rss      tw      fb
Keres

Gulyás Gergely (Fidesz): a választójogot nem kötnék állandó magyarországi lakhelyhez

MTI 2010. október 19., kedd 22:00

Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti - mondta Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke kedd este a TV2 Tények című műsorában. Ezzel választójogot kaphatnak a határon túli magyarok - hangzott el a hírműsorban. A politikus később a Duna Televíziónak úgy nyilatkozott: ez nem feltétlenül jelentene általános választójogot.

Gulyás Gergely a kereskedelmi televíziónak az alkotmánnyal kapcsolatosan azt mondta: "kivesszük vélhetően azt a passzust, ami a csak Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező választópolgároknak biztosítaná a választójogosultságot".

Hozzátette: "nekem az a személyes véleményem, hogy valamilyen formában a határon túl élő magyar állampolgároknak választójogot kell kapniuk".

Gulyás Gergely később, a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának telefonon adott nyilatkozatában kifejtette: az alkotmány jelenlegi szabályozása a választójogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti.

"Mi ezt nem kívánjuk megtartani. Úgy gondoljuk, hogy ezzel egyébként nem döntjük el a kérdést, hanem a választójogi törvény vitájához utaljuk". Még elvileg ott is ki lehetne zárni a választásra jogosultságot - tette hozzá.

"Ebben a szakaszában az alkotmányozásnak csak arról kellett véleményt mondani, hogy ha meghagyjuk az alkotmány jelenlegi szövegét, akkor ezt a kérdést eldöntjük, és kizárjuk a határon túl élő magyar állampolgárokat a választójog gyakorlásának a lehetőségéből. Mi nem kívánjuk kizárni őket" - hangsúlyozta a politikus.

Mint mondta, véleménye szerint akkor, amikor a törvényhozó - nagyon helyesen - kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeknek, "akkor nincs okunk arra, hogy megtagadjuk ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból".

A bizottság alelnöke kiemelte, hogy minden további az egyeztetések tárgya. "Tehát nem feltétlenül jelent ez ugyanolyan általános választójogot, ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is" - közölte.

Utalt arra, hogy a választójogi törvény kidolgozás alatt áll, egyelőre csak sejteni lehet, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. "Ha ez így van, akkor az teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, hogy milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek" - jegyezte meg.

Gulyás Gergely közölte: talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy most a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza.