Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről XXII. – Igazoló bizottságok vagy „nemzeti emlékezet”?
- Részletek
- 2013. december 20. péntek, 05:23
- Lendvai Ildikó
2013. december 3. – december 10.
A parlament év végi hajrájában az őt megilletőnél kevesebb figyelem övezte a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényjavaslat vitáját. Normál időkben a Fidesz kéjjel használta volna ki az újabb kommunistázás lehetőséget, azonban körmére égett a dolog, és mint a későbbiekből kiderül, volt rejtegetnivalója is. Így az előterjesztés csak a törvénygyár decemberi futószalagjára kerülhetett rá, tévéközvetítés nélküli esti vitával. Az ügy részben azért volt sietős, mert a kormány hatalmas késésben van. Gyakorlatilag hatalomra jutása óta ígéri, hogy most aztán eloszlatja a múlt körüli homályt, nyilvánosságra hozza a pártállam bűneiért felelősök nevét tartótisztestül, ügynököstül, pártvezetőstül, igazságot oszt és felelősségre von.
Kezdetben azért halogatta a dolgot, mert arra hivatkozott: az új Alaptörvényre vár. Ezt ki is mondta: a demokratikus államberendezkedés és a kommunista diktatúra összeegyeztethetetlen, az 1944-től 1990-ig terjedő időszak nem része a magyar történelem jogfolytonosságának. Ami akkor történt, az egészében jogszerűtlen, úgy kell tekinteni, mintha nem is létezne. Megnevezték a történelem feltárására és megítélésére jogosult állami szervezetet is: „A kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése érdekében Nemzeti Emlékezet Bizottsága működik. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága feltárja a kommunista diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepét, és tevékenysége eredményeit átfogó jelentésben, valamint további dokumentumokban közzéteszi.”
Ebből még úgy tűnhetett, egy újabb történésztársulat alakulhat meg, állami hivatalossággal felkenve az igazság kizárólagos birtokosának. Valami olyasmi, mint a Lázár János államtitkár alá rendelt Veritas. Ezzel párhuzamosan számos ígéret hangzott el, hogy az ügynöklisták ekkor meg akkor, ilyen meg olyan körülmények között feltárhatók lesznek. Konkrétum e tekintetben csak annyi történt, hogy sietve feloszlatták a Kenedi János-féle, ismert kutatókból álló bizottságot, amely a mágnesszalagok és iratok feldolgozását és ellenőrzését végezte, nyilvánosságra hozatal céljából.
Az Alaptörvény elfogadása után már nem volt világos, mire várunk. A kormány maga előbb 2012-es, majd 2013. nyári határidőt jelölt meg a bizottság felállítására, és ehhez kötötte az ügynöklisták teljes nyilvánosságát is. Telt az idő, de a javaslat csak nem került a parlament elé. Pedig lassan itt a kampány (a hajrázás másik oka), és az mégiscsak kínos volna, ha a magát antikommunista kereszteslovagnak feltüntető Fidesz és KDNP éppen ezzel az ígéretével marad adós. Pláne, hogy az ellenzéki pártok – a volt kommunisták közéletből való teljes kiiktatását követelő Jobbik, az ügynöklisták nyilvánosságát sürgető LMP, de még az MSZP is – ezt rendszeresen számon kérték.
Ilyen előzmények után esett be az igazságügyi tárca javaslata a parlamentbe. Most már egyszerre sürgős lett: egyik nap a bizottságok, másnap már az országgyűlés folytatta le a vitát. Amelynek számos kritikus pontja volt: legalább annyi azért, ami hiányzik a törvényből, mint azért, ami és ahogy benne van. A hiány volt kínosabb a Fidesznek. Nemigen lehet a híveik számára meggyőző választ adni arra a kérdésre, hogyan alakulhat ki az a helyzet, amelyben egyedül a Fidesz-KDNP mond december 10-én hangosan és egyenként, név szerinti szavazásnál nemet az ügynöklisták és jelentések nyilvánosságára, miközben a teljes ellenzék igennel szavaz. Az is megzavarhatta a híveket, hogy a nyilvánosságot célzó módosító javaslatot épp az ún. „kommunisták” adták be, vagyis az MSZP.
Orbán Viktor különösen kínosan érezhette magát. Nem merte elhagyni az amúgy nem sűrűn látogatott üléstermet, mert a törvény kétharmados, és kivételesen nem lehetett egészen nyugodt a sajátjai felől. Hiszen korábban, amikor a nyilvánosság érdekében hasonló indítványt a Jobbik terjesztett elő, a frakciószövetség 55 képviselője megszavazta a javaslatot. Persze feltehetően egyeztették azt a maximális létszámot, amelyben a kormánypárti képviselők, a kétharmados elfogadás veszélye nélkül, ingüket feltépve a világ elé tárhatták lelkiismeretük fékezhetetlenségét, valamint a frakciófegyelmet felülíró elkötelezettségüket a történelmi tisztánlátás iránt. Különben is: akkor a Jobbikról volt szó, s ez mégiscsak jobban a családban marad. Az ördög azonban most sem alszik – gondolhatta Orbán, annál is inkább, mert most a függetlenek közé ült renegát Ángyán valóban az ellenzékkel szavazott. Még jó, hogy a szintén független Baloghra azért lehetett számítani. Megbízható ember komondorostul. Így aztán Orbán vállalta az ódiumát, hogy amikor a névsor az O-hoz érkezett, Ódor Ferenc után, ha nem is harsányan, de ő is bemondja a nemet.
A törvényjavaslat valamicskét azért előrelépett. Az áldozatok megismerhetik a róluk jelentők nevét és aktáit, és ha akarják, ők nyilvánosságra is hozhatják. Ha még élnek, ha egyáltalán tudják, hogy őket megfigyelték, ha veszik a fáradságot, hogy áttanulmányozzák az iratokat, ha van kapcsolatuk a sajtóval. Ha. Nemcsak a teljességre nincs garancia, de arra sem, hogy az e téren amatőr áldozatok tudják-e, mi mit jelent a jelentésekben, kire csak hivatkoztak, és ki volt valóban spicli. Félő, hogy az folyik tovább, ami eddig volt: nevek és adatok gyakran aktuálpolitikai célból vagy személyes indulatból, kimazsolázva bukkannak fel a sajtóban, a teljes igazság megismerhetősége nélkül. A seb marad és tovább gennyed.
Nem megnyugtató az sem, ami viszont benne van a törvényben. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága inkább pártfeladatot ellátó igazoló bizottságra emlékeztet, mint a múlt feltárását és az emlékezet eddig hiányzó konszenzusát elősegítő testületre. Az Alaptörvény szövegéhez képest a kutatás helyett az elszámoltatás, a felelősségre vonás, az ítélkezés kap nagyobb hangsúlyt. A Bizottság már nemcsak és nem elsősorban kutat, archivál, hozzáférhetővé tesz, hanem megyénként és ágazatonként „fehér könyveket” állít össze, jelentéseket készít, listákba foglalja a „kommunista hatalom birtokosainak szerepére és cselekményeikre vonatkozó személyes adatokat”, „együttműködik az ügyészség kijelölt szervezeti egységeivel, a bűnök elkövetői körének felderítésében”, „jogalkotási javaslatokat tesz”, büntető eljárást kezdeményez a kijelölt ügyésznél. Erre akár szükség is lehet, csakhogy… És elég sok a „csakhogy”. Először is az öttagú bizottság lényegében (egy kivétellel) a kormánypártok delegáltjaiból áll, akár a Médiatanács vagy egyéb olyan testületek, amelyeknek a pártatlansága létkérdés volna. Egyetlen tagot – feltehetően történészt – küldhet a Magyar Tudományos Akadémia, egyet az igazságügy miniszter, hármat pedig (egyetlen, a konszenzusra vonatkozó kísérlet után) a parlamenti kétharmad szavaz meg. Államtitkári, illetve helyettes államtitkári fizetéssel, mindjárt 9 évre, ahogy megszoktuk. De a mandátum még a mostantól számított harmadik kormány idején sem jár le feltétlenül, mert meghosszabbodhat újabb 9 évre, sőt, akár a végtelenségig, ha nem áll össze újabb kétharmad az új jelöltek megbízásához.
Felkaphatjuk a fejünket a furcsa korhatáron is: a Bizottságnak csak az lehet tagja, aki 1972. február 14-e után született, vagyis garantáltan kiskorú volt a rendszerváltás előtt. Ha jól meggondolom, itt generációk sora kerül kollektív gyanúba, bélyegződik meg a közös bűn elkövetésének legalábbis a lehetőségével. Egyszer csak személyes valósággá válik, amit az Alaptörvény még csak sejtetett a 40 év teljes kiiktatásával: most „kiiktatjuk” a teljes jogegyenlőségből azokat is, akik ebben az időben éltek, tevékenykedtek, akár a rendszer elkötelezett ellenzékeként.
A tagok iránti követelmények csak az életkorban ilyen szigorúak. Egyébként elegendő mindössze 5 éves gyakorlat bármilyen jogi vagy társadalomtudományi területen, erre szóló diplomával a zsebben. Válóperes ügyvédek, angoltanárok, óvónők, színészek, egyiptológusok, idegenvezetők, lelkészek, a szóba jöhető szakmák száma szinte végtelen. De aki bekerült, annak a szava gyakorlatilag szentírás. Fellebbezni sehol nem lehet: „A Bizottság közzétett tényállításai bíróság vagy más hatóság előtt önálló jogorvoslattal nem támadhatók meg”. „A Bizottság tagja az e törvényben meghatározott hatáskörök gyakorlása során kifejtett tevékenysége, az általa közölt tény vagy vélemény miatt bíróság vagy hatóság előtt nem támadható meg”. Rágalmazással vagy becsületsértéssel csak akkor vádolható, ha szándékosan közölt valótlan információkat. Ha csak úgy „véletlenül”, gondatlanságból állít valótlan rágalmakat mondjuk kampány idején egy ellenzéki párt politikusáról, de nem bizonyítható, hogy szándékosan és tudatosan hazudik (és hogyan volna ez bizonyítható?), nem vonható felelősségre, a megvádolt nem tisztázhatja magát.
Ne higgyük, hogy ez a meccs a maga szabálytalanságaival együtt csak az egykori politikai elit ellenében zajlik, őket meg kár sajnálni. A Bizottság által vizsgálandó „hatalombirtokosok” köre igencsak széles, és bármikor tovább szélesíthető. „Hatalombirtokos” szervezetnek minősül SZMP, az MDP, az MKP, a Munkásőrség mellett nemcsak a DISZ, a KISZ, az Ifjú Gárda, hanem cinikus módon a Szociáldemokrata Párt is, amelynek számos vezetője és tagja a vizsgált időszakban éppen börtönben ült. Mindegy: a „szocialista”, „kommunista” jelzők mellett a „szociáldemokratát” is fontos volt kriminalizálni. A vizsgálat természetesen kiterjed a minisztériumok, állami vállalatok, intézmények nem tudni, milyen szintű „vezetőire” (jaj nektek, egyetemi, főiskolai rektorok, dékánok, tanszékvezetők), a fővárosi, kerületi, megyei, városi és községi tanácsok vezetőire. Megint csak nem tudni, hogy a tanácsi rendszerben vezetőnek számít-e a falusi tanácselnök mellett (akárhányszor választották is meg polgármesternek a rendszerváltás után) a tanácstag is, vagy nem.
A párt esetében viszonylag pontosan felsorolják a „hatalomgyakorlók” hierarchiáját: ide tartoznak nemcsak a valódi nagyfőnökök, hanem akár a községi, intézményi és üzemi pártbizottsági tagok is, legyen szó „vállalat” címén akármilyen kis kócerájról. A többi meglehetősen homályos: úgy tűnik, bár nem biztos, hogy ugyanennek minősülnek a községi, vállalati, intézményi KISZ-bizottságok tagjai is. Félek, hogy hivatalosan a középiskola is intézménynek számít, ez esetben gyanúba kerülnek a gimnáziumi KISZ-bizottságok kultúr- és sportfelelősei is. Kellett nekik kitűnni az énekkarból vagy a kosárlabdacsapatból. A vizsgált szervek és személyek felsorolása egyébként is úgy kezdődik: „elsősorban” és „különösen”. Vagyis az „elsősorban” és „különösen” felsoroltakon kívül másod- vagy harmadsorban tetszés szerint bárki bevonható a körbe. Az előterjesztő államtitkár a vitában máris készségesen helyeselt a jobbikos javaslatra, amely szerint a kört ki kell terjeszteni a bíróságok tagjaira, sőt a hatalmat kívülről segítő egyházi személyekre is. Ezzel az erővel bármikor bárkinek eszébe juthatnak a hatalmat szintén kívülről „segítő” művészek, újságírók, tanárok, tudósok, brigádvezetők és vöröskeresztesek is. Apparátus lesz rá, hiszen a Bizottság munkáját kiterjedt hivatal segíti majd, megyei részlegekkel. A hivatalban már van helye a tisztes őszes halántéknak is. Itt korhatár nincs, ámde a múlt rendszernek már nemcsak a funkcionáriusai vannak kizárva, hanem valamennyi volt MSZMP-tag (kivéve, ha kizárták vagy kilépett), az Ifjú Gárdának vagy a Munkásőrségnek nemcsak tagja, hanem minden foglalkoztatottja, még ha a büfében mosogatott, akkor is.
Egyetlen kérdésem azért volt a bizottsági vitán. Szabad-e a bizottság tagjainak vagy hivatalnokainak például iratkérés céljából egyáltalán szóba állni mondjuk a külügy- vagy belügyminiszterrel? Hiszen ők a törvényjavaslat szerint a múltjuk miatt még aktatologató ügykezelők sem lehetnének a magas hivatalban.
Utóbbi problémát majdcsak megoldják valahogy. Még attól sem tartok igazán, hogy az új „igazoló bizottság” elé kellene állnia valamennyi felsorolt és fel nem sorolt érintettnek. A cél sokkal inkább a fenyegetettség ébren tartása. Csak ne sokat ugrálj, mert bekerülsz a „fehér könyvbe”, mint vállalati vagy gimis sportfelelős a KISZ-ben, mint csoportvezető a falusi tanácsnál, mint a Patyolat (az is állami vállalat volt) fiókvezetője. Ha nem te, hát az apád.
A parlamenti vitán nem történt más, mint karikatúraszerű előjátéka a későbbieknek. A jobbikos hozzászólók felsorolták a fél Fideszt, ügynöki múlttal vagy egykori KISZ-kongresszusi hozzászólással vádolva őket. Nem csoda, hogy az ülésvezető alelnök zárszóként csak azért fohászkodott: „A Mikulástól azt kérem, a részletes vitát ne nekem kelljen levezetnem”.
„Az ellenzéki oldalon a helyzetet félreértelmezik”
Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: „Magyarország alaptörvényének U) cikke a felelősség elkenése és több mint húszesztendőnyi halogatás után végre egyértelműen kimondja, hogy a rendszerváltást követő demokratikus államberendezkedés és az azt megelőző, bűnözői módszereket alkalmazó kommunista diktatúra teljességgel összeegyeztethetetlenek. […] Az ellenzéki oldalon sokak csak és kizárólag ügynökügyekről beszélnek, pedig ezzel a helyzetet hanyagságból vagy szánt szándékkal, de alaposan félreértelmezik. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának a feladata, hogy itt a feje tetejéről a talpára állítsa a kérdést, és elsősorban azok vizsgálatával kezdje a munkáját, akik a rendszert működtették, és akik nagyon aktívan szerepet vállaltak a rendszer fenntartásában. Ezeket az átfogó jelentéseket pedig fehér könyvekben teszi majd közzé a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. […] Ezek országosan, megyénként és egyes ágazatonként mutatják be a kommunista államhatalom valódi döntéshozatali mechanizmusát, generálisan és egyedi ügyek bemutatásával egyaránt. Ezek az átfogó jelentések tételesen felsorolják azok neveit, akik a kommunista államhatalom birtokosai voltak és nyilván pár természetes személyazonosító adatukat is. […] A büntetőjogilag felelősnek tartott személyekkel szemben büntetőeljárás lefolytatását kezdeményezheti a legfőbb ügyésznél. […] A bizottságnak az alaptörvény U. cikk (4) bekezdés alapján közzétett tényállításai bíróság vagy más hatóság előtt önálló jogorvoslattal nem támadhatók meg. […] A bizottság öt tagból áll, megbízatásuk kilenc évre szól. A bizottság elnökét és két másik tagját az Országgyűlés választja; a tudományos színvonal emelése érdekében egy tag az MTA elnökének megbízásából tölti be tisztségét, egy személy pedig az igazságügyért felelős miniszter jelölése alapján. A… bizottságnak nem lehet tagja, aki 1972. február 14. előtt született. A dátum indoka, hogy a titkosszolgálati tevékenységet folytató szervek a rendszerváltás után, 1990. február 14-én alakultak újjá. Ezzel az objektív kritériummal elejét vesszük annak, hogy bármifajta összefüggésre vagy vádra sor kerüljön a nyilvánosság előtt, és ezzel próbálják csökkenteni a bizottság hitelességét, tekintélyét, és munkájának eredményességét ezzel próbálják akadályozni. […]AAA A most tárgyalandó törvényjavaslat törekszik az áldozatok információs kárpótlására, éppen ezért az ő kezükbe adja, hogy ha kívánják, az őket megfigyelők, szt-tisztek és ügynökök nevét akár nyilvánosságra is hozhatják.”
Vas Imre (Fidesz): „Az alaptörvény U) cikk (4) bekezdésében rögzíti azt is, hogy ’a kommunista diktatúra hatalombirtokosai a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó tényállításokat – a szándékosan tett, lényegét tekintve valótlan állítások kivételével – tűrni kötelesek, az e szerepükkel és cselekményeikkel összefüggő személyes adataik nyilvánosságra hozhatók’. […] A bizottság tagja ellen tény vagy vélemény miatt bíróság vagy hatóság előtt eljárás nem indítható. (Dr. Schiffer András: Mi a Fidesz álláspontja?) (Novák Előd: Lassabban!) […] A bizottság a törvényjavaslat szerint többek között vizsgálja a munkásőrség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, az Ifjú Gárda, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőinek szerepét. A vizsgálat kiterjed a fővárosi, kerületi, megyei, városi és községi tanácsok vezetőire, továbbá az állami vállalatok és intézmények vezetőire is.(Taps.)”
Elnök: „Szilágyi György képviselő úr, Jobbik, kétperces. A tetszésnyilvánítástól nem hallatszódott a hangom. Kétperces, Szilágyi György, Jobbik. (Novák Előd: A taps csak az ébresztést szolgálta.)”
Szilágyi György (Jobbik): „Csóti képviselőtársam azt mondta, hogy az úgynevezett rendszerváltás után szubjektív és objektív körülmények gátolták a bizottság megalakulását és a múlt feltárását. Én arra lennék kíváncsi, segítsen már nekem ebben, mert annyira nem vagyok jártas ebben a dologban, hogy 1998–2002 között milyen szubjektív és objektív körülmények voltak, amik a Fideszt gátolták abban, hogy a múltat feltárja, és hogy 2010–13 között milyen szubjektív és objektív körülmények voltak, amik gátolták eddig.”(A másik pedig, hogy államtitkár úr azt említette, hogy az ellenzéket általában csak az ügynöklisták érdeklik, …)
Csót György (Fidesz): „Én ezeket a szubjektív és objektív okokat részben feltételezem, részben tudom. Amiket tudok, azokat legszívesebben csak zárt ülésen mondanám el, és ez itt lehetetlen. Azt viszont szeretném aláhúzni és hangsúlyozni, hogy sem 1998–2002 között, sem 1990–1994 között, sem 2010 óta szubjektív okról nem tudok. (Taps a kormánypártok soraiban.)”
2. „Aki 1972 előtt született, az mind megbízhatatlan”
Tóbiás József (MSZP): „Aki 1972. február 14-e előtt született és érte el a nagykorúságát, az minden személy ma Magyarországon megbízhatatlan, tehát senki sem feddhetetlen a jelenlegi törvényjavaslat szerint, még az Orbán-kormány jelenlegi tagjai sem. […] A bizottság által tényként közölt bármilyen gondatlan hazugság szabad, ilyen miatt lényegében ismeretlen széles körű személyi körbe tartozók nem élhetnek a jogorvoslattal. A tényfeltáró újságírást két-három hete Önök akarták megszüntetni, most létrehoznak egy olyan bizottságot, amely felelősség nélkül állíthat olyat, aminek a valóságtartalmáról nem szándékosan, akár gondatlanságból, véletlenszerűen elkövetve nem tud meggyőződni, és nincs az alanynak jogorvoslati lehetősége sehol. […] A törvényjavaslat csak az egyéni információs kárpótlást teszi lehetővé, de az alapvető problémát nem szünteti meg. A hálózati személy és az operatív kapcsolat személyes adatait viszont csak a megfigyelt hozhatja nyilvánosságra, kivéve, ha közszereplő. […] Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2013-ban egy kiadványt tett közzé a levéltár 15 éves, illetve a 2012. évi működéséről. A levéltárban 4 ezer folyóméter, mintegy 60 millió oldal irat van. Az egyéni információs kárpótlás jegyében az elmúlt 15 év alatt 30 015 egyéni kérelmet nyújtottak be a levéltárhoz, miközben a hozzáértők több százezres nagyságrendű érintettről beszélnek. Elméletileg 1990-ben megfelelő igazságtétel lehetett volna, és ez bizonyos értelemben válasz, azt gondolom, Szilágyi képviselőtársamnak is, hogy nem az elmúlt 23 év bármelyik ciklusa az, ahol objektív vagy szubjektív okok vannak, hanem az a történelmi pillanat 1990-ben adódott, amikor ezt meg lehetett volna tenni. Minél távolabb vagyunk ettől, annál kevésbé lehet az objektivitásban és a teljeskörűségben eljárni, amennyiben ezt a törvényjavaslatot fogadjuk el. […] A Magyar Szocialista Párt az úgynevezett ügynökakták teljes nyilvánosságát támogatta, támogatja, és a jövőben is ezt fogja képviselni. Legyenek teljeskörűen kinyitva az úgynevezett ügynökakták, legyenek teljesen nyilvánosak. Ebben a mai napig nem történt érdemi előrelépés. […] Általában van egy rossz mondás, hogy ha nem tudsz egy problémát megoldani, akkor hozz létre egy bizottságot. Eljátsszák, hogy valami lépést tettek, de valójában érdemben ugyanúgy fedve marad az a múlt, amivel viszont minden egyes mai magyar állampolgárnak igenis tisztában kellene lennie. […] Bármilyen egyén, ha nem rendelkezhet azzal a jogállamban biztosított joggal, hogy védekezhessen, ha ez nem biztosított, akkor ez az egész törvény ebben az értelemben alkotmányellenes. És arra kell kérni a köztársasági elnök urat, hogy ezt ne írja alá… ha mégis megteszi, akkor pedig az adatvédelmi ombudsmanhoz kell fordulni, hogy ő forduljon az Alkotmánybírósághoz jogorvoslatot kérve azért, hogy legyen lehetőségük az egyéneknek a jogorvoslati eljárásra.
3. A Jobbik listája: Martonyi, Böröcz, Csurka és az amerikai követség
Novák Előd (Jobbik): „El kellene higgyük, hogy ez a javaslat nem a rendszerváltás újabb kisiklatásáról szól. Ezt kéne elhiggyük, de hát természetesen nem erről van szó. Ezzel szemben a Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2060-ig titkosított ügynöklisták, az állambiztonsági múlt teljes és azonnali nyilvánosságra hozatalát követeli az időhúzást szolgáló Nemzeti Emlékezet Bizottságára való felelősségáthárítás helyett. Egy egyszerű kormánydöntéssel ugyanis át lehetne adni a titkosszolgálatok által őrzött 19 mágnesszalagot a levéltáraknak, hogy a történészek által kutathatóvá és nyilvánosságra hozhatóvá váljanak a torzítatlanul meglévő állambiztonsági ügyek, bármit mondott itt akár az előttem szóló MSZP-vezérszónok. Valójában csak maszatol minden kormány, és ellenzékben nagy csak a szájuk. […] Jellemző az is, hogy tévéközvetítési időn kívül, utolsó napirendi pontként kell tárgyaljuk ezt az elvileg a rendszerváltás egy nagy mulasztását pótló javaslatot. A 259 kormánypárti képviselő közül egyetlenegy KDNP-s sincs itt (Rétvári Bence, Vas Imre: Itt van kett.), és a fideszes padsorokban is összesen négyen ülnek bent. A megfigyeltek döntő többsége valójában nem is tudja, hogy megfigyelt volt. Rájuk hárítani ezzel a törvénnyel a nyilvánosságra hozatalt, ugyanolyan maszatolás, mint az, hogy egy szűk, a Fidesz által kézben tartott bizottságra, a Nemzeti Emlékezet Bizottságára bízzák az egyedi döntéseket az általános közzététel helyett. […] A törvény elfogadása után sem tudhatjuk meg, jogilag nem is mondhatjuk, hogy például az egykori ügynök, Martonyi János Marosvásárhelyi fedőnéven III/II-es informátorként írt jelentéseket külföldi útjairól. És az ilyen, akár a kormányban lévő spiclik miatt nem engedik feltárni az állambiztonsági múltat, tehát e törvény elfogadása után sem várható a kormányzat számára kellemetlen akták nyilvánosságra hozatala. (Rétvári Bence: Óvatosabban!) Nem egy jelentését mutatom föl miniszter úrnak, hiszen azok titkosítva vannak, csupán a hitelesített állambiztonsági nyilvántartó kartonja eddig, ami egyedül napvilágot látott. (Rétvári Bence közbeszól.) Megkérem államtitkár urat, hogy tartsa be a Házszabályt, és nyomjon gombot, reflektáljon, védje meg a miniszterét III/II-es spicli múltja ellenére. Itt van például Böröcz István, aki Nádasdy fedőnéven lett a beszervezés alakja –anyagi érdekeltség. Egy III/III-as ügynökről beszélünk, akinek szintén kiszivárgott a 6-os kartonja, ennek ellenére a közmédiumok több tízmilliárd forintja felett basáskodó MTVA vezetője lehetett. […] Láthatjuk, hogy miért nem változhatott ez a rendszer, miért nem láthattak napvilágot még akár a nem titkosított levéltári iratokból is a kormányzat számára kellemetlen ügyek; hiszen például az SZDSZ–MDF-paktum aláíróját nevezte ki Kövér László az Állambiztonsági Levéltár főigazgató-helyettesévé. Kizárólag a Jobbik ellenezte Kónyáné dr. Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatóhelyettes-jelöltjének házelnök általi kinevezését az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának meghallgatásán. […] …az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára teljes vezetése a balliberális kormányok kövülete, amit meg is tűr a Fidesz, élén Gyarmati György főigazgatóval, akinek megbízását az egykori MSZMP-tag Katona Béla házelnök hosszabbította meg regnálása utolsó napjaiban. Tehát az ÁSZTL dolgozóinak többsége SZDSZ-hez közeli nómenklatúrából került ki. […] Az illetékes elvtársak most újabban kormányzati lebeszélőemberként gyűjtik az ellenérveket az ügynöklisták teljes körű nyilvánosságra hozatalával szemben. Például nemzetbiztonsági kockázatról beszélnek. Persze, ahogy a Magyar Gárdában való részvétele miatt egy életre nemzetbiztonsági kockázattá vált, mondjuk, Staudt Gábor képviselőtársam, úgy lehet. Ilyen veszély azonban csak akkor állhat fenn – valódi nemzetbiztonsági kockázat –, ha az egykori ügynökök, tartótisztek még mindig vezető pozícióban vannak. […] Nemzetbiztonsági kockázatot sokkal inkább az jelent, hogy például nemzetközi gazdasági lobbikörök vagy külföldi titkosszolgálatok ügynöklisták birtokában zsarolni tudják azokat a vezető pozícióban lévő személyeket, akikről még nem köztudott az állambiztonsági múltjuk. Akárcsak itt a néhány száz méterre tőlünk meglévő amerikai titkosszolgálat, bocsánat, nagykövetség, ahol tulajdonképpen nem is titkosan, most már egyre nyíltabban folyhat a lehallgatás, azok nemcsak hogy rendelkeznek ezekkel az információkkal, de bizony fel is használják, amikor amerikai érdekeket kell kiszolgálni. Amikor józan ésszel fel nem fogjuk, hogy miért kell, mondjuk, Magyarországnak részt vennie az afganisztáni megszállásban, akkor valahol ilyen helyeken kell keresni a magyarázatot, hogy hogyan zsarolják a döntéshozókat. […] Hasonló tévhit, hogy az ügynökök többségét zsarolással szervezték be. Irodalmi vagy filmes alkotásban hajlamosak túldramatizálni az eseteket, de a kommunisták vagy bérenceik általában önként, anyagi vagy más előnyökért cserébe végezték e gyalázatos munkát. Természetesen vannak kivételek. Még most is előállhatnak maguktól, megmagyarázhatják, meghallgatjuk történetüket, ahogy Csurka István is megpróbálta ezt megtenni, bár halála előtt nem sokkal kiderült, hogy nemcsak beszervezték, hanem bizony jelentéseket is tett a kiszivárgott információk szerint.”
Rétvári Bence: „Novák Előd képviselő úr már, azt hiszem, az azonnali kérdések és válaszok órájában is megpróbálta Martonyi miniszter urat hírbe hozni, és akkor miniszterelnök úr itt a teljes Ház nyilvánossága előtt szégyenítette meg képviselő urat, és mutatta fel azokat a periratokat, amelyek szintén hasonlító tényállítások nyomán keletkeztek, amikor más vádolta ugyanezen iratok alapján, hasonló vádakkal Martonyi miniszter urat. És akkor azoknak az embereknek bizony pervesztesség lett a sorsa.”
Schiffer András (LMP): „Kedves államtitkár úr, az a helyzet, hogy pont rossz napon mondja ezt. Az a helyzet, hogy éppen a mai napon a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság igazat adott Ungváry Krisztiánnak, és legalább Strasbourg véget vet annak a szégyennek, hogy van egy olyan volt kommunista ország, ahol 25 évvel a rendszerváltás után is kormányzati padsorból azt lehet mondani, hogy a személyiségi jogok védelmet jelentenek a kommunista múlt feltárásával szemben. Szégyellje magát! (Rétvári Bence: Ennek mi köze a törvényjavaslathoz?) Az, hogy ma Magyarországon pereket lehet nyerni azért, mert az elégtelen törvényi szabályozás keretei között megpróbálnak kutatók előremenni, és ezért pervesztést kell kockáztatni, ez az ország szégyene, államtitkár úr. (Kontur Pál: Mocskosság jön ki a szádból.) Azt se tudod, miről van szó. (Derültség.)”
Csóti György (Fidesz): „A paktum néven ismertté vált MDF-SZDSZ-megállapodásban szó sincs semmilyen listákról, semmiféle titkosszolgálati tevékenységről. Ezzel szemben ebben a megállapodásban az áll, hogy a gazdasági törvények kétharmados hosszú sorát meg kellett szüntetni annak érdekében, hogy egyáltalán kormányozhatóvá váljon az ország. A ’89-es kerekasztal-tárgyalásokon ugyanis az akkori ellenzék képviselői nem hitték, hogy egy teljesen tiszta, szabad választáson győzelmet tudnak elérni. Azt hitték, hogy valamiféle hatalommegosztás lesz, ezért számos olyan kétharmados törvényt építettek be az új jogrendszerbe, amely akadályozta volna egy többségi kormánynak a kormányzását, többek között például a költségvetés is kétharmados volt. Ez azt jelentette volna, hogy az SZDSZ nélkül nem lehetett volna költségvetést megszavazni. […] A megállapodás tárgya az volt, hogy a kétharmados törvények ilyen ész nélküli garmadának a felszámolása fejében az MDF átengedi Göncz Árpádnak a köztársasági elnöki tisztséget. Kis János szerette volna, ha ő döntheti el, hogy ki lesz a köztársasági elnök, Antall József azt mondta, hogy csak Göncz Árpád jöhet szóba a kétharmados törvények lebontása vagy felszámolása ügyében.”
Novák Előd (Jobbik): „Egyrészt Kontur Pálnak azt javaslom, hogy képviselőtársaihoz hasonlóan merjen gombot nyomni, és azt, amit itt például bekiabálva tett megjegyzést, hogy mocsok árad, mondjuk, Schiffer András szájából (Kontur Pál: Nem, nem. Mocsokság), akkor nyomjon gombot. Én azt gondolom, hogy érvek voltak ezúttal abszolút a szájában, és Önök láthatóan nem tudják tűrni az igazságot. […] Mindkét oldal történészei egyetértenek abban, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által hitelesített állambiztonsági nyilvántartó karton, jelesül mondjuk, Martonyi Jánosé, amely szerint Magasdi, majd később ugye Marosvásárhelyi fedőnéven tett jelentéseket külföldi útjairól, ez ugye hiteles. Önök szerint ez egy hamisítvány, ami már az interneten, a kuruc.info hírportálon legalábbis megjelenhetett? Önök szerint hamisítvány, vagy elismerik, hogy ez valódi?”
Rétvári Bence: „Meglep engem, vagy nem lep meg, nem tudom, melyiket mondjam, hogy a kezében lévő dokumentum és a kuruc.info nevű dokumentumok meglepő egyezőséget mutatnak, nem tudom, melyikben volt előbb, a honlapon volt, és úgy került az Ön kezébe, vagy az Ön kezében korábban volt, mint ahogy a honlapra ez felkerült. (Szilágyi György: Nem mindegy? Nem mindegy az ügy szempontjából?) De ettől függetlenül én azt kérem tisztelt képviselő úrtól, hogy hagyja abba azokat a vádaskodásokat, amelyeket más esetben már mások perrel buktak el. (Zakó László: Jelentsd fel!)”
4. „Államtitkár úr, cáfolja meg!” „Az Ön apja is kommunista iskolaigazgató volt”
Szilágyi György (Jobbik): „Államtitkár úr, Ön mellébeszél. Ön most itt számon kéri Novák Elődtől azokat a mondatokat. Cáfolja meg! Tudja, hogyan tudná megcáfolni? Ha nyilvánosságra hoznák az ügynöklistákat, és fehéren-feketén benne lenne, és azt mondaná, hogy Novák Előd hazudik. (Rétvári Bence: A bíróságon cáfolja meg!) Nem tudja megcáfolni. Azért, mert valakiről hat bizonyítékot kellene a bíróság elé tárni, és abból egy hiányzik, de öt megvan, s ezért kimondja a bíróság, hogy nem teljesen bizonyított, ez nem megy. Hozzák nyilvánosságra az ügynöklistákat, és akkor nincs gond! Amikor a Jobbik feljelentette Mátsik Györgyöt, azt a Mátsik Györgyöt, aki halálra ítélte Mansfeld Pétert, maga odajöhetett volna és segíthetett volna, és azt mondhatta volna, tessék, én is beállok maguk mellé. Nem, maga mit csinált? Annyit csinált, hogy megjelent egyszer egy Mansfeld Péter-pólóban.”
Novák Előd (Jobbik): „Rétvári államtitkár úrnak válaszolnom kell. Megértem, hogy nagyon ügyesen egy fiatal politikust, egy fiatal államtitkárt helyeztek ide, azonban, ahogy előbb is mondtam, joggal feltételezzük, hogy ezek a fiatal politikusok is, akik akár az MSZP, akár a Fidesz soraiban vannak, sokszor a saját kellemetlen családi történeteiket próbálják leplezni. Mint ahogy az Ön apja is, tudjuk jól, kommunista iskolaigazgató volt a rendszerváltásig. Amikor már Orbán Viktor is látszólag a saját honlapján közzétette a saját titkosszolgálati iratait, valójában azonban szintén csak a kuruc.info hírportálon olvashattuk például édesapjáról azokat a jelentéseket, melyek szerint nemcsak hogy lelkes kommunista volt, ugye, de hasonló szellemben nevelte gyermekeit, tehát mondjuk, Orbán Viktort is. […] Beszélek én saját családi vonatkozásról is, hogy ne csak másokra mutassak. Én szeretném tudni, hogy kik voltak azok – ki is kértem még a Történeti Hivataltól, az ÁBTL jogelődjétől a családi papírokat –, és kiderült, hogy például egyik nagybátyámat azért ítélték szabadságvesztésre izgatás miatt, mert megtalálták és le is foglalták tőle Somogyváry Gyula verseit vagy Prohászka Ottokár összegyűjtött munkáit. (Papírokat mutat fel.) És ezt a bűnjeljegyzéket bár kiadják, több mint 100 oldalnyit megkaptunk, de az, hogy kik voltak azok a spiclik, azok a besúgók, akik tönkretették akár az én nagybátyám, de több ezer, több tízezer, akár több százezer ember életét, ezeket szeretnénk végre tisztán látni.”
Elnök: „Ugye, sejtik, hogy nem vagyok meglepődve a vita menete, tartalma, a néha személyeskedésbe belecsúszó mondatok miatt, képtelenség lesz – akár én ülök itt, akár egy kormánypárti, akár egy jobbikos elnök ül itt – megtartani a határt, hiszen nem tudhatom, hogy azok a papírok, amiket esetleg mutogatnak, nevek, amikkel dobálóznak, mi mögött milyen bírósági vagy egyéb tanúsítványok, döntések vannak. […] Nem tudom egyszerűen meghúzni a határt, hogy mikor sértik valakinek a jó hírnevét, vagy mikor állítanak olyat, ami egyébként persze már publikált és esetleg maga az érintett is többször elismerte ezt. Úgyhogy mégiscsak az a kérésem, hogy a törvénytervezetnél maradva, a személyeskedéstől mentesítsük a vitát.”
Schiffer András (LMP): „Az, ami itt fekszik előttünk, egy szőnyeg alá söprési törvény. Az, hogy 1989-90-ben a hatalom nem volt képes arra, hogy világos morális választóvonalat húzzon jó és rossz, diktatúra és demokrácia között, az sok tekintetben megágyazott annak a morális válságnak, ami ma a magyar társadalmat jellemzi. Szabad jelzést adott azoknak, akik a régmúltban kialakított kapcsolatrendszerüket, akár az állambiztonsági hálózatokban megszerzett információs tőkéjüket használták fel arra, hogy ők legyenek az új hatalmasok, ők alkossák az új magyar kapitalizmus új burzsoáziáját. […] Azok a próbálkozások, amik akár a jobboldali, akár az álbaloldali kormányok idején voltak a múlt feltárására, rendre és nyilván nem véletlenül féloldalasak és következetlenek maradtak. […] A 2010-es parlamenti ciklus megnyílta után éppen Rétvári Bence államtitkár úr volt az – aki most nyilván komoly szakmai megbeszélést folytat –, aki beígérte, hogy a mágnesszalagokat 2011 november végéig nyilvánosságra fogják hozni. No, ez volt az első szószegés, államtitkár úr, az Ön, illetve az Önök részéről. […] Azt hiszem, pont Novák Előd azonnali kérdésére a belügyminiszter úr azt felelte, nem a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvény, hanem aktanyilvánossági törvény fog megszületni 2012. december 31-ig. Aztán ilyen ígéretek elhangoztak Gulyás Gergelytől és Lázár Jánostól is. Lázár János kifejezetten nem nemzeti emlékezet bizottságot ígért, hanem aktanyilvánosságot ígért. Mi azt mondtuk, semmi gond, jöjjön létre az aktanyilvánosság mellett, az akták megnyílta mellett a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának adjunk egy olyan feladatot, hogy meghatározott határidőn belül ez a bizottság, az önök által megválasztott bizottság állítson össze profilt azokról, akik részt vettek a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, illetve részt vettek a politikai hatalom gyakorlásában 1990. május 2-át követően. Ennek ellenére önök harmadik alkalommal is lesöpörték az asztalról ezt a törvényjavaslatot. Hányan voltak a privatizatőrök között olyanok, akik egyébként a kommunista állambiztonságot szolgálták? Ezeket jogunk van tudni. Aki rejtegeti az aktákat, aki kibújik az aktanyilvánosság alól, az azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy van vaj a füle mögött, nem érdekelt abban, hogy a magyar nép megismerje azokat a régmúltba vesző mechanizmusokat, amelyek segítségével ezt az országot ki lehetett rabolni 1990 után, és amelyek segítségével az új rendszerben megváltoztatott meggyőződéssel lehetett a hatalmat gyakorolni. […] Államtitkár úr, meg tudja nekem mondani azt, hogy 2002. június 18-án honnan fújta be a szél a D-209-es ügynök aktáit a Magyar Nemzet szerkesztőségébe? És ha ezt nem tudja megmondani – mert nyilván nem tudja megmondani, államtitkár úr -, mi a garancia arra, hogy ez a jövőben nem fog megismétlődni? Ez a bizottság erre nem garancia, ez a bizottság arra garancia, hogy a színfideszesekkel feltöltött bizottság majd nyilván a Fidesz érdekeinek megfelelően fog szelektálni. […] Önök megtűrnek adott esetben kommunista hatalombirtokosokat a saját kulisszáik mögött, sőt meg is ünneplik őket. Önök megtűrnek akár volt kommunista hatalombirtokosokat a saját frakciójukban is, de egyet nem akarnak, államtitkár úr, hogy a magyar emberek saját jogon hozzáférhessenek az aktákhoz. Amíg erre nincsen senkinek alanyi joga, az aktákkal szabadon lehet játszadozni. No nem mindenkinek, mert itt is érvényes a jelszó: csak a Fidesz! (Taps a Jobbik soraiból.)”
5. Szávay nagypapája, Paskai, Bölcskei és a békepapok
Szávay István (Jobbik): „Az én nagyapám, apai nagyapám világháborút megjárt, harcokat megjárt ember volt, aki beházasodott egy kulák családba. Soltvadkertre, Bócsára érkezését követően figyelték. A mai napig nem tudjuk azt, hogy kik és mit jelentettek róla. Néhány anyagot megkaptam, a személyéről szóló jelentéseket, amelyekben a nevek rendszeresen ki vannak húzva. Én valójában a mai napig sem tudom, hogy ki volt a nagyapám, és évtizedeken keresztül mit csinált, és mi történt vele. Csak annyit tudok, megboldogult nagyanyámnak is csak annyit mondott, hogy amit nem tudsz, azt nem tudják kiszedni belőled. […] Felmerülhet akár még annak a lehetősége és a gyanúja is, hogy radikális, köztudomásúan antikommunista nézetei ellenére is lehet, hogy valamilyen kényszerrel, zsarolással kicsikartak tőle egy aláírást, esetleg bármilyen jelentést. De én úgy gondolom, hogy még mindig sokkal jobb lenne, ha ezt tudnánk, tudnánk, hogy mi történt egyáltalán, miért őrült meg a végére, idegileg miért vált labilissá, és miért lett 1978-ban öngyilkos. A bizonytalanságnál talán még ez is sokkal jobb lenne. Családok százezreinek vannak hasonló történetei ebben az országban, ebben én egészen biztos vagyok, akik szeretnének végre saját maguk is a saját múltjukkal szembenézni, a saját felmenőik múltjával szembenézni. […] Amikor odáig eljutunk, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői akarnak többet, nagyobb nyilvánosságot, határozottabb szembenézést a kommunista múlttal; ez nem szégyen az Önök számára, államtitkár úr?! Ez egy bohóckodás, államtitkár úr. Az a kérdés, hogy önök eldöntötték-e azt, hogy ebbe a bizottságba csak és kizárólag önök által delegált emberek fognak bekerülni, mint ahogy egyébként meggyőződésem, hogy eldöntötték, sőt afelől sincsen túl sok kétségem, hogy ezeknek az embereknek a listája is már megvan. Ezt láttuk már az Alkotmánybíróságnál, láttuk a médiahatóságnál meg még egy jó pár más helyen. Ez csakis azt szolgálja, hogy önök egy pártbizottságot fognak létrehozni, ez az emlékezet bizottsága egy fideszes pártbizottságként fog működni. […] Miért nem beszélünk a kommunista hatalommal együttműködő személyekről, akik lehetnek világi és egyházi személyek is, tegyük hozzá. Sőt vannak köztük olyanok, akik a mai napig is egyházi szolgálatban állnak, de a lényeg az, hogy ne csak a kommunista hatalom birtokosairól beszéljünk, mert azt a rendszert nemcsak azok működtették, akik a hatalmat birtokolták, hanem mások is. […] Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy egyáltalán bármilyen belső egyeztetés ebben a harcos antikommunista pártban ezzel a javaslattal kapcsolatban volt-e. Én nagyon kíváncsi lennék például Wittner Mária véleményére. Nagyon sajnálom, hogy Marika néni nincsen itt, Önök mindig büszkék Wittner Mária képviselő asszonyra, de azt hiszem, hogy azért talán némi gyakorlati jelentősége is kell hogy legyen annak, hogy Önöknél egy ’56-os halálraítélt, egy ’56-os hős ül ebben a frakcióban. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ő erről a kérdésről mit gondolna, ezt meg fogom tőle kérdezni.”
Szilágyi György (Jobbik): „1990-ben ez az ország a világ egyik leggazdagabb országa volt a területéhez mérten, a területéhez mérten az egyik legnagyobb állami vagyonnal rendelkeztünk, és 23 év alatt sikerült ezt az országot szinte tönkretenni, és ezt próbálják jelen pillanatban elmismásolni. Mert azért senki ne higgye már azt, hogy ez a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem fog szelektálni az ügyekkel kapcsolatban, hogy majd nem lesz esetleg nyomás ezen a bizottságon. […] Mondja azt, államtitkár úr, hogy az olajügyekben egyetlenegy politikus sem volt benne! Mondja azt, hogy ma, jelen pillanatban nem ül itt ebben az Országgyűlésben egyetlenegy olyan politikus sem, akinek szerepe lett volna, mondjuk, az olajügyekben! Ha ön ezt így gondolja, mondja ki nyugodtan, bár látom, nevet rajta. Az a gazdasági elit, amelyik Magyarországon kialakulhatott, egyértelműen ezeknek az embereknek, ezeknek az ügynököknek, ezeknek az szt-tiszteknek és ezeknek a volt titkosszolgálati embereknek a közreműködésével jött létre.”
Novák Előd (Jobbik): „Szávay István képviselőtársam szinte már elnézést kért, hogy az egyházi szálat is belerángatta ebbe. Hát nem kellett belerángatni, benne voltak ők már maguktól sajnos nyakig, és nemcsak a magyarországi rendszerváltás, de sajnos az egyházi megtisztulás is várat magára. Hadd mondjam, hogy a magyar egyházi felső vezetésnek körülbelül a kétharmada sajnos vállalta az állambiztonsági szolgálatot. Például az esztergomi bíboros, prímás, Paskai László ’Tanár’ fedőnéven 1972-től működött együtt az állambiztonsággal, Bölcskei Gusztávot pedig 1986-ban szervezte be a Hajdú-Bihar megyei politikai rendőrség, a III/III-as csoportfőnökség alezredese, Szabó Béla, hazafias alapon. Tehát önként és dalolva Bölcskei Gusztáv három évig jelentett ’Bátori’ fedőnéven titkos megbízottként. Van egy olyan módosító javaslatunk, amelyben szorgalmazzuk azt, hogy ne csak a kommunista hatalom birtokosainak, hanem a velük együttműködő világi vagy akár egyházi személyeknek a diktatúra működésével összefüggő szerepét is vizsgálják. Tehát bizony itt a békepapokkal is végre szembe kell nézni.”
6. Babák Mihály a KISZ-kongresszuson
Rétvári Bence: „Novák képviselő urat pedig ismételten hadd szólítsam föl, hogy most éppen egyházi vezetőket vett elő, eddig csak szocialista politikusokat nem támadott. Támadott Fidesz-KDNP-seket, támadott egyházi vezetőket, támadott szülőket, mindenki mást, csak úgy látszik, az MSZMP-vel van minden rendben. […] Előző képviselőtársuk majdnem visszasírta a Kádár-rendszert, hogy ’90 előtt mennyivel jobb volt, és gazdagabb volt Magyarország, és az elmúlt 23 évben tették tönkre az országot. Már csak az hiányzott, hogy Thürmer Gyulával egy kórusban mondják, hogy Kádár idején jobb volt.”
Novák Előd (Jobbik): „Említettem MSZP-seket is, eleve a közéletből való kizárásukat az egykori kommunista vezetőknek. […] De szeretnék a 23. § (7) bekezdéséről szólni, hiszen a vizsgálat ki kell terjedjen a városi tanácsok vezetőire. Azt gondolom, nem kell olyan messzire szaladni, itt van, mondjuk, Babák Mihály képviselőtársuk. Érdemes fellapozni a KISZ X. kongresszusának jegyzőkönyvét. A szervezet értekezletén nemcsak Kádár János mondott beszédet, hanem a benyújtott írásbeli felszólalók között megtaláljuk Babák Mihály nevét is, akkor szarvasi tanácstag is volt, a KISZ szarvasi elnöke is volt, és ott Békés megyei küldöttként arról tájékoztatta a kommunista fiatalokat, hogy modern eszközökkel, a kommunista politikai és mozgalmi jelleggel kell a fiatalok tudtára hatni, hogy az elszürkült KISZ-t megújítsák. Ő küzdött azért, hogy fenntartható legyen ez a rendszer. Babák Mihály a szöveg végén így fogalmaz: döntéseinket a lenini kollektív vezetés elvének alkalmazásával hozzuk. […] De ennél sokkal gusztustalanabb dolgok, az, hogy miket jelentettek ezek a kommunista gazemberek a szomszédjukról. Mi pedig ezt szeretnénk föltárni, még akkor is, ha, mondjuk, Babák Mihálynak hívják az illetőt.”
Schiffer András (LMP): „Jó okunk van azt gondolni, hogy a kelet-európai országokban minél bársonyosabban, úgymond békésebben ment végbe a rendszerváltás, annál könnyebben lehetett konvertálni a hálózati tőkét gazdasági tőkévé. […] Az semmiképpen sem kielégítő megoldás, hogy egy narancsszínű bizottság az éppen aktuális politikai érdekek alapján bizonyos iratokat előránt, bizonyos személyekre rámutat, másoknak meg megünnepli a születésnapját. Hát milyen világ ez?! […] Önök az úgymond kommunista hatalomgyakorló szervezetek között föltüntetik például a Szociáldemokrata Pártot, amit bedarált a kommunista hatalomgépezet, de nem szerepelnek a további koalíciós pártok. Hallott ön például Dobi Istvánról? Hallott ön például Barcs Sándorról? Kisgazda politikusok voltak, olyan kisgazda politikusok, akik egyébként kiszolgálták később a kommunista rendszert. Miért pont a Szociáldemokrata Párt van itt? Játsszunk akkor tiszta játékszabályok szerint! Önök sanda ideológiai, politikai szándékból idekavarják a Szociáldemokrata Pártot, amelynek vezetőit ugyanúgy börtönbe vagy munkatáborba küldték, mint számos kisgazda, illetve polgári politikust. Ez egyszerűen gyalázatos történelemhamisítás, államtitkár úr. […] Azt is pontosan tudjuk, hogy hány olyan médiamunkás van, sőt ma már portáltulajdonos meg portálfőszerkesztő, akiről lehet sejteni, meg meg is jelent, csak polgári per terhe mellett lehet csak ilyenekről beszélni, hogy bizony kiszolgálta a kommunista állambiztonságot. Erről miért nem lehet nyíltan beszélni? Miért nem lehet nyíltan beszélni arról, hogy a különböző politikai kísérletek mögött az elmúlt húsz évben hány olyan figura állt, akiről aztán megjelent, hogy nem is az volt a valódi neve például, aminek kiadta magát, amikor mondjuk, egy parlamenti párt vezető testületében volt, és aztán föltűnt zöldpártalapítóként, mondjuk, 2000-ben.”
7. Lendvai, Kovács, Kiss és persze Gyurcsány „kizárása a közéletből”
Novák Előd (Jobbik): „Kontur Páltól és Vas Imrétől szeretném megkérdezni: tényleg semmi önérzetük nincsen? Schiffer András többször próbált kiprovokálni Önöktől valamiféle választ, többször sértően mameluknak nevezte Önöket, ez sem zavarja Önöket, ezt is lenyelik? Csak azért, hogy megkaphassák és felvehessék a tiszteletdíjukat? Tényleg parancsba kapták, hogy nem szólhatnak hozzá? Hát hívják már fel az ügyeletes tartótisztet, valamelyik frakcióvezetőt vagy az amerikai nagykövetséget, hát kérjenek már engedélyt a hozzászólásra! (Rétvári Bence: Nálatok ez így megy?) Legalább mennének el balfenéken tényleg.”
Elnök: „Ne üljön le, Novák Előd képviselő úr, merthogy most a 15 perces hozzászólási időkeretben kell hogy megadjam a lehetőséget. (Novák Előd: Egy pillanatig azt hittem, hogy ki fog küldeni inkább, és ezért mondja, hogy ne üljek le.) Minden hétre egy konfliktus, kedd este tíz óra van, és még nem volt, úgyhogy…”
Novák Előd (Jobbik): „Az Orbán-kormány a tisztázatlan helyzet cinikus fenntartásával tovább züllesztette a kérdéskörről kialakult erkölcsi relativizmust. Hiszen például 2010 vagy ’11 augusztus 20-án az Orbán Viktorhoz is roppant közel álló Kopátsy Sándort, Matolcsy György egykori főtanácsadóját tüntették ki, aki a mai napig még csak nem is ismerte be az egyébként tagadhatatlanul dokumentált besúgómúltját. Ez már a kommunizmus, vagy lesz még rosszabb is? Ezt kérdezte az átkosban az egyszeri magyar ember. Ez már a nemzeti együttműködés rendszere, vagy lesz még ennél rosszabb is? Nem tudhatjuk. Így ebben az állítólagosan új rendszerben is állami cégvezető vagy épp például országgyűlési képviselő maradhat az egykori cenzor, Lendvai Ildikó vagy az MSZMP KB-tag Kovács László, vagy Kiss Péter, hiszen itt még az MSZMP Központi Bizottságának tagjai is ülhetnek, vagy akár a KISZ KB-titkár, Gyurcsány Ferenc. Ezért módosító javaslatunkban azt is szükségesnek tartjuk megállapítani, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kötelezettségének egyik célja, hogy az Országgyűlés megalkossa a lusztrációs törvényt a kommunista hatalombirtokosok közéletből való kizárása érdekében. Eljött az idő, és végre ki kell zárni azokat, akik sajnos még ebben az állítólagosan új rendszerben mégis itt ülhetnek az Országgyűlésben.
Szávay István (Jobbik): „Azért az nagyon beszédes, hogy Kontur és Vas képviselő urak egy második, most már sokkal erősebb verbális provokációra sem hajlandóak reagálni. (Kontur Pál: Provokálni nem lehet. A szint is számít! A szint!) […] Nem szívom vissza! Nem szívom! Miért szívnám vissza? Nyomjon gombot, aztán cáfolja azt, amit mondtam, képviselő úr! (Kontur Pál: Ki mondta, hogy szívd vissza? Ne szívd vissza!) Elnök úr, legyen szíves, utasítsa már rendre Kontur képviselő urat!”
Elnök: „Menjek le oda? Vagy mit csináljak? (Derültség. Vas Imre: Akkor megszakad az ülés, ha elnök úr lejön ide.)”
Szávay István (Jobbik): „Novák Előd képviselő úr rendreutasítására mindig nagyon… Jó, oké. (Novák Előd: Ne bántsd az elnököt!) Igen, nem is fejeztem be a mondatomat. Van itt egy felsorolás, ez a felsorolás azonban messze nem teljes. Miért maradt ki ebből a felsorolásból az igazságszolgáltatás. Miért maradnak ki az ügyészek és a bírók? Mielőtt bárki szeretné belemagyarázni, természetesen nem a háborús főbűnösök perére gondolok, bár részben azok is koncepciós perek voltak, gondoljunk csak bármelyik magyar miniszterelnökre.
8. Az államtitkár pólója és az elnök Mikulása
Szilágyi György (Jobbik): „Államtitkár úr, talán eszébe fog jutni, majd akkor is az, hogy itt miről beszéltünk, hogy mit követeltünk, amikor esetleg majd egypár év múlva egy ’Követelem az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát!’ pólóban jelenik meg itt az egyik ülésen.”
Rétvári Bence: „Az áldozat kezébe adtuk, hogy teljes mértékben feltárhatja azoknak a neveit, akik ilyesfajta tevékenységet folytattak. (Novák Előd: Ez mellébeszélés! Nem is élnek már az áldozatok! Mit hoznak nyilvánosságra?) A Nemzeti Emlékezet Bizottság a talpára fogja állítani ezt a kérdést, mert elkezdi szépen a vezetőktől, a fejétől lefelé végigbontani ezt a rendszert; ezért kell egy nómenklatúrát összeállítani. […] Igaza van képviselőtársaimnak, hogy bővítendők azok a listák, amelyek ebben szerepelnek különböző szervezetekkel vagy tisztségekkel kapcsolatban. Ezért kezdődnek úgy ezek a bekezdések, hogy ’többek között’, pontosan azért, hogy maga a bizottság kibővíthesse ezeket a köröket. […] Mint ahogy köztünk van tizenegy éve a Terror Háza Múzeum, amely megkerülhetetlenné vált a magyar történelem XX. századi szemlélésével kapcsolatban, és egy új minőséget hozott a történelemszemléletben. Ma már egy baloldali politikus sem tudja megkerülni, hogy a Terror Házában bemutatott és a kommunista rendszerre is vonatkozó igazságokat ő maga el ne fogadja. Ugyanilyen funkciója lehet magának a Nemzeti Emlékezet Bizottságának. Ezért fontos, hogy ez a motor létrejöjjön. Én azt ajánlanám mindenkinek a figyelmébe, hogy ezt mérlegelje a végszavazásnál: támogatja-e azt, hogy az áldozat kiállhasson, és végre elmondhassa, hogy a szomszédja, a munkatársa, vagy az, aki az ő pozícióját vagy az ő veteményesét el akarta foglalni, az jelentett róla, az próbálta meg megnyomorítani az életét? (Kontur Pál és Vas Imre tapsol.)”
ELNÖK: „A részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Én a Mikulástól azt kérem, hogy azt ne nekem kelljen levezetnem.”
Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa
