rss      tw      fb
Keres

BÉT - Vegyesen mozogtak a részvényárak

MTI 2010. október 29., péntek 17:13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,26 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23.146,69 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: az OTP és a gyógyszeripari papírok erősödtek, a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama, a Mol pedig változatlan árfolyamon zárt.

Unalmas napot zárt a BÉT pénteken, a szokásos forgalom egyharmada teljesült csak - mondta el Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy említést csak a Magyar Telekom közel másfél százalékos gyengülése érdemel, amellyel a távközlési papír folytatta az egész heti lefelé araszolást.

A kisebb papírok közül a Synergon 15 százalékos erősödéssel kezdett, miután előző nap bejelentette, hogy 7 milliárd forint nettó összértékű megbízást kapott a BKV-tól a közlekedési vállalat forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerek fejlesztésére. A lendületes nyitás után folyamatos lecsorgás jellemezte a papír árfolyamát, végül 2,91 százalékos emelkedéssel, 602 forinton fejezte be a kereskedést.

Varjú Péter várakozása szerint a jövő héten heves ármozgások jöhetnek, ellentétben a most zárult héttel, amelyet a kivárás jellemzett. A piacok az amerikai Fed eszközvásárlási programjának bejelentésére fókuszálnak. Az ezzel kapcsolatos spekulációk, illetve maga a bejelentés megmozgathatja a részvénypiacokat.

A Mol ára nem változott, 20.750 forintot ért záráskor, forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Az OTP részvények ára 48 forinttal, 0,83 százalékkal 5.800 forintra erősödött, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,40 százalékkal 563 forintra csökkent, forgalma 947,9 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,02 százalékkal 46.500 forintra nőtt, a részvények forgalma 718,4 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 70,7 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 1,44 százalékkal 22.935 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.117,74 ponton zárt pénteken, ez 16,92 pontos, 0,81 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.