Már megint Geréb
- Részletek
- 2010. október 28. csütörtök, 06:54
- Sándor Judit
“A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.”
Otthonszülés mindig volt és mindig lesz. Egyszerűen nem lehet mindig "időben beérni" – váratlan események, rossz időjárás vagy akár személyes körülmények miatt. Magyarországon mégis büntetjük, illetve üldözzük ezt a cselekményt, ha nem is közvetlenül a szülő nőt, de azokat, akik ebben segédkeznek.
Nagymamám egy gyermekét a háború alatt szülte meg. Készült erre, magához vette a szükséges kellékeket, tiszta lepedőt, és várt. Egyedül a háborúban, egy üres házban nagyon félhetett, és az ablakon kilesve várta a segítséget. Ő akkor csodának tudta be, hogy az utolsó pillanatban egy épp arra járó katonaorvos a segítségére volt. Nagyanyám sokszor elmesélte ezt a történetet, nagy hálával az ismeretlen, otthonszülést levezető orvos felé.
De nemcsak háborúban adódhatnak ilyen helyzetek. Egy éve, amikor Budapest határában egy taxis kényszerűségből szülésnél segédkezett, és a gyermek szerencsére nem csúszott ki a kezéből, mindenki tapsolt. Úgy tűnik, hogy a siker alapján ítéljük meg utólag az eseményt. Ha a segítség ellenére vagy esetleg vele összefüggésben mégis komolyabb baj, esetleg szerencsétlenség történik, a közvélemény azonnal a legsúlyosabban minősíti az eseményt. Pedig tudjuk, hogy ma is vannak olyan nők, anyák, akik felelősségük tudatában, megfelelő infrastrukturális háttér mellett, tiszta otthonban, kórházi elérhetőség mellett a háborítatlan szülést választják, de szeretnének hivatott segítőt maguk mellett tudni. Ha a segítők tevékenysége bűncselekmény, a szülőnők magukra maradnak, s jóval nagyobb veszélynek teszik ki magukat és gyermeküket, mintha lenne segítségük.
Sok oka van annak, ha valaki nem a medikalizált szülést választja, vagy az utolsó pillanatban mégsem kórházi körülmények között indul meg a szülés. Könnyen meglehet: éppen egészségügyi rendszerünk körülményei tesznek sok nőt a medikalizált szülés elvetőjévé.
Az orvosképzés sajátosságai mellett nálunk a szinte példátlan nemi szegregációt mutató szülész-nőgyógyász szakma is jelentősen befolyásolja, mintegy kiélezi a szülés alkalmával fellépő lehetséges konfliktusokat. A szülészek elsősorban sebészek, nem szülés-kísérésre képezték őket. Mindezek miatt pedig a szülészorvos és páciensének viszonya számos gender dimenziót mutat, erős hatalmi viszonyokat tükröz. A nők reprodukciós hatalma kétségtelenül nagy, és ennek egyedüli „ellenszere”a társadalom által szabályozott, férfiorvosok által véghezvitt sebészeti módszereket alkalmazó szüléslevezetés vagy művi gyermekeltávolítás. Sok felnőtt, iskolázott nő is behódol a paternalizmusnak, amikor várandós. Nem azt mondja, hogy „ezt ehetem”, mert nem árt a babának, hanem helyette így fogalmaz, ezt ehetem, mert az “orvosom megengedte”. Nálunk a túlnyomó többség, még ha elégedetlen is a kórházi környezettel, nagyobb biztonságban érzi magát a kórházban, ha gyermeket szül. Van azonban egy kisebbség, amely épp fordítva éli ezt meg, és retteg a kórháztól. Közülük sokan szeretnék visszaszerezni a szülés élményét, tudatosan átélni, a családi élet részévé tenni a születést, de ugyanakkor szeretnék biztonságban is tudni magukat és az újszülöttet. Róluk szól a háborítatlan szülés engedélyezése.
Minden szülésnek van kockázata. Az otthonszülésre vagy háborítatlan szülésre készülőknek is tisztában kell lenniük a kockázatokkal, hogy jól dönthessenek, de a legfontosabb, hogy döntésükért retorzió nem érheti őket, és komplikáció esetén haladéktalanul orvosi segítség illeti meg őket, mint bárki mást. Hogy tisztább képet kapjunk, miként is működik a kórházi és a tradicionális szülés, javaslom, hogy vezessünk be kötelező szülési komplikációs adatbázist, amelyben rögzítsünk minden köldökzsinór‑tekeredést, vállelakadást, újjáélesztést, a kismama átlagos mértéket meghaladó vérzését, az újszülöttnél fellépő oxigénhiányt, méheltávolítást, császármetszést, gyermekágyi fertőzést, gátkomplikációt, valamint bárminemű, az anyára vagy gyermekére potenciálisan életveszélyes vagy marandó károsodással fenyegető állapotot az ezek elhárítására megtett intézkedésekkel egyetemben. Ezáltal nemcsak arról kapnánk képet, hogy milyen veszélyekkel jár a szülés orvosi és nem orvosi modellje, de egyúttal az elhárítás lehetőségei és az orvosi ténykedés különbségei is napvilágra kerülnének.
Így nemcsak jobban látnánk a különböző intézmények működését, eredményességét, de egyúttal arról is pontosabb képet kaphatnánk, mennyire veszélyes egy szülés, hol, miként, mennyi idő alatt lehet elhárítani a veszélyt. Bárhol is történjék a szülés, alapvető követelmény a különböző szakmák szoros együttműködése, a kórház, a bábák, a dúlák, a szülést segítők háborítatlan együttműködése.
Geréb Ágnes mostani esetén kívül, ha valahol szüléssel összefüggésben orvosi műhiba gyanúja merül fel, az egészségügyi intézmény vagy a magánorvos kártérítési felelősségének vizsgálatára kerül sor. Az eljáró orvost nem kéz- és lábbilincsben viszik a tárgyalásra, hanem tanúként hallgatják meg, még akkor is, ha a veszélyhelyzetet gondos működéssel elháríthatta volna.
A két eljárás közötti nyilvánvaló különbségek azt mutatják, hogy a jelenlegi ügy nem a csecsemők és anyák biztonságának komolyan vételéről szól, hanem valami egészen másról. A peres eljárást hatalmi vetélkedés, boszorkányüldözés árnyéka lengi be.
Sándor Judit jogász, bioetikus
