Svájci lap: Paul Lendvai Magyarországról és az életéről
- Részletek
- Szemle
- 2013. november 06. szerda, 05:52
- (hj)
A Der Bund című svájci lap „A nacionalizmus a legerősebb ideológia” címmel közölte Rudolf Burger interjúját Paul Lendvaival. Magyarországon visszafejlődés van, hatalomkoncentráció ellenőrzés nélkül – mondja Paul Lendvai, Kelet-Európa-szakértő, újságíró és több könyv szerzője.
Paul Lendvai, (1929) zsidó szülők gyermekeként Budapesten született és nőtt fel. Ő és a szülei svájci menlevélnek köszönhetően élték túl a holokausztot. Noha a kommunista párt tagja lett, 1953-ban letartóztatták, és eltiltották a foglalkozásától. 1957-ben Bécsbe emigrált, ahol újságíróként egyebek között a Financial Timesnak és a Der Bundnak is dolgozott. 1959-ben osztrák állampolgárságot szerzett. 1982-ben az ORF osztrák közszolgálati műsorszóró Kelet-Európa Szerkesztőségének vezetője, majd 1987-ban a Radio Österreich International intendánsa lett. Lendvai számos könyvet írt, köztük „Az én Ausztriám – 50 év a hatalom kulisszái mögött” című bestsellert (2007), és az „Eltékozolt ország” címűt (2010). Idén jelentek meg visszaemlékezései, amelyeket Mihancsik Zsófiával folytatott beszélgetésekben rögzített. Harmadik házasságában él Bécsben.
Der Bund: – Lendvai úr, Ön 1929-ben Magyarországon született, 1957-ben Ausztriába emigrált, és 1959-ben osztrák állampolgár lett. Mostanában sokat van Budapesten. Magyarország állampolgára is lett?
Paul Lendvai: – Nem. Nekem elég az osztrák állampolgárság. Annak idején 1400 schilling fejében engedtek el a magyar állampolgárságból, hogy veszélymentesen utazhassak Magyarországra újságíróként.
– Megint összeakaszkodott a magyar kormánnyal.
– Igen. Egyetlen kormány sem szereti a bírálókat, és minél inkább tekintélyelvű egy kormány, annál kevésbé tudja elviselni a független kritikát.
– Új könyvében azt írja: „Sok minden történik Magyarországon, aminek nem lenne szabad megtörténnie.” Például mi?
– Sok területen van visszafejlődés. De facto hatalomösszpontosítás ellenőrzés nélkül: kulcspozíciókban, a médiában, a legfőbb ügyészségen a kormányzó párt emberei ülnek. A legfelső bíróságra kilenc évre nevezték ki a bizalmi embereiket. Az Alkotmánybíróságot létszámában felfújták. A választási bizottság kizárólag olyan személyekből áll, akiket a kormányzó párt nevezett ki.
– Vagyis a Fidesz bizalmi emberei.
– Igen. A közszolgálati tévét és rádiót összevonták. Minden médiát a hivatalos hírügynökség lát el hírekkel.
– Tehát Magyarországon már nem létezik sajtószabadság?
– Még létezik, de a kormánnyal szemben kritikus orgánumokat kiéheztetik. Az állami és részben állami kézben lévő cégek már nem hirdetnek ezeknél, és sok magáncég is fél hirdetésekkel támogatni a kritikus médiát. A kormány ugyan azt mondja, nálunk sajtószabadság van, de hirdetések nélkül ezek a lapok hosszú távon aligha tudnak működni. Németországban Angela Merkelt konzervatív és polgári orgánumok is támadják. Ez Orbán Viktorral Magyarországon nem történik meg, éppen úgy, ahogyan a kommunizmusban nem támadták Kádár Jánost.
– Mivel magyarázható, hogy a választók kétharmada Orbán Viktor nemzeti konzervatív pártjára szavazott?
– Tévedés. Valójában Magyarországon csak 53 százalék szavazott a Fideszre, 36 százalék nem szavazott. Pontosan számítva tehát a szavazásra jogosultak egyharmada adta voksát a Fideszre. A választási rendszernek köszönhető, hogy ebből a parlamentben kétharmad lett. 1994-ben a szocialistáknak és a posztkommunistáknak 71 százalékos többségük volt. A liberálisokkal együtt kormányoztak, de ezt nem használták ki a hatalom koncentrálására. Ez a nagy különbség.
– A legutóbbi könyvében van egy kép, amely Önt Orbánnal mutatja. Akkoriban még nem tartozott a bírálói közé?
– Ez 15 éve volt, a Magyarországról szóló könyvem bemutatásakor. Én nem változtam, ő változott meg. A karrierje elején a középtől inkább balra állt. 1993-ban azonban felfedezte, hogy a többséget a középtől jobbra kell megszerezni.
– Ebben a könyvben azt írja, hogy Magyarországon újra lehet nyíltan antiszemitának lenni.
– Olyan politikai antiszemitizmus, mint a háború előtt, ma már nincs, de nagyon is vannak a lapokban, rádiókban tévékben többé-kevésbé nyíltan antiszemita megnyilvánulások. A kormány hivatalosan ugyan elítéli ezt, de azokban a lapokban, amelyek a Fidesz vagy a Fidesz bizalmasainak ellenőrzése alatt állnak, kódolt antiszemita dolgokat lehet olvasni például Schiff Andrásról, a neves pianistáról, Konrád György íróról és Fischer Iván karmesterről. Schiff András éppen ezért már nem ad koncerteket Magyarországon.
– Mi a magyarázat arra, hogy Magyarország másként fejlődött, mint például Lengyelország, vagy Csehország?
– Ez egyrészt a magyar történelemből következik, részben a nemzeti sebből ered, az 1920-as trianoni szerződésből, amelynek következtében Magyarország területének kétharmadát elvesztette. Másrészt az 1956-os felkelés után Magyarországon ugyan nem került sor megbékélésre, de kialakult egy modus vivendi, a normalizálódás a kommunista rezsimmel. A Kádár-rezsim megértette, hogy az elnyomásban nem szabad túlmenni bizonyos határokon.
– A magyarok voltak a legboldogabb kommunisták…
– …volt a gulyáskommunizmus. Magyarország volt a legkellemesebb barakk a szocialista táborban. 1989-ben a fordulat nem olyan hirtelenül jött, úgy mondanám, hogy Magyarország mintegy belenőtt a demokráciába. Élesen fogalmazva azt lehet mondani, hogy 1994-ben, amikor a szocialisták és a posztkommunisták [valószínűleg elírás: a posztkommunista szocialisták – a szerk.] megszerezték az abszolút többséget, és a liberálisokkal alakítottak kormányt, az majdnem olyan volt, mintha a börtönigazgató és az elítéltek állítottak volna fel közös projektet. Magyarországon az emberek nem érezték olyan drámainak, hogy új helyzet keletkezett, mint Romániában, vagy Lengyelországban.
– Az Ön újságírói munkáját jobbról bírálták, mert jobb fényben látta a magyarországi Kádár-rendszert, mint mások…
– Vicces. Azok között, akik engem, és másokat emiatt bíráltak, jó páran akadtak, akik a nyolcvanas években párttagok és fontos tisztségeket betöltő pártfunkcionáriusok voltak. Akárcsak Bruno Kreisky és Zbigniew Brzezinski, én is láttam a lehetőséget, hogy más kommunista államokat gyengíthet a magyar példa. Ezért üdvözöltük ezt a magyarországi fejlődést. Ennek ellenére öt éven át feketelistán voltam Magyarországon. A fordulat után 400 oldalnyi rólam szóló anyagot kaptam.
– A magyar titkosszolgálattól?
– Igen, és még sok száz oldal van, amelyet nem kaptam meg. Az ORF kelet-európai szerkesztőségének vezetőjeként és a rövidhullám intendánsaként sehol nem tudtam megszállni Magyarországon úgy, hogy ne figyeltek volna meg.
– Néhány éve magyar sajtóorgánumok azzal vádolták Önt, hogy együttműködött a magyar titkosszolgálattal a kommunista időkben.
– Ez az egyik legrosszabb történet volt azok közül, amelyeket terjesztettek rólam, de az ilyen vádak mindig előfordulnak, ha valakit diszkreditálni akarnak. Soha életemben nem működtem együtt semmilyen titkosszolgálattal. A kommunizmus idején támadott engem az Izvesztyija és a Pravda, a feketelisták legfeketébbjén voltam. A Kádár-rezsim és a szovjetek azzal vádoltak, hogy négy állampolgárságom van. Hogy a CIA-nak és a Szabad Európa rádiónak dolgozom. Ebből egy szó sem igaz. Sok évvel ezelőtt meg akartak nyerni egyszer az amerikaiak, és egyszer a skandinávok az együttműködésre, de a próbálkozásnál vége is volt az ügynek.
– Az ilyen vádakból valamennyi mindig rajta marad az érintetten.
– Amikor az ilyesmit teljes erőből terjesztik a médiában, akkor ez sajnos így van. El akarják hallgattatni a bírálókat. Olyan módszer ez, amelyet a nácik és a bolsevikok is alkalmaztak a bírálóik ellen. Ha Ausztriában terjesztene rólam ilyen történeteket bárki, azonnal helyreigazítást követelnék, és egyébként bírósági úton kárpótlást is perelnék, például 150 ezer eurót. De mint mondtam, Magyarországon most az egész igazságszolgáltatás a kormány befolyása alatt áll. A legfőbb bírónő az Orbán család barátja.
– Ön tehát semmit sem tett ezek ellen a vádak ellen?
– Azonnal mindent nyilvánosan helyesbítettem, de ezt csak a liberális lapok hozták, a szélsőjobboldaliak nem. Egyébként írom a könyveimet és a cikkeimet, és van egy vitaműsorom az osztrák tévében. Nem azzal válaszolok, hogy elkezdem felsorolni, hogy a mai magyar kormányból kinek milyen pozíciója volt a kommunizmusban. De az a helyzet, hogy olyan emberek támadnak, akik annak idején minden kényszer nélkül együttműködtek.
– Ön Kelet-Európa kiváló ismerője. Meglepte Önt a kommunista rendszer összeomlása?
– Igen. nem tartozom azok közé, akik ezt előre látták; sosem hittem, hogy a szovjetek feladják az NDK-t. De Herzen, a nagy orosz forradalmár egyszer azt mondta, hogy a történelem nem ismer librettót. Az sem gondoltam volna, hogy Jugoszláviában kitör egy polgárháború. És azt sem, hogy Koszovó szabad állam lesz, amelyet száz ország elismer.
– A jugoszláv szocializmusba valószínűleg ön is reménykedett...
– …egy piacgazdasági szocializmusba. Ám a nacionalizmus erősebbnek bizonyult. A nacionalizmus a legerősebb ideológia.
– Ön 1956 előtt a magyar kommunista párt tagja volt.
– A szociáldemokrata ifjúsági szervezet tagja voltam, ifjonti elbizakodottságomban segítettem a szociáldemokrácia eltemetésében, és az egyesült párt tagja lettem. Utána azonban ok nélkül letartóztattak, és három évre eltiltottak a foglalkozásomtól. Nem sokkal az 1956-os magyar forradalom előtt rehabilitáltak. Magyarországon maradhattam volna, akkor talán főszerkesztő vagy valami más lettem volna, de a felkelés után azt éreztem, hogy nem tudok a hazugsággal élni. Így 1957-ben emigráltam.
– Az 1956-os felkelésben nem vett részt?
– Nem. Nyíltan bevallom, hogy azon kevés magyar egyike voltam, akik nem gyújtottak fel orosz tankot. A felkelésben de facto csak néhány ezren vettek részt.
– Lépjünk vissza még egyet az élettörténetében. Némi szerencsével megmenekült a magyarországi zsidóüldözéstől.
– Ez részben Svájccal függ össze. Apám ügyvéd volt, és tudott szerezni egy svájci menlevelet, nem tudom, hogy valódi volt-e, vagy hamis. Ez Carl Lutz-cal függött össze. Ezért Carl Lutz nagy tisztelője vagyok, aki annyi embert mentett meg, és akivel akkor olyan rosszul bánt a saját kormánya.
– De aztán mégiscsak kellett még lövészárkokat ásnia.
– Elhurcoltak, de meg tudtam szökni. Ha ma nem nagyon jól érzem magamat Magyarországon, az azért van, mert a lakásom annak a helynek a közelében van, ahol ez történt. Ez visszahozza az emlékeket. Ezekkel a dolgokkal évtizedekig nem foglalkoztam, de az utóbbi években felerősödött a múlt.
– Magyarország problémái közé tartozik a múlt feldolgozásának megtagadása is?
– Ez az egyik legnagyobb probléma, nemcsak Magyarországon, de Magyarországon azért olyan veszélyes, mert ez a kormány kijátssza a nemzeti kártyát és a múlt kártyáját. Könyveket adnak ki, és az iskolákban kötelező tananyaggá nyilvánítják, amelyek támogatják azt a fejlődést, amely a holokauszthoz vezetett Magyarországon. Példa erre Wass Albert, egy harmadosztályú antiszemita erdélyi író, akit Romániában elítéltek háborús bűnösként, és aztán Amerikába menekült. Wassnak Magyarországon több mint 60 emlékművet állítottak. Az a szörnyű, hogy a múlt szellemei ellen nem harcolnak, hanem újjáélesztik őket.
– Magyarország az EU tagja. Remélni lehet, hogy ez megakadályozza a még nacionalistább irányba való fejlődést.
– Az EU és az Európa Tanács többet tett, mint vártam volna. Bírálták a magyarországi fejlődést, de az Orbán-kormány nagyon ügyes, bizonyos engedményeket tesz, két lépést tesz előre, és egyet vissza. Maga Orbán nevezte ezt „pávatáncnak”. Az EU, az Európa Tanács vagy a nyugati sajtó nem tudja helyettesíteni a magyar eliteket.
– Ön szkeptikus Magyarország fejlődését illetően.
– Nagyon borúlátó vagyok, mert ez a kormány óriási hatalmi kompetenciákkal látta el magát. Amennyiben az ellenzék holnap megnyerné a választásokat, a Fidesz megtarthatna minden hatalmi pozíciót a költségvetéstől a médiáig. De az ellenzék nem fogja megnyerni a következő választásokat. Megosztott, részben a szocialisták viselik a felelősséget a múlt hibáiért, a korrupcióért. A legnagyobb párt a távolmaradóké. Ezek az emberek csalódtak a kormányban, de az ellenzék sem tudja megnyerni őket.
– Ön 1957 óta soha nem volt semmilyen párt tagja. Létezik mégis az életének valamiféle személyes politikai mérlege?
– Liberális demokrata vagyok, aki soha nem fogja letagadni a múltját. Fiatal koromban hamis dolgokban hittem, azt hittem, segítek az embereknek, de rájöttem, hogy Magyarországon a rezsimet hazugságokra és erőszakra építették, és hogy ebben segítettem. Ezt sokan tették, de számomra nagy megtiszteltetés, hogy a volt osztrák alkancellár, Erhard Busek védelmébe vett, és Arthur Koestlerhez és Manes Sperberhez hasonlított. Ők is tévedtek. Én vállalom a tévedéseimet, de 28 éves korom óta hazugság és igaztalanság nélkül élek.
– Ön Bruno Kreisky volt osztrák kancellár egyik életrajzírója. Mi volt benne a különleges?
– Nagy politikus és államférfi volt, aki felismerte, hogy Ausztriának liberális fordulatra van szüksége. Nemcsak szocialista volt, hanem szociáldemokrata és liberális, akinek hihetetlen sikere volt. