Kaparós sorsjegy, avagy az ellenzék lelkiállapota



December 13-án a Bibó István Közéleti Társaság szervezésében nyilvános vita folyt a demokratikus ellenzéki erők összefogásáról. Kende Péter, a társaság elnöke nyitotta meg a programot, moderálására Kuncze Gábort kérte fel. Az MSZP-től Tóbiás József, az Együtt 2014–PM-től Szigetvári Viktor, a DK-tól Niedermüller Péter vett részt a beszélgetésben.


Az 5 órakor kezdődő programra zsúfolásig megtelt a Pallas Páholy, jeleként annak, milyen felfokozott érdeklődés kíséri ezt a kérdést a politikai közéletben, mennyire pattanásig feszült már az érdeklődő választópolgárok hangulata, mert pestiesen szólva: tele a padlás a mellébeszéléssel, hogy miért nem teljesülhet a választói elvárás egy széles körű ellenzéki együttműködésre, amely nélkül képtelenség eredményt elérni a Fidesz által egyoldalúan átszabott választási rendszerben.


Noha Kuncze Gábor nem kertelt a kérdéseivel, sokkal okosabbak nem lettek a jelenlévők a válaszok alapján. Nem derült ki, mi kell ahhoz, hogy a két, már szövetségre lépett fél belássa, új helyzet van, ami miatt a jelenlegi szövetséget ki kell szélesíteniük. Unásig ismételgették, hogy a nyilvános üzengetések csak ártanak, megállapodni csak a háttérben lehet, mennyire helytelen dolog sértegetni azokat, akikkel később együttműködni akarunk, higgye el mindenki, hogy nincs fontosabb céljuk, mint győzni. A közönség meg egyre ingerültebben hallgatta mindezt, ugyanis tisztában van azzal, a dolog úgy kezdődött, hogy a háttérben, titkosan csak ketten állapodtak meg, hogy már a megállapodás idején sem állt meg a lábán egyetlen érv sem, amiért így döntöttek, és hogy szemmel láthatóan nem hajlandók tudomásul venni, az azóta bekövetkezett változások sem ezt a megállapodást igazolják. Ellenkezőleg, a helyzet választói elégedetlenséget vált ki. A DK képviselője, Niedermüller Péter itt is elmondta, hogy tárgyalásra bármikor készek, és hogy minden kompromisszumnak az az előfeltétele, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a felek. Ők azért kénytelenek külön készülni, mert a másik két fél egyelőre semmilyen lépést nem tett a nyitás irányába.


A kérdésre, hogy Gyurcsány-e az akadály, a jelen lévők azt felelték, hogy nem. Ezt láthatóan nem sokan hitték el a jelenlévők közül, másrészt azt sem tudták megokolni, hogy akkor mi tartja őket vissza attól, hogy lépjenek. Gyenge kísérlet történt a magyarázkodásra, hogy a programkülönbségek nehezítik a megegyezést,* de a közönség morajlása és a moderátor világos kérdései gyorsan véget vetettek a próbálkozásnak.



Forrás: MTI

Miután a közönség jutott szóhoz, a kérdések özöne elemi felháborodást tükrözött. A hozzászólások szinte mindegyike a kontrasztra hívta fel a figyelmet a jelenlegi helyzet (a Magyar Bálint vagy Debreczeni József könyve által leírt mai Magyarország, illetve a már nem létező demokratikus jogállam ténye) és a megegyezésre képtelen, a politikai nagyvonalúságot, konstruktivitást, felelősséget nélkülöző pártpolitikák között. A választók közös listát akarnak, mondta minden megszólaló, széles körű együttműködéssel, nem igaz, hogy az zavarja őket, hogy ki mindenki kerül rá egy ilyen listára, az zavarja őket, ha nem kerülnek rá azok, akiket egy kooperációba erre alkalmasnak tartanak. Világossá tették, hogy nem érdekli őket a politikusok semmilyen sérelme, skrupulusa, pártlogikája, taktikája. Szerintük a politikusoknak az a dolguk, hogy ezen felülemelkedjenek és megoldják konfliktusaikat. Lendvai Ildikó, hozzászólóként, szellemes és szemléletes példával érzékeltette a választók helyzetét: vajon ki akar olyan kaparós sorsjegyet vásárolni, amelyikre már rá van írva, hogy nem nyert. Márpedig a demokratikus ellenzék a jelenlegi állapotában erre emlékeztet.


A program után otthon bekapcsoltam a számítógépemet, hogy visszanézzem a fontosabb híreket, interjúkat. Éppen a vitával egyidőben nyilatkozott Bajnai Gordon az Egyenes beszédnek.


A kérdésre, hogy miért maradt válasz nélkül Gyurcsány kezdeményezése a szövetség bővítésére, a közös listáról szóló tárgyalásra, újfent meghallgathattuk ugyanazt: nincs új fejlemény, ő már egy éve dolgozik az együttműködésen, ők már létrehoztak egy pólust, és tényleg az lenne a jó, ha minden körzetben csak egy jelölt lenne – az övék –, és végre a választóval lehetne foglalkozni, nem önmagukkal.


De mi számít fejleménynek? Az fejlemény például, ha a DK beéri az Együtt–PM-et? Bajnai válasza: ő nem úgy látja, hogy szinte már utolérték őket, különben sem foglalkozik a közvéleménykutatási adatokkal. Szerinte az elemi bizalom helyreállítása lenne új fejlemény.


Elemi bizalom, de kik között? A válasz: a politikusok és pártok szavazói közötti elemi bizalomra gondol. (Ez a bizalom állítólag az üzengetések miatt sérült meg. Nyilván a megállapodásból való kirekesztés vagy az elfogadhatatlan feltételekkel való megkínálás nem bizalomromboló, csak az, ha kifogásolják.) Vajon nem rontja-e jobban a bizalmat, ha a választó nem érzi az ellenzék mögött az erőt? Bajnai: de igen, a választónak azt kell éreznie, hogy a győzelemnek mindent alárendelnek, minden személyes és szervezeti érdeket. (Mint az az eddigiekből is látható.) Újabb kérdés: mikor, milyen helyzet, esemény válthatja ki, hogy újra tárgyaló asztalhoz üljenek? Csendes, bizalomerősítő munka kell hozzá. Október 23-a például fájó esemény volt, hangzott a jól ismert válasz.


Mindehhez csak annyit fűznék hozzá: remélhetőleg se Bajnai Gordon, se Mesterházy Attila nem tartja mellékesnek, hogy miközben szerintük ki kell érdemelni az ő bizalmukat, a választók egyre határozottabb figyelmeztetései – fogy az idő és fogy a türelem – azt jelzik, hogy a választói bizalom radikálisan fogy irántuk. Persze mindez csak akkor és azoknak fontos, akik tényleg győzni akarnak.





* A szerk. megj.: Mesterházy Attila interjúja egy nappal korábban, csütörtökön jelent meg az osztrák Der Standard online változatában, a teljes verzió az itt ismertetett vita napjának reggelén a Galamusban (illetve Mesterházy Attila saját oldalán). Mesterházy Gyurcsánnyal egyértelműen és határozottan kizárta az együttműködést, a DK-val nem. Noha Gyurcsánynak és a DK-nak nincs két külön programja.



Lánczos Vera