Az a fránya stressz

A HVG március 9. számában olvastam egy cikket: „Hogyan öregednek a férfiak?” Mivel általában érdekelnek egészségügyi információk és különösen az életmód és az egészség kapcsolatáról szóló írások, érdeklődéssel álltam neki az olvasásnak, de már a bevezetőnél elkedvetlenedtem, ugyanis a cikk írója szerint „a középkorú magyar férfiak rossz egészségi állapotát és korai, magas halálozási arányát főként a tartós stressz, a depresszió, a munkahelyi és társadalmi elvárások okozzák.” Az ilyenfajta elemzéseket mindig fenntartással fogadom. Már majdnem abbahagytam az olvasást, amikor kitűnt, hogy a bevezető sorok félrevezetőek, mivel a cikkben egy sokkal összetettebb kép alakul ki a problémakörrel kapcsolatban.

Rögtön az elején olvasható, amit egyébként eddig is tudtam, hogy az utóbbi tizenöt évben a születéskor várható élettartalom 4,3 százalékkal nőtt, és így nyilvánvaló, hogy többről van itt szó, mint stresszről, depresszióról és társadalmi elvárásokról. Ugyanis ezek a tényezők gyökeresen nem változtak az utóbbi években. Érdekes módon az öngyilkosságok száma is csökkent, ami annál is érdekesebb, mivel a lakosság többsége szerint a kádári idők sokkal kiszámíthatóbbak voltak, amikor a létbiztonság szilárd alapokon nyugodott. És mégis! Hogyan tudjuk ezt megmagyarázni? Biztosan nem azzal, hogy mindent rákenünk a stresszre és a depresszióra. Néha az embernek az az érzése, hogy a szembenézés hiánya nemcsak a magyar történelemre tejed ki, hanem még az emberek saját életének alakulására is.

A cikkből kitűnik, hogy tudományos nézetek a férfiak rövidebb élettartalmával kapcsolatban nagyban eltérnek egymástól. Vannak, akik szerint a férfiak saját maguknak köszönhetik a rövidebb életet, míg mások azt hangoztatják, hogy a különbségek genetikai, fiziológiai, magatartásbeli vagy környezeti okokkal is magyarázhatók. Egy német tanulmány szerint a férfiak többet dohányoznak és többet isznak, mint a nők. Ugyanez a felmérés arról is beszél, hogy „a családdal kapcsolat stressz: gyermeknevelés, finanszírozási gondok vagy éppenséggel a partnerkeresés, partnerkonfliktusok” is hozzájárulnak a férfiak egészségének romlásához. Megint csak csodálkozni tudok. A gyereknevelés a férfiakat jobban megviseli, mint a nőket? Vagy a partnerkeresés és a partnerkonfliktusok jobban sújtják a férfiakat, mint a nőket? Nem valószínű.

Ez után a szerzők hosszasan tárgyalják a leggyakoribb betegségeket, és jobbára helyes orvosi válaszokat sorolnak fel az okozóikról, ám mégis úgy látszik, hogy a kedvenc téma a depresszió és az életminőség. Mint a cikkből is kitűnik, a szerzők is olvasták a Magyar lelkiállapot 2008 című tanulmánykötetet. A kötet szerzője nem más, mint Kopp Mária, aki a Fidesz holdudvarának egyik fontos személyisége. Ő például egyike azoknak a fontos embereknek, akik a az olvasók figyelmébe ajánlják a Fidesz 2010-es, tegnap megjelent programját. Kopp és munkatársai szerint az egészségi állapot „két legfontosabb jellemzője a várható élettartam és ezzel szoros összefüggésben az idő előtti halálozás aránya, valamint a megélt életévek során elérhető életminőség.” Érdekes módon, Kopp és társai szerint a nők életminősége minden korosztályban rosszabb, mint a férfiaké. Talán valamit nagyon félreértek, de ez nekem nem áll össze.

Kopp Mária Skrabski Árpáddal írt egy másik tanulmányt „Miért halnak meg idő előtt a magyar férfiak?” címmel. Eszerint „a férfiak esetében a halálozás szignifikáns előrejelzője volt számos olyan tényező, ami a nők esetében nem volt kimutatható.” Például: alacsony iskolázottság, alacsony szubjektív társadalmi helyzet, alacsony személyes és családi jövedelem, a munkával kapcsolatos tényezők közül a biztos munka hiánya, csekély munkahelyi kontroll érzés, segéd és betanított munka, depresszió, az élet értelmetlenségének érzete, a házastárstól és a gyermektől kapott társas támogatás hiánya.” Nahát, hogy ezek a nők milyen szerencsések! Ezek a borzalmas társadalmi és személyes problémák őket meg sem legyintik!

De azt hiszem, hogy Kopp és Skrabski alapjában véve a társadalmi változásokra akarja kenni a problémát. Tanulmányukat azzal kezdik, hogy „az átalakuló közép-kelet-európai országok és ezen belül is Magyarország megbetegedési és halálozási válsága különleges, a társadalomban lejátszódó kísérlet arra, hogy megértsük, hogyan függnek össze egymással a társadalmi változások és az egészségi állapot, és milyen mechanizmusok magyarázhatják ezt az összefüggést.” És azzal folytatják, hogy az 1960-as években nem különbözött a várható élettartalom Ausztriában és Magyarországon, míg 2005-ben nagy volt a különbség: Magyarországon a férfiak várható élettartama 68,5, a nőké 76,9 év, míg a szomszédos Ausztriában a férfiaké 76,4, a nőké 82,1 volt. Ha jól értem, a kialakult különbség alapjában véve a „társadalmi változások” függvénye.

Merész állítás és valószínűleg helytelen is, ugyanis nem vesz számításba például sok olyan különbséget, amelyek hozzájárulhattak a magyar mutatók negatív változásához: például a kevésbé jó orvosságok, a kevésbé jól felszerelt kórházak, a kevesebb egészségügyi információ, a kevesebb figyelem prevencióra és így tovább.

Az embernek mindezeket olvasva az az érzése támad, hogy még a tudományos kutatások sem mentesek a kutatók politikai felfogásától. Amíg Kopp írásai mindössze a Neuropsychopharmacologia Hungaricában jelennek meg, addig nincs is semmi baj, de sajnos ezek az „eredmények” futótűzként terjednek a médiában, és mindenki hamarosan meg lesz győződve róla, hogy minden bajunk forrása a társadalmi és gazdasági változásokkal járó stressz és létbizonytalanság. Ez pedig az emberek félrevezetése.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!