Retardália
- Részletek
- 2014. március 01. szombat, 05:31
- Várhelyi Attila
Péntek reggel, fél órával az első féldeci után és tíz perccel a második előtt, Badarországon.
Szolgálati gépkocsin érkezik a baksi Gagarin (sic!) majorba a Csongrád megyei Kormányhivatal munkatársa és a Kiskunsági Nemzeti Park népviselője.
– Micsoda szemét egy vidék – jegyzi meg egyikük, félhangosan, miközben óvatosan kiszáll a frissen porszívózott fukszusautóból, hogy bele ne lépjen „valamibe”, és hogy a rájuk várakozó „nigger” meg ne hallja.
A birtokától megfosztott – nem az idén barnult – paraszt éppen magyaráz valamit valakinek, aki nem „ilyen”, hanem „olyan”, itt tehát árulják a hazát, amely, mint tudjuk, nem lehet ellenzékben.
Arc megkeményedik, brosúra elővétetik, „s vadul a sebből a tőrt kiragadja”, liberális arab tetemre hívatik.
A népviselők még ki sem szállnak a szolgálati fukszusautóból, már ki is derül, hogy a kisajátításra kijelölt területet nem mérette ki az erre hivatott zöldhatóság (Illés lógni fog!).
A 130 hektár terület birtokba adását elnapolják, lesz még négy évük, ha a parasztok beveszik, hogy a Gyurcsányi a hibás jégesőért, a kocka perdüléséért.
Ali Al-Aboodi elszántan magyarázza, hogy a föld azé, aki megműveli.
Kis hülye arab, kitől hallott ez ekkora marhaságokat?
Miféle föld, miféle haza,
Ébredjen a paraszt a valóra!
A szegénynek minden nap ünnep,
Jégkrém az alpesi hóra,
Mert ő a gazdagok atlasza:
Csenevész vállán állva
A törpék is óriásoknak tűnnek.
