Így beszéltek ti… avagy: Cseppben a tenger – Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről XXIII.
- Részletek
- 2014. január 19. vasárnap, 06:35
- Lendvai Ildikó
Országgyűlés, haptákban – Az Országgyűlésről szóló törvény és az új Házszabály vitája
2013. december 10–13.
Aki a téli szünetben betéved a tornyos-kupolás épületbe, az láthatja: bontják a Parlamentet. Már nemcsak jelképesen a parlamentarizmust, hanem magát az üléstermet is. Szedik szét a széksorokat (na, a bársonyszékek persze maradnak!), utolsó ülésszakát a 2010-ben megválasztott Országgyűlés már a Felsőházba „kitelepítve”, szükséglakásban vészeli át. Természetesen jó ok van rá: a választás után már egy fele akkora létszámú törvényhozó testület ül össze, a felesleges székeket tehát ki lehet dobálni. Nagyon úgy fest, hogy a székekkel együtt kidobálják a feleslegesnek ítélt vitaszellemet is. Akár jelképnek is tekinthetjük, hogy éppen az az Alsóházi ülésterem van feldúlva, ahol a történelem során (szemben a Felsőházzal) a választott képviselők ültek. Ezért ez a terem volt a valódi viták helyszíne, itt csaptak össze kormánypártok és ellenzék, míg a Felsőházban az előjogaik alapján bent ülő főrendek körében sokkal langyosabb volt a levegő.
De a Fidesz természetesen nem elégedett meg a szimbólumokkal. Decemberben olyan javaslatot adott be a Házszabály és az országgyűlési törvény megváltoztatására, amely nemcsak jelképesen tükrözi a szándékot a viták elfojtására, hanem nagyon is konkrétan. Bontják a Parlamentet, de már nemcsak a berendezést, hanem a parlamentarizmus igazi értelmét és keretét is. A vita alábbiakban idézett részleteiből is kiderül, azt még az ellenzék is megértette, hogy az Országgyűlés létszámának csökkentése, a nemzetiségi szószólók új jogintézményének megjelenése szükségessé tett néhány módosítást a Házszabályon. Hacsak ennél maradnak, az sok kárt nem okozott volna, annál is inkább, mert a korábbi szabályokat is úton-útfélen áthágták. A Parlament eredeti ellenőrző-vitatkozó funkciója már eddig is kiüresedett, megkopott. Törvényeket ugyan hoztunk – pontosabban hozott a Fidesz és a KDNP –, de anélkül, hogy az úgynevezett, meglehetősen egyoldalú vitában az ellenzéki kérdésekre és kifogásokra bárki érdemi választ akart volna adni. Az ellenzék leginkább saját magának és remélt közönségének beszélt, az éjszakai órákra tolt fontos napirendeknél meg csak a levegőbe. Már ha egyáltalán volt módja elolvasni az esetleg az ülés előtt egy órával beadott százoldalas előterjesztést, vagy bízott abban, hogy nem írják át teljesen a zárószavazás előtti módosító indítványok segítségével, percekkel a végső gombnyomás előtt.
Eddig sem volt tehát fenékig tejfel. De úgy látszik, a Fidesznek még a parlamentarizmus maradéka is terhére volt. Végül is, néhány többnyire névtelen képviselőnek csak végig kellett ülni az éjszakát, és legalább egy darab államtitkárnak a kormányból is. Nyilván kidobott időnek érezték, hiszen a valódi döntések nem a teremben születtek, a titokban esetleg jogosnak ítélt ellenzéki kifogások elől meg mégsem tömhették be a fülüket, és ez olykor kellemetlenné is válhatott. Lám, Odüsszeusz is mit szenvedett, amikor füldugó nélkül, kíváncsiságból, csak meghallgatta a szirénhangokat. Ezért a kormánypártok jobbnak látták, ha módosítás helyett teljesen új Házszabályt nyújtanak be, amely jóval nagyobb védelmet nyújt az ellenzéki szirénhangokkal szemben.
Az átírt Házszabály semmit nem küszöböl ki azok közül az arcpirító normaszegések közül, amelyet a kétharmados többség eddig elkövetett. Az átalakítás közben a demokrácia hasbaszúrása zavartalanul folyik. Sőt, ha kormányon maradnak, még az eddigieknél is zavartalanabbul. De tisztességes embernek a Fidesztől függetlenül sem megnyugtató, hogy az új törvények tovább korlátozzák a vitát, növelik az esélyt az előkészítetlen, rögtönzött törvények elfogadására, a jog- és illemszabályok gátlástalan áthágására, és korlátozzák a törvényhozás nyilvánosságát, akár direkt eszközökkel, akár azzal, hogy az Országgyűlést végképp csendes unalomba fojtják. Kormányt kísértésbe vinni akkor is veszélyes, ha az a szívünknek kedves erőkből áll össze. Hát még, ha nem.
Vegyük sorra a törvényjavaslat ijesztő újításaiból a legfontosabbakat. A valódi vita megakadályozását számos intézkedés szolgálná. Alig maradna valami az igazi oda-vissza ütésváltásokra alkalmas kétperces hozzászólások műfajából. Az elvárás képtelen: egy-egy frakciónak egy törvény vitájában vagy egyetlen kétpercesre volna lehetősége, vagy – jobb esetben – egy vitablokk után maradna egyetlen alkalom a szólásra. Próbáljuk elképzelni ezt a gyakorlatban! Egy előre bejelentett felszólaló mond valami olyat, amit nem szabadna szó nélkül hagyni. Esetleg többet is. Egy frakcióban ilyenkor általában többen nyomják meg a „kétperces” gombot. Végül is nem hívhatnak össze minden fontosabb hozzászólás után frakcióülést ahhoz, hogy eldöntsék: ki szóljon. Az egyszerre jelentkezők közül majd az ülésvezető elnök dönti el, kinek kegyeskedik engedélyezni, hogy szóhoz jusson. A többi – akármilyen fontos reflexiója vagy korrekciója volt – várhat a több órás, esetleg több napos vita végéig, hogy „rendes” hozzászólásban elmondhassa: szemenszedett hazugság volt, amit órákkal ezelőtt lehetett hallani. De ki emlékszik már arra.
A kormánypártok azzal indokolnak, hogy a kétpercesek miatt előre bejelentett derék képviselőiknek túl sokáig kell várniuk, hogy felolvashassák a kezükbe nyomott szöveget. Ez bizony igaz. Még az is, hogy vannak rekordra vágyók, akik a saját hozzászólási statisztikájuk javítása érdekében – vagy egyszerűen az önértékelés hiánya miatt – akkor is „kétperceznek”, ha nincs mondanivalójuk. De az már önleleplező, hogy kormányoldalról a kétperces műfaj kritikájaként hangzott el, hogy behozza az aktuálpolitikát az amúgy kevéssé érdekes vitába. Hát mire való a Parlament, ha nem az izgalmas és aktuális politikai kérdések felvetésére és megtárgyalására? A másik érv meg közönséges hazugság. Szakács Imre alább idézett érvelésében nem átallotta azt mondani, hogy a kétpercezés „zavarja az állampolgárokat”. Szó ami a szó, sok panaszt hallottam már az Országgyűlés működéséről és színvonaláról, de ezt még sohasem.
A tervezet a tévé által is közvetített plenáris ülésről egyszerűen kitiltja a viták második szakaszát. Ez az úgynevezett részletes vita, ami a módosító indítványok benyújtása után ezekről a konkrét javaslatokról zajlik. Nos, 2014 tavaszától ez a részletes vita a bizottságokba szorul vissza. Kötve hiszem, hogy tévéközvetítéssel. Ez történik a módosító indítványokról való szavazással is, még faramucibb módon. A kijelölt bizottság szavaz, és hogy ne engedhessen át szakmai elfogultság miatt valamilyen, a kormányt zavaró javaslatot, alakul egy szuperbizottság, amely a törvényhozást hivatott előkészíteni. Itt akár fölülbírálva a szakbizottság álláspontját, elkészítik az Országgyűlés elé kerülő, a támogatott módosító indítványokat összesítő javaslatot. A plenáris ülés pedig egyetlen gombnyomással döntheti el, elfogadja-e a Törvényelőkészítő Bizottság javaslatát. Fel sem tételezik, hogy a szavazás nem a nyájszellem alapján történik, és esetleg akadhatna egy-két ellenzéki módosító javaslat, amelyet a kormánypárti képviselők is elfogadnának, még ha a többit elvetik is. Ugyanez természetesen fordítva is érvényes.
Megszűnik az a lehetőség is, hogy egy-egy frakció külön kérje a bizottságokban egyharmadnyi támogatást sem kapott javaslatáról a szavazást. Mindenki egy csomagban foglalhat csak állást, eszi, nem eszi, nem kap mást. Végül is mit képzel a képviselő, hogy csak úgy elszabadultan válogathat az indítványok között? De nyilván a szokásos ellenzéki sértődöttség beszél belőlem, hiszen a szuperbizottság javaslatáról döntő egyetlen gombnyomás előtt a frakciók öt egész percet kapnak álláspontjuk kifejtésére. Hiszen sok beszédnek sok az alja, igyekezzenek hát a véleményüket akár több száz módosító indítványról öt percben összefoglalni. Igaz, úgyse figyel rájuk senki. A viták időkeretinek szűkítése ezek után már meg sem kottyan. Az inkább, hogy a törvénytervezetben nincs szó arról, hetente vagy háromhetente ülésezik majd a Parlament. Nem tilos az utóbbi sem. Felsejlik tehát a láthatáron a háromhetenkénti ülésezés szép perspektívája. Amikor az ellenzék ezt feszegette, az előterjesztők nevében Gulyás Gergely gyanús képlékenységgel fogalmazott: „minden további nélkül az új Házszabály mellett is lehetőség van mind hetes, mind kéthetes, mind háromhetes ülésezésre. Ezt a mindenkori kormánytöbbség tudja meghatározni. Egyelőre nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a Ház háromhetente fog ülésezni, ha 2014 után a Fidesz nyeri meg a választásokat.” Egyelőre.
Akármilyen rosszak a szabályok, a megszegésükre, további rontásukra is még több mód lesz az új Országgyűlésben. Az úgynevezett kivételes, sürgős eljáráshoz (amely fogalmat a Fidesz ebben a ciklusban volt szíves bevezetni), eddig kétharmados többség kellett, ez meg úgyis megvolt. Ebben most van némi elbizonytalanodás, ezért a jövőben elegendő lesz a feles többség is. Szépségtapaszként ráragasztották az erről szóló paragrafusra, hogy ebben legalább öt ellenzéki képviselő egyetértésére is szükség van – de hát mire való a Jobbik? A Házszabálytól való totális eltéréshez eddig a képviselők négyötödének igenje kellett, mostantól elég a kétharmad is. Lásd az előbbieket a Jobbikról.
A sok jogszűkítésnek lesz egy hosszabb távú hatása is. A Parlament még az eddiginél is jobban elveszti az érdekességét. Kétperces csetepaték híján ki a csoda fogja végigkövetni az unalmas, előre megírt hozzászólások közbevetett reakciók nélküli sorjázását? Segíti az unalmat a szemléltetés tilalma is. Azok az ifjú fideszesek (most a szigorú javaslat előterjesztői), akik korábban feliratos pólókkal, táblákkal jelentek meg a Parlamentben, most epeömlést kaptak az LMP vagy a PM molinóitól. Kitiltották tehát az effajta eszközöket a teremből. Így aztán még a Híradó sem tud egyetlen érdekesebb epizódot sem bemutatni a Ház életéből. Ugyanebből a célból megszűnik a név szerinti szavazás intézménye is. Hiszen az mégis őrzött valamit a drámaiságból, hogy a képviselőknek felállva, arcukat, nevüket vállalva kellett a legsúlyosabb kérdésekre igent vagy nemet mondaniuk. Marad a gépies gombnyomás, és néhány mániás újságírón kívül ember nem akad, aki utána visszanézné a jegyzőkönyvből, ki hogyan szavazott.
A „haptákról”, a vigyázzállásban köszöntött házelnökről szólni sem szeretnék. Hiszen ez csak jelképe lesz egy újfajta poroszos, merev, kenetteljes, tekintélyelvű Parlament működésének. A Kossuth tér átalakításával házon belül és kívül is ugyanennek a szellemnek örvendezhetünk majd.
A tervezetről való szavazás ugyan még hátravan, egy-két őrületet talán kiirtanak, de a lényeg marad. A Fidesz-KDNP szemlátomást arra számít, hogy a választás után önálló kétharmados többségét elveszti ugyan (esetleg a Jobbikkal együtt őrzi meg), de azért kormányon lesz, és különösebb szégyenérzet nélkül, a parlamenti kulisszákat látszólag megtartva, háromhetenkénti formális és unalmas ülésezéssel, a valóságban rendeleti kormányzást léptethet életbe.
Ha így lesz: Bye-bye Parlament!
Az oligarcha-válogatott a parlamentben – MTI/Kovács Tamás
Vita az Országgyűlésről szóló törvény módosításáról és az új Házszabályról
(részletek)
2013. december 10.
1. Gulyás a „frusztrált törpe pártok” molinói ellen
Gulyás Gergely (Fidesz), a napirendi pont előadója: „1994 után újabb házszabály elfogadására tesz kísérletet az Országgyűlés. […] E fontos lépések, ha önmagukban nem is elegendők, mégis elősegíthetik azt, hogy az Országgyűlés tekintélyét helyreállítsuk, a parlamenti munkát a korábbinál több tartalommal töltsük meg. […]. Amikor méltatlan vitákat folytatunk arról, hogy az önmagukat szavakban kifejezni képtelen, a saját jelentéktelenségük miatt érzett frusztrációt molinókkal ellensúlyozni próbáló törpe pártok képviselői a szabad véleménynyilvánítás jogával élnek-e, amikor megsértik az Országgyűlés rendjét, akkor érdemes visszagondolni arra, hogy a XX. század közepéig, a kommunista hatalomátvételig akár az udvariassági szabályok megsértéséért is a képviselőknek nyilvánosan itt, az Országgyűlésben kellett elnézést kérni, és amíg ezt valaki nem tette meg, addig nem folyósították a javadalmazását. Ehhez képest a jelenlegi szabályozás kifejezetten kedvező azokra nézve, akik maguk is érzik, hogy ha gondolataikat szavakba öntik, akkor azzal legfeljebb még egyértelműbb módon negatív értelemben kelthetnek feltűnést, ezért az Országgyűlés normális működési rendjének megsértésére hívhatják csak fel a figyelmet saját maguk. […] Bízunk abban, hogy a parlament jobb működése, színvonalasabb és érdemibb vitái a közéleti viták színvonalát is emelhetik. Erre elengedhetetlenül szükség van. Néhányan elfogadhatatlannak találták, hogy a képviselőknek hetente egyszer, az ülés kezdetekor fel kellene állniuk, megadva ezzel a tiszteletet a választópolgároknak és egymásnak. Ez kétségkívül megzavarhatja, sőt akár meg is szakíthatja az ülés kezdetekor eddig zavartalanul és változatlanul tovább folytatott beszélgetéseket, és esetleg még méltóságot is biztosít a legfőbb népképviseleti szerv működésének. […] A gesztus esetleg értelmezhető az ország harmadik közjogi méltósága iránti tisztelet kifejeződésének is. Ez a vita önmagában méltatlan, káros és értelmetlen. Már az is furcsa, ha valaki számára tűrhetetlen vagy elfogadhatatlan, de egészen biztosan képviselői megbízatásra való teljes alkalmatlanság ékes bizonyítéka, ha valaki a házszabály több száz, a törvényalkotás egész rendjét meghatározó szabályozásában kizárólag ezt tartja kiemelésre érdemesnek. (Taps a kormánypárti padsorokban.)”
Elnök: „A kormány előzetesen jelezte, hogy az Országgyűlés önállóságát tiszteletben tartva nem kívánja ismertetni álláspontját.”
Szakács Imre, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: „Képviselőtársaim is tapasztalhatták, de azok az állampolgárok is, akik érdeklődéssel figyelik adott esetben a parlament üléseit, hogy zavaró, amikor az írásban előre jelzett vagy a normál felszólalásra jelentkezett képviselőtársaim egymás közötti érvelését, vitáját a kétperces hozzászólások úgymond teljesen értelmezhetetlenné vagy követhetetlenné teszik. a lényeg az lenne, hogy áttekinthetőbb és folyamatosabb legyen a viták lebonyolítása.”
Balla György, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: „Szerepel a törvényjavaslatban az új Országgyűlés vonatkozásában, hogy a képviselők a házelnök, az ülést vezető elnök megjelenésekor a választópolgárokat felállva köszöntik. Természetesen ez előkerült a bizottsági ülésen is, mint egy valamilyen borzalmas javaslat. […] Én nem vitatom, hogy ez az elgondolás egyébként könnyen bulvárosítható és könnyen karikírozható – ez meg is történt. A javaslat benyújtását követően, másnap Mesterházy Attila már Facebook-üzenetében nyomban arról beszélt, hogy innentől kezdve Kövér Lászlót, mint egy osztályfőnököt, felállva kell üdvözölni. Először is szögezzük le, hogy Mesterházy Attila ezzel két dolgot mondott. Az egyik, hogy nem ismeri a törvényt, hiszen senki nem a házelnökről beszél, hanem a választópolgárokról. De van egy másik üzenete is Mesterházy Attila mondandójának, mégpedig az, hogy ezzel azt közölte, hogy ő teljes egészében biztos a Fidesz választási győzelmében, hiszen 2014 után, mint mindig, az a párt adja a Ház elnökét, aki megnyeri a választásokat. Mi köszönjük Mesterházy Attilának a bizalmat, mi magunk nem vagyunk ennyire biztosak a sikerben, de azt meg tudjuk neki ígérni, hogy mindent megteszünk azért, hogy 2014 után is olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely a multikkal, a bankokkal és az EU-bürokratákkal szemben megvédi az országot.”
A PM óriásplakátja a parlamentben – MTI
2. „Ennek az Országgyűlésnek semmiféle erkölcsi alapja nincs új Házszabályt elfogadni”
Bárándy Gergely (MSZP): „Ennek az Országgyűlésnek semmiféle erkölcsi alapja nincs új házszabályt elfogadni. Miért mondom azt, hogy nincs erkölcsi alapja? Ahogy az elmúlt három és fél évben működött az Országgyűlés, az maga volt a méltánytalanság, a méltatlanság, a jogállamiatlanság és a cinizmus. A parlamenti gyakorlat ebben a ciklusban sokszor szándékosan és tudottan tartósan és rendszerszerűen jogellenes volt. […] Ebben a parlamenti ciklusban a kormányfő a parlamentet a jogállami látszat fenntartása érdekében formálisan ugyan működő, de szükséges rossznak tartotta, amelynek szerepe a gyakorlatban csupán annyi, hogy lelassítsa a kormányzati elképzeléseket tükröző jogszabályok kihirdethetőségét. Ezért a kormány minden eszközt felhasznált ahhoz, hogy a jogalkotás országgyűlési szakasza a lehető legrövidebb legyen. Ez lényegesen több annál, mint hogy a kormány és a parlament egy hatalmi tömböt képez. Az alkotmányos szinten még önálló hatalmi ágat képező parlament függetlenségének majdnem nyílt tagadása.
A teljes parlamenti ciklusra jellemző volt, de a ciklus első harmadában szinte mással sem találkoztunk, mint hogy a kormány az országgyűlési képviselőket mintegy strómannak használva, velük nyújtatta be a törvényjavaslatait. Kifejezetten nagy terjedelmű, komoly kodifikációs, szakmai munkát és speciális tudást igénylő, a jogalanyok széles körét érintő törvényjavaslatokat egyes képviselők önálló indítványként terjesztettek elő. A parlamenti vitában mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában formálisan saját javaslatukat illetően. […] Erre talán legjobb példa a környezetvédelmi termékdíjról szóló 58 oldalas törvényjavaslat vitája volt, ahol az ellenzéki képviselők az alkotmányügyi bizottság ülésén viccet csináltak abból, hogy belekérdeztek a javaslat egyes részleteibe, amivel az előterjesztőt komoly zavarba hozták. Egészen addig, míg a képviselő a többedik ilyen jellegű kérdés után elvesztette a türelmét, és érdemi válasz helyett annyit mondott: higgyék már el, hogy tudjuk, hogy mit miért csinálunk, és hogy mit szeretnénk kihozni belőle. Hát, ez még viccnek is rossz, tisztelt képviselőtársaim. A módszer oka rendkívül egyszerű volt: ha a javaslatot a kormány terjesztette volna elő, a jogalkotási törvény alapján szükség lett volna a szakmai és tárcaközi egyeztetésre.
A kormánypártok jellemzően képviselői önálló indítványok formájában benyújtották a nemritkán több száz oldal terjedelmű törvényjavaslatot, általában a hét vége felé, sokszor péntek délután. Egy munkanappal később, hétfőn az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta, és még ugyanazon a napon avagy másnap a plenáris ülésen lefolyt az általános vita. Ezzel egyidejűleg lezárult a módosító javaslatok beadásának a lehetősége.
A kormánypárti képviselők és a kormány sok esetben gyakorlatilag bojkottálták a parlamenti vitát. Rendszeresnek volt mondható az is, hogy a kormány képviselője előterjesztőként nem vett részt a vitában, csak a zárszóban nyilvánított véleményt, ami után képviselő már nem kaphatott szót, így az érdemi vita eleve kizárttá vált. […] A bizottsági vitákban a kormánypárti képviselők rendszeresen meg sem szólaltak egyes napirendi pontok tárgyalásakor. […] Nemritkán fordult elő – és elsősorban bizottsági ülésen, de volt olyan, hogy a plenáris ülésen is –, hogy ha a vita túl sokáig húzódott, ügyrendi javaslattal lezárták, avagy a hozzászólásokat 2-3 percre korlátozták, akár olyan nagy jelentőségű törvényjavaslatok vitájában is, mint az új büntető törvénykönyv vitája.
Nézzünk még egy példát: éjszakára időzített időkeretben lefolytatott parlamenti viták. Azokban a témákban – legyenek akár olyan jelentőségűek is, mint a munka törvénykönyve vagy a büntetőeljárási törvény komolyabb módosítása, esetleg népi kezdeményezés megvitatása –, amelyek a kormánypártok számára kellemetlenek voltak, a parlamenti vitákat rendszeresen késő estére, éjszakára, bőven a televíziós közvetítési időszakon kívülre időzítették, hogy azt minél kevesebben követhessék nyomon. A jelenségre válaszul az ellenzék egy idő után obstruálni kezdett, és a vitát a másnapi ülés kezdetéig elhúzta. Néhány ilyen alkalom után a kormánypártok 2012-ben közel két ülésszakra időkeretessé tették a fontosabb törvények vitáját. A meghatározott időkeretben zajló vitákban a kormánypártok rendszeresen a felszólalási idejük tört részét használták csak fel, megvárták, míg az ellenzéknek elfogy az időkerete, aztán lezárták a vitát.
A teljes parlamenti ciklusban egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság sem vizsgálta ennek a kormánynak a tevékenységét. Egyetlenegy sem, tisztelt képviselőtársaim! Annál több volt viszont, amelyet a megelőző két ciklus kormányzati tevékenységének a vizsgálatára állítottak fel. Márpedig a vizsgálóbizottságok feladata nem az utólagos igazságtétel vagy az ellenzék ellenőrzése. Ebből a legérdekesebb és legabszurdabb a Malév-vizsgálóbizottság volt, hogy nem terjedt ki annak a kormánynak az időszakára, amikor a Malév csődbe ment és megszűnt.
[…] Ami a legbotrányosabb volt ebben a ciklusban, az a zárószavazások előtti módosító javaslatok gyakorlata. Nyilván emlékeznek a Szijjártó Péterrel kapcsolatos esetre, amikor a képviselők jogállásáról szóló törvény módosításával a miniszterelnök szóvivőjének a fizetését csökkenteni hivatott, két szakaszból álló indokolással fél oldalt sem meghaladó előterjesztéshez a szavazás napján zárószavazás előtti módosító javaslatként benyújtották az energiaszektort és a gázszektort komolyan átalakító elképzelést. Nem véletlen, hogy a módosító javaslat az Országgyűlés egyik legcinikusabb záróvitáját eredményezte. De mondhatnék másféle rekordot is ebben a körben: például amikor a 2011. december 11-ei éjszakába, sőt hajnalba nyúló ülésen összességében a kormánypártok által benyújtott 240 oldalnyi, zárószavazás előtti módosító javaslatot tárgyalt a Ház. Ez törvényjavaslatonként átlagosan 22 oldalt jelentett, de volt olyan törvény, amelyre 75 oldal jutott, és ezzel gyakorlatilag a teljes jogszabályt átírták. […] De utalhatnék arra is, hogy zárószavazás előtti módosító javaslattal mozdították el mandátuma lejárta előtt pozíciójából a Legfelsőbb Bíróság elnökét vagy a Költségvetési Tanács elnökét. Ennek a parlamentnek egy ilyen működés után semmiféle erkölcsi alapja nincs arra, hogy elfogadjon egy új házszabályt.
De ha már benyújtották tisztelt képviselőtársaim ezt a javaslatot, akkor persze érdemes beszélni pár szót annak a részleteiről is. […] Nézzük a részleteket! A törvényalkotás és a rendeletalkotás között a legfontosabb különbség az, hogy míg a rendeletet zárt ajtók mögött meghozza a kormány, a miniszter, az önkormányzat vagy az, aki erre jogosult, addig a törvény a nyilvánosság előtt születik meg. Márpedig ha nem biztosítjuk ugyanolyan mértékben a részletes vita esetén a nyilvánosságot, mint ahogy biztosítjuk itt a parlament plenáris ülésén, akkor ez az elv sérülni fog.
[…] Szándékosan a legvégére hagyjam ezt a felállástémát, hogy fel kell állnia a parlamentnek, amikor a házelnök bevonul. Nekem az ellen semmi kifogásom nincsen, hogy a választópolgárokat az Országgyűlés a jelenleginél erőteljesebb módon megtisztelje. Önök megszüntetik a népszavazás valódi lehetőségét, és ezt szimbolikus intézkedésekkel igyekeznek pótolni. Sokkal egyszerűbb és célravezetőbb lenne, ha nem állna fel az Országgyűlés, ezzel szemben a népszavazás lehetőségét ismét és valójában lehetővé tennék. ”
Fideszes demonstráció Gyurcsány ellen a parlamentben – Index/Huszti István
3. Még a Jobbik is több demokráciát akar
Balczó Zoltán (Jobbik): „Tisztelt Választópolgárok Közössége! A Jobbik a választópolgárok iránti tiszteletét többféle módon is kifejezi. […] Az a javaslat, amit e tisztelet kifejezésére választottak, valóban túl formális, és ráadásul félreérthető. […] Nem tudom, hogy hogyan jutottak erre a javaslatra. Lehetséges, hogy önök körülbelül 900 millió forintért csináltattak egy szokásos nemzeti konzultációt, feltettek egy kérdést a választóknak: mit vár el az Országgyűléstől? Első kérdés: oldja meg véglegesen a devizahitelesek problémáját; a másik: minden ülés elején felállással fejezze ki az önök iránti tiszteletet – és lehet, hogy nagy többséggel ez a javaslat kapott igen szavazatot. Bár kétlem, hogy így lenne. […] A Jobbiknak határozott negatív véleménye van erről a házszabályról, az új házszabálytervezet elfogadhatatlan módon csorbítja a képviselői alapjogokat, korlátozza és kiüresíti a plenáris vitát, és emellett félreérthetetlenül készíti elő az egyszerű többségű Fidesz-parlamenthez számítva a mostani kétharmados kiváltságok megtartását.
A módosító javaslatoknak nem csupán a tárgyalása, hanem az arról való döntéshozatal is részben átkerül a bizottságba. […] Adott esetben egy törvényjavaslat 30 módosító indítványáról két bizottságnak, mondjuk, 40 képviselőnek van joga dönteni, a többiek pedig nem fognak dönteni. Egyébként ebben sérül az egyenlő mandátum elve. […] Mire mondom azt, hogy arra számítva a Fidesz, hogy egyszerű többsége lesz – amire nyilván jelenleg reális lehetőség van –, bizonyos eljárási rendeket fönn akar tartani egyszerű többséggel? Bevezették ezt a kivételes sürgős tárgyalást, kétharmados többség kellett hozzá. Az új rendszerben pedig, furcsa módon, egyszerű többség. Az időkeretes tárgyalásnál a frakciók alapidőkeretét 30 percről 20 percre csökkentenék azért, mert feltehetőleg sok ilyen időkeretes tárgyalásra kerülhet sor. Az alaphelyzet az kellene legyen, hogy a tárgyalásnak nincs időkerete. Egy frakció esetében egy lényeges, fontos témában ez bizony kevés idő. […] Az Országgyűlés ülésén vagy bizottsági ülésen tárgyi, képi vagy hanghordozó útján történő szemléltetés – továbbiakban szemléltetés – nem alkalmazható. Nos, én úgy gondolom, hogy a szemléltetésnek, a tárgyi, képi szemléltetésnek létezik kulturált, az Országgyűléshez nem méltatlan formája is. Ezt a szemléltető tiltakozást Kövér házelnök úr még fiatal fideszes korábban indította el, amikor a ’Come back Stadinger!’ táblát tartotta fel, annak érdekében, hogy ezzel fejezze ki elégedetlenségét Szabad György levezető elnökkel, sőt az Országgyűlés elnökével szemben, arra utalva, hogy még a pártállam utolsó országgyűlési elnöke is sokkal méltóbb volt erre a tisztségre, mint Szabad György. Voltak itt D-208-as trikóban megjelenő fidelitasosok, és nem tudom, most még, elnök úr, most még szabad, ugye, szemléltető eszközt használni?”
Elnök: „Bármit.”
Balczó Zoltán: „Tehát akkor itt mutatok önöknek egyet. (Felmutat két fényképet.) Ez nem olyan régen készült, 2009-ben, „Felelős kormányt Budapesten!”… (Schiffer András: Tessék!)”
Elnök: „Csak nekem is mutassa! (Balczó Zoltán az elnöknek is megmutatja a két fényképet.)”
Balczó Zoltán: „Gulyás képviselő úr indítványozó társa, aki benyújtotta ezt a javaslatot, itt áll, itt emelik fel, benn, a padsorokban. Én tehát elfogadom azt, hogy önök azt mondják, hogy: hát, igen, bohó fiatal ellenzéki korunkban így volt. Úgyhogy én beadtam egy módosító indítványt, méltányos és empatikus, a 35 év alatti képviselőknek akkor tegyék lehetővé, visszagondolva az önök múltjára. Egyébként a bizottságokkal kapcsolatban nyilván egy pozitívumot is tudok mondani, ami arra vonatkozik, hogy például bizottsági ülést plenáris ülés ideje alatt csak házelnöki írásbeli engedéllyel lehet tartani. Nem tudom, hogy ez hogyan fog majd megvalósulni, de egy kicsit tartok attól, hogy ez a két- vagy háromhetes ülésezésre fog majd vonatkozni. De mivel látható terv van két- vagy háromhetes ülésre, gondoljunk bele, háromhetes ülés esetén egy azonnali kérdésre 9 hét után kapunk választ! Én tehát beadtam egy olyan módosító indítványt, amelyik egy ülésszak minden hetében egy időpontban lehetővé teszi vagy kötelezővé az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések megtartását.”
4. Schiffer: „különböző gazdasági érdekcsoportok ne tudják meghekkelni a törvényalkotást”
Schiffer András (LMP): „Az LMP számára két dolog fontos akkor, amikor egy házszabályt tárgyalunk. Az egyik az, hogy a parlamenti eljárás mennyiben ad garanciát arra, hogy különböző gazdasági érdekcsoportok ne tudják meghekkelni a törvényalkotás folyamatát, de tudjuk pontosan, hogy volt olyan, hogy pár perccel az ülés megnyitása előtt laptopon egy érdekcsoport beküldte a módosító javaslatát, és nem sokkal később ebből törvény lett. A másik kérdés, hogy mennyiben biztosított a parlamenti munkának a nyilvánossága. Szeretném összegezni, hogy ebben a házszabálytervezetben melyek azok az eljárási problémák, amelyek nyitva hagyják a kiskaput a különböző gazdasági érdekkörök előtt. Zárószavazás előtti módosító javaslatot továbbra is néhány órával az ülés megkezdése előtt be lehet nyújtani. A mi javaslatunk szerint legfeljebb 72 órával az ülés megkezdése előtt lehessen benyújtani zárószavazás előtti módosító javaslatot. A következő probléma a kivételes eljárás intézménye. Ugyancsak négy alkalommal, de immáron feles többséggel egynapos törvényalkotást lehet produkálni a parlamentben. Az egész történetet megfejeli az, hogy az utolsó négyötödös szabálytól is búcsút kíván venni a jelenleg kétharmados többség. A házszabálytól eltéréshez kétharmad is elegendő.
A másik kérdéskör, ami az LMP számára fontos a nyilvánosság kérdése. Javaslatot fogunk előterjeszteni arra is, hogy ne fordulhasson elő többé olyan szégyen, ami múlt kedden esett meg, amikor a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló szőnyeg alá söprési törvényt a Fidesz eldugta éjszakai órára, hogy éjjel 10-12 óra felé, éjféltájban senki ne lássa azt, hogy két mamelukon kívül a kormánypárti képviselőcsoportokból senkit nem érdekel ez a javaslat. Mi javaslatot teszünk arra, hogy bizonyos törvénytípusok általános vitáját a közszolgálati televíziós közvetítési időben legyen kötelező megvitatni.
Tudomásul kéne venni, hogy itt egy XXI. századi parlamentről van szó, XXI. századi Országgyűlés XXI. századi házelnököt kíván, nem pedig egy XIX. századi pedellust. Balczó alelnök úr is bemutatta, hogy egyébként a Fidesz is, amikor éppen ellenzékben volt, nagy kedvvel mutogatott mindenféle molinókat, transzparenseket, beöltöztek. Például Ágh Péterre én emlékszem még egy tévéközvetítésből, ő akkor éppen beöltözött mindenféle antigyurcsányista trikókba. Ehhez képest most kormányon fel vannak háborodva, hogy ez sérti a Ház méltóságát. Tudják, mi sérti a Ház méltóságát? A Ház méltóságát az sérti, amikor megpróbálják a nyilvánosságot kicselezni, az sérti a Ház méltóságát, hogy a Fidesz-frakció gyakorlatilag vitaképtelen, és úgy ülnek végig általános vitákat, hogy nem szállnak vitába az ellenzéki javaslatokkal. […] Természetesen én megértem, hogy vannak képviselők, tipikusan kormánypártiak, akiknek addig jó, amíg az embereket nem érdekli a politika. Mi viszont arra szerződtünk, hogy próbáljuk meg a politikát közelebb vinni az emberekhez. Elmúlt az a világ, ami a kilencvenes évek elején volt, amikor akár Szabad György elnöklése vagy Torgyán József vezérszónokija százezreket vagy milliókat láncolt a tévék elé. Ha önök ezt cirkuszolásnak nevezik és a Ház méltósága megsértésének, akkor azt hiszem, nagyon el vannak tévedve, és nagyon nem értik azt a világot, amelyre egyébként szabályokat kívánnak alkotni.”
A Fidesz demonstrál Gyurcsány ellen a parlamentben – Index/Barakonyi Szabolcs
5. A KDNP beáll a sorba
2013. december 13.
Rubovszky György (KDNP): „A sokszor módosított, de ma még hatályban lévő házszabályunk 1994. szeptember 30-án került elfogadásra. Ez azt jelenti, hogy közel 5–5,5 hónapig a régi, szerencsétlen módszer szerint kellett eljárni. Tehát ez az az időszak, ami tulajdonképpen megspórolható egy következő Országgyűlés számára. […] Abban az esetben, ha az egyszerűsítések láttán a következő Országgyűlés azzal kezdené a munkáját például, hogy azokat a teljesen ésszerű módosításokat, amikre majd később ki fogok térni, ő elvégezné, nyilvánvalóan a sajtótól kapna egy olyan támadást, hogy persze, meg vannak választva, kapnak egy meglehetősen normális, az átlaghoz mérten talán egy kicsit magasabb tiszteletdíjat, ami még mindig nem éri el az Országgyűlés tekintélyének megfelelő honorálást, és akkor lám-lám, a munkájukat azzal kezdik, hogy egyszerűsítik a feladataikat, és próbálnak kimászni a munka alól. Ezt a terhet és ezt a támadási felületet nem szabad meghagyni az új Országgyűlésnek. A másik leglényegesebb kérdés szerintem a részletes vitának a bizottsági szakba való elvitele. Lehet, hogy nagyon olcsó poénnak tűnik, de tisztelettel én azt kérem, hogy tessék szíves lenni körülnézni. Az ülésteremben nem vagyunk annyian ma egy részletes vitánál, mint amennyi egy bizottsági ülés létszáma. (Zakó László: Fegyelmezetlenség. – Staudt Gábor: És sérti az Országgyűlés tekintélyét.) Tehát ennek semmi értelme, hogy ezt a részletes vitát az Országgyűlés plenáris ülése elé vigyük. Én megígérem Staudt képviselő úrnak, hogy meg fogom őt hallgatni. Nekem volt gyerekszobám, és nem szólok bele más felszólalásába. […] Na, tisztelettel, egy nagyon lényeges kérdés az is, hogy a teljesen értelmetlennek tűnő, órák hosszat tartó szavazási rendszert így megoldja a házszabály oly módon, hogy egyszer a szakbizottságok megszűrik az előterjesztett módosító indítványokat, majd az általuk előkészített anyag alapján a törvényalkotási bizottság is meg fogja szűrni, és alapvetően a plenáris ülés elé egy bizottságok által támogatott módosító sor fog bekerülni, ami egy szavazást jelent az Országgyűlésnek, illetve annak elfogadása esetén megejthetik a zárószavazást. […] Én ezeknek az összefoglalásával a Kereszténydemokrata Néppárt nevében szeretném elmondani, hogy mi úgy a törvényjavaslatot, mint a határozati házszabály elfogadását támogatjuk. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)”
Nyikos László (Jobbik): „Engem a képviselő úr érvei nem győztek meg továbbra sem. Az korrekt, hogy említette az 1994-es döntést, de azt nem tetszett említeni, hogy az egy konszenzussal született határozat volt. Hatpárti konszenzussal született, szemben ezzel a határozati házszabállyal, ami minden valószínűség szerint kétpárti vagy, ha úgy tetszik, egypárti kétharmados döntéssel fog megszületni. […] Nem sok esélyt látok arra, hogy bármelyik ellenzéki párt ezt megszavazná, következésképpen lesz egy olyan házszabály, ami kétharmaddal születik meg, szemben azzal a házszabállyal, ami ’94-ben született. […] Még egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet. Az én baráti, rokoni környezetemben sajátos módon a tévénézők, akik érdeklődnek a parlamenti munka iránt, és akiknek a véleménye a parlament tekintélyéről meglehetősen rossz, érdekes módon a kétperces vitákat élvezik a legjobban, mert ez egyfajta pezsgést hoz az időnként unalmasnak mondható, párhuzamosan egymás mellett hallható hozzászólások sokadalmában.”
Staudt Gábor (Jobbik): „A Ház tekintélyének fogalmát, ami oly sokszor elhangzik, egyfajta természetfeletti, már-már transzcendens szintre próbálják emelni, ami tulajdonképpen már-már elválni látszik a képviselőktől, hogy van egy tekintélyes Ház, és vannak a csúnya képviselők, akik szemléltetnek, meg mindenféle eszközzel ezt a képviselők fölötti tekintélyt roncsolni próbálják...– ez egyáltalán nem így van. Ki fogok térni arra is, hogy szerintem, szerintünk mi sérti a Ház tekintélyét. […] Például sérti a Ház tekintélyét, hogy nincs egy tanácskozási arány meghatározva. Ha most végignézek a teremben, néhányan tartózkodunk itt benn, talán heten a Fidesz- és a KDNP-frakcióból. Ez a legdurvábban sérti a Ház tekintélyét. Tehát ha önök valamit szeretnének tenni ez irányba, akkor bizony elő kellene írni, hogy legalább egy egyharmados tanácskozási számarányban a képviselőknek jelen kelljen lenni. Egyébként ez igaz arra is, amikor egy ellenzéki bizottsági elnök vagy bizottsági alelnök összehív egy bizottságot, és nem mennek el a kormánypártiak. Ez is sérti, durván sérti a Ház tekintélyét. Szerintem az is sérti a Ház tekintélyét, hogy a részletes vitára már nem kerülhet sor itt, a plenáris ülésen. […] Nem látjuk ezután azt, hogy milyen módon lehet például a társadalmi nyilvánosságot és a sajtónyilvánosságot egy bizottsági ülésen megteremteni. Nem hiszem, hogy élő közvetítések lesznek a bizottsági ülésekről. […] És az ugyanúgy sérti a Ház tekintélyét, hogy a módosító javaslatokról vagy a frakciók által kikért módosító javaslatokról sem lehet majd szavazni, mert erre nem lesz lehetőség a jelenlegi állapot szerint. Majd a zárószavazáson lehet egy gombot nyomni, majdhogynem mamelukként a képviselőknek, és nem tudnak egyébként érdemben a részletes vitában sem felszólalni, ha egyébként annak a bizottságnak nem tagjai. Attól még, hogy valaki mondjuk, az alkotmányügyi bizottságban van, a felsőoktatáshoz érthet, mert mondjuk, egyetemi tanárként vagy egyetemi vezetőként tevékenykedett korábban, és hozzá szeretne szólni. De nem fog tudni, mert nem lesz ennek megfelelő tere. […] Ez egy eléggé kiüresített parlament képét vetíti elénk, ha valóban háromhetente ülésezik az Országgyűlés, és háromhetente lesznek kérdések, interpellációk, akkor elképzelhetik, hogy három hétig tulajdonképpen fű se nő, egy pangás lesz a Házban, nem történik semmi, és akkor háromhetente majdhogynem csak a zárószavazásra bejönnek a képviselők. Ez inkább a rendeleti kormányzásnak a Kövér László által előrevetített képét jeleníti meg, mintsem az aktív parlamenti életet.
A vizsgálóbizottságok esetében a jelenlegi szabályozás, ami friss szabályozásnak mondható, jelen ciklusban került bevezetésre, ami olyan gumijogszabályt fogalmazott meg, hogy ami más parlamenti műfajjal nem tisztázható, az kerülhet vizsgálóbizottság elé, és természetesen, hogy mi tartozik ebbe a körbe, azt a mindenkori kormánytöbbség fogja megmondani. Tehát mindig lehet azt mondani, hogy ez interpellációval, kérdéssel kiválóan tisztázható, válaszol rá a miniszter – ezt láthattuk egyébként a NAV-ügyben is, hogy próbálták errefelé terelni a dolgokat. Tehát a vizsgálóbizottságoknak az effajta ellehetetlenítése botrány. Ezt az új szabályt a jövőben már kiterjesztenek a bizottságok ellenőrző tevékenységére is, és a jövőben a bizottság is csak olyan ügyekben tud majd vizsgálatot folytatni, ami megfelel a vizsgálóbizottságokra vonatkozó kritériumoknak, tehát semmiben.
Pálffy István (KDNP): „Az imént kibontakozott rövid kétperces viták is jól szimbolizálják azt, hogy egész biztos, hogy a kétpercesek területén valamilyen változásra szükség van. […] Egy sokat emlegetett és már vitatott szimbolikus kérdés, egy szimbolikus ügy, ami úgy szól, hogy az ülés kezdeteként az ülést levezető elnök emelvényre érkezésekor az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét. Ez a köszöntés véleményem szerint rendkívül szükséges ahhoz, hogy a Háznak azt a bizonyos, sokak által már itt is említett elvesztett tekintélyét visszaadja. […] Kétségkívül igaz, az emberek élvezik a cirkuszt. Azt a nemes vetélkedést is lehet majd szerintem élvezni, amit a kétpercesek úgy adnak meg, hogy a frakció kijelölje azt a jó beszélőkével rendelkező embert, aki azt a kétpercest a frakció nevében elmondja. Ezt azért mondom, mert a szó maga ebből származik – a francia parle, parlement, beszélni –, tehát aki beszélni fog, azt a frakció kijelöli, és ez egy izgalmas helyzetet teremthet a jövőben is.”
Vadai Ágnes és Szűcs Erika éppen „súlyosan megsérti az országgyűlés rendjét”
6. Mi lesz a nőkkel?
Szél Bernadett (LMP): „Az is szerepel a tervezetben, hogy szankcionálni szeretnék, ha valaki akadályozza másnak a kivezettetését. Ez elég furcsa készülődés. Nem tudom, talán dulakodásra készülnek, akik ezt benyújtották. De a bizarr rendelkezések közé tartozik az is, hogy az Országház képét csak állami szerv használhatja, kivéve az idegenforgalmi célokat. Tehát ha én a Facebook-oldalamon ki szeretném tenni az Országház képét például, akkor azt esetleg szankcióval fogják sújtani, mert állami szervnek nem minősülök, és nem idegenforgalmi célból csinálom. […] Az LMP-nek nagyon erős törekvése és legutóbb december 2-án utasították el az erre irányuló erőfeszítésünket, az a családbarát működés bevezetése. […] Értem ezalatt azt, hogy most hétfőn hánykor kezdtük a szavazásokat. Este 9-kor vagy 8-kor? Nem tudom, de itt voltunk jó darabig. Egész egyszerűen este 10-kor, 11-kor a képviselők fáradtsági szintje és morálja nem olyan, mint egy normál menetben. Az összes nemzeti parlament, amit én ismerek, normál időben szavaz. […] Egész egyszerűen elfogadhatatlan az, hogy teljes fejetlenségben, éjjel-nappali műszakban kell az embernek dolgozni. Van, hogy még hajnali 2-kor itt van, és 8-kor már megint itt van teljesen különböző törvénnyel. Szóval, egy normálisan működő parlament nem egy törvénygyár éjszakai műszakkal, hanem, mint mondtam, egy alapos politikai vita színhelye.
Most már ugyan világosan láthatjuk, milyen alacsony az elköteleződés a kormánypártokban arra vonatkozóan, hogy nőket hozzanak be a politikába, de az biztos, hogy egy nőnek sem jó üzenet az, ha egy olyan parlamenti működésre kell felkészülni, amelyben gyakorlatilag bármikor, éjjel-nappal rendelkezésre kell állni, és teljesen abszurd időpontokban kell felszólalnia. Ha önök szeretnének a parlament működésén változtatni, akkor tegyék azt családbaráttá, tegyék azt olyanná, hogy nők és férfiak, anyák és apák, leendő anyák és leendő apák számára ez egy vonzó pálya lehessen.”
Szilágyi Péter (független): „Nyilvánvalóan ismerik a GfK azon felmérését, amely szerint már több éve az országgyűlési képviselők a magyar társadalomban, a magyar állampolgárok számára a legelutasítottabb foglalkozást űzők közé tartoznak. Én azt gondolom, hogy amit ebben a parlamentben láthatunk ebben a ciklusban, semmiképpen nem a Ház tekintélye növelésének az irányába hatott. […] Nem tudom, képviselőtársaim figyelték-e mostanában, már jó néhány hete a házelnök több percen keresztül, öt-tíz percen keresztül sorolja fel azokat a napirendi pontokat, amik lekerülnek a napirendről, vagy amelyek éppen felkerülnek. Teljesen nevetségessé válik az Országgyűlés, egész egyszerűen kiszámíthatatlan a működése jelenleg. […] Nem gondolom ördögtől valónak azt a megoldást, hogy a részletes vitákat, kiemelem, a vitákat a bizottságokban folytassuk le. De ez a javaslat nem teszi lehetővé azt, hogy valamennyi képviselő szavazhasson valamennyi módosító javaslatról. Tudom, hogy jelenleg is az van, hogy ha egy bizottságban nem kapja meg az egyharmadot egy módosító javaslat, akkor a jelenlegi házszabály szerint az nem kerül a plénum elé. Ugyanakkor a frakcióknak jelenleg megvan az a lehetőségük, hogy ezeket a módosító javaslatokat kikérjék plenáris szavazásra. Ezt az új házszabály nem szándékozik garantálni. Azt gondolom, hogy amennyiben bizonyos módosító javaslatokról, adott esetben az én módosító javaslatomról nem szavazhatok csak azért, mert nem vagyok tagja az adott szakbizottságnak, nem vagyok tagja a törvényalkotó bizottságnak, nyilvánvalóan sérül a jogom.
Nevetségesnek tartom azt, hogy a frakcióknak ötperces időkeretük lesz arra nézve, hogy nem tudom, akár egy kódex szintű törvényjavaslat esetében több száz, ne adj’ isten, ezret elérő módosító javaslatot illetően öt percen keresztül fejthessék ki véleményüket. […] Szeretnék még egy pontot említeni, ez pedig a név szerinti szavazás intézménye. Ahogy látom, a tervezetből kikerül ez az intézmény. Azt gondolom, komoly politikai súlya volt az elmúlt időszakban is annak, hogy valaki felállva, nevével, hangjával, arcával vállalja az adott szavazatát. Az alaptörvény x-edik módosításánál, már nem tudom, melyiknél, amikor név szerinti szavazást kért valamelyik ellenzéki frakció, ezt a felvételt egy ellenzéki tüntetésen bejátszották. És ez igen komoly politikai tényező volt azon a tüntetésen. Nem gondolom azt, hogy el kéne vennünk azt a lehetőséget. […] Egykori jegyzőként tudom, mekkora jelentősége van annak, hogy a parlamenti képviselők információkat tudnak kérni a Ház vezetését, illetve a felszólalók sorrendjét tekintve. Ez a szabályozás most megtiltaná azt, hogy a levezető elnökön, a jegyzőkön, illetve a hivatal munkatársain kívül bárki más tartózkodjon az elnöki pulpituson. Ezt teljesen felesleges túlreagálásnak tartom. Nyilvánvalóan itt a Jobbik akciójára kívántak reflektálni. Azt gondolom, hogy amennyiben a képviselők információkéréssel mennek föl a pulpitusra, lehessen számukra ezt a jogot biztosítani.”
