Schiffer Gyurcsányról: vele felvonulni olyan, mint rókákkal demonstrálni egy baromfitelep megmentéséért

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője
A Társaság a Szabadságjogokért egykori ügyvivője, a Védegylet szervezőbizottságának egykori tagja, a Sólyom László köztársasági elnökké választását célzó kampány egykori vezetője, az LMP mozgalom megalapítója
2010. október 27.
ATV, Egyenes beszéd, műsorvezető: Kálmán Olga
Részletek az interjúból

Gyurcsánnyal felvonulni olyan, mint rókákkal demonstrálni egy baromfitelep megmentése érdekében
„– …amikor rákérdeztek, hogy most akkor közösen tartanak-e demonstrációt, Ön azt mondta, nem hiszi, hogy ’Gyurcsány Ferenc jelenléte különösebben dicsőségére válna egy olyan megmozdulásnak, amit az LMP pont a jogállam védelmében hirdetett meg’. Akkor, amikor egy ilyen helyzet van, egy ilyen ügy van, mi a fontosabb: Gyurcsány vagy az igazság? Maga az ügy.
– A két dolog nehezen választható el egymástól. Tehát Gyurcsány Ferenccel felvonulni a jogállam védelmében, az kb. olyan, mint rókákkal demonstrálni egy baromfitelep megmentése érdekében. Tehát az, hogy ilyen helyzetbe jutott az ország… az nagyban következik abból a sorozatos jogtiprásból, abból a morális krízisből, amit a Gyurcsány Ferenc országlása okozott. Én ma frakcióvezető társammal, Mesterházy Attilával ugye tartottam egy sajtótájékoztatót, a sajtó előtt Mesterházy Attila elmondta azt, hogy a Szocialista Párt nem tervez demonstrációt. Ugye előtte egyeztettünk, én elmondtam Mesterházy Attilának, hogy az LMP meg tervez egy demonstrációt, és ennyiben maradtunk.”

A bukott miniszterelnök a saját hatalmi céljai érdekében rendezett ámokfutása
„– …az LMP most érvényesítette azt, amit egyébként már tavasszal is megígért, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a parlament demokratikus pártjainak, főleg a közösen ellenzékben levő demokratikus pártoknak adott esetben közösen is meg kell nyilvánulni. Ennek jelenként küldtünk közösen egy levelet Mesterházy Attilával a köztársaság elnökének. Erről ennyit tudok mondani. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az elmúlt években, hosszú években, az elmúlt 6-8 évben nagyon igénybe vette, ha úgy tetszik, a magyar társadalom demokratikus reflexeit az, hogy a bukott miniszterelnök a saját hatalmi céljai érdekében folyamatosan készenlétbe helyezte ezeket a reflexeket, és gyakorlatilag az ő személye és az ő egész ámokfutás az lejáratja a jogállamvédő demokratikus követeléseket.”

Az a Gyurcsány Ferenc ágál most a jogállam védelmében…
– De mondjon példát! Tehát milyen készenlétbe állítás?
– Hát sorolhatom onnantól kezdve, amikor még a Jobbik, azt hiszem, a politikai térképen sem volt 2004-ben, amikor Gyurcsányék ugye antifasiszta tömegdemonstrációt szerveztek Bácsfi Diana ellen, ha még egyáltalán emlékszik e névre… és hát hogy mondjam, az őszödi beszéd meg a 2006-os rendőrállami fellépések után, hát azért meglehetősen furcsa, hogy az a Gyurcsány Ferenc ágál most a jogállam védelmében és teszi hiteltelenné másoknak a próbálkozásait, aki egyébként nyílt hadüzenetet küldött, egyébként korábban fontos politikai szerepben, más hatalmi ágaknak.
– Kinek küldött politikai üzenetet Gyurcsány Ferenc?
– Hát emlékezzünk vissza az ő irományaira, amit akár a köztársasági elnökkel szemben, Alkotmánybírósággal szemben írt 2004-2005, 2006-ban. De mondom, igaza van Önnek, valóban nem Gyurcsány Ferenc…
– Azok viták voltak.
– Mondom még egyszer: nem Gyurcsány Ferenccel kell foglalkozni valóban, éppen ezért az LMP ebben a helyzetben párbeszédet kezdett a másik ellenzéki párttal, ezt így tartjuk rendjén valónak.”

Nem volt kétharmados többsége, csak azért nem tette meg
„– …nem gondoltam egyébként, hogy ezen ügy kapcsán mi arról beszélünk, hogy Gyurcsány Ferenc 2004-ben mit írt, mondjuk az Alkotmánybíróság egyik döntéséről… hogy jön ebbe az egész történetbe egy ilyen piti szál – mert nem tudok mit mondani –, hogy na de a mi demonstrációnkon ne legyen ott Gyurcsány, mert úgy nem.
– Ne haragudjon, nem piti.
– Nekem ez piti.
– Nem piti.
– Ha igaznak tartja az ügyet, amiért ki akar állni, akkor nem fogja azt mondani, hogy fúj, a Gyurcsány ne!
– Az ügyek nem most kezdődnek, a dolgoknak van előzményük. Az, hogy Magyarországon ilyen helyzet alakult ki, az, hogy a demokratikus jogállam tekintélye és egyáltalán az intézményrendszer így erodálódott…
– Gyurcsány hányszor alkotmánymódosított?
– …mondom, így erodálódott… Nem volt kétharmados többsége, csak ezért nem tette meg.”

Rögtön nekirongyoltak a parlamentnek, hogy nosza neki, módosítsunk alkotmányt!
„– Nagyon jól emlékszem arra, hogy a Szocialista Pártnak a különböző kezdeményezéseit, amikor elmeszelte az Alkotmánybíróság, akkor rögtön nekirongyoltak a parlamentnek, hogy nosza neki, módosítsunk alkotmányt! Hál' istennek nem volt kétharmados többségük, és az ország szerencsétlenségére Orbán Viktornak meg van kétharmados többsége.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!