A legnagyobb bűn



Most kellene a legtisztábban látnunk. Most kellene a legvilágosabban megfogalmaznunk a céljainkat és meghatározni az eszközeinket. Most kellene a leghatározottabban cselekednünk, mert mindjárt itt a döntés ideje, amikor eldől a saját sorsunk és eldől a gyermekeinké is. 2014. április hatodikán néhány óra alatt évtizedekre meghatározzuk a lehetségest és a lehetetlent. Mégis van egy olyan érzésem, hogy zavarban vagyunk, és nem tudjuk eldönteni, mi lényeges és mi kevésbé fontos a demokrácia szempontjából. Ha van, amit nagyon elrontottunk 1990 után, az bizonyosan az, hogy hamis mércéket találtunk magunknak. Olyanokat, mint az állítólagos hagyományok, amelyeket valójában csak néhány tucat privilegizált család tartott életben, ha egyáltalán. Vannak persze hagyományaink, amelyeket a Fidesz támogatásával a neonácik élesztettek fel, és amelyeket százezrek vallottak magukénak annakidején, bár ne tették volna se ezt, se azt! Vannak hagyományaink, amelyek a behódolásról, a megalkuvásról és a „csak én ússzam meg, a többiek hadd pusztuljanak” mentalitásról szólnak. A hagyományok önmagukban nem lehetnek mércék, nem határozhatják meg azt, milyen emberek vagyunk vagy milyen emberek lehetünk. A vallás vagy a hit, amelyet a jobboldal (nagyon fontos: nem a konzervatív oldal!) évek óta a tiszta erkölcs és a tévedhetetlen ítéletek forrásaként propagál (persze csakis politikai célokból), éppígy nem lehet senki iránytűje, mert ha az alázat a hatalom előtti meghunyászkodás, a kiszolgáltatottak gőgös megvetése és az életük ellehetetlenítése, akkor a hit csak bűnt eredményezhet. Márpedig reverendában vagy anélkül, a magukat demonstratíve hívőnek nevezők éppen ezt teszik. A jog szintén nem válhatott mércévé, mert túlsúlyba került benne a formalitás, a technikai elem, és egyre jelentéktelenebbé vált a humánus, tartalmi tényező. A jog a hatalom bármire felhasználható szerszámává vált, ahelyett, hogy a hatalom megfékezésének eszközévé lett volna. Az eredményt mindenki világosan láthatja: hogyan herélték ki a Fidesz jogvégzett politikusai a jogot, és csináltak belőle üres törvényeket. Az erkölcs sem válhatott mércévé, mert éppen a másik egyén egyenlőségének feltétel nélküli elismerése hiányzott belőle.


Most itt állunk mérce nélkül, és nem tudjuk felmérni és megérteni, ami velünk történik. Ezért állnak bénán a politikusaink az Orbán- és Habony-félék trükkjei előtt, ezért nem tudják hová tenni, ami velünk történik, és alig tudnak mit kezdeni velük. Pedig minden demokratában ott van az a természetes mérce, amely egyszerűvé és könnyen megérthetővé teszi a most felmerülő problémákat. Ez a mérce évszázadok óta létezik és formálódik, alakul, finomodik és világosan megkülönböztethető általa az egyének által és a hatalom birtokában elkövetett bűn. Ez a mérce a hatalom felhasználásának módja.


A korrupció például súlyos bűn, bárki követi el, de csak akkor veszélyezteti a demokráciát, ha a politikai hatalom intézményei válnak korrupttá. Az erőszak szörnyű bűn, de megszűnik a demokrácia ott, ahol a hatalom birtokosai alkalmazzák a saját önös céljaik elérésére. A hazugság is bűn, de amikor az állam irányítói az ügyészséget és/vagy a titkosszolgálatokat használják fel arra, hogy a hazugság igazságnak látsszék, ott már régen nincsen demokrácia. A legnagyobb bűn az, ha a politikusok a saját cégükként kezelik az államot, ha megfélemlítésre, a polgárok kiszolgáltatott helyzetbe hozására és birtokaiktól való megfosztásra használják fel az államapparátust és a törvényeket. Hosszan lehetne sorolni az eseteket, amelyben Orbán Viktor és kormánya elkövette és most, a választási kampányban újra és újra elköveti ezt a bűnt.



Forrás: K2Press/Népszava

Ezt a cikket még az előtt kezdtem írni, hogy az Orbán-kormány 21-én este nyilvánosságra hozott két megcsonkított jelentést az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról. Ez az esemény beleilleszkedik abba hosszú ideje tartó eseménysorozatba, amelyben a Fidesz az államot nem az ország, hanem a saját érdekeiért használja fel. Célja természetesen a demokratikus ellenzék és személy szerint Gyurcsány Ferenc lejáratása – Orbán Viktor szavával, legyilkolása –, de meglehetősen szánalmas ismét Őszödöt elővenni: azt bizonyítja, hogy nincsen újabb ötletük, hogy már nem tudnak mit mondani és tenni, abban bíznak, hogy ami bevált nyolc éven keresztül, az most is működni fog. Meglátjuk. A megcsonkított jelentésekben szereplő állítás sem új, meglehetősen régi, tulajdonképpen már az első pillanattól terjesztették, hogy maga Gyurcsány a kiszivárogtató, akit így kétszeresen is bűnössé lehetett tenni 2006 őszéért. Az egész konstrukció mindig is arra szolgált, hogy népfelkelésként mutathassák be az országnak és a világnak az államcsínykísérletüket. Ez az egész eljárás meglehetősen gusztustalan, de a titkosszolgálati jelentéstöredékekkel (ahogyan valószínűleg Simon Gábor ügyében is) Orbán Viktor ismét elkövette a legnagyobb bűnt: az államapparátust a saját önös érdekeiért használja fel. Megteheti, mert alig van Magyarországon olyan ember, akinek fontosabb a szakmai tisztessége, mint a pozíciója. Horváth András majdnem egyedül van, mert az önkényuralom magányossá teszi azokat, akik polgárok szeretnének maradni.


A demokratikus ellenzék feladata, hogy úgy kezelje Orbán Viktor rendszerét, amilyen az valójában. A demokratikus ellenzék feladata az is, hogy Orbán Viktort is olyannak mutassa be, amilyennek a tettei alapján látszik. Marad azonban még egy, nem is jelentéktelen probléma: hogyan értik meg az emberek, hogy az, amihez hozzászoktak, amit természetesnek tekintenek, vagyis hogy az államot a hivatalnokai a saját érdekükben használják, az a legnagyobb bűn?




Krémer Ferenc