rss      tw      fb
Keres

OGY - Bizottsági vita az új házszabályról


MTI 2013. december 9., hétfő 12:49

A részletes vitákat érintően javasolt változtatást, a kétperces felszólalások korlátozását és a képviselők üléskezdetkori felállását előíró passzust kifogásolták az ellenzéki képviselők a következő parlament munkáját szabályozó előterjesztések tárgyalásakor az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén. Kormánypárti részről is elhangzott olyan vélemény: csak ajánlás legyen, ne kötelező szabály, hogy a képviselők felállással köszöntik a választópolgárok közösségét.

A szocialista Bárándy Gergely szerint a házszabályjavaslat a kormánypártok részéről beismerése annak, hogy elfogadhatatlan, ahogy működik a Ház.

Az egyik legnagyobb változás - mondta -, hogy a törvényalkotási bizottság felállításával a részletes vita színtere a bizottság lesz. Ezt járható útnak nevezte abban az esetben, ha a plenáris üléshez hasonlóan megteremtik annak nyilvánosságát (rádió- és tévéfelvétel).

Azt mondta, a kétperces felszólalások korlátozásával a vitát ölik meg.

Bárándy Gergely nem ért egyet azzal, hogy az ülés kezdéseként az ülést vezető elnök elnöki emelvényre érkezésekor az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét. Ha azt szeretnék, hogy a házelnököt felállva kelljen köszönteni, akkor azt kell beleírni a javaslatba - tette hozzá.

Közölte, az lenne a szerencsés, hogy egy ötpárti egyeztetés után a következő parlament fogadná el az új házszabályt.

Szakács Imre (Fidesz), aki frakciója támogatásáról biztosította a javaslatot, arról beszélt, hogy ő 1998 óta képviselő és a legnehezebben tolerálható események a 2010-ben kezdődő ciklusban voltak. Példaként azt említette, volt olyan, hogy nem engedték az elnököt levezetni a parlamenti ülést. Az Országgyűlési törvény és a házszabály módosítását azzal indokolta, hogy ezeket a jelenségeket kiszorítsák. Ez nem jelenti azt, hogy a képviselők nem mondhatják el a véleményüket - hangsúlyozta, jelezve: a 2014-ben megalakuló parlament módosíthatja az új házszabályt.

A kétperces felszólalások új szabályozásával kapcsolatos aggályokat megfontolásra érdemesnek nevezte, de azt mondta, azt tudja támogatni, mivel sokszor érthetetlenné váltak a viták és akár órákkal is elhúzódhattak a kétpercesek sora miatt.

Az ülés kezdetén való felállásról azt mondta, az a tiszteletadás módja, nem személynek, hanem egy adott funkciónak szól, és helyes, hogy a szöveg a választópolgárok közösségét említi.

Turi-Kovács Béla (Fidesz) szerint a kétpercesek kordában tartására módot kell találni, például a frakciónkénti megszólalás meghatározásával.

Az ülés kezdetén való felállással kapcsolatban azt firtatta, mi történik akkor, ha például egy képviselőcsoport nem áll fell. Azt javasolta, hogy a házszabály csak ajánlja, de ne tegye kötelezővé ezt.

Staudt Gábor (Jobbik) hiányolta a megfelelő egyeztetést az ellenzékkel. Úgy értékelte, a javasolt szabályok a vita műfaját olyan szűkre szabják, hogy az a parlament kiüresítésének irányába hat.

A kétperces felszólalásokat korlátozni kell - közölte, hozzátéve, ezek számát fejenként is meghatározatónak tartja, hiszen a képviselőknek csak kis része „notórius kétpercező”. Elmondta, a javaslatokat nem támogatják.

Az előterjesztők nevében Gulyás Gergely (Fidesz) elkeserítőnek nevezte, hogy az MSZP elnöke egy átfogó törvényalkotási javaslat kapcsán arról beszél, hogy ugyanúgy nyissák-e meg a parlamenti ülést Magyarországon, mint ahogy például Németországban vagy Angliában. Megjegyezte ugyanakkor, hogy e területen is támogatnak minden konstruktív javaslatot.

Úgy értékelte, hogy a javaslatok az eddiginél lényegesen megfontoltabb, lassabb törvényalkotási rendet írnak elő.

A részletes vitákkal összefüggésben annak a véleményének adott hangot, hogy kiüresedtek a viták, kizárólag kifelé való kommunikáció folyik, az egymás meggyőzésének szándéka elveszett, ami kedvezőtlenül hat a parlament megbecsültségére is.

Gulyás Gergely a kétperces vitákról azt mondta, nyitott a módosító javaslatokra, így arra is, hogy két körben folyjanak ezek a felszólalások. Ugyancsak nyitottságáról nyilatkozott a bizottsági ülések nyilvánosságával kapcsolatban. Azzal összefüggésben, hogy a következő Országgyűlésnek kellene elfogadni a házszabályt, azt mondta, a mindenkori Országgyűlés semmi mást nem tesz, minthogy a következő időszakra hoz szabályokat.

Az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményező kormánypárti javaslat és a házszabálymódosítás általános vitára való alkalmasságát is 18 igen, három nem szavazattal és két tartózkodás mellett támogatta a bizottság.