Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről XXI – A-tól Z-ig a Parlamentben: Adóügyektől a Zavaró Lakókig
- Részletek
- 2013. december 05. csütörtök, 06:44
- Lendvai Ildikó
2013. november 25. – december 2.
Az „A-tól Z-ig” jelzéssel először kisiskolás korunkban, az Arany ABC silabizálásakor találkoztunk. Teljesen ártalmatlan, didaktikus formában: az abc betűihez írt rigmusok jámbor intelmeket, igazságokat tartalmaznak, sugallatuk az, hogy a világ jól és szépen van elrendezve. Nem mondom, hogy ezek az igazságok örök időkre szóltak volna. Jól emlékszem, hogy az 50-es években a J betűnél az eredeti „Jó az Isten, jót ád” szöveg helyett a „Jó az Anya, jót ád” mondatot bifláztuk be, így óvták meg a fogékony gyermeklelkeket a klerikális reakció mételyétől.
A parlamenti „A-tól Z-ig” már nem óv meg senkit semmitől. Igaz, mint az olvasó látni fogja, egy alkalommal azért történt kísérlet a nagyközönség megvédésére a túlságos izgalmaktól. Amikor Ujhelyi István ülésvezető elnök vitába keveredett a nem egészen indokolható módon a szétpukkadás határáig jutó L. Simon Lászlóval, és a Házszabály megsértése miatt megvonta tőle a szót, a tévé közvetítést idő előtt lekeverték. A közszolgálati Duna TV az eredetileg 16:30-ig tervezett közvetítést egy órával korábban félbeszakította, és gyorsan beadta a Duna Worldön élőben zajló Kívánságkosarat, ahol a Gépnarancs szerint sebtiben a fülébe súgták Radványi Dorottyának, hogy menet közben köszöntse a Duna TV imígyen átirányított nézőit is. Végül is érthető: nincs annak a szegény nézőnek elég baja ebben a hektikus világban? Hát hiányzik neki az a világ rendjével nyilvánvalóan ellentétes jelenet, hogy egy ellenzéki alelnök csak úgy megvonhatja a szót egy fideszes bizottsági elnöktől? Hova jutnánk, ha ezt megfelelő igazságtétel nélkül, csak úgy, élőben lehetne látni?
Annyi azonban stimmel, hogy a parlamenti A-tól Z-ig is igazságokról oktat ki, bár ezek az igazságok már korántsem olyan idilliek, mint az Arany ABC-ben olvashattuk. Csak remélni lehet, hogy legalább nem örök időkre szólnak. Hiába sokszínű az abc és az abc mögötti tematika, egy közös vonás minden epizódban felismerhető: a csapdahelyzet. CS mint csapda. De ez aztán mindenütt, ezért nemcsak túl terjedelmes, de felesleges is lett volna az abc valamennyi betűjéhez odaillő parlamenti hozzászólást rendelni. Az a felidézett dialógusokból is látszik, hogy a különböző csapdahelyzetekbe a nem parlamentáris módon működő Parlamentben előbb-utóbb mindenki beszorul. Beleesik az ellenzék, amely csak a Jobbikkal együtt volna képes komolyabb parlamenti indítványokat tenni. De belesnek a kormánytagok, az államtitkárok, jelen esetben Illés Zoltán és Klinghammer István is, akik jobb meggyőződésük ellenére kínlódnak a kormányhoz lojális válaszadás kényszerével. Illésnek egy szemlátomást nemszeretem kinevezést kellene megvédenie, Klinghammer pedig már előre fázik, hogyan magyarázza meg egykori rektortársainak, hogy nem nevezhetik el a kollégiumaikat széllel szemben. Rajk például semmiképpen sem maradhat. Madách még tudta, hogy „az elhagyott oltárnak is lehet mártírja”, de ez most már nem így van. Rajk mártíriuma sem jelenthet enyhültebb elbírálást Wittner Mária szemében.
Az „A-tól Z-ig”-ben ábrázolt csapdahelyzetek közül kettő érdemes a külön elemzésre is. Az egyik az adóhivatali dolgozó coming outja nyomán született vihar a vizsgálóbizottság felállítása körül. Ebben az esetben az MSZP szorult bele a csapdába. Vitatkoztak erről a Galamus szerzői is. Két egyformán fontos erkölcsi-politikai igazság ellentmondása zárta a frakció köré a csapdát. Egyrészt világos, hogy egy ilyen ügy vizsgálatot követel, másrészt az is nehezen vitatható, hogy a demokratikus kereteken kívül politizáló Jobbik bármilyen legitimálása életveszélyes lehet. A csapdát a Házszabály állította, amikor olyan létszámhoz kötötte a vizsgálóbizottsági kezdeményezéseket, amely gyakorlatilag csak a Jobbikkal (vagy a Jobbikból kivált, még náluk is szélsőségesebb néhány neonáci független képviselővel együtt) produkálható. Az LMP ügyesen fel is használta a helyzetet saját „középen álló” szerepének, az igazság pallosát jobb felé és bal felé egyaránt suhogtató önképnek az elmélyítésére, amikor az MSZP-t és a Fidesz-t újabb sötét összeesküvésben, az igazság felderítését akadályozó mutyiban marasztalta el. Az MSZP mindent megpróbált, hogy a saját hajánál fogva kirángassa magát a csapdából: összehívatta az illetékes parlamenti bizottság ellenőrzési albizottságát, interpellált, kérdezett, kezdeményezett, szónokolt – lényegében hiába. A közvélemény szemében csak rajta maradt a gyanú.
Pedig valójában az LMP és az MSZP vitájában ugyanaz a helyzet, mint ahogy a nem különösebben értékes Falkland-szigetek elleni háború idején mondták: két kopasz ember huzakodik egy fésűért. A vizsgálóbizottság se így, se úgy nem képes megalakulni. A megfelelő számú aláírás tudniillik csak arra jó, hogy az Alkotmányügyi és ügyrendi bizottság kötelezően megvizsgálja, házszabályszerű-e a kezdeményezés. Ott pedig a fideszes többség szava dönt, és csak súgva merem mondani: nem volna különösebben nehéz dolguk az elutasítás megindoklásában. A Házszabály ugyanis tartalmaz olyan passzust (paradox módon korábban éppen MSZP-s javaslatra került bele, a sorozatos Gyurcsány-elleni támadások kivédésére), hogy nem lehet vizsgálóbizottságot alakítani olyan ügyben, amelyben büntető vagy egyéb igazságszolgáltatási eljárás indult. És mint tudjuk, az ügyészség gyorsan el is indította a vizsgálatot, és talán nem véletlenül sietett ennek a bejelentésével. Persze emellett tudjuk azt is, hogy jó néhány esetben a kormánytöbbség nem értelmezte ilyen szigorúan a tiltó passzust. Így indulhatott vizsgálat a Portik-Laborc ügyben vagy a 2006-os rendőrségi magatartás tárgyában. De ha az ügyrendi bizottság váratlanul engedékenynek bizonyulna, a zöld út akkor sem nyílik meg. A javaslat a Parlament elé kerül, ahol a többségnek különösebb indoklás nélkül joga van leszavazni a bizottság megalakulását, enyhébb esetben módosításokkal kiherélni. Például úgy, hogy csak az adóhatóság 2010 előtti ténykedését vizsgálhatja.
Aláírások ide vagy oda, vizsgálóbizottság tehát nem lesz. Az viszont tagadhatatlan, hogy ha nem is tartalmi, de pr-jelentősége bizony van annak, hogy a Fidesz-KDNP egyedül akadályozza meg a vizsgálatot. Más kérdés, hogy ezt a szcénát kevésbé látványos változatban azért elő lehet állítani. Részben elő is állt akkor, amikor a már említett ellenőrző albizottság ülését a kormánypárti képviselők távollétével tették határozatképtelenné. Mód van arra is, hogy a bizottság tagjaként Schiffer András aláírások nélkül kezdeményezze: az alkotmányügyi bizottság tűzze napirendre a javaslatát, igaz, akkor a leszavazása már a bizottsági napirend elfogadásánál megtörténne. Az egérfogó csapdája tehát működik, bár ha valahogy kiverekednénk magunkat belőle, se kaphatnánk meg a vágyott sajtot.
Kevésbé, jobban mondva egyáltalán nem vert fel ekkora port az a parlamenti csapda, amelyet a politikusok már nem egymásnak állítanak, hanem az állampolgárok, az állam érdekét „zavaró” lakók esnek majd bele. Két elvetélt kísérlet után a múlt héten sebtében benyújtott törvényjavaslat újabb jogokat ad az államnak a rekvirálásra. Ha egy állami, önkormányzati lakásban a bérlő útjában áll az állami érdeknek, a törvény elfogadása után alkuk, tárgyalások nélkül rövid úton kiebrudalható lesz az otthonából, hiába lakott ott esetleg már az öregapja is. Az ellenzék csak találgatta, miért van ilyen gyorsan szükség – pláne a folyamatban lévő ügyekre is visszamenőleges hatállyal – a törvényes kényszerre. Fölmerült a debreceni stadion építése, de a Várnegyedbe költözni akaró miniszterelnök és kormány türelmetlensége is: elég legyen a lacafacázásból. Azon már az izgékony ellenzéki arcizmok sem rándultak meg, hogy az előterjesztést nem a kormány, hanem képviselők jegyezték, ezúttal L. Simon Lászlóval az élen, elkerülendő a visszamenőleges hatály miatt az illetékes államtitkár által bevallottan aggályos államigazgatási egyeztetést és hatásvizsgálatot.
Ebből annyi haszon mindenképpen volt, hogy L. Simon sokkal őszintébben tárta fel a hatalom elképzelését állampolgár és állam viszonyáról, mint ezt egy minisztériumi tisztviselő merte volna. Aki eddig azt hitte, hogy a törvények az állampolgár jogainak védelmére valók, azt az előterjesztő képviselő készségesen felvilágosította: „Azzal a szándékkal nyújtottuk be ezt a törvényjavaslatot, hogy segítsük az államot, amennyiben ingatlanbérlők akadályozzák.” Az ingatlanbérlők máris gonosztevőknek tűnnek fel: „akadályozzák az állami érdeket”, „a jelenlegi jogszabály nyújtotta helyzetet vagy lehetőséget kihasználva az államot akarják megzsarolni”, „szándékosan nem akarnak az állammal megegyezni”. Ha valakit mindez nem győzött volna meg, és a trafiktörvény, a földbérletekről vagy a magánnyugdíjpénztárakról szóló jogszabály sem szoktatta eléggé hozzá, hogy az állam bármit elvehet, azt kioktatja az előterjesztő felszólalásának utolsó mondata: „Ez egy rövid, ugyanakkor rendkívül fontos, az állam érdekét szolgáló törvényjavaslat.” Miután a mondatot szokás szerint taps követi a kormánypárti padsorokban, ez bizonyosan igaz. Vagy nem, akkor is elfogadják.
