Az Orbán-emlékmű



…ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban…


Illyés Gyula:
Egy mondat a zsarnokságról




A ballib értelmiség legjobbjai megint bedőltek a híres felcsúti beruházó hátrahúzós cselének. Hetek óta komoly írások jelennek meg, amelyek alaposan leszedik a keresztvizet a még fel sem szentelt, de tudhatóan a Szabadság téren felállítandó, az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékműről. Történeti, művészettörténeti perspektívák sorjáznak kitűnő kollégák elemzésében (Krémer Ferenc, N. Kósa Judit, Aczél Endre, Ungváry Krisztián), akik természetesen helyesen látták meg a lényeget: ez a tárgy-együttes Magyarország fideszes megszállásának, az elmúlt négy év Orbáni blöffjeinek az emlékműve, egyszerűbben az Orbán-emlékmű.


Csakhogy, sokan tényleg elhitték, hogy a sas, az a német birodalmi sas (Reichsadler), pedig minden kisiskolás számára nyilvánvaló – vagy az lesz –, hogy ez egy turul, sőt A Turul, amelyről a Kedves Vezető már korábban megállapította, hogy „a turul őskép, a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.”



A híres erotikus fotó a magyar miniszterelnökről: Orbán és az áttetsző lepelbe öltöztetett fallikus titok – Turul-szoboravató Ópusztaszeren (MTI-fotó)

Vagyis szó sincs fenyegető, lecsapó sasról, hanem éppenséggel a szárnyait védőn a nemzet fölé kiterjesztő turul az egyik „főalak”. A másik természetesen Gábri-Él (héber), azaz Gábriel arkangyal, akit abban a szent pillanatban örökített meg a művész, amikor nemhogy félne, de éppenséggel üdvözli a Turult, miután táplálékhoz juttatta nemzetmadarunkat. (Tudvalévő, hogy hamarosan Mangalica Fesztivál lesz a Szabadság téren, amely, mint erről korábban írtam, eszmeiségében harmonikusan illeszkedik a Horthy-, Reagan-, Széchenyi-, Kossuth-szoborparkhoz, a Szovjet Hősi Emlékműhöz, valamint az Amerika Nagykövetség, a Tőzsde- és a Matolcsy-Palota – korábban magyar Nemzeti Bank, még korábban Osztrák-Magyar Bank épületegyütteshez.) Vagyis Gábri-Él új, de valóságos szerepében most nem Ádámot és Évát űzi ki a Paradicsomból, nem Zakariás papnak adja hírül Keresztelő János születését, aki nagy tetteket fog végrehajtani (Lk 1,5-20), nem Máriával közli a szeplőtelen fogantatás örömhírét (Lk 1,26-38) és nem a magyar Szent Koronát ajánlja föl Istennek, mint a nyíllövésnyi távolságra lévő millenniumi emlékmű főalakja (amit Szent István Máriának is felajánlott), hanem ősmagyar étekkel és hasonlóan ősmagyar reménnyel üdvözöl bennünket, ősmagyarokat. Tudjuk ugyanis azt is, hogy Gábriel a remény jelképe, a reményé, amely karonfogva jár a hittel és a szeretettel. Ugyanakkor igaza van mindazon elemzőknek, akik a tervezett emlékmű kirekesztő jellegére utalnak, csak ez a kirekesztés nem úgy és nem abban az értelemben történik, ahogy a kritikusok ezt értelmezik. Vegyük észre, hogy miután Gábriel a halak, a rák és a skorpió horoszkópú emberek védőszentje, az etetésből és üdvözlésből, továbbá a szent védelemből kimaradnak a Bakok, a Bikák, az Oroszlánok, még szép, hogy a Szüzek is, a Vízöntők, a Kosok, a Mérlegek, és természetesen az Ikrek. Ja, meg – és ez eléggé el nem ítélhető –, a Nyilasok is. Dzsibril vagy Dzsibráil néven a főangyal az iszlámban is nagy tiszteletnek örvend, Mohamed prófétához ő juttatta el az elrendelés éjszakáján a Koránt, amikor az leszállt a hetedik égből az első égbe. Sőt, azt is ismert, hogy Gábriel csak 1921-ben kap helyet a hivatalos római katolikus kalendáriumban és – itt a sietség és a kultikus dátum megfejtése –, akkoriban március 24-én ünnepelték!


Aki Orbánt olvas rendesen, lefekvés előtt, háromszor meghajolva Kelet felé, annak világos a Kedves Vezető intelme: „Aki politikára adja a fejét, annak tudnia kell olvasni a jelekből. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. Aki kormányoz, tudja, hogy mindennek rendelt ideje van. A jelekből tudja, mikor van ideje szólásnak, és mikor van ideje van a hallgatásnak.”


És mikor van ideje a gőgnek, ostobaságnak, kíméletlenségnek, intoleranciának.


Hol Orbán van, ott Orbán van.





Simkó János

Újságíró