rss      tw      fb
Keres

Külpolitikai konferencia - Nem mindent a Szovjetunió határozott meg a rendszerváltozás előtt sem

MTI 2010. október 28., csütörtök 12:26

A Szovjetunió mellett a nyugat- és a kelet-európai országokhoz fűződő kapcsolatok is jelentősen befolyásolták a magyar külpolitika alakítását a rendszerváltozás előtt - mondta Békés Csaba történész, a Hidegháború-történeti Kutatóközpont igazgatója egy külpolitikáról szóló konferencián csütörtökön Budapesten.

A Politikatörténeti Intézet által Magyar külpolitika az 1960-as, 1970-es években címmel szervezett tudományos konferencián tartott előadásában a történész hangsúlyozta: a magyar külpolitika alakításában három tényező játszott csaknem egyformán fontos szerepet, ezek közül kiemelkedik a Szovjetunióhoz fűződő "konstruktív lojalitás". Ezt azt jelenti, hogy bár Magyarország igyekezett megbízható, kiszámítható partner lenni, folyamatosan tesztelte a szovjet-magyar kapcsolatot azon elv alapján, hogy "ami nem tilos, azt szabad" - fogalmazott.

Mint kifejtette: hasonlóan jelentős volt a nyugat-európai országokhoz való viszony, amelyet elsősorban a gazdasági kapcsolat, a tőlük remélt hitelek határoztak meg. Ettől még Magyarország hű tagja maradt a szovjet blokknak - tette hozzá.

A történész szerint a harmadik tényező, a kelet-európai országokhoz fűződő viszony szövevényes kapcsolatrendszer volt. Békés Csaba ezeket az országokat kétfelé osztotta: néhányat - Lengyelországot, az NDK-t és Csehszlovákiát - leginkább biztonságpolitikai szempontok vezéreltek, másokat - Magyarországot, Romániát és Bulgáriát - pedig inkább a gazdasági előnyök.

Fischer Ferenc történész, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészettudományi karának dékánja előadásában kiemelte: bár Magyarország Trianonnal elveszítette a tengerre kijutás lehetőségét, a Szovjetunió révén folyamatosan részese volt a nagyhatalmak közötti versengésnek a haditengerészet, az atom-tengeralattjárók terén.

A Szovjetunió jelentős összegeket fordított a beltengeri, partvédelmi hadereje helyett a nyílt tengeri flotta megerősítésére, mivel az Egyesült Államokkal fennálló konfliktusok jó része - így például a kubai rakétaválság - a tengerhez kötődött. A történész emlékeztetett arra, hogy az 1950-es évek végén az Egyesült Államok sebezhetetlensége megszűnt, mivel a Szovjetunió interkontinentális rakétával az Északi-sark felett elérthette az országot. Ezután az amerikai atom-tengeralattjárók áthaladtak a sarkvidék jégpáncélja alatt, azaz megindult a versengés ezért a térségért. Bár Magyarország ezekről az eseményekről keveset tudott, a szovjet blokk tagjaként "akarva-akaratlanul" csatlakozott ezekhez - mondta.

Sipos Péter történész, egyetemi tanár előadásában hangsúlyozta: a Kádár-korszak mozgástere eleinte mindössze a Varsói Szerződés országaira, a Szovjetunióra és Kínára terjedt ki, de a korlátozott szuverenitás ellenére a magyar külpolitika a későbbiekben valódi "sikerágazat" lett, nemzetközi tekintélyt biztosított az országnak.

Kádár János szerint olyan külpolitikára volt szükség, amelyet a Szovjetunió elfogadott, vagy legalábbis nem ellenzett - jegyezte meg. Hozzátette: Kádár személyes presztízsét mutatja, hogy több alkalommal is felmerült, közvetíthetne az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.