Egyházfórum: Világ-nézet XXIII – Az irgalmas kommunista




Az Egyházfórum című, negyedévente megjelenő folyóirat 2013 elején új internetes rovatot indított Világ-nézet címmel, amelyben heti rendszerességgel valamely aktuális egyházi, társadalmi, politikai kérdésről közölnek rövid cikkeket. A szerkesztők célja, hogy fórumot teremtsenek azoknak az elsősorban keresztény egyházakhoz kötődő szerzőknek, akik egy korszerűbb egyháziasságot és világlátást szeretnének megmutatni. Az alábbiakban Wildmann János írásából olvashatnak részleteket: Az irgalmas kommunista.



Vincent van Gogh: Az irgalmas szamaritánus (1890) – Wikipédia


„Néhány nappal a rendezvény előtt egy katolikus újságíró szemrehányást tett: hová süllyedtem, hogy olyan társaságba megyek, akik között volt munkásőrök, állambiztonsági tisztek és egyéb kommunista káderek vannak. A figyelmeztetés zavarba hozott. Szép, szép a nyitottság és dialóguskészség, de azért ennek is van határa. Azokkal üljek egy asztalhoz, akik egy egyházüldöző rendszert hoztak létre, tartottak fenn, és amely ellen valaha én is oly elszántan küzdöttem és cikkeztem? Azok elvbarátaival, akik írásba adták, hogy nemkívánatos személy vagyok, és nem engedtek vissza Magyarországára?


Végül is úgy döntöttem, hogy ha már elfogadtam a meghívást, nem mondok nemet, a beszélgetésen viszont nem teszek lakatot a számra. Újságíró ismerősömnek pedig ezt írtam: ’Tudod, én sohasem válogattam meg, hol mondom el, amit helyesnek tartok. Ha a vámosok és utcanők hívnak, oda is elmegyek. Mennék én a farizeusok közé is, de ők már nem hívnak’.”


„A találkozó vége felé egy idős hölgy jelentkezett szólásra. Elmondta, hogy szüleit és családját elpusztították Auschwitzban, de ő túlélte a holokausztot, majd visszatért Budapestre. A háború alatt egy katolikus plébánián kaptak segítséget. A haláltáborból való hazatérése után bizalommal ezért kereste fel ezt a plébániát, ahol újra szeretettel fogadták, ő pedig részt vett a plébánia életében, még katolikus hittanra is járt. Mennyire más most a helyzet! A jelenlegi katolikus plébános kinézi, és a plébánia közössége is érezteti vele, hogy ő egy nem odavaló zsidó. Ez a közösség viszont, mutatott az egybegyűltekre, befogadta, és mennyire örül, hogy itt most újra vallásról és a katolikus egyházról beszélgethetünk. Ez a régi emlékeket idézi. Szavaiban nem volt semmi szemrehányás, csak egy kis szomorúság és még több hála, hogy itt és most jelent lehetett, és még őt is meghallgattuk.


Néhány másodpercig meg sem tudtam szólalni, csak ültem némán, magamban megszégyenülve, és eszembe jutott Jézus példázata az irgalmas szamaritánusról.”