Gabi
- Részletek
- 2014. február 01. szombat, 07:33
- Huszár Ágnes
A német megszállás emlékművének tervezete ikonográfiai szempontból rejtélyesnek tűnik. A művészettörténetben jártasabbaknak a szép fiatal férfitestre lecsapó ragadozómadár a Ganümédeszt sas alakjában elrabló Zeusz ábrázolását juttatja eszébe. Mint a mondákból tudjuk, a biszexualitását derűsen kiélő főisten nemcsak kedvét töltötte a fiúval, hanem alkalmazta is az istenek asztalánál pincérként. Pohárnokként ő szolgálta fel az ambrózia mellé az isteni nedűt, a nektárt.
Aztán kiderült a művész (Párkányi-Raab Péter) leírásából, hogy az alélt férfialak nem más, mint a Magyarországot szimbolizáló Gábriel arkangyal, akire lecsap a náci birodalmi sas, a Reichsadler. Ez utóbbi csakugyan elég rosszindulatúnak látszik, de hiányzik róla a szvasztika, így viszont nehéz őt megkülönböztetni a Bundestag falán ma is látható címerállattól. Ez már a németeknek is feltűnt, nem vették jó néven.
Aztán itt van a férfialak, Gábriel arkangyal, az ő szimbolikája sem egyszerű kérdés. Róla azt tudni, hogy ő őrizte égő pallossal Mihály arkangyallal együtt a Paradicsom kapuját, az apokrif iratok szerint ők álltak Szodoma és Gomora kapujánál is. Legtöbbször hírhozó angyalként olvashatunk róla, ő az angyali üdvözletek állandó szereplője. Az Ószövetségben ő jelezte Sámson anyjának fia születését, Lukács evangéliuma szerint ő adott hírt Zakariásnak Keresztelő Szent János születéséről, és ő hozta a boldog hírt Názáretbe Máriának. De nemcsak a Megváltó érkezéséről adott hírt, ő jelentette az asszonyoknak Krisztus feltámadását is az üres sír előtt.
Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet (1475–80) – Wikipedia
Az iszlám is ismeri, Dzsibril néven tartja számon, az ezoterikus tanok pedig az igazság és a remény angyalaként.
A magyar történelmi tudat szemponjából két fontos tárgyon látható az alakja. A koronán – Mihály arkangyallal együtt – és a Hősök terén, az obeliszk tetején. Gábriel ez utóbbin a kezében tartja a koronát. A megformálás arra a legendára utal, hogy az arkangyal megjelent II. Szilveszter pápának álmában, és azt sugalmazta neki, ne a lengyel királynak, hanem a magyar Istvánnak adja a koronát. A szobor egyébként nagyon szép, nem véletlenül nyert nagydíjat az 1990-es világkiállításon. Az oszlop tetején, harminchat méternyi magasságból kevés látható belőle. Aki gyönyörködni akar benne, megteheti Gerő András szépen illusztrált, kitűnő könyve segítségével*.
Olyan hagyományt nem ismerek, amelyben a derék arkangyal magát a magyar népet, az államiságot vagy valami hasonlót szimbolizálna.
Pedig nem lenne példa nélküli. Mindmáig tartja magát az a hagyomány – bár a történészek egy része nem ért vele egyet –, hogy a német Michel a karddal, vérttel ábrázolt, a bukott angyalt, Lucifert ledöfő Mihály arkangyaltól kapta a nevét.
Michel, a német nép szimbolikus figurája a harmincéves háború idején tűnt fel először, de igazi népszerűségre a tizenkilencedik században tett szert. A hivatalos ábrázolásokban mindamellett háttérbe szorult a tölgylevéllel megkoronázott szimbolikus nőalak, a Germania mögött.** Michel, akit gyakran ábrázoltak potrohos nyárspolgárként, hálósipkával a fején a németség egyfajta önironikus, negatív önképét jeleníti meg. Heine az 1848-as forradalom elbukása miatti csalódottságában így korholja:
A német Michel pipogya báb,
ezt már régóta tudtam,
de megemberelte magát,
gondoltam márciusban...
Eközben álomba merült a jó,
a jámbor Michel, a német,
és harmincnégy uralkodó
kegyes oltalmában ébredt. ***
Michel a szatirikus lapok kedvenc figurája, sokszor állították ellentétbe a franciák frígiai sapkás Marianne-jával. A német-francia háború állását, az első világháború aktuális helyzetét az újságok, még a magyar napilapok is szívesen szemléltették ennek a két ellentétes figurának a patvarkodásával.
Michel és Marianne (1951, Frischer Wind) – Wikipedia
Marianne, a francia forradalomban született köztársaság-allegória – Michellel szemben – pozitív kisugárzású nemzetkép. Népszerűsége éppen ezért töretlen, a franciaországi polgármesteri hivatalokban ma is látható mellszobra örökké modern, hiszen mindig egy aktuálisan divatos, szép színésznő vonásait viseli.
És most, úgy tűnik, nekünk is született egy nemzetszimbólumunk Gábriel arkangyal személyében. Nem tűnik pozitív kisugárzású nemzetképnek, ha már egy madár is elbánik vele. De mégis, ami nekünk a tizenkilencedik században, sőt a huszadik században sem sikerült – a bronzba öntött, kőből faragott Hungaria szobrok temetői elterjedtsége ellenére sem –, most, a huszonegyedik században mégis megvalósult: egy (angyali) testet öltött nemzetszimbólum.
Nem szépséges, mint az obeliszken álló, nem is erős, momentán mintha magánál sem lenne, de mégis: a mienk. Kicsit bugyuta, kicsit teszetosza, nem egy hősalkat ez a mi magyar Gábrielünk.
De kétségkívül a miénk. Nevezzük egyszerűen Gabinak.
* Gerő András: Heroes’ Square, Budapest, Corvina, 1990.
** Dieter Tiemann, Michel und Marianne. Forschungsprobleme des Deutschenbildes der Franzosen und des Franzosenbildes der Deutschen. In: Rüdiger Voigt (Hg.) Politik der Symbole. Symbole der Politik, Opladen: Leske + Budrich, 1989, 89–100.
*** Heinrich Heine: Március után. Kálnoky László fordítása
