rss      tw      fb
Keres

Itt tartanak a szövetségesek: a DK szavazói igen, Gyurcsány nem




Botka László: az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a DK-val, de nem Gyurcsánnyal


Az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a Demokratikus Koalícióval (DK), hiszen korrekt együttműködési és választási szövetséget ajánlott a Gyurcsány Ferenc által létrehozott pártnak is, az ajánlatra a DK mondott nemet, mondta Botka László, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön, az MSZP békéscsabai fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.


Botka szerint az MSZP a közös listán biztos befutó helyeket kínált a DK politikusainak és egyéni körzeteket, ahol közös jelöltként indulhattak volna képviselői. „Nem igazak azok az állítások, hogy az általunk kínált feltételek szerint a DK vezető politikusai ne lehettek volna közös jelöltek. Ilyenről szó nem volt. Egy dologban láttuk és látjuk egyértelműnek a helyzetet, nevezetesen, hogy Gyurcsány Ferenc személyes szerepvállalása jelen pillanatban nem erősíti a kormányváltást. Az MSZP egyetlen másik, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó politikus esetében ilyen jellegű fenntartást nem fogalmazott meg.” Az MSZP részéről tehát volt megállapodási szándék, az ajánlatra a DK mondott nemet.


A tárgyalások esetleges újranyitásáról Botka László azt mondta: „a mi álláspontunk nem változott, szeretnénk mindenkivel megállapodni. Amennyiben új helyzet lesz, feltehetően azt jelenti majd, hogy azok gondolják másképpen a dolgokat, akik korábban nemet mondtak a megállapodásra, és ha ez így lesz, a szocialista párt természetesen erre is pozitívan reagál.”


A szerk. megj.: Lásd ehhez ismét csak Az MSZP–DK-megállapodás kudarca című összefoglalónkat, benne Gyurcsány Ferenc beszámolóját a tárgyalásokról a Klubrádióban, illetve a hvg.hu-nak adott interjúban, valamint Niedermüller Péter (aki a tárgyalódelegáció tagja volt) nyílt levelét Bajnai Gordonhoz. Niedermüller egyebek mellett ezt írja: „a szocialisták nem próbáltak megállapodni, és nem tettek méltányos ajánlatot. A két tárgyalási forduló összesen nem tartott két óra hosszat. A szocialista delegáció egyetlen, a DK által felvetett javaslatot sem vitatott meg érdemben, sem a tárgyalások során, sem azon túl. Sokkal inkább egy olyan ultimátumot fogalmazott meg, amelyet egyetlen ellenzéki párt sem fogadhatott volna el. A szerinted méltányos ajánlat ugyanis a következő pontokból állt: (a) a DK a kampányban nem képviselheti saját politikai programját; (b) kap két listás helyet, és négy biztosan vesztes körzetet; (c) az MSZP-nek vétójoga van a DK-s jelöltek kiválasztásában, de a DK-nak nincs semmiféle beleszólási joga sem az MSZP-s jelöltek kiválasztásában; (d) a DK nem indíthatja Gyurcsány Ferencet, Molnár Csabát, Varju Lászlót és Vadai Ágnest, mivel ők korábban túl sok konfliktust okoztak a szocialista pártban. Egyébként pedig már csak azért sem tudnak mást, többet ajánlani, mert az Együtt 2014-PM-mel már felosztották a választókerületeket.” Azóta sem a két listás helyet, sem a négy nyerhetetlen egyéni választókörzetet nem cáfolta senki sem az MSZP-ből, sem az Együtt-PM-ből – igaz, egyetlen újságíró sem kényszerítette őket erre. Az pedig ma már ténykérdés, hogy a Medián szerint a 6 százalékon álló Együtt-PM-nek 31 egyéni választókörzete van, a 6 százalékon álló DK-nak egy sincs. (Ugyanez az Ipsosnál novemberben: Együtt 4, DK 3.) A Tárki október 23-a előtt az Együttnek 9, a DK-nak 5 százalékot mért.


***


Kovács: kellenek Gyurcsány hívei; Gúr: Gyurcsány úgysem akar indulni


A Magyar Nemzet továbbra is szorgalmasan beszámol a képtelen és tarthatatlan huzakodásról.


Kovács László keddi, a TV2-nek adott interjújáról így ír:


„Az MSZP korábbi elnöke, egykori külügyminiszter egyetért Lendvaival, mivel szerinte kudarcra van ítélve az a párt, amely figyelmen kívül hagyja a politika folyamatos változásait. Kovács nem javasolja, hogy egyből kössenek megállapodást a DK-val, csak azt szeretné, ha az MSZP végiggondolná, hogy elég-e a kormányváltáshoz ez a megállapodás… ehhez szerinte nem Gyurcsány Ferencre van szükség, hanem arra a 100-200 ezres szavazótömegre akik az ő hívei, vagy a pártjának a tagjai.”


Gúr Nándor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában ugyanazt mondta szerdán a Magyar Nemzet szerint: a DK szavazói kellenek, Gyurcsány viszont nem. Gyurcsány Ferenccel csak annak tudatában működnének együtt, ha a volt miniszterelnök sem egyéniben, sem listán nem kér helyet magának. Részlet:


„– Én az emberekkel keresem a szövetséget.
– Gyurcsány Ferenccel?
– Én az emberekkel. Ő is ember, ugye?
– Akkor ezek szerint vele is.
– Én az emberekkel keresem a szövetséget.
– Milyen formában? Most embernek tekinti őt, vagy sem? Olyan ködösen fogalmaz, legyen konkrétabb!
– Egyértelműen fogalmazok. Nekem Gyurcsány Ferenc kimondott szavai sokat jelentenek. Azt mondta, hogy nem kíván sem listán, sem egyéb helyen elindulni. Ilyen értelemben nyilván nem vele kell kontaktálnom ezekben a kérdésekben, hanem a DK-val és a DK támogatóival keresem elsődlegesen a szövetségkötés lehetőségét.”


A szerk. megj. Gúr Nándor egyszerűen hazudik. Gyurcsány Ferenc a két pártvezetőnek írt levelében világosan elmondta: ha az új, közös listának, a közös jelölteknek, az egyetlen közös miniszterelnök-jelölt állításnak ő az akadálya, akkor lemond a képviselőjelöltségről. De csak akkor. „…szerintem nem tehetünk mást, mint hogy visszatérünk az eredeti koncepcióhoz, azaz megpróbáljuk létrehozni a köztársaságpárti, demokratikus ellenzéki blokkot. Egy miniszterelnök-jelölttel, egy közös listával és közös egyéni jelöltekkel. Arra kérlek benneteket, hogy vizsgáljátok felül megállapodásotokat. Valamelyikőtök vagy mindkettőtök lépjen hátra, és ha kell, nyissatok utat egyetlen közös miniszterelnök-jelölt számára. Mondhatjátok, hogy én ezt könnyen mondom, mert nekem sem lehetőségem, sem ambícióm nincs miniszterelnök-jelöltnek lenni. De nem akarok egyoldalú áldozatot. Megerősítem, amit a Műegyetem előtti színpadon is elmondtam, hogy ha én lennék a közös lista összeállításának akadálya, akkor én is készen állok hátrébb lépni és lemondani a képviselőjelöltségről.”


***


Mesterházy: gyorsítja a választási felkészülést az MSZP és az Együtt-PM


Mesterházy Attila és Bajnai Gordon csütörtökön közös sajtótájékoztatón mutatta be a két párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltjeit (azaz az MSZP jelöltjeit és az Együtt-PM jelöltjeit, akikre „közös jelöltekként tekintenek”, de „a jelöltek saját identitását megőrizve”).


Bajnai Gordon a legjelentősebb szövetségnek nevezte az MSZP-vel kötött megállapodást, mivel szerinte ez az alapja annak, hogy Magyarországon jó irányú változás legyen. „Egy olyan szövetséget kötöttünk, amely minden választó számára világos lehetőséget kínál, ha a szövetség jelöltjeire voksol, akkor elküldheti Orbán Viktort a hatalomból.” A szavazó ezután ismét választhat a két pártlista között, de a döntő mozdulat a szövetség mellett leadott voks lesz.