rss      tw      fb
Keres

Orbán kiállt az Alkotmánybíróság jogkörének megváltoztatását célzó javaslat mellett

MTI 2010. október 29., péntek 16:30

Orbán Viktor kiállt az Alkotmánybíróság jogkörének megváltoztatását célzó javaslat mellett.

"Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk" - mondta a kormányfő pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján, az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére.

Szerinte a konfliktus lényege a jövendőbeli Magyarország összeütközése a régi szabályokkal.

"Az egyik oldalon van az emberek igazságérzete, amely szerint a jövőben már nem lehet azt csinálni, ami eddig ment, vagyis hogy indokolatlanul magas és elfogadhatatlan mértékű végkielégítéseket fizetnek ki, ráadásul olyanoknak is, akik felelősek az ország tönkretételéért. Ugyanakkor itt áll a régi alkotmány, és az Alkotmánybíróság nem tehet mást, mint hogy a régi, ideiglenes alkotmány alapján minősíti a kormány indítványait" - mondta.

A kérdés azzal kapcsolatos, hogy a Fidesz alkotmánymódosítással el akarja venni az Alkotmánybíróságtól a jogkört azokon a területeken, ahol népszavazásnak sincs helye. Előzőleg az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a 2 millió forintnál nagyobb végkielégítésekre az állami szektorban kirótt 98 százalékos adót. Az említett tartalmú alkotmánymódosítás esetén az Alkotmánybíróság már nem gátolhatná a végkielégítési törvény érvényesítését.

Orbán Viktor azt mondta, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, mert az igazságérzetnek ad elsőbbséget.

"Tulajdonképpen köszönettel tartozunk az Alkotmánybíróságnak, hogy ezt a konfliktust nyilvánvalóvá tette" - jelentette ki, és leszögezte: a konfliktust nem tudják másként feloldani, mint a szóban forgó parlamenti kezdeményezéssel.

Szerinte az új Alkotmány elfogadásáig még számítani kell ilyen konfliktusokra. Utalt arra, hogy megtámadtak az Alkotmánybíróság előtt több más, "az új Magyarországhoz tartozó" intézkedést, így a bankadót, a krízisadót.

"Meg fogunk változtatni jó néhány dolgot" - tette hozzá, és úgy vélekedett: amikor jövő tavasszal, valószínűleg áprilisban új alkotmánya lesz az országnak, akkor megszűnnek majd az ilyen összeütközések.

A miniszterelnök utalt saját október 23-i beszédére, és kifejtette: amikor abban arról szólt, hogy egy évük van, azt úgy értette, hogy ez alatt a nagyjából egy év alatt - a jövő esztendő végére - az új alkotmány mellett meg kell születniük az abból következő sarkalatos törvényeknek is, és az a mostaninál harmonikusabb helyzetet teremt majd.

Orbán kitért arra, hogy olyan esetekben, amikor "nem az elit pénz- és pozícióvédelméhez tartozó" kritikákról van szó, ott egyenként kell kezelni a helyzetet. Megemlítette, hogy nem csupán 10-20-30 milliós végkielégítések vannak. Szerinte az államigazgatásból nem kell elküldeni senkit. A tapasztalt emberek munkájára szükség van, bár "lehet, hogy nem ott, ahol eddig dolgoztak" - mondta.

"Miért kellene elküldeni 20-30-40 éves tapasztalattal rendelkező pedagógusokat?" - tette fel a kérdést. Megjegyezte, hogy ilyen értelmű utasítást fog kiadni az államigazgatásban, ha a pedagógusok finanszírozása átkerül az államhoz.