A magyar „éceszgéber”




Ez az ember megbolondult.


Okosabb mondás nem jutott eszembe, amikor Matolcsy György jegybankelnök legfrissebb szózatát olvastam, amelyben egyrészt lemondásra szólította fel az Európai Bizottság alelnökét, egyszersmind pénzügyi biztosát, a finn Olli Rehnt, másrészt felszólította a nagy hitelminősítőket, hogy „kezdjenek tárgyalásokat Magyarország felminősítéséről”.


Rehn azzal érdemelte ki a torgyáni „monnyonle!”-t, hogy állítólag elhibázott gazdaságpolitikát folytat. Namármost, kedves Matolcsy úr. Pro primo az Európai Bizottság és Rehn semmilyen „gazdaságpolitikát” nem folytat – az ilyesmi a tagországok kompetenciája. Pro secundo, Rehn semmilyen értelemben nem fölöttese, főnöke Matolcsynak, mivel tudomásom szerint a nemzeti bankok (jegybankok) tevékenységét az Európai Központi Bank bírálja el, annak a főnökét meg Mario Draghinak hívják. Lehet, hogy a mi jegybankelnökünknek volna kedve őt is lemondásra noszogatni, csakhogy mi nem vagyunk tagjai az euróövezetnek, ilyenformán még Draghi illetékességi köréből is kiesünk. Pro tertio: a Fitch és társai senkivel nem „tárgyalnak” arról, hogy a magyar állampapír a jövőben számítson-e bóvlinak vagy se; ehhez megvan a saját, hatalmas elemző apparátusuk, amelyik nem igényli Matolcsy segítségét.


Külön pikantériája az ügynek, hogy a csütörtöki Matolcsy-nyilatkozat másnapján a forint árfolyama drámai romlásnak indult: 301 forint fölé emelkedett az euróval szemben. Én úgy tanultam, hogy ilyen esetekben a nemzeti valuta gazdájának, tehát az MNB-nek „a forint értékállóságának védelmében” interveniálna kellene, de az elmúlt 24 órában semmi ilyesmiről nem hallottam. Holott minél gyöngébb a forint, annál magasabb a nemzeti valutában számolt államadósságunk. Ennek fölismeréséhez még számolni se kell tudni. Legfeljebb hazudni.


Mindazonáltal Matolcsy még most is vadul ismételgette a hamis mantrát, miszerint a magyar államadósság csökken – hála az Orbán-kormány (és az ő) sikeres gazdaságpolitikájának. Na meg: nő a foglalkoztatottság. Nem nő.



Fotó: MTI/Soós Lajos

Ez a vicces ember ugyanakkor megüzente Brüsszelnek, hogy szerinte mi a teendő akkor, amikor munkahelyteremtő beruházásokra éhes az egész kontinens. Valóban arra. „Célozzanak meg egy 25 százalékos beruházási rátát.” (Talán vízipisztollyal?) Mondja ő, aki nemrég volt nemzetgazdasági miniszterként elbüszkélkedhet azzal, hogy a magyar beruházási ráta ( a GDP-hez mért arány) történelmi mélyponton van, 16 százalék körül áll, alacsonyabban mint az uniós átlag, és még csak össze se mérhetően a jóval 20 százalék fölötti „visegrádiak” arányszámával. Magyarán: nincs felzárkózás, satnya vagy épp semmi a növekedési potenciál. Matolcsy még véletlenül sem teszi fel a kérdést, hogy ha nincs növekedés (valamennyi van, de az annyi mint hangya f..án a pörsenés) akkor miből lesz nálunk beruházás, bár tudjuk miből: abból, amit a „hibás gazdaságpolitikát” folytató unió ad. Más forrás nincs.


Az azonban tagadhatatlan, hogy jegybankelnökünknek jó ötletei is vannak: vásároljon az EKB „az államok” (uniós tagországok) által kibocsátott, beruházási célú kötvényeket. Bingó! Tudniillik némi vonakodás után az EKB vásárolni kezdett ilyen, de egyáltalán nem „felpántlikázott” – azaz munkahelyteremtést szolgáló – állampapírokat (spanyolokat, olaszokat), de csak és kizárólag eurós országoktól. Nekünk meg nincs eurónk. Mi szépen eladjuk a kötvényeinket a pénzpiacon, igen komoly, csak a görög és portugál hozamoknál alacsonyabb, azaz kirívóan magas kamatok mellett, amelyek adósságnövelő hatásáról ugyancsak nem kell köteteket írni.


Mindez azonban a mi jegybankelnökünket egy cseppet sem gátolja abban, hogy a miénkhez hasonló „inflációkövető fiskális politikára” biztasson mindenki mást. A magyar ember természetesen nem érti, hogy mi a jó francról van szó. Nálunk kétségkívül alacsony a művi úton (vö. rezsicsökentés) előállított infláció. És ha minden igaz, az idén 3 százalék alatt marad az államháztartás deficitje, azaz a fiskális politika sikeres. Mi ebben a követendő? Nyilván a rezsicsökkentés meg az államháztartás bevételi oldalát erősítő bankadó, különsarc, ilyen-olyan illeték, a disznó tranzakciós például. Kár, hogy a konzervatívabb szellemű uniós tagországokban ennek a mintának az átvételére semmilyen készség nincsen. Ha lenne, ugyanolyan remekül teljesítenének, mint mi. (Ad notam: Matolcsynak még azt is volt képe mondani, hogy az unió „lemaradt” a kutatás-fejlesztési és innovációs költések dolgában, noha éppen az ő szeretett kormánya vont el legtöbbet ettől a szektortól.) Továbbá. Hogy van az, kedves Matolcsy, hogy Japánban évtizeden át defláció volt (semmi drágulás), és közben az államadósság egyfolytában növekedett (200 százalék fölé!), de ez egy cseppet sem rendítette meg az ottani jómódot? Még a takarékos költségvetést se. Lehet, hogy ott nem tudnak az „inflációkövető fiskális politikáról”?


Végül tennék egy megjegyzést arról, hogy a jegybankelnök szerint „újra együtt mozog a német és a magyar gazdaság növekedése”. Ez jó hír, még akkor is, ha a németek beruházási hajlandósága kábé olyan szinten van – noha volna miből, de ők inkább féltékenyen ülnek a hatalmas többleteiken, mert poroszosan kőfejűek –, mint a miénk. Csak a bázist tessék nézni! Mit jelent a hatalmas német gazdaságnak 0,7 százalékkal növekedni, és mit nekünk? Amikor először kormányon volt, Orbán azt mondta, hogy ha kétszer akkora sebességgel növekedünk, mint nyugati partnereink, akkor 15 éven belül beérjük őket. Most nézzék meg a számokat! A távolság nemhogy csökkent volna, növekedett. Ami még csak hagyján. De az „unortodox” gazdaságpolitika folytán a 2000-ben még mögöttünk lévő Lengyelország és Szlovákia is „vastagon” lekörözött bennünket mára, a szovjet nyomorúságból induló baltiakról nem is beszélve. És ez vitathatatlanul Orbán három és fél éves kormányzásának, Matolcsy unortodoxiájának a terméke. Megint az van, hogy nagy a szánk, okosabbak vagyunk mindenkinél, csak azok a rohadt számok, azok mondanak ellent. Holnapra már Románia is elébünk rúgtat. Azt lesz igazán nehéz elviselni – vagy lehazudni.





Aczél Endre újságíró