„Húzós” riporteri „teljesítmény” – (avagy demokráciából elégtelen)



Nem először volt vendége az ATV reggeli műsorának az a Kiss Zoltán nevű blogger, akinek láthatóan a magyar nyugdíjrendszer a hobbija, és aki a nyugdíjasokat és a nyugdíjrendszert teszi meg az ország miden bajának okává. Azt nem tudni, hogy az ATV-nek viszont miért hobbija, hogy ezt az embert és kétes nézeteit sztárolja.


Mészáros Antónia még májusban beszélgetett vele, s úgy mutatta be mint a radikális nyugdíjcsökkentés élharcosát, minthogy a blogger mozgalmat kívánt indítani ebben a szellemben a nyugdíjrendszer átalakításáért. Ez az írás azonban a Rónai Egon november 15-én készült interjúja miatt született meg: felháborított a minden reakció nélkül hagyott amatőr okoskodás, amely általánosításaival végletes politikai előítéletesség megalapozására is alkalmas.


Érdemes azonban felidézni a májusi beszélgetés tartalmát is, hogy értsük, kiről és miről is van szó. Kiss, Mészáros Antónia kérdésére, hogy miért akar mozgalmat indítani a nyugdíjrendszer átalakítására, azt válaszolta, hogy szerinte a nyugdíjasok évről évre fokozódó mértékben élik fel a jelen és a jövő erőforrásait. Szerinte emiatt vannak Magyarországon a világ legnagyobb járulékterhei. A nyugdíjasokra fordított kiadás megegyezik a költségvetési hiány összegével, és ez az állapot fenntarthatatlan. Szerinte egy kétgyermekes családban az egy főre jutó átlagjövedelem alacsonyabb, mint a nyugdíjas átlagjövedelem, (Visszautasította azt a műsorvezetői ellenvetést, hogy ehhez képest a nyugdíjak Magyarországon alacsonyak, és nehéz belőlük megélni, továbbá hogy nagyon sokan nem az átlagnyugdíj összegével rendelkeznek, másrészt a nyugdíjas gyakran egyedül tart fenn egy háztartást, nem is beszélve a nyugdíjas fogyasztói kosár eltérő voltáról. Kiss szerint a nyugdíjasok jobban állnak, mint a fiatalok, mert 65 év felett például ingyen utaznak, olyan hűbérjogokkal rendelkeznek, amelyekkel a világ egyetlen országában sem. (Szeretném felhívni a figyelmet a szóhasználatra – „hűbérjogok” –, mert a nyilatkozó indulatait és tudatlanságát jól illusztrálja.) Szerinte a kisgyermekeseknek sokkal inkább szükségük lenne nagyobb jövedelemre. Szerinte a nyugdíjasoknak csak 4-5 százaléka él szegénységi küszöb alatt, míg ma több százezer gyermek éhezik. (Azaz Kiss láthatóan úgy fogja fel a nyugdíjat, mint amelyre a nyugdíjas nem saját jogán, saját korábbi befizetései alapján jogosult, a társadalommal kötött szerződésének megfelelően, hanem kegyként kapja azoktól, akiktől ma járulékot, adót vonnak le.)


Szerinte több százezer gyermek éhezését meg lehetne oldani azzal, ha a nyugdíjasok lemondanának a nyugdíjuk egy részéről. A kérdésre, hogy a nyugdíjasok pénzét el kell-e akkor venni és átcsoportosítani a kisgyerekes családokhoz, közölte, hogy helytelen ezt elvételnek nevezni. Csak arról van szó, hogy nem adnak annyit, mert az ország érdekében a nyugdíjakon radikálisan vágni kell.(Azaz megint a nyugdíjról mint „adományról” beszélt.) Képzeljük el úgy a dolgot, mondta, mintha a következő hónapban kevesebb zsebpénzt kapna valaki. Hogy ez nem zsebpénz, hanem egy élet munkája után járó jövedelem, arra Kiss azt felelte, hogy akkor beszélhetünk egy élet munkájáról, ha valaki végigdolgozza az életét, aztán viszonylag rövid időn belül meghal. A riporteri kérdésre, hogy akkor vajon túl sokáig élünk-e, vajon ez-e a baj gyökere, azt válaszolta, hogy nem, a hiba az, hogy a mostani erőforrásokat egyetlen generációra költjük el.


Rónai Egon tehát ezzel az emberrel társalgott múlt pénteken, már másodszor, mert október elején is volt egy beszélgetésük. Akkor kiderült, hogy Kissnek szakmailag semmi köze a nyugdíjügyekhez. Ennek megfelelően zavaros elképzeléseket adott elő. Szerinte például el kéne venni három havi nyugdíjnak megfelelő ellátást minden nyugdíjastól, ami megoldaná a nyugdíjkassza hiányát; ezenkívül kivenné a hatvanöt év alattiakat a rendszerből, megszüntetné az adózási kedvezményt és az ingyenes egészségügyi ellátást. Azokon meg, akik így földönfutóvá váltak, segítsen a családjuk.


Rónai felvezetőjében most vicceskedve ismertette a blogger legújabb posztjának címét, „A gerontokrata mocsárból való kilábalás programja”, majd emlékeztetette a nézőt, hogy Kiss álláspontja az, hogy a nyugdíjasok felélik az ország jövőjét. Láthatóan nem zavarta eléggé ennek a tézisnek a primitív leegyszerűsítő mivolta, mert a legkevésbé sem kérdőjelezte meg. Csak azt a kérdést tette fel, hogy van-e elképzelése Kissnek arról, miként adja tovább a csomagját a politikusoknak. A radikális nyugdíjcsökkentés élharcosa azzal kezdte a válaszát, hogy mivel a jelenlegi demokratikus rendszerben a politikus akkor sikeres, ha minél több szavazathoz jut, és mivel a mai rendszerben a nyugdíjasok teszik ki az urnákhoz járulók többségét, ezért elképzelhetetlen, hogy olyan politika szülessen, amely sérti a nyugdíjasok érdekeit.


Megjegyzem, amit a riporter nem jegyzett meg: nem igaz, hogy a választásra jogosultak többsége nyugdíjas. Körülbelül 8 millió választásra jogosult van ma Magyarországon, a nyugdíjasok száma 2,8 millió. Nem igaz, hogy a korábbi kormányok nem változtattak többször is nyugdíjrendszeren. Szigorodtak a megállapítás feltételei, nőtt a korhatár, megszűnt a 13. havi nyugdíj, szigorodtak a számítási szabályok. A Fidesz-kormány pedig egyenesen brutálisan nyúlt bele a rokkantnyugdíjak rendszerébe, a 62 életév alattiakat visszaminősítették öregségi nyugdíjasból úgynevezett korhatár alattiakká, annak ellenére, hogy a korábbi szabályoknak megfelelően, azaz törvényesen szereztek jogosultságot stb.


Rónai tehát nem akadt fenn ezen állításon, csak azt kérdezte, hogy ha a blogger véleménye szerint a nyugdíjrendszer radikális átalakításra szorul, ugyanakkor a politikusok ellenérdekeltek ebben, akkor mi a teendő?


Erre Kiss azzal a „briliáns” ötlettel állt elő, hogy választójogi reformot kell végrehajtani. Úgy kell átalakítani a választási rendszert, hogy annak, aki közterhet visel, ezentúl nem egy, hanem mondjuk 3 szavazata legyen. Annak meg, aki közterhet visel és gyermekeket is nevel, tehát az országért a legtöbbet teszi, legyen mondjuk 10 szavazata. A gyermekek után is járna plusz szavazati jog is, amit a felnőttek gyakorolnának helyettük.


Csak hát: vajon miért ül a mikrofon mögött valaki, ha szó nélkül hagyja, hogy itt elemi alkotmányos alapjogot kérdőjeleznek meg? Miért nem jegyzi meg, legalább a nézők kedvéért, hogy demokráciában a szavazati jog általános, egyenlő és titkos. Ennek az elvnek a felrúgása a demokratikus rend felrúgásával azonos. Ma kor alapján, holnap faji alapon, holnapután nemi vagy bármely más alapon lehet majd diszkriminálva változtatni a szavazati jogon. A műsorvezető azonban nem ezt mondta, csak feltette azt a jól hangzó kérdést, hogy na de mi lesz így a demokráciával? Mint valami tartalom nélküli csecsebecsével a vitrinben.


Azonnal kiderült, hogy a mi derék bloggerünk nagyjából annak is tartja a demokráciát. Nippnek a szekrényben, amelyet félreteszünk, ha kedvünk szottyan rá. Ezt válaszolta: a demokrácia azt jelenti, hogy mindenkinek van szavazati joga. Szerinte az, hogy eddig egyenlő szavazati joga volt mindenkinek, oda vezetett, hogy ma már nem demokrácia van, hanem gerontokrácia, hiszen a választók többsége pénzt szavaz meg magának. Ezért a vita nem arról szól, hogyan fejlődjön az ország, hanem arról, hogy mennyi emelést kapjanak a nyugdíjasok.


Ismét elmondanám, hogy az elmélet már ott hibádzik, hogy a választók többségeként beszél a nyugdíjasokról. Ezen túlmenően agyatlan, csupán a nyugdíj összegére ácsingózó zombik egységes tömbjének nézi őket, akikkel szemben az aktívak bezzeg csupa tudatosan távlati döntéseket meghozni képes szavazó. Kiss szerint az inaktív szavazók megkerülik a családot, az állam háta mögött eladósítják az országot és további adókkal terhelik a most aktív generációkat. Ez nem mehet így tovább, mondja.


Vagyis a riportalany összeesküvés-elméletben gondolkodik: a társadalom életerejét elszívó nyugdíjasok működnek így együtt az ő szavazataiktól függő politikusokkal. De ha bárki azt gondolja, hogy ez után a riporternek a legcsekélyebb problémája is támadt volna, az téved. Legalábbis ez a következtetés volt levonható a következő kérdéséből: Vajon át lehet-e nyomni a társadalmon azt, hogy az én szavazatom többet ér, mint másé? (Vagyis nem az a probléma, hogy egy kollektivista nézet alapján az egyéneket megillető legelemibb szabadságjogok megsértésére készül itt valaki, hanem arról értekeznek a beszélgetők, hogy vajon sikerül-e ezt átnyomni a politikusokon?)


A riporter azt a választ kapja, amelyet megérdemel. Nehogy már egy 75 éves ember szavazatának, akinek már alig van életideje, ugyanolyan súlya lehessen, mint egy olyan emberének, aki előtt még ott az egész élet. (Lelki szemeim előtt megjelenik számos közismert és nem közismert 75 feletti ember, tisztelhető tudással, társadalomismerettel, felelősségérzettel, és ott látom mellettük a bloggert, aki előtt ugyebár még ott az élet, így szavazatának szükségképpen nagyobb súlyt kell kapnia. Mit mondjak? Nem jön ki jól szegény az összehasonlításból, ha arra gondolok, hogy rá kellene bíznom az ország jövőjét. Sőt rémképek törnek rám.) Legyen annak a súlya nagyobb – mondja nagy vehemenciával –, aki az országért sokat tesz.


Hát bizony, a nyugdíjas már nem tesz sokat. Csak tett. Csak azt nem értem, hogy aki így gondolkozik, az mit vacakol annyit a szavazati joggal. Ha összevissza lehet súlyozgatni, nem felesleges az a sok szöszölés? Nem egyszerűbb, ha magasabb szempontokat érvényesítve egyetlen tollvonással dönthet bárkinek a sorsáról az olyan életerős, a társadalomért inkább tevő egyed, mint Kiss? De őt láthatóan az ilyen mélységű kérdések nem foglalkoztatják, ahogy a riportert sem. Nyugodtan elmélkedhet zavartalanul tovább arról, hogy azért hagyja el az országot évente 70 ezer fiatal, mert a nyugdíjasok felélik a jövőt. Akik elmennek, itt hagyják az időseket, és az itt maradó kevés adófizetőnek kell őket is eltartani.


De Rónainál még ezen a ponton sem ütötte ki a biztosítékot semmi. Úgy folyt tovább a társalgás, mintha ez a választójogi elgondolás abszolút normális, rendben lévő dolog lenne. És ismét jött a kérdés, hogy vajon miként akarja a blogger foglalkozású illető az elképzelését megvalósítani a politikusokon keresztül. Hát úgy, hogy rá kell venni a politikusokat egy nemzeti konszenzusra a választási rendszer átalakításáról. Ugyanúgy, mondta, ahogy az alkotmányt megszavazták, ezt is megszavazhatnák, és akkor egyből megváltozna a helyzet.


Túl azon, hogy nem volt nemzeti konszenzus az alaptörvény meghozatalánál sem, értsük világosan, miről beszél ez az ember. Ahogyan például a hajléktalanokat kisöpörték a városból, úgy kell kisöpörni a nyugdíjasokat is a közéletből, megfosztva őket az egyenlő szavazati joguktól. Ezután már megfoszthatók a nekik járó nyugdíjtól is, vagyis rövid úton kisöpörhetők lesznek az életből is, mert ha nem tudnak majd lakni és élelmiszert vásárolni maguknak, akkor előbb az utcán, majd hajléktalanszállókon találhatják magukat.


Rónai azonban a problémát nem ebben a perspektívában látta, ő az iránt érdeklődött, el tudja-e képzelni Kiss, hogy a politikusok ezt csak úgy lejátsszák egymás közt, és nem kérdezik meg a társadalmat, tehát nem rendeznek legalább népszavazást az ügyben. (Mert ugye manapság, az unortodoxia idején, az a jellemző, hogy valóságos népszavazáson kérdezik meg az embereket. Ám ha fel is tételezzük, hogy igen, és a többség esetleg úgy szavazna, hogy ne legyen többé egyenlő a választójog, akkor Rónainak ez rendben lenne? A kérdésből ítélve, miért ne.)


Kiss viszont, élve az alkalommal, elmagyarázhatta nekünk, hogy nagyon is el tudja képzelni, hogy a politikusok ezt lejátsszák egymást közt, mert nekik mindenekelőtti az az érdekük és céljuk, hogy újraválasszák őket, hiszen a hatalomból akarnak megélni, tehát nem érdekük a meggyőzés kellemetlen ügyekben, épp az az érdekük, hogy ezt elkerüljék.


Vagyis: a választási rendszert azért kell a politikus – a blogger szerint pusztán személyes szempontjai által vezérelt – hatalmi érdekeihez igazítani, hogy neki ne úgy kelljen jogfosztó döntéseket hozni, hogy közben attól kelljen tartania, elveszíti a nyugdíjasok szavazatait. Egyszerű ez, mint a faék.


Ez a gondolkodás tökéletesen megfelel annak a klímának, politikai morálnak, amely Magyarországon az utóbbi években a demokráciafelfogást illetően kialakult, s amelyhez az ilyen riportok eminens módon járulnak hozzá.


Rónai is könnyedén simult bele ebbe a klímába, hiszen azt kérdezte, miért tartaná a politika ezt a nyugdíjrendszer-elképzelést figyelemre méltónak, hiszen, mint tudjuk, a politikus mindig rövid távban gondolkodik csak. Ismét nem az elképzelés mibenlétével van tehát gondja, hanem a sok rövidlátó politikussal, akik nem távlatosan gondolkodnak, szemben a bloggerrel.


Kiss szerint ma már a politikusok keze meg van kötve a nagy nyugdíjkiadások miatt. Ezért nem tudnak semmilyen előremutató döntést hozni, mert a nyugdíjasok szavazatainak elvesztésétől félnek. Ezen a ponton Rónai megértően kiemelte a kedvünkért a végkövetkeztetést, hogy akkor tehát ez a javaslat visszaadná a politikusok döntési szabadságát is. Igen, igen, így van, hangzott a helyeslően a válasz. Végre szabadon lehetne dönteni gazdasági kérdésekben.


Ha radikálisan csökkennek a nyugdíjak, akkor a családokra hárul az idősek eltartása, esett le a riporternek a tantusz. De mi van azokkal, akiknek nincs családjuk? Azok nehezebb helyzetben lesznek, válaszolta Kiss. Az állam természetesen köteles minimális szociális hálót fenntartani. De nem normális, hogy a belvárosban 110 nm-es lakásban lakjanak nyugdíjasok. Nem normális ehhez támogatást adni. (Mert a nyugdíj, ugyebár, emlékszünk, támogatás.)


Az interjú végén a szinte elismerést tükröző hangulatban az a kérdés hangzott el, hogy miért is foglalkozik a riportalany ezzel a témával – igaz, érthető, mosolyogott közben a riporter –, hiszen senki más nem mer hozzányúlni ehhez a fontos és nehéz kérdéshez. Kiss pedig elmondhatta, hogy nem tudna a gyermekei szemébe nézni, ha nem tenne semmit, miközben meg van győződve róla, hogy a magyar fejlődés egyetlen akadálya a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága.


Ha valaki megnézi Kissnek az interneten terjesztett téziseit, finoman szólva is megdöbbenhet. Engem ennél már csak az képesztett el jobban, hogy mitől oly fontos az ATV szerkesztőinek, hogy ezt a közgazdasági és társadalomtudományi sarlatánságot ilyen intenzíven terjesszék. Nem kell ahhoz szakmai ismeret sem, hogy feltűnjön, többről van itt szó, mint amatörizmusról. Az ilyen nézetek veszélyesen alapozhatnak meg társadalmi csoportok elleni gyűlöletkeltést, olyan társadalmi előítéletességet, amely elem módon sérti az alkotmányos demokráciát, a jogállamiságot és a piacgazdaságot. Amikor az unortodoxia tombol, az ilyen nézeteket különösen fontos a nyilvánosság előtt szakmai és erkölcsi kontrollnak alávetni. Ezzel az erővel az ATV időnkén alkalmazhatna a műsoraiban távgyógyítókat vagy jósnőket is, velük is lehetne úgy társalogni, ahogy orvosprofesszorokkal szokás a tudományról. Rejtély, hogy miért kell Kiss nézeteit sokadszor végighallgatnunk, de ha már mindenképp muszáj, miért nem ültetnek le vele szemben, vagy előtte, utána egy nyugdíjszakértőt és egy alkotmányjogászt legalább, főleg azért, mert a riporter nyilvánvalóan nem képes képviselni egy demokratikus jogállam értékrendjét a demokratikus térfél egyetlen televíziójában.


Szeretnék innen külön „gratulálni” Rónai Egonnak, hogy ilyen „sokat” tesz mikrofonnal a kezében azért, hogy Magyarországon a demokráciát minél többen értsék. Az ilyen és hasonló műsoroknak komoly érdemei vannak abban, hogy romokban van az alkotmányos jogállam és a demokratikus köztársaság.



Lánczos Vera