rss      tw      fb
Keres

Keresztények és nem keresztények




Balog Zoltán gyakorló református lelkész-csúcsminiszter – vérbeli manicheusként – a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének IX. országos kongresszusán (november 9.), amelyet értelemszerűen a Parlament felsőházi termében tartottak (hol máshol), ott, ahol annak idején az egyházi vezetők (is) megszavazták a kirekesztő zsidótörvényeket (1938-ban és 1939-ben), nem csupán a magyarságot, hanem az egész emberiséget kettéosztotta keresztényekre és nem keresztényekre.* Ezek a magyar lelkész-miniszteri kategóriák egyértelműen minőségiek, ami arra enged következtetni, hogy Balog Zoltán intellektuálisan és teológiailag nagyon megrekedt valahol a múltban; és berekedt Biharkeresztes és Hegyeshalom közé.


A minőségi különbséget számára törvényszerűen az erkölcsi „léc” jelenti. Ez a keresztényeknél (például ifj. Hegedűs Lóránt református lelkésznél) természetesen magasan, a nem keresztényeknél (például Köves Slomó rabbinál, az Orbán-rezsim üdvöskéjénél) alacsonyan áll. Az, hogy a lelkész-csúcsminiszternek sejtelme sincs a kereszténység történelméről – például arról, hogy ez a megkülönböztetés kövezte ki a holokauszt felé vezető utat Magyarországon –, szerintem vitán felüli. Pedig a 20. századból ő is megélt egy darabot, és biztosan ismer olyan lelkész kollégákat, akik az önmagát ateistának valló és az egyházak felszámolását célul kitűző államszocialista rendszer működtetőivel, az általuk irányított politikai rendőrséggel együttműködtek. Ezen működtetők közül ma többen Balog Zoltán párttársai, és a „nemzeti-keresztény” rezsim építői és működtetői. Időközben vitathatatlanul megemelték az erkölcsi „lécüket”, mércét állítottak maguknak (lásd például trafik- és földmutyi), és kifejlesztették a „keresztény tudatukat”.


A lelkész-csúcsminiszter azonban nem csupán tanulatlan, hanem egyértelműen süket és vak is. Nem hogy a világban zajló (többnyire katolikus) botrányokról nem tud, de semmit nem lát és hall – mert minden bizonnyal tudatosan nem akar – mindabból, ami a saját egyházában zajlik. Vagy ez lenne „a magas erkölcsi léc”? Egyébként nincs gond, mert a(z Orbán) „hívő” bármit megtehet; kivéve, ha a „család” ellen vétkezik. Különben is a jelenlegi rendszerben az egyházak arra vannak, hogy bárkit bármi alól felmentsenek (pl. asszonyverés); hogy a dolgokat elmagyarázzák az átnevelésre (lásd hit- és erkölcstan) rájuk bízott „hívőknek”. Másként mi értelme lenne annyi tömérdek közpénzt beléjük ölni?


Balog Zoltán gyakorló református lelkész-csúcsminiszter beszéde nem csupán a saját intellektusáról állít ki bizonyítványt, hanem egyértelműen minősíti a beszédet szó nélkül, mintegy áhítattal végighallgató, vele azonosuló keresztény értelmiségiek szellemi színvonalát és szellemiségét is. Ellensúlyként ajánlom szíves figyelmükbe Nyíri Tamás szavait: „az értelmiségi moralista-humanisztikus gondolkodású, felvilágosító, a jövőbe tekintő kritikus elme, aki még maró gúnnyal előadott bírálatával sem szándékozik csak rombolni, illetékessége pedig nemcsak moralitásából, elkötelezettségéből és ‘tudatából’ fakad, hanem megbízható tárgyi ismeretből is, valamint a tartós reflexióra való képességéből. Ebben a ‘formális’, de semmiképpen sem teljesen tartalom nélküli értelemben nem tekinthető tehát értelmiséginek minden egyes professzor, miniszter, püspök, természetesen minden író sem, még kevésbé újságíró, tévékommentátor, műsorvezető vagy riporter. A médiák fényes glorioláival övezetten felettébb sok pszeudo-, sőt akár lumpen- ‘értelmiségije’ is van a társadalomnak, úgynevezett tudósok, politológusok, művészek, szakemberek, akik tetszetősen villognak felemás tudásuk bűvkörében.”** A jelenlévők közül mindenki szabadon – önismerete mértékének függvényében – eldöntheti, hogy Nyíri szavaiból mi vonatkozik rá.


Kétségtelen tény azonban, hogy amennyiben a (felsőbbrendű) kereszténység Balog Zoltán református lelkész-csúcsminisztert és párttársait, illetve az őket pénzért és hatalomért kiszolgáló egyházakat jelenti, akkor talán érdemesebb ma nem kereszténynek lenni Magyarországon. Nem kizárt, hogy a keresztények alacsony „erkölcsi léce” mindenképpen magasabb, mint a „nemzeti-keresztények” önmaguk által magasnak vélt és ítélt „erkölcsi léce”. Hiszen Balog Zoltán beszéde azt sugallja, hogy ennél már vélelmezhetően csak a nem keresztényekkel szembeni nyílt fellépés van lejjebb. Senki ne csodálkozzon azon, ha lassan-lassan a „keresztény” szitokszóvá, az emberi silányságot minősítő jelzővé válik Magyarországon. A keresztény egyházi vezetők, politikusok és értelmiségiek ugyanis mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen.





* Szerinte a keresztények és a nem keresztények között az a különbség, hogy a keresztények nem próbálják meg lejjebb venni az erkölcsi „lécet” még akkor sem, ha nem tudják átugrani, szemben a nem keresztényekkel. A hívő ember tudja, hogy ha nem is viszi át mindig az erkölcsi lécet, a bűnvallomás után bűnbocsánatot kaphat.


** „Az értelmiségi és az egyház”, Megújuló egyház a megújuló társadalomban. 35. Magyar Pax Romana Kongresszus, 1993, Katolikus Szemle, Pannonhalma, 1993, 17. old.