Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közleménye és a hivatkozott interjú

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közleménye


Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet levélben fordult Salamon Lászlóhoz, az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatást kért arról, hogy a vezetésével dolgozó bizottság tervezi-e a politikai nemzet alkotmányi fogalmának megváltoztatását, óhajt-e szakítani alkotmányunk azon tételével, miszerint a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának, államalkotó tényezők. Ebből az alkotmányi rendelkezésből következik ugyanis a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénynek az a fontos szabálya, amely szerint a Magyar Köztársaságban tilos minden olyan politika, illetve magatartás, amely a kisebbségnek a többségi nemzetből történő kirekesztését, illetőleg elkülönítését célozza vagy eredményezi.
A levél megírásának az volt az előzménye, hogy Gulyás Gergely, a Salamon László által vezetett bizottság alelnökeként és az alapvető jogokkal és kötelességekkel foglalkozó munkacsoport vezetőjeként, 2010. október 20-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a külföldi magyarok szavazati joga mellett érvelve azt mondta, hogy a Magyarországon elő kisebbségek nem tartoznak a magyar nemzethez.

Budapest, 2010. november 2.
Eötvös Károly Intézet

***

Részlet az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2010. október 20-án elhangzott interjúból

Kálmán Olga: – Komolyan gondolja a lehetőségét annak, hogy vitázzunk arról, hogy a határon túli magyar honfitársaink is választójogot kapjanak, vagy pedig Ön azt gondolja, jó lenne, ha választójogot kapnának?
Gulyás Gergely: – Egyrészt nekem hivatalosan az a feladatom ebben a kérdésben, hogy az alapjogi munkacsoport vezetőjeként egy koncepciót tegyek le… az alkotmányelőkészítő eseti bizottság asztalára. Ebben a választójogról állást kellett foglalni. Azt gondolom, ha megtartjuk a választójog mai szabályozását, az kizárja annak a lehetőségét, hogy Magyarországon kívül élő magyar állampolgár szavazzon. Úgy gondolom, hogy e tekintetben szükséges megnyitni a vitát, szükséges az, hogy ezt az alkotmányban szabályozzuk, és egyébként pedig az a személyes véleményem, hogy igen, valamilyen formában a határon túl élő magyar állampolgároknak is biztosítsuk a választásra való jogosultságot.
– Miért?
– Azért, mert úgy gondolom, hogy ha a magyar törvényhozó a Magyarországon élő, nem a magyar nemzethez tartozó nemzeti kisebbségeknek – egyébként nagyon helyesen, 20 éves alkotmányos adósságot pótolva – megadjuk a kedvezményes mandátumhoz jutás elvét, akkor a magyar nemzethez tartozó magyar állampolgároknak az esetében, akik egyébként jól meghatározható történelmi okokból élnek a határon túl, miért tagadnánk ezt meg?
– Mi az, hogy miért? Mert nem itt élnek.
– De a választójognak szerintem nem az alapja, hogy itt élnek-e vagy sem. A választójognak a nemzethez való tartozás is alapja. De ugyanezt gondolják egyébként a szlovákok meg a románok, ahol…
– Én azért választom Önt, felhatalmazom rá, hogy képviselje az én érdekeimet, mint itt élő magyar állampolgárét, ott abban a szép épületben, a Parlamentben, és hozzon jó törvényeket, amelyek az érdekeimet képviselik. Mert itt élek. Azért szavazok Önre, vagy a másik képviselőre. De aki nem itt él, miért szavazna Önre?
– Egyetértek azzal, hogy természetesen elsősorban és döntően azokra hat ki egy közhatalmi döntés, aki itt él. De az nem igaz, hogy a nemzet egészével kapcsolatos döntések nincsenek. Tehát kormányzati jogkörben pont az elmúlt 8 év példáit lehetne felhozni, hogy a nemzet egésze, a határon túli magyarság szempontjából milyen károkat okozott mondjuk az MSZP–SZDSZ-kormány. Tehát az nem igaz, hogy kormányzati döntések egyáltalán nem hatnak ki, nem lehetnek nemzetpolitikai döntések… Egyébként Szlovákia, Románia, Olaszország, Horvátország… ugyanúgy biztosítja ezt a saját állampolgárainak. Itt nem a hatalom bebetonozásáról van szó, félreértés ne essék, hanem sokkal több előnye lenne annak, az én személyes véleményem szerint, ha rendelkeznének a határon túl élő magyar állampolgárok választójoggal.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!