rss      tw      fb
Keres

Gyurcsányról




Sándor Iván „Nyilt levele”



Kedves Zsófi!


Engedelmével összefoglalnám az újabb örvényes politikai helyzetről néhány gondolatomat, a rövidség kedvéért pontokba foglalva:


1. Gyurcsány Ferenc újabb színrelépéseivel, legújabban az ellenzéki összefogás vezetésében való (előlegzett) megjelenésével „automatikusan” annyi választó megy majd el a Fideszre szavazni, amennyi (bőven) elegendő a mai szörnyű kormányzat újabb győzelméhez.


2. Ezzel minden eldől, felesleges lehet a további összefoglalás, ám azért megteszem.


3. Gyurcsány Ferenc a magyar baloldal mindmáig legtehetségesebb, kiváló retorikai képességekkel rendelkező politikusa. Azonban nem ismerte fel, hogy kisebb részben a maga és volt pártja, nagyrészt a Fidesz aljas lejártató kampánya miatt a választási küzdelemben, a valóságos történelmi időn, Bibóval szólva a politikai realitáson kívül került. Olyan helyzet állt elő, amelyet az 1-es pontban összefoglaltam


4. A DK-nak a magyar demokrácia jövője számára kitűnő erői vannak. Azonban abban a szerencsés esetben, ha csak önmagára támaszkodva be is tudna jutni a Parlamentbe, szerepe egy egyeduralmi rendszerben legfeljebb olyan említésre sem méltó lehetne, mint például a harmincas években a Rassay-pártnak. Egyetlen célszerű útja az összefogáshoz való csatlakozás. Ebben az esetben azonban Gyurcsányra áldozatos önmegtartóztatás vár. Az 1-es pontban foglaltak miatt előnyös volna az ő személyes visszalépése, „cserébe” politikustársainak a közös és az egyéni listán elnyert helyeiért.


5. Abban, hogy a mai helyzet előállhatott, a főhibát Mesterházy Attila követte el. Olyannyira belelovalta magát a miniszterelnökjelöltségbe, hogy nem jutott el tudatküszöbéig, valóban alkalmas-e erre a szerepre. Hajthatatlan nyomulása késztette a rokonszenves Bajnai Gordont – akinek egyedül volt szerény esélye ama „hallgató” szavazók megszólításával a demokratikus tábor bővítésére – az elegáns visszalépésre. Ha Mesterházyban van jelentős politikai kvalitás, ha képes a történelmi jövő áttekintésére,vagyis ama bibói politikai realitás elemzésére, talán még ugyancsak visszaléphet. (Ahogy Bajnait 2009-ben az utolsó utáni pillanatban találták meg – mindig vannak a politikában is utolsó utáni pillanatok.)


6. A szellem képviselőinek nemcsak a saját lelkiismeretük megnyugtatása, de a jövőre hagyandó palackposta-üzenet esélye miatt sem szabad némának maradniuk. Még akkor sem, ha tudják, hogy tájunkon legalább egy évszázada még mondjuk Jászi Oszkár vagy Babits Mihály szavát sem hallották meg azok, akiknek meg kellett volna hallaniuk.



Változatlan megbecsüléssel üdvözlöm
Sándor Iván





Mihancsik Zsófia válasza



Kedves Iván,


1. Szerintem rosszul látja. Amit mond, az rossz és hibás elmélet, azok sulykolják hónapok, sőt évek óta, akik – Gyurcsánnyal szemben – maguk sohasem vállalkoztak semmire, mert akarások, használható elképzelések és képességek híján vannak, és mint az ilyen emberek jó szokása, még „morális” pózt is felvesznek hozzá. Meg azok, akik a politikát sunyi önérdekű játszmák sorának és nem országvezetésnek tekintik. Sajnálom, hogy maga is elhitte az önfelértékelő szerepjátékukat. A valóság mást mutat. Ezt:


Meg ezt:


A Medián fenti vizsgálatában például az a Juhász Péter, aki most a saját „moralitásával”, amelynek a sarokpontja az, hogy Gyurcsánnyal márpedig nem, végigrodeózza a nyilvánosságot, a tizenhetedik. A választók – mondhatnám úgy is, a „civilek” – szerint.


3. Ugyancsak nem én állítom, hanem a közvéleménykutatások mutatják, hogy Gyurcsány nem került a történelmi időn kívül. Aki abból a totálisan vert helyzetből, amelybe valóban a Fidesz, a saját pártja, a saját féktelen önbizalma (és sorolhatnám az okokat) miatt került 2006 és 2009 között, fel tudott állni, pártot tudott szervezni, a pártjával – szerintem – az egyedül vállalható politikai alapvetéseket és rájuk épülő programot tudta kidolgozni, és aki az elmúlt lassan fél évben egyre több szavazót tudott megnyerni, sem a történelmi időn, sem a politikai realitáson nem lehet kívül. Mindez ugyanis nem elmélet, hanem valós teljesítmény.


4. Mivel az 1-es pontban foglaltak – nem szerintem, hanem a választók szerint – nem állják meg a helyüket, nem egészen értem, miért kellene visszalépnie. És miért kellene némely politikustársai, némely újságíró és némely magyar értelmiségi zsigeri gyűlölete miatt Gyurcsány DK-s politikustársait olyasmire kényszeríteni, amit nem akarnak és nem vállalnak. Ugyanis többször elmondták, nem kérnek abból a kegyből, hogy a pártelnökükért cserébe odadobnak nekik néhány parlamenti helyet. Meg persze a DK-s szavazókért.


5. Amit Mesterházyról ír, abban egyetértünk. Bajnai elegáns gesztusáról fenntartom a korábbi véleményemet.



És szeretettel üdvözlöm
Mihancsik Zsófia