Ivády Gábor (független): „Vegyük bele ebbe a házszabályba azt, ami 1912-ben már benne volt a házszabályban, mégpedig talán a 219. §-a mondta ki pontosan: beszédet olvasni tilos. Nézzék meg, hogy ehhez képest mit jelent az, amikor, mondjuk, valaki felolvassa makogva! Szörnyű! Szörnyű azt mondani, hogy (Papírból való felolvasást imitálva a kezével:) tisztelt képviselőtársaim, felháborodtam azon…– és elalszik az ember. (Derültség.) […] Bármilyen rendeletet alkotnak, akkor fogok itt fölállni, amikor a belső értékrendem azt diktálja, hogy föl kell állnom. Fölállok az eskütételeknél, fölállok a történelmi zászlóink behozatalakor, fölállok a Himnuszunk eléneklésénél. […] Van egy javaslatom: kezdjünk minden ülésnapot a Himnusz eléneklésével. Ezzel aztán senkinek nem lehet semmi baja. A Himnusz és a Himnusz eléneklése és az, hogy közben végig állva maradunk, minden tiszteletünket kifejezi a hazánk, a nemzetünk, a választópolgár, mindenünk iránt kifejezi ezt.”
Lamperth Mónika (MSZP): „Egyszerűen nem elegáns és nem korrekt, amit most a kormánypárti többség a házszabály ügyében csinál. […] Mitől is volt nagyobb az első Országgyűlés tekintélye a megválasztása után? Például attól, hogy általános volt a konszenzusra törekvés. Mindenki úgy ítélte meg, hogy konszenzusra jutni fontos kérdésekben, az érték. […] A második a stílus. Azt gondolom, bőségesen van mit javítani ezen. Ha egy parlament gyakorlata azt üzeni, hogy a szabályokat ahhoz lehet igazítani, ahogyan éppen a pillanatnyi érdeke diktálja a kormánypárti többségnek, akkor bizony ez elbizonytalanítja a választópolgárokat, és az ő jogkövető magatartásukra is rossz hatással van.”
7. Zárszó: „a mindenkori kormánynak meg kell adni”
Gulyás Gergely (Fidesz). „Köszönöm szépen az általános vitában tett észrevételeket. A legfőbb kérdés talán az volt, hogy hogyan is jön ahhoz a jelenlegi kormánytöbbség, hogy a saját eddigi gyakorlatával is sok tekintetben ellentétes házszabályt terjesszen elő. Ennek köszönhetően összekeveredett a korábbi három év törvényhozási gyakorlatának kritikája, illetve az új házszabály méltatása. […] Arra szeretném felhívni ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, különösen a Magyar Szocialista Párt képviselőinek figyelmét, hogy ez a gyakorlat, ami valószínűleg okkal ad jogot az ellenzéknek arra, hogy a törvényhozás eljárásrendjét kritizálja, nem 3,5 évvel ezelőtt alakult ki. Az előterjesztői expozémban is elmondtam, de számtalan más példát is lehetne hozni, hogy önök nem kisebb jelentőségű politikai kérdésben, mint a közszférában a 13. havi bér elvonásáról zárószavazás előtti módosító indítvánnyal döntöttek. Tehát ez a gyakorlat egy szocialista találmány. Mi valóban folytattuk ezt a gyakorlatot, az eddigi házszabály ezt lehetővé tette. […] Nagy tévedés a parlamenti képviselői munkát és a parlamenti munkát összetéveszteni. A parlamenti képviselői munkának nagyon sok minden része, ami nem itt, az Országgyűlésben történik. Tehát csak a parlamentben végzett munka alapján a képviselői munka egészét megítélni nem lehet. […] Nem értelmezhető szerintem a házszabály szempontjából az, hogy gazdasági érdekcsoportok milyen befolyással vannak politikai pártokra vagy frakciókra. A helyzet az, hogy olyan kormányokat kell választani, olyan kormánytöbbséget kell választani, ahol a gazdasági érdekcsoportok nem ejtik foglyul a képviselőket. Ezt viszont nem a házszabály fogja garantálni.
A szemléltetéssel kapcsolatos vita: ebben sem kérdés, hogy a jelenlegi kormánypártok is éltek ezzel az eszközzel ellenzékben. De azt is tegyük hozzá, hogy távolról sem volt annyira elterjedt az, hogy molinókkal próbálják általában kisebb pártok a saját véleményüket kifejezni. Szerintem nem szerencsés ez. Főleg, ha képviselői jogokról beszélünk, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy 386 képviselő számára nem garantálható ez a lehetőség. El lehet képzelni, hogy mi lenne, ha a 386 képviselő mindegyike itt többméteres molinókat akarna kifeszíteni. […] És felhívom a jelenlévők figyelmét arra, hogy amikor Szili Katalin volt a házelnök, és a fideszes képviselők emeltek néhány esetben, messze nem olyan gyakorisággal, mint most, molinókat, akkor Szili Katalin is ezt a házszabály megsértésének minősítette. Az egy más kérdés, hogy szankcionálási lehetősége még nem volt.
A kivételes eljárással kapcsolatosan is elhangzottak kritikák. Valóban, a kivételes sürgős eljárás lehetősége ebben az országgyűlési ciklusban vált lehetővé. […] Kifejezetten úgy gondolom, hogy a mindenkori kormánynak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy fél évben négy alkalommal abszolút többséggel hozhasson olyan döntést, hogy ha valamilyen társadalmi viszonyt, valamilyen életviszonyt ezekkel a megkötésekkel gyorsan szükséges szabályozni.
A ’94-es házszabály valóban kompromisszummal született – talán a kisgazdapárt nem szavazta meg, de az ellenzéki pártok többsége igen –, de szeretném azért arra felhívni a figyelmet, hogy változott a politikai időszak, és ma nincs realitása annak, hogy a pártok között ilyen széles kompromisszum létrejöjjön. A név szerinti szavazással kapcsolatosan pedig szeretném azt egyértelművé tenni, hogy azt a fajta, szerintem az Országgyűlés munkáját minden ok nélkül lassító eljárást, hogy itt mindenki feláll, és szóban mondja el azt, amit egyébként géppel is ugyanolyan egyértelműen, személyében beazonosíthatóan megtehet, teljesen fölöslegesnek tartjuk. Ha különböző ellenzéki kisfilmekhez erre szükség van, akkor az Országgyűlés megalakulása után egyszer mindenki mondjon igent és nemet, és akkor innentől kezdve ez bejátszható és felhasználható. […] Ami az ülésezési renddel kapcsolatos felvetéseket illeti, szeretném jelezni, hogy ez nincs napirenden. Tehát minden további nélkül az új házszabály mellett is lehetőség van mind hetes, mind kéthetes, mind háromhetes ülésezésre. Ezt a mindenkori kormánytöbbség tudja meghatározni. […] Egyelőre nem lehet olyan egységes következtetést levonni, hogy a Ház háromhetente fog ülésezni, ha 2014 után a Fidesz nyeri a választásokat.”
