rss      tw      fb
Keres

Kerényi-féle Nemzeti Könyvtár: azért csak jobboldaliak, mert „először házon belül kell megcsinálni”




Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott pénteken a parlamentben mutatta be az általa gondozott „Nemzeti Könyvtár” úgynevezett második hullámát, amely újabb 24 kötetet tartalmaz, és március 12-én „indul útjára”. Négy körben jelenik majd meg 6-6 kötet, a kiadások várható dátumai idén március 12. és szeptember 15., jövőre pedig március 3. és október 22. (mert Kerényi szerint még jövőre is lesz két „hullám”). A tervek szerint összesen 96 kötetet adnak ki.



Karinthy, Móricz, Tormay – MTI/Kovács Attila


Tiszteletbeli szerkesztők


Nyolc neves politikust, nyolc kiemelt intézmény jelenlegi vagy egykori vezetőjét és nyolc egyházi méltóságot kértek fel, hogy ajánljanak 3-3 könyvet. A „második hullámot” az ő ajánlásaik alapján állították össze. (A nevek bizonyára fontossági sorrendben követik egymást, ha már nem az abc-nek megfelelően.)


A „neves politikusok”: Orbán Viktor, Kövér László, Navracsics Tibor, Semjén Zsolt, Tarlós István, Balog Zoltán, Hende Csaba és Szőcs Géza.


Az intézményvezetők: Pálinkás József (MTA-elnök), Matolcsy György (MNB-elnök), Fekete György (MMA-elnök), Csorba László (a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója), Baán László (Szépművészeti Múzeum főigazgatója), Ókovács Szilveszter (a Magyar Állami Operaház főigazgatója), Vidnyánszky Attila (a Nemzeti Színház igazgatója) és Vizi E. Szilveszter, volt akadémiai elnök.


Az egyházi méltóságok: Erdő Péter (bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek), Feldmájer Péter (a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke), Gáncs Péter (a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke), Steinbach József (a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke), Prőhle Gergely (a Magyar Evangélikus egyház országos felügyelője, amúgy külügyi helyettes államtitkár), Korzenszky Richárd (a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója), Bogárdi Szabó István (a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a XX. Század Intézet [Terror Háza Múzeum] felügyelőbizottságának tagja) és Köves Slomó (a független Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője, a tábori lelkészi szolgálat főrabbija).



És ami az ajánlataikból bekerült (már amiről tudni lehet)


Orbán válogatást ajánlott Rejtő Jenő műveiből (A három testőr Afrikában, Piszkos Fred közbelép, Csontbrigád);
Navracsics Kosztolányi-válogatás-ajánlata (Nero, a véres költő, Pacsirta, Édes Anna);


Erdő Péter ajánlást írt Fraknói Vilmos Pázmány Péter és kora című munkájához;


Feldmájer Péter A magyar zsidóság története című művet ajánlotta Venetianer Lajostól.



Miért csak jobboldaliak (Orbán-hívek)?


A most felkért politikusok között azért nincs ellenzéki, mondta Kerényi, mert „először házon belül kell megcsinálni, aztán lehet majd kinyitni a kaput”. De majd a harmadik, 24-kötetes kiadási „hullámban” kizárólag értelmiségieket fognak majd felkérni könyvajánlásra, és köztük lesz majd olyan is, aki a baloldalhoz kötődik [megnézzük, ki vállalja]. Egyébként a 4. hullámot a kortárs magyar irodalomnak szentelnék, és egy tévéműsor keretében bevonnák a széles nyilvánosságot a könyvek kiválasztásába.


(A célja szerint a magyar írott kultúra legjavát egységes sorozatba gyűjtő Nemzeti Könyvtár első köteteit 2012. október 3-án adták ki. A válogatás szempontjai az olvasmányosság, a sokszínűség és a nemzeti önbecsülés erősítése. A könyvek hét rovatba rendeződnek: magyar írók, hősök, tájak, mesék, ízek, ritkaságok és ünnepek.)



(MTI)