Kínába utazik Orbán Viktor

MTI 2010. október 29., péntek 16:29

Orbán Viktor miniszterelnök péntek este háromnapos hivatalos látogatásra Kínába utazik Ven Csia-pao kormányfő meghívására - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-vel.

A magyar miniszterelnök útja során tárgyalást folytat kínai kollégájával, továbbá Sanghajban találkozik a helyi kormányzóval és látogatást tesz a városban rendezett világkiállításon is.

A kormányfő szóvivőjének tájékoztatása szerint Orbán Viktor a rendezvény helyszínén több közép-európai ország pavilonját is felkeresi, majd a világkiállítás záróeseményén beszédet is mond.

A magyar miniszterelnök látogatása idején több kínai nagyvállalat meghívásának is eleget tesz - olvasható a közleményben.

A sanghaji világkiállítás május elsején nyílt meg. A kínai média arról számolt be, hogy október végére 70 millió fölé emelkedett a világkiállítás látogatóinak száma.

Az expón országok, térségek és városok mutathatják meg zenei, képzőművészeti, illetve szórakoztató és tudományos programjaikat. Az esemény fő mottója a "Jobb város jobb élet", a bemutatók között ezért sok helyütt szerepel a városépítészet és a környezetvédelem összefonódása. A csaknem hat hónapos eseményt idáig is nagy számban látogatták a világ több országából érkező állami vezetők és gazdasági delegációk.

Magyarországon több tízezres kínai kolónia él, amely a legnépesebb Közép-Európában.

A magyarországi rendszerváltás után először 2003-ban került sor kormányfői látogatásra, amikor Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Pekingbe utazott. Ezt követően Gyurcsány Ferenc kormányfő háromszor is ellátogatott hivatali ideje alatt az ázsiai országba.