rss      tw      fb
Keres

Bolsevista trükk (?)




A világért se szeretnék abba a hibába esni, hogy mindenáron vitába szálljak azokkal, akik velem együtt (talán) minden reggel a Galamussal kezdik a saját kis lapszemléjüket, most mégis meg kell tennem, mert – szerintem – Jakab Attila igaztalanul törli a lábát Kunhalmi Ágnesbe (Rákfene, 2014.01.08.).


Én nem gondolom, hogy egy politikusnak a maga – választott vagy a pártja által ráosztott – reszortjában feltétlenül „szakértőnek” kellene lennie ahhoz, hogy „szakpolitikusnak” nevezhesse magát (vagy mások őt), már csak azért sem, mert egy igazi szakértő nem megy el politikusnak.


Akit az oktatás története, módszertana, a gyermeklélek kimeríthetetlen gazdagsága, a pedagógusok iskolai és társadalmi szocializációja nyűgöz le, az nem ér rá taggyűlésre járni, plakátot ragasztani, kopogtatócédulát gyűjteni, és a pártja rendezvényeit látogatni, megtanulni viselkedni a kamerák előtt, naprakész lenni az ellenfelek botrányaiból stb., idejét ugyanis könyvtárakban tölti, jegyzetel, otthon cédulázza az olvasmányait, szakmai folyóiratokba ír cikkeket, szakmai konferenciákra jár, egyetemi katedráról oktatja szeretett tudományát a rajta csüngő tanítványoknak – ezek ritkán összeegyeztethető életutak és sorsvállalások.


Sokkal inkább az a jellemző, nem csak idehaza, hogy a közösségi munkában szépséget találó ember elhagyja a szakmai előrehaladás útját, és felvállalja kisebb-nagyobb embercsoportok szolgálatát (némelyek aztán népük zsarnokává válnak, de az egy másik történet).


Nézzük meg például az Egyesült Királyságot (hétköznapibban Nagy-Britanniát) tíz évig vezető Tony Blairt: jogi egyetemi diplomája megszerzését követően ügyvéd lett ugyan (a szakmájába vágó bármiféle tudományos munkásságáról nincsenek információim), de „életrajzírója, Rentoul megemlíti, hogy Blair – ügyvédtársai szerint – már ebben az időben a miniszterelnöki poszt elérését tűzte ki céljául – mindegy, hogy melyik párt színeiben”.


Egyik nagy elődje, Margaret Thatcher folytatott ugyan kémiai tanulmányokat, és kutató vegyészként is dolgozott, ebbéli szakértelmét azonban nem nagyon használta a későbbiekben, viszont 36 évesen már nyugdíjügyi (!) államtitkár a Macmillan-kormányban, hogy a konzervatívok választási veresége után pártjában lakás- és földügyi szóvivő legyen (nincs tudomásunk arról, hogy például ez utóbbihoz agráregyetemi diplomát szerzett volna), de Edward Heath kormányában oktatási miniszter is volt.


És, hogy hazai (ellen-) példát is hozzak, korunk egyik legizgalmasabb magyar filozófusa, Tamás Gáspár Miklós, nagy valószínűséggel kikérné magának, hogy mint politikust sikeresnek nevezzék; egy szerdai interjúban például azt nyilatkozta, hogy a rendszerváltás teljes kudarcot vallott, amiért bűntudatot érez, hiszen ő maga is a rendszerváltók közé tartozik. „Így elszúrni valamit, ahogy ezt a mi nemzedékünk elszúrta, ez parádés, elnézést kérek” – mondta.


Ha lett volna filozófiaügyi minisztérium, talán másképp alakulhatott volna.


Nem minden a szakértelem, hiszen nézzük csak meg, milyen régi motorosa a szakmájának a Kunhalmi szakterületét jelenleg vezető államtitkár, az állami tankönyvkiadás, a KLIK, a kötelező erkölcstan- és hitoktatás, a kötelező pedagógus kamara fő felelőse. Szerintem vannak, akik egy „drámatagozatos érettségivel” is többet használhatnának a hazának.



(források: Wikipédia, ATV)