A közeg
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2014. február 14. péntek, 04:51
Az ATV új műsorában – „Hírvita” – hétfőn Hont András és Bojár Gábor vitatkoztak az ellenzéki összefogás és a választás esélyeiről, korábbi írásaik apropóján.
Bojár Gábor azt az álláspontot képviselte, hogy állampolgárként, emberként akkor tud szembenézni a jövőben önmagával, akkor érezheti úgy, hogy mindent megtett, ami tőle telhető, ha április 6-án elmegy szavazni a demokratikus összefogásra, és ha nyilvánosan elmondja, mindenkinek ez a dolga, aki nem akarja, hogy az Orbán-kormány hatalmon maradjon és Magyarországot kikormányozza az Európai Unióból, mert szerinte, ha Orbán marad, ez be fog következni.
Ezzel szemben Hont András, történész éspolitológus, közbeszédünk és a közvélekedés egyik aktív formálója úgy gondolja, hogy a mai ellenzék csak azért jobb, mint a Fidesz, mert rosszabb, és emiatt kisebb az „ártóképessége”. Szerinte itt választással már nem dönthető el semmi. Hogy mivel dönthető el, arra persze nem akart (tudott?) válaszolni. Szerinte csak közhelypolitikusok és -politológusok állítják, hogy Magyarországon még normális parlamenti demokrácia működik normális pártokkal. Nem tudom, kire célozhatott, mert elég sok politológus, elemző, sőt publicista éppenséggel azt gondolja számos, éppen a hvg.hu-n rendszeresen publikáló kollégájával szemben, hogy már régen nem demokrácia az, amiben élünk, de rendszert a Fidesz váltott. Mindesetre érdekes volt látni, miként mond ellent önmagának Hont, amikor az ellenzék alkalmatlanságának illusztrálására azt a példát „bírta” előhozni, hogy Vadai Ágnes azt állítja, ma Magyarországon diktatúra van, miközben képviselői fizetést kap az államtól. Na tessék, ennyire álságosak ezek mind, sugallta Hont. Szerinte már rég le kellett volna mondania Vadainak a mandátumáról, mert csak akkor lenne őszinte az ilyen retorika.
Értsük világosan: addig tehát, amíg egy politikus képviselői fizetést vesz fel, nem beszélhet hitelesen önkényuralomról, erről csak publicisták beszélhetnek hitelesen. Ők viszont karosszékből és fizetésért is tehetik. Mindezek fényében persze nem lehetünk nagyon meglepve, hogy a Hont által képviselt tohuvabohuból nincs értelmes kiút. Valóban nehezen védhető az az álláspont, hogy annyira rossz a helyzet, hogy már nem érdemes rajta változtatni sem, egészen addig, amíg el nem jönnek azok, akik szerinte kiérdemlik a jogot a változtatásra. (A köztes időre legfeljebb „kikapcsoljuk” a világ folyását. Arra ugyanis nem adott receptet, hogy mitől nem romlik tovább a helyzet, amíg a felkentek előteremnek.) Ehhez valóban olyan teóriákat kell kerekíteni, hogy az ellenzék azért gyenge, mert direkt nem akar erős lenni, a „nem naivak” tudják, hogy „fogott” emberekről van szó egytől egyig, és természetesen semmilyen összefüggést nem érdemes keresni az ellenzék gyenge hatóképessége és a között, hogy az igazán forradalmi gondolkodású újságírók és állampolgárok szigorúan nem ártják bele magukat holmi cselekvésbe, hát még döntésbe. Ők azért vannak, hogy „átlássák” mások dolgát, a végén meg pontozzanak.
Balog Zoltán gimnazista kalandjáról mesél
Más. Mészáros Antónia vasárnapi műsorában Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének feltette a kérdést, miért tartott három napig, amíg a minisztérium reagált Jancsó Miklós halálára. Talán azért, mert Jancsó más politikai véleményt képviselt? Balog a következőképpen kezdte a válaszát:
Gimnazista diákként 1975-ben találkozott először Jancsó Miklóssal. Akkor ő a Szerelmem, Elektra című film kapcsán (a film végén feltűnő) vörös helikopterről kérdezte a rendezőt, hogy mi történik akkor, ha leszáll a vörös forradalom a földre. Emlékei szerint Jancsó először azt mondta, hogy ez egy nagyon hülye kérdés, majd állítólag azt, hogy kis diáktól ilyen jó kérdést még nem kapott. Tehát – tette hozzá Balog – se személyes, se politikai szempont, sem negatív, sem pozitív értelemben nem játszott szerepet náluk. A Kossuth-díjasok természetesen a minisztérium saját halottjai, de úgy illik, hogy előbb a családdal egyeztessenek, ez tartott eddig. Szerinte ízléstelen ezzel kapcsolatban mindenféle spekuláció.
Nyilván különböző fogalmaink vannak az ízléstelenségről. Én például nem akartam hinni a fülemnek, amikor azt hallottam, hogy a világhírű rendező halálakor a regnáló miniszter saját se füle-se farka személyes élményével traktálja a nyilvánosságot. Jancsó, mint megtudhattuk tőle, előbb leszólta, majd megdicsérte a kis Balog kérdését – hát ez tényleg falrengető információ a köz számára. Hogy is lehetne akkor Balog vagy a kormány elfogult, ha ilyen „fontos” embert ilyen „fontos” élmények fűznek a művészhez. A helyzet pikantériája, hogy a sztori a vörös helikopterre kihegyezve arra utal, hogy a film szimbólumrendszere és főként üzenete máig hatóan csak mint kérdőjel rögzült az emlékezőben. (Egy jópontotot írhatok Balog miniszter javára: a történet apropóján újranéztem a filmet. Megtalálható a világhálón, mindenkinek ajánlom. A hazugsághoz, szabadsághoz, hatalomhoz és morálhoz való viszonyunk kérdéseiben ma ismét óhatatlanul a minden napi létet meghatározó döntés elé kerül minden felelősen gondolkodó ember.)
Simon Gábort keresi az állami televízió híradója XVIII. kerületi házánál – az m1 híradó három és félperces tudósításában, február 12-én
Az átlátszó.hu tárta fel a minap, hogy miért hallható az egész országban mindenütt ugyanaz a hír. Az MTVA egy bizonyos Strategopolis nevű cégnek, Giró-Szász András kormányszóvivő volt cégének évi nettó 42 millió forintot fizet azért, hogy a közmédia egyenhíreiből ún. hangos hírblokkokat állítson elő, amelyeket aztán a kereskedelmi rádióknak értékesítenek tovább. Huszonhét kereskedelmi rádió számára éri meg megrendelni ezt a lehetőséget, mert a díj kisebb kiadást jelent, mint önálló hírszerkesztőt foglalkoztatni. Tekinthető-e függetlennek és pártatlannak a tájékoztatás, ha Fidesz-közeli vállalkozás gyártja – közpénzért – a híreket? Mert olyan cégről van szó – ezt a 444.hu írta meg –, amelynek a szolgáltatásait összesen minimum 26 millió forint díjazásért vette igénybe a kormánypárt az utóbbi három évben, többnyire tanácsadás címén. Mennyiben valósul meg így a pártatlan tájékoztatás? Miként érvényesül a 2010. évi CIV. törvény (a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól) 4. szakasza például, amely azt mondja: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét.” Vagy a 2. bekezdése, amely szerint „a sajtószabadság kiterjed az államtól, valamint bármely szervezettől és érdekcsoporttól való függetlenségre is”.
A konstrukció lényegileg azonos a napokban kirobbant választásikampány-botránnyal, miszerint a kormány 200 ezer forintért engedte át a Fidesznek 800 millió forint közpénzből előállított kampány-anyagát. Minden napra jut egy újabb skandalum. Fidesz-közeli cégeket táplálnak közpénzen, hogy a Fidesz szája íze szerint készült híreket és hirdetéseket, vagyis tetszés szerint szelektált, átszabott, áthangolt „valóságot” ömleszthessenek ránk a saját adóforintjainkból. Erre hozott pregnáns példákat Mihancsik Zsófia arról, hogyan tájékoztat az MTI az ellenzéki kampányeseményekről.
Csoda-e ezek után, hogy kizárólag simongáborozás folyik a csapokból is, hogy az ország csak egy fát lásson, de a fától az erdőt már ne, azaz, hogy néven nevezzük: a rendszerszerű lopást lehetővé tevő önkényuralmi rendszert, azt ne.
***
Zárjuk le a kört, s erre nagyon alkalmasnak mutatkozik az a hír, hogy „Áder János és Orbán Viktor külön üzenetben gratuláltak Irán vezetőinek az iszlám forradalom 35. évfordulója alkalmából.”
Ehhez a reakcióhoz bezzeg nem kellett három napnyi felkészülési (gondolkodási) idő, sőt nem is találtak elegendőnek egyetlen gratuláló üzenetet. Egy újabb mozaikkocka a képhez, amelynek ismeretében csak osztani lehet Bojár Gábor aggodalmát. A nyugati demokrácia, az európai értékrend védelmében, az EU-tagság megőrzése érdekében április 6-án minden felelős demokrata dolga az, hogy az ellenzéki összefogásra ikszeljen. Aki nem akar önkényuralmat, mégis távol marad, vagy nem a kormányváltásra szavaz, nem mondhatja el magáról, hogy mindent megtett, ami rajta múlt.
