz-e rendezett hatalomátadás?


Gyurcsány: – Nem, úgy gondolom, nem lesz. Azért nem lesz, mert Orbán nem demokrata. Mert úgy gondolja, és erre tanította az egész táborát, hogy a jobboldalnak van történelmi, morális felhatalmazása kormányozni. Ezért ha tőle elveszik a kormányzás jogát, az maga a nemzet elárulása. Aki tehát szembemegy az új kormánnyal, az hazafi. Tessék emlékezni a HírTv-s Császár Attila tudósítására 2006 szeptemberéből, aki könnyes szemmel tudósított arról, hogy itt vannak az új forradalmárok. Adták alájuk a lovat. Ez fog most is történni… Csalódás éri a jobboldalt, ha kicsavarják a kezéből a kormányzás lehetőségét, noha úgy tűnt, egy egész rezsim fog itt létrejönni, nem egyszerűen kormányzás. Tehát a csalódás és a belőle fakadó agresszió brutálisabb lesz. De van egy másik, ellenkező irányú változás. Hogy nem vagyunk már olyan naivak. Naivak voltunk 2002-ben, amikor elfoglalták az Erzsébet hidat, és 2006-ban, amikor ránk gyújtották a fél várost. Mesterházy Attila nem naiv, sőt sok tekintetben egyenesebben fogalmaz és egyenesebben gondolkodik ezekben az ügyekben, mint akár én, akár Gordon. Bennünk van hajlam némi értelmiségi szépelgésre. Ő érti, mivel néz szembe… Destabilizációs kihívással fog szembenézni az ország. De az ügyvezető kormány belügyminisztere, Pintér Sándor, és az akkor még hivatalban lévő országos főkapitány tudni fogja, mi a dolga, mert ezt majd el fogja nekik mondani a megválasztott új miniszterelnök. És ne próbáljanak meg ellenszegülni, mert mi leszünk az erősebbek.


Kuncze: – A következő kérdés, amelyre én magam nem szoktam tudni válaszolni: mit lehet kezdeni a bebetonozott pozíciókkal – ügyészség, bíróság, Állami Számvevőszék, Alkotmánybíróság, média stb. –, másrészt a kétharmados törvényekkel vagy a Költségvetési Tanáccsal, amelynek különleges jogosítványai vannak. Természetesen aki nem engedi, hogy az új kormány kormányozzon, az szembe megy a választói akarattal, de a rendszer úgy van felépítve, hogy akár egy éven belül is vissza tudjanak jönni.


Gyurcsány: – Nem tudok mindent elmondani Önöknek, amit erről a problémáról gondolok.


Kuncze: – Idáig stimmel, én is ezt szoktam mondani. Menjünk tovább.


Gyurcsány: – Úgy gondolom, alkotmányt közvetlenül, egyszerű többséggel nem lehet változtatni. Politikai konstrukció van arra, hogyan lehet megpróbálni kikényszeríteni a közjogilag érvényesíthető parlamenti kétharmadot. Bonyolult voltam?


Kuncze: – Igen.


Gyurcsány: – De nem akarom elmondani. Másrészt: a kétharmados törvények egy része, amellyel csapdába akarták zárni a következő kormányt, jogszerűen, jogállami módon, helyettesítő eszközökkel megkerülhető. Nem mind, egy része. És van egy harmadik kör, a pártkatonák sokaságának a világa: itt a legbrutálisabb politikai nyomásgyakorlással kell élni. Nem kell szégyenlősnek lenni. A kollégák szemébe kell nézni, elő kell venni mindent, amit a kollégákról tudunk, és meg kell kérdezni, komolyan úgy gondolják-e, hogy mindazzal, amit az elmúlt időszakban tettek, tudják-e szolgálni a hazájukat, azt a hazát, ahol a nép többsége nem őket, hanem minket akart. Ki kell nyitni ezt a politikai küzdelmet. Tisztességgel, normálisan, jogszerűen, de a legbrutálisabb politikai nyomásgyakorlással… Aki nem a hazáját, a köztársaságot szolgálta, hanem beállt silány pártkatonának, annak meg kell mutatni, mi az ő teljesítménye. De ha a lehető legjobban csináljuk, akkor is szűkebb lesz a következő kormány mozgástere, mint bármelyik kormányé az előző huszonnégy évben. És ezt a választóknak is tudniuk kell. Mert eddig azt látták, hogy a kormány bármit megcsinált, amit akart, ha szüksége volt rá, kéthetente alkotmányt módosított. Ma ez a választók tapasztalata: ha a kormány valamit akar, megcsinálja. Ehhez képest jön majd egy kormány, amely a montesquieu-i hatalommegosztás körülményei között lesz, amit meg tud csinálni, és lesz, amit nem. Nagyon nagy politikai kockázat, hogy a saját választóink egy része ezt a kormányt tehetetlennek fogja tartani. Mert arra emlékszik, hogy az előző kormány, ha akarta, zöldre festette az eget. Mi meg majd ott szórakozunk adó- meg nyugdíj-ügyben, és nem gázolunk át az ellenzéken. Jó előre el kell mondani a választóknak: akkor szavazzanak ránk – persze szavazzanak ránk –, ha értik, hogy ez egy nagyon nehéz küzdelem lesz. Nem lehet mindent azonnal visszafordítani, és nem igaz, hogy vissza lehet menni 2010-hez, sőt nem is szabad.