Forrás: Index
1. A mint adó
2013. november 25.
Szél Bernadett (LMP), napirend előtt: „Úgy tűnik, hogy Magyarországon ma megfordult a mondás, és pandúrból lett a legjobb rabló. A NAV korrupciós botrányáról van szó, ami az alapoknál ingatta meg az állam és az állampolgárok közötti amúgy is törékeny bizalmat. Az illetékesek hetek óta lapítanak, és Önök között, kedves képviselőtársaim, komplett frakciók mondanak nemet arra, hogy végre elkezdődhessen az érdemi vizsgálat. Pedig ma egy újabb szereplő lépett a történetbe, újabb volt adóellenőr állítja, hogy az adóhatóságnál konkrét vizsgálatokat állítottak le, amelyek kifejezetten a kiemelt adózók áfacsalásaival voltak kapcsolatosak. Sőt, az elmúlt években felszámolták azt az elitcsapatot is, amely kifejezetten az áfacsaló hálózatok leleplezésére szolgált. […] Itt átvert és meglopott magyar emberek tömegéről van szó. Itt konkrétan valakik évek óta minden egyes magyar állampolgár zsebébe benyúlnak, és kivesznek onnan százezer forintot. Mindenki, aki megnehezíti ennek az ügynek a kivizsgálását, ehhez asszisztál. Ezermilliárd forintról van szó, tisztelt képviselőtársaim! Ez az összeg a rendszerváltás óta eltelt dicstelen évtizedekre visszatekintve bármelyik brutális megszorítással összemérhető. […] Akik Önöket megválasztották, tisztelt képviselőtársaim, a pénzük felét hagyják ott az adóhatóságnál, mielőtt egyáltalán látnák azt. Ha bemennek a boltba, akkor egyharmadát hagyják ott. Eközben ezermilliárd forintok tűnnek el az államkasszából. […] A kétharmad hallgatása beszédes. Az is beszédes, hogy a szocialisták reflexből csak fasisztázni tudnak, mint évek óta bármikor. […] A NAV-botrányt fel kell deríteni. Aki ezt akadályozza, az a tolvajoknak dolgozik.”
Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza: „Tisztelt Képviselő Asszony! Többször említette itt a ’lapítanak’ kifejezést. Nem tudom, hogyan tekinthető az lapításnak, hogy mihelyt a sajtóban megjelent a hír, rákövetkező napon a Nemzetgazdasági Minisztérium elrendelte a NAV-nál a szükséges vizsgálatot. […] Látom, mosolyog, hogy három nap alatt a vizsgálat eredménye is megszületett. Fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy a számítástechnika és az informatika ma már van olyan fejlett Magyarországon is, ami ezt lehetővé teszi. […] A vizsgálatnak az volt az alapkérdése, hogy azok a vállalkozások, amelyek kockázatosnak tűnhetnek az áfavisszaélés szempontjából, azok ellen folyt-e vizsgálat a NAV-nál. És a vizsgálat azt állapította meg, hogy lefolyt nem is egy, hanem több vizsgálat is. […] A NAV-tól kilépett korábbi munkatárs az ügyészségnél megtette a szükséges feljelentést. Úgy gondolom, hogy miután megtette, az ügyészség feladata ennek a kivizsgálása és ennek az ügynek a tisztázása. […] Arra kérem, hogy legyen következetes. Ha tehát arra szólít fel, hogy legyen közteherviselés ebben az országban, akkor arra is kérném, ha már egyszer arra jár, hogy tüntessen a 16 százalékos, egykulcsos adó mellett. Merthogy személyi jövedelemadó terén az pontosan arról szól, hogy mindenki, a kevesebb jövedelmű is, a magasabb jövedelmű is befizeti az adót.”
2013. december 2.
Gyöngyösi Márton (Jobbik) napirend előtt: „A múlt héten a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottságának az ülését összehívta Z. Kárpát Dániel képviselőtársam, amelynek az volt a célja, hogy a volt NAV-munkatárs Horváth Andrást meghallgassák. […] A pártok reagálása felettébb árulkodó volt. A szocialistáktól megszokott álszentséggel viszonyultak ehhez a kérdéshez, eljöttek, de előre leszögezték, hogy a Jobbikkal ők ebben a kérdésben nem óhajtanak együttműködni. […] Ennél lényegesen rosszabb a Fidesz mérlege, ugyanis Horváth András ezen az ülésen elmondta azt, hogy Lázár Jánoshoz, Rogán Antalhoz és a jelenlegi ülésen érdekes módon részt nem vevő Cséfalvay Zoltánhoz is eljuttatták a terhelő bizonyítékokat és iratokat. (Budai Gyula: Hozzám is.) Üres kifogásokkal akadályozták meg a bizottság ülését. […] Balla György képviselőtársam úgy tett, mintha nem tudná, hogy egy ügyészségi eljárás nem akadálya egy vizsgálóbizottságnak, szeretném emlékeztetni arra, hogy a Portik- és Laborc-ügyeket vizsgáló bizottság felállt annak ellenére, hogy ügyészségi vizsgálat van érvényben. A Tocsik-ügy hasonló példa, és természetesen Önök is ellenzékben kezdeményezték vizsgálóbizottság felállítását, Gyurcsány Ferenc vagyonosodási vizsgálatára gondolok, ott ezek az aggályok nem merültek fel. […] Giró-Szász András pedig addig ment el, hogy azt nyilatkozta, hogy a NAV elleni vizsgálódás vagy a NAV-botrány feltárása az adómorál összeomlásához vezetne. Nem értem ezt a logikát, hiszen szerintem éppen ennek az ügynek az eltussolása vezet az adómorál teljes megroppanásához.”
Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza: „Mielőtt óriási összeesküvés-elméleteket vonnánk le képviselő úr felszólalásából, azért mindenekelőtt szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy egy volt NAV-alkalmazott 2013. november 8-ai sajtótájékoztatója és az azóta a témában nyilvánosság előtt zajló események jelen pillanatban puszta vádaknak és rágalmaknak minősülnek. […] A minden konkrétumot nélkülöző alaptalan vádak sajnálatos módon sértik és rossz színben tüntetik fel a NAV szervezetét, működését és az alkalmazásában álló munkatársait is, és alkalmasak az Ön által is említett, e tevékenységbe vetett közbizalom megingására. […] Horváth András nyilatkozatai, illetve a Levegő Munkacsoport internetes oldalán közzétett tanulmánya egyrészt határokon átnyúló, láncolatos áfacsalások vonatkozásában tartalmaztak a NAV belső oktatási anyagaiban szereplő általános információkat, s azokat lényegében összeollózva, átfogalmazva saját anyagaként tüntette fel. Brüsszel is vizsgálja a határon átnyúló adó- és áfacsalások ügyeit, és a nem régi jelentése sajnos megállapította, hogy az egész Európai Unióban vannak erre utaló jelek, és a Bizottság álláspontja szerint egyébként a teljes Unió másfél százalékos GDP-jére tehető ezeknek az ügyeknek az összértéke. […] A feljelentő egy 22 ezer fős szervezet egyik igazgatóságán dolgozott ügyintézőként, kiemelt adózókat soha nem ellenőrzött, azokra tényleges rálátása nem volt. Az pedig, hogy a kolléga jelezte, miszerint politikai pályára készül, azt gondolom, az egész ügyet zárójelbe teszi. (Taps a kormánypártok soraiban.)”
Schiffer András (LMP) napirend előtt: „Amikor a magyar Snowden, Horváth András – akit az imént még itt üdvözölhettünk a karzaton – előjött ezzel a jelentéssel, a régi politikai elit reszketni méltóztatott. A Magyar Szocialista Párt arra hivatkozott, hogy a Jobbikkal együtt nem írnak alá. Ma Bajnai Gordon tanácsadója az a Szikora János, akinek APEH-elnöki kinevezésekor kezdődött meg az adóhatóság ellenőrzési kapacitásának a leépítése. A Fidesz két hete terel és sározza be a magyar Snowdent. (Zaj.) A Demokratikus Koalíció rohant Olli Rehnhez, az Európai Bizottsághoz. Ugyanakkor nekünk az a határozott álláspontunk, hogy a magyar belpolitikai problémákat Magyarországon kell megoldani.”
Mesterházy Attila (MSZP) napirend előtt: „Lehet vitatni Horváth András kijelentését, hogy ez 1700 milliárd vagy kevesebb, de nem olyan rég az Európai Bizottság is leírta azt, hogy Magyarországon 1000 milliárd forint nem kerül beszedésre. Igaz, ő nem azt mondja, az Európai Bizottság, hogy ez mindenhol adó- vagy áfacsalásból fakad, hanem egyszerűen a rendszer rossz működése, tehát nem bűncselekmény, az oka. […] Éppen ezért nem lehet azt mondani, hogy ez egy kormányzati ciklushoz kötődő probléma lenne. Ekkora összeg rendszerszerű problémát jelent, tehát nem lehet elszigetelt, egyszeri esetként kezelni ezeket a problémákat. Ez egy nemzeti ügy, ami miatt a kormányzatnak, a kétharmados többségnek valós felelőssége van ebben a kérdésben. […] És, tisztelt államtitkár úr, azt sem értem, hogy milyen sértett adóhatósági munkatársról beszél, amikor két évvel ezelőtt az Önök frakcióját turnézta végig Horváth András, Rogán Antaltól kezdve Révész Máriuszon át Lázár Jánosig, Cséfalvay államtitkár úrig, és mindig elmondta ugyanezeket a problémákat. Nem volt még akkor elbocsátva az adóhatóságtól, nem volt sértett. Talán Rogán Antal volt az egyetlen kivétel, aki valamit foglalkozott az üggyel. […] Politikai pálya? Kérem, államtitkár úr, 90 és 94 között, ha jól emlékszem, Kőbányán fideszes önkormányzati képviselő volt Horváth András. Milyen politikai pályáról beszél?(Fideszes emberről van szó, bevallottan, aki egy valós problémát akart kezelni.) […] Fideszes emberről van szó bevallottan, aki egy valós problémát akar kezelni.”do/Kövér-Spaller-Göndör/(Mesterházy)/bl
Vágó Gábor (LMP) azonnali kérdése: „Az elmúlt két hét arról szólt, hogy a Lehet Más a Politika megpróbált nyilvánosan tisztán látni, kezdeményeztünk egy vizsgálóbizottságot. De kérdezném Önt mint pártelnököt, hogy támogatja-e pártja ezt a vizsgálatot?”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Valóban fölmerül az a kérdés, hogy ki ellenőrzi az ellenőröket. A magyar jogban az a megoldás, hogy az Állami Számvevőszék rendszeresen vizsgálja az ellenőrzési eljárások során a jogszabályok betartását. […] Tehát mindenfajta vizsgálóbizottság előtt azt javasolnám az érdeklődő képviselőknek, hogy az Állami Számvevőszéket használjuk. […] Meggyőződésem szerint aki adót csal, annak börtönben van a helye, s az adócsalókkal szemben a lehető legkeményebben föl kell lépni. Ezt az alapelvet követjük, ez alól senki sem bújhat ki, lehet kicsi vagy nagy, magyar vagy nemzetközi cég, nem bújhat ki, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és ebből az elvből a kormánykoalíció és én személy szerint sem fogunk engedni. […] Akinek pedig bármilyen törvénytelenségről tudomása van, fölfogásom szerint annak kötelessége, hogy ezt a hatóság felé jelentse, a hatóságok pedig kötelesek az eljárásokat kivizsgálni, és az erre szóló utasításokat ez esetben is megkapták.”
Vágó Gábor (LMP): „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön szépen átdobta a labdát az Állami Számvevőszékhez, viszont az Állami Számvevőszék elnöke azt mondta, hogy az Állami Számvevőszék nem egy tűzoltó testület, ha tűz van, akkor neki nem kell kivonulnia, ő csak a tűzvédelmi szabályok betartására ügyel. Márpedig most tűz van, ég a ház. […] Másrészről, miniszterelnök úr, az Ön frakciójának a képviselői voltak azok a mai napon, akik a költségvetési bizottság ülésén levetették a napirendről azt a kérdést, hogy az ÁSZ vizsgálja ki ezt az esetet.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „A hatályos törvényeknek megfelelően támogatom a vizsgálóbizottságot, ha az egyedi ügyekben a konkrét vizsgálat lezárult, tehát megtörtént a rendőrségi nyomozás, és megtörtént az ügyészségi nyomozás. Amíg nincs megállapítva a jogi felelősség, addig nincs miről beszélni, mert nincs politikai felelősség. […] Tehát a helyes sorrend az (Schiffer András: Olajbizottság! Tocsik-ügy!), hogy konkrét ügyekben a rendőrség és az ügyészség eljár, és ha ezek után szükséges, akkor politikai felelősséget lehet megállapítani. Ha úgy látják, hogy szükség van rá, tegyenek feljelentést, bejelentést, és indítsanak eljárásokat. De még egyszer mondom, minden adócsalónak Magyarországon börtönben a helye, és én hiszem azt, hogy előbb-utóbb mindenki azt kapja, amit megérdemel.”
2. B mint Bükki Nemzeti Park, ittas vezetővel
Szabó Imre (MSZP) azonnali kérdése: „Egy megdöbbentő életrajzot olvashattunk egy napilapban, amelyben a Bükki Nemzeti Park frissen kinevezett igazgatójáról, Horváth Ákosról szólnak a hírek. A cikk szerzője szerint ügyvédként kapta meg ezt a megbízást. Büntetőügyvédi gyakorlata mellett ráadásul ő maga is bűnügyekbe keveredett, majd három és fél évre eltiltották a járművezetéstől, ittas vezetés vétsége miatt. Mindezek alapján kérdezem államtitkár urat, hogy minek az ismeretében döntöttek az ügyvéd úr nemzeti parki igazgatói kinevezéséről.”
Illés Zoltán vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár válasza: „Ha jól tudom, és bocsássanak meg, én nem vagyok jogász, de az ittas vezetés nem bűncselekmény, kategóriáját tekintve. (Józsa István: Nem is érdem!) Tehát nem érdem, ez kétségtelenül igaz, de akkor legyünk korrektek: az szabálysértés. A másik: az említett igazgató úrra ittas vezetésért valójában született egy ítélet, de sem akkori ügyvédi praxisát, sem jelenlegi beosztását és feladatellátását nem érintette. Még egyszer hangsúlyozom: nem bűncselekmény. Kettő: azt tapasztalom, hogy a szakma mellett nagyon sokszor a jogi szakma is kell ahhoz, hogy akár egy felügyelőséget, egy nemzeti parkot jól, szakszerűen lehessen a törvények értelmében vezetni. (Józsa István: Ki döntötte el?) A tetejébe, igen, hangzik az újabb kérdés, hát én nagy tisztelettel szívesen vállalnám, de államtitkári jogkörben ilyet nem lehet eldönteni, ez miniszteri jogkör, tehát Fazekas miniszter úr az, aki ebben egy önálló gazdálkodó és működő szervezet élére pályáztatás nélkül jelöl, illetve kinevez. Itt nem kell pályáztatás, az idevonatkozó jogszabályok szerint nem kell pályáztatni. […] Az összes nemzeti park tekintetében a természetvédelmi feladatok ellátása mellett bizony a földhaszonbérleti szerződések ügye is terítékre kerül folyamatosan, és szükség van olyan jogászra, aki ilyen ügyekkel foglalkozott.”
3. C mint Corvinus Egyetem: „A gépezet Rajkot is utolérte”
Wittner Mária (Fidesz): „Tisztelt Államtitkár Úr! Mint bizonyára Ön is tudja, a Corvinus Egyetem Horánszky utcában működő szakkollégiuma a mai napig Rajk László nevét viseli. Egy olyan embert dicsőítenek ezzel, akinek a neve egybeforrt a diktatúrával. Nem tűnt fel az egyetem vezetőinek néhány apró változás, ami az elmúlt évtizedben történt? Ha már Marx Károly neve eltűnt az egyetem homlokzatáról, és egyebek mellett Rajk László utca sincs Budapesten, akkor meddig hirdetheti egy kommunista gyilkos nevét a szakkollégium? […] Nagy baj lehet a Corvinus Egyetemen és még nagyobb a fejekben! Az, hogy a terrorgépezet Rajkot is utolérte, nem kisebbíti a bűneit. Októberben egy dokumentumfilmes a még élő áldozatok kérésére letakarta a szégyenteljes nevet, és új nevet adott a közpénzből fenntartott intézménynek: ’Rajk László áldozatainak emlékére szakkollégium’. […] Kérdezem: meddig dicsőítheti a terror intézményesítőjének nevét egy oktatási intézmény?”
Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: „A 2012-es törvény kimondta, hogy cég, sajtótermék és médiaszolgáltatás, szervezet, továbbá közterület elnevezésében nem szerepelhet olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. A törvény a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásához kötötte, hogy mely elnevezések használatát tiltja el. Több helyi önkormányzat kérésére Rajk Lászlóról is állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia, és Rajk neve a „nem javasolt” kategóriába került. […] Ugyanakkor Magyarország alaptörvénye rögzíti az egyetemek autonómiához való jogát, ennek része, hogy a felsőoktatási intézmények maguk határoznak egyes intézeteik, kollégiumaik, szakkollégiumaik nevéről. Természetesen nem függetlenítheti magát a történelmi tényektől, valamint a társadalmi elvárásoktól. Az év elején hasonló elnevezési ügyben már megkerestünk egy egyetemet, felhívtuk figyelmét a törvényre. Képviselő asszonynak ígéretet tehetek arra, hogy a budapesti Corvinus Egyetemet is megkeressük az ügyben, azután az egyetem vezetésének kell döntést hoznia, hogy megváltoztatja-e szakkollégiumának a nevét. (Taps a Fidesz soraiban.)”
Wittner Mária (Fidesz): „Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Számomra az a csodálatos, hogy egy közgazdasági egyetem kollégiuma mégis hogyan tud úgy gazdálkodni, a jövő közgazdászait kinevelni, hogy 3 milliárd forint hiánnyal működik a kollégium. (Taps a Fidesz soraiban.)”
Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: „A kollégiumban, illetve az egyetemen kialakult problémák vizsgálat tárgyát képezik jelenleg is, a Kehi vizsgálódik, és remélem, hogy a közeljövőben jelentést tehetek arról, hogyan rendeződik a Corvinus sorsa, gondja.”
4. D mint a durcás L. Simon és a lekevert tévé-közvetítés – egészen Z-ig, mint zavaró lakók
2013. november 26.
L. Simon László (Fidesz), a napirendi pont előadója: „Azzal a szándékkal nyújtottuk be ezt a törvényjavaslatot, hogy segítsük az államot, amennyiben kiemelt jelentőségű beruházást hajt végre, és esetlegesen a beruházás megvalósulását olyan ingatlanbérlők akadályozzák, akik állami tulajdonban lévő ingatlan bérleti jogával rendelkeznek, viszont nem hajlandóak megegyezni a tulajdonossal, és ha ilyen módon akadályozzák az állami érdeket, akkor legyen arra eszköz, lehetőség az állam és nevezetesen a kormány kezében, hogy a saját tulajdonát könnyebben fel tudja szabadítani. Már a bizottsági üléseken is több aggódó megszólalást hallhattunk ellenzéki képviselőtársainktól. […] Annak a megoldását szeretné ez a javaslat elérni, hogy ha valaki szándékosan nem akar az állammal megegyezni, adott esetben a jelenlegi jogszabály nyújtotta helyzetet vagy lehetőséget kihasználva az államot akarja megzsarolni. Tehát ez a jogszabály természetesen azt a lehetőséget, hogy az ingatlanbérlő számára cserelakást vagy kompenzációt, vagy kártalanítást kell nyújtani, nem írja felül. Egy rövid, ugyanakkor rendkívül fontos, az állam érdekét szolgáló törvényjavaslat. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)”
Orbán Gábor nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: „Tisztelt Képviselők! A hétfői benyújtásra tekintettel kormányálláspontot nem tudok Önökkel megosztani, a közigazgatási államtitkári értekezleten sem járt még a javaslat. Tehát a Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontját tudom ismertetni, ami röviden annyi, hogy az L. Simon képviselő úr felszólalásában is elmondott alapvető céljával ennek a javaslatnak egyetértünk, ugyanakkor szükségesnek tartjuk a további egyeztetéseket a tárcák bevonásával, különös tekintettel a visszamenőleges hatály bevezetésének lehetőségére.”
Kovács Péter (Fidesz): „Azért kértem szót, hogy támogassam ezt az L. Simon László által elkészített javaslatot. Ez a javaslat nem terjed odáig, ahogy más országokban, mondjuk, tőlünk egy kicsit délre, Horvátországban az autópályát is úgy építik, hogy először kisajátítanak magántulajdont, és utána, amikor már kész akár az autópálya, állapodnak meg abban, hogy mennyi az ár, mennyit kell fizetni. Tehát támogatja az ottani parlament, az ottani törvények az állami beruházásokat, ellentétben a magyar törvényekkel. L. Simon László elindult egy úton, egy nagyon pici lépést tesz meg afelé, hogy kiemelt beruházásoknál könnyebb legyen az állam vagy az önkormányzatok élete. Azt javaslom, hogy támogassuk ezt az előterjesztést, ezt a javaslatot, aztán gondoljunk egy nagyot, és folytassuk majd ezt az utat egy kicsit komolyabban is.”
Lamperth Mónika (MSZP): „Hát, én eléggé megriadtam attól, hogy Kovács képviselőtársam még egy nagyot akar gondolni, és még egy nagyot akar előre lépni. Azért az Önök kormánya bemutatta, hogy ha az állam valamire ránéz, azt el tudja venni. Gondoljunk a trafikokra és nagyon sok mindenre. Pont fordítva kellene a jogalkotásnak működnie. Kellene az egyes állampolgároknak, a polgároknak garanciát adni arra nézve, hogy az állam ne uralja el az egész világot, az összes érdekviszonyt. Én nem szeretném azt a perspektívát részleteiben megismerni, amiről az előttem szóló fideszes képviselőtársam beszélt, hogy most léptünk egy kicsit, aztán majd gondolunk egy nagyot, és megnézzük, hogy még hogyan tud az állam itt mindent rekvirálni. […] Nincsenek garanciák ebben a törvénytervezetben. Ez ilyen trafiklogikára épült törvény, ezért mi nem fogjuk támogatni.”
Hegedűs Lorántné (Jobbik): „Tudjuk, hogy ez összesen háromszor volt benyújtva, ebből kétszer tökéletesen ugyanolyan formátumban. És most itt Orbán államtitkár úrtól azt hallottuk, hogy támogatja a tárca ezt az álláspontot, betűre ugyanezt a javaslatot hétfőn délelőtt, olyan 11 órakor még nem támogatták. […] Mondjuk, az is igaz, megszokhattuk már az Orbán-kormánytól, hogy képviselői önálló indítványként adnak be olyan javaslatokat, amelyek kikerülik az előzetes hatásvizsgálat. […] De hát valójában miről is szól akkor ez a törvény? Próbáljuk akkor mi megmagyarázni: hát arról szól, itt az Orbán-kormánynak útban vannak emberek, és gyakorlatilag ki kell őket iktatni bizonyos értelemben. […] De hát milyen beruházásokról is beszélünk? Például ilyen a debreceni stadion, az ócsai projekt, a Várbazár, Istvánmező, az Audi vagy más külföldi cégek beruházásai és így tovább. […] De valójában tudjuk, hogy ez egy gyurcsányi örökség, tehát a 2006-os LIII. törvényről beszélünk, amely megalapozza ezt a törvényjavaslatot is, és valljuk be, hogy ez egy SZDSZ-es tempó, amire Önök itt most alapozni kívánnak. Például lásd a Sukoró King’s City vagy a sávolyi beruházás. […] Most tehát ebben a törvényben a lakások bérlői vannak útban a magyar kormánynak; fordítsuk le magyarra: családok, öregek, akik egyébként otthonuknak tekintették azt az ingatlant, amiben laknak momentán. Egyébként akkor lássuk, hogy miről szól ez a törvényjavaslat. A Vár fejlesztéséről? Tehát arról, hogy azon területen, ahol nem tudták megvenni egyébként a lakók, noha akarták volna, az évek folyamán lakásukat, amelyekben laktak, mert műemlékvédelmi szempontok ezt felülírták, részben jogosan, de lehet, hogy nemzedékek óta ott élnek, tehát ezeket az embereket akarják most úgy kitenni, gyakorlatilag utcára, hogy három hónapjuk van, hogy elhagyják azt az ingatlant, amit, mondom még egyszer, nagy valószínűség szerint otthonuknak is tekintenek. […] Azt pedig, hogy Önök cserelakást nagylelkűen felajánlanak bizonyos korlátozások mellett, azért ne nagyon tekintsük nagylelkű adománynak. Az 1993. évi LXXVIII. törvénynek a 26. §-a meghatározza ezeket a cserefeltételeket. […] De hát tudjuk, hogy például pont a budai Várban előfordulhat, hogy egyébként az önkormányzat hibájából vagy az állam hibájából ezeknek a lakásoknak a műszaki állapota vagy komfortfokozata azért, mert olyan történelmi környezetben van, nem éppen tekinthető modernnek, mondjuk, csak egyszerűen komfortos, nem pedig összkomfortos. És akkor már Budapesten belül vagyunk, a törvény szerint a településen itt adott esetben Budapest teljes területét lehet érteni, nyugodtan lehet adni egy külkerületi komfortos lakóingatlant. És eszi, nem eszi, tetszik, nem tetszik, nem kap más lehetőséget a bérlő. […] Eszembe jutott egy kép, amit nemrégiben láttam, a kommunista Kínából van a kép. Megy egy jó széles autópálya, és a kellős közepén áll egy ház, egy nem túl nagy családi ház, és a házban lakók tekintenek ki az autópályára azért, mert ők nem voltak hajlandók elköltözni, és az autópálya a kommunista Kínában kikerülte őket, és a ház meg ottmaradt a kellős közepén az autópályának. Nyilván ez egy abszurd helyzet, abszurd példa, de ha egy totalitárius államban elvileg ezt meg lehet tenni, akkor a magyar állam finoman szólva elmarad Kína jelenlegi állapotától.”
Staudt Gábor (Jobbik): „Ha arra lenne valamiféle jogorvoslat, amire tudtommal nincs, hogy a kormánynak az ilyen döntései valamilyen módon felülvizsgálhatóak legyenek, akkor még akár támogatni is lehetne ezt a javaslatot. […] Két esetkört különböztet meg a törvény, ha életvitelszerűen lakik valaki egy lakásban, vagy ha életvitelszerűen nem tartózkodik abban a lakásban. […] Ha valaki nem tartózkodik életvitelszerűen a lakásban – hozzáteszem halkan, akkor is lehet, ha mondjuk, valakinek a gyermeke vagy a szülője az, aki a lakásban lakik –, akinek közvetlenül a nevén van ez a bérleti szerződés, ő nem ott lakik, viszont nem arról van szó, hogy olyan gazdag, hogy öt bérlakása van, hanem mondjuk, az idős szülei laknak ott, de nem az ő nevükön van a szerződés, akkor már a lakásbérlőt olyannak lehet tekinteni a törvény szigorú szövegezése alapján, mint aki életvitelszerűen nem tartózkodik a lakásban. Ebben az esetben még rosszabbak a kártalanítás szabályai, hiszen maximum háromhavi összegnek megfelelő kártalanításra jogosult.”
L. Simon László (Fidesz): „Sajnálom, hogy Lamperth Mónika elment. Elég szomorú, hogy egy volt belügyminiszter ennyire ne legyen tisztában a magyar lakáshelyzettel, és hogy tulajdonképpen ilyen durva sértegetések szintjén maradt a fölszólalása, hogy az Orbán-kormány idején megszokták, hogy ha az állam valamire ránéz, akkor azt el is veheti, illetve el is veszi. Ezt határozottan vissza kell utasítanom a kormányoldal nevében. […] Hegedűs Lorántné képviselőtársamnak azt tudom mondani a benyújtás körülményeivel kapcsolatban, hogy nagyon-nagyon furcsállom azt, hogy Önök minduntalan megkérdőjelezik azt, hogy egy országgyűlési képviselő élve a képviselői jogával törvénytervezetet nyújtson be. (Staudt Gábor közbeszól.) Ne folytassunk polémiát, mert most nálam van a szó. Én sem vitatkoztam Önökkel, amikor Önök beszéltek. […] Egy országgyűlési képviselőnek joga van benyújtani törvénytervezetet, joga van azt visszavonni. Joga van újra benyújtani, és abban az esetben, ha egy bizottság nem támogatta, akár egy vesszőnyi módosítással joga van újra benyújtani. Teljesen természetesen joga van egy országgyűlési képviselőnek úgy benyújtani törvénytervezetet, hogy adott esetben azokat az egyeztetéseket nem viszi végig, amelyeket a kormány számára kötelezően előírt. Önök minduntalan megkérdőjelezik azt, ami teljesen természetes jogunk, és ami a jogállami és demokratikus parlamenti működésnek az egyik alapja. […] Azt határozottan vissza kell utasítanom, hogy az Orbán-kormány útban levő emberektől akarja elvenni ezen a törvényjavaslaton keresztül az ingatlanjukat. Ez szégyen, hogy Ön ilyet feltételez. Ez szégyen, hogy Ön ilyet mond a Magyar Országgyűlésben, határozottan visszautasítom. Ez egyszerűen szégyen, nem tudok mást mondani, tisztelt képviselő asszony. Micsoda feltételezés az – Önök magukból indulnak ki –, hogy a kormány valakinek a lakására szemet vetett! Semmi értelme konkrét példák mentén menni, ugyanis egy törvényjavaslat éppen nemcsak hogy egy, kettő vagy három konkrét példának a kezelésére kell hogy alkalmas legyen, hanem rendszerszinten kell egy problémát kezelni tudnia. (Szilágyi György közbeszól.) Képviselő úr, úgy látszik, hogy nagyon ideges. (Szilágyi György: Problémáid vannak. - Az elnök csenget.) Képviselő úr nagyon ideges, jó lenne, ha moderálná magát.”
Ujhelyi István, elnök: „Szilágyi képviselő úr, hadd kérjem meg, hogy miközben méltányolható, ha van felháborodása, a parlamentben megvan a működési rendünk szerint ennek a véleménynyilvánítási lehetősége. L. Simon képviselő úré a szó. Lehet, hogy egyszerűbb lenne végigmondani, ha a zárszóban nem az ellenzéki képviselőket sértegetné, mert akkor…”
L. Simon László (Fidesz): „Én meg arra kérem az elnök urat, hogy legyen kedves megengedni nekem, hogy arról beszéljek, amiről szeretnék.”
Ujhelyi István, elnök: „Pont erre kértem.”
L. Simon László (Fidesz): „Akkor legyen kedves hagyni, hogy végigmondjam a beszédemet.”
Ujhelyi István, elnök: „Ne haragudjon…”
L. Simon László (Fidesz): „És legyen kedves nem kioktatni arról, hogy miről beszélhetek és miről nem.”
Ujhelyi István, elnök: „Jó.”
L. Simon László (Fidesz): „Jó? Nagyon szépen kérem, elnök úr maradjon annál a feladatánál, amit a Házszabály elég világosan körülír.”
Ujhelyi István, elnök: „Köszönöm szépen, elnök úr. Ezennel elveszem Öntől a szót, mert belefutott abba a hibába, amibe még egy kormánypárti képviselő sem futhat bele. Elveszem Öntől a szót.
L. Simon László (Fidesz): „Gratulálok, elnök úr! (Kikapcsolják a mikrofonját.)”
(A parlamenti tévéközvetítést ezen a ponton a hírek szerint leállították, noha az adásidő még nem ért véget.)
