Szubjektív beszámoló
- Részletek
- Napi apró
- 2010. november 03. szerda, 03:43
- Lánczos Vera
Tegnap, november 2-án több ezer ember demonstrált az alkotmány védelmében a Magyar Demokratikus Charta szervezésében.
Számos hírportál ismerteti részletesen, percről percre követve az eseményeket. Én mást emelnék ki.
Azt a körülményt, hogy éppen a tüntetéssel egyidőben zajlott a Parlamentben az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának általános vitája. Ha Lázár János frakcióvezető törvényjavaslatait elfogadják, nem lesz helye alkotmánybírósági felülvizsgálatnak olyan törvények tartalmáról, amelyek országos népszavazással sem változtathatók meg. A képviselők bizonyos törvények esetében egyszerűen megszüntetik az alkotmányos kontrollt. Úgy gondolják, az alkotmány, a törvények érvényesülése másodlagos a „szent” célhoz képest, amelyeket természetesen ők határoznak meg, a népakarat mögé bújva.
„A Fidesz az emberek igazságérzetének oldalára állt a ’régi’ és az ’új korszak’ szabályai között feszülő konfliktusban – mondta Szijjártó Péter” bombasztikus demagógiával. A mondat önleleplező. Kifejezi, hogy az öntelt túlhatalom saját magához igazítja a jogot, ahelyett, hogy hatalmának korlátait látná benne. Vagyis ők maguk a törvény.
Jellemző a helyzet abszurditására a rohamtempó, az éjszakába nyúló ülésezés is, mert a cél a minél gyorsabb lezavarás. Megfontoltságnak, felelősségnek a leghalványabb jele sem fedezhető fel ebben a magatartásban.
A tüntetés ez ellen szólt. A magukat felkent népakarat-megfejtőként eladó populista politikusok cinizmusa ellen.
A több ezer ember, aki ott volt, legalább értette, hogy ami szimultán a parlamentben folyik, az botrány. Az alkotmányos jogállam agóniájának kezdete, egyúttal az önkény uralmának első lépése. Ma még csak a zsebünkben kotorásznak, de holnap már a gondolataink közt fognak, ha hagyjuk.
Akik ott voltak, nyugtázhatták, hogy több ezren legalább még/már vannak, akik felmérték, mi a tét.
De mi van a többiekkel?
A többiek passzív és szedált állapotban még mindig azt méricskélik, hogy kivel, kikkel együtt nem; mikor máskor kéne/lehetne; érdemes/szükséges vagy mégsem tiltakozni az ellen, ami nyilvánvalóan húsba vág. És a nagyon „független” sajtó nihilizmusa, gúnyolódásai vagy éppen lesajnálása azokkal szemben, akik védendő értéket látnak a demokráciában, biztosan nem segíti a felismerést, ahogy a nagyon „független” politikai elemzők ténykedése sem.
(Lánczos Vera)
