rss      tw      fb
Keres

A demokratikus ellenzéki szövetség a Szabad sajtó úton ünnepli március 15-ét




Március 15-én a budapesti Szabad sajtó úton tartanak közös rendezvényt az Összefogás nevű szövetség pártjai.


„A szabadság ünnepére hívják az összefogás pártjai az ország és a főváros polgárait március 15-én 15 órára a budapesti Szabad sajtó útjára. Az 1848-as forradalom örököse a szabad, demokratikus Magyarország, ezért aki ott lesz, hozzájárul a kormányváltást akaró polgárok közös céljához: az új Magyar Köztársaság megteremtéséhez” – írja a pénteken közzétett felhívás, amelyet Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke, valamint Fodor Gábor, a liberálisok vezetője írt alá.





Az Index szerdán írt arról, hogy A KIM einstandolta a fővárosi tereket, azaz szinte az összes jelentős budapesti helyszínt lefoglalta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, ahol bárki, bármilyen rendezvényt, megemlékezést vagy megmozdulást szervezhetne idén novemberig. A foglalások az összes nagyobb nemzeti ünnep idejére szólnak. Az Origo szerint a minisztérium igényét szerdán a Fővárosi Önkormányzat közterület-hasznosítási bizottságának kormánypárti képviselői megszavazták. Érdemes megnézni a foglalásokat főpolgármester-helyettes előterjesztésében. Március 15-ére a 450-es számú javaslat vonatkozik, benne az „Erzsébet híd I-V. kerület teljes területe, de a Szabad sajtó út valóban kimaradt a foglalásból.