rss      tw      fb
Keres

Nem véletlen!




Nem véletlen, hogy Aczél Endre, ezúttal nem a Napi apróban fejtette ki véleményét Matolcsy György ortopéd megszólalásával kapcsolatban, amiben, az EU pénzügyi biztosát, Olli Rehnt lemondásra szólította fel, valamint a hitelminősítőket Magyarország felminősítésére. A tekintélyes újságíró, ezúttal A magyar „éceszgéber” címmel írt remek cikket (nem értem minek az idézőjel?), aminek első mondata: „Ez az ember megbolondult.” Magam, amikor a neten hallgatott Klubrádióban vettem a hírt, békésen üldögéltem egy rejtvényfejtés mellett, feleségem pedig ajándékblúzát horgolta lányunknak, és igencsak meglepte, hogy hangosan felröhögtem. Mert jobb röhögni, mint sírni. Ugyanis erre a megszólalásra mindkét reakció illett volna. Bonyolult magyarázat helyett, a következő sztorit rögtönöztem páromnak.


A Nemzeti Magyar Pszichiátriai Intézetbe látogat egy delegáció, amelynek tagjai a világ legkiválóbb elmeorvosai. Az intézmény vezetője fehér köpenyben ismerteti unortodox módszereit, miközben sandán bírálja a delegáció vezetőjének több nemzetközi díjjal elismert döntéseit. A küldöttség tagjai összenéznek, majd fejüket összedugva, már nem figyelve a nemzeti intézmény vezetőjének szavaira, egymástól kérdezgetik: hogy került erre a betegre fehér köpeny a kényszerzubbony helyett? Feleségem azonnal megértette a szituációt, és velem együtt nevetett. De!


Szerintem az ilyen kiszólások nem véletlenek. Csak emlékezzünk Kósa polgármester és az akkori szóvivő Szijjártó megszólalására, amikor a magyar gazdasági helyzetet rosszabbnak értékelték a görögnél. Óriásit zuhant a forint. Az egyszerű embereknek fogalmuk sincs, hogy léteznek pénzpiaci ügyletek. Amikor forintot adnak devizáért és fordítva, akár keresztbe kasba. Aki jól értesült, és a mesterségesen keltett forintesésről vagy egyéb devizamozgásról tudomása van, az, amennyiben van szabad forint- és deviza-megtakarítása, akkor nagyon szépen meggazdagodhat egy jólértesültségen alapuló tranzakción. És most az Aczél Endre által is firtatott kérdés, miszerint mi a jegybank elnök egyik, ha nem a legfontosabb feladata. A nemzeti valuta stabilitásának biztosítása. Nos, Matolcsy megszólalása empirikusan az ellenkezőjéről tanúskodik. Ennek alapján joggal szólíthatná fel 9 millió, kevésbé Fidesz-közeli magyar Matolcsyt a lemondásra. A jól időzített tranzakciókkal, nagyon sokan, csak a jólértesültség révén gazdagodnak meg. Ezért nekem az a gyanúm, hogy ez(ek) a megszólalás(ok) nem a véletlen művei. Nem foghatók a hülyeségre. Hiszen a nemzet egyik oligarchája, aki egykor az APEH elnöke is volt, maga jelentette ki: mindenkinek jogában áll hülyének lenni. No de ennyire? Tudom, összeesküvés-elmélettel gyanúsíthatnak, de szerintem az egész mögött is már a magyar nyelvben jogosultságot nyert simicskázás áll. Ami a majdani értelmező szótárban úgy szerepelhet majd: Simicskázás ige; kétes, de nem bizonyítható üzletek által szerzett meggazdagodás, amihez a mindenkori törvényalkotás segítséget nyújt.


És ha tovább illesztgetjük a nyilatkozatokat kirakónkban, akkor ebbe a szerkezetbe tökéletesen passzol Orbán Viktor miniszterelnök euró-ellenessége, ugyanis ha megszűnik a nemzeti valuta manipulálásának lehetősége, akkor a meggazdagodott és meggazdagított rétegek számára megszűnik a munka és nemzeti haszon nélküli pénzszerzési lehetőség. Ergo: ha pénzről van szó, nincsenek véletlenek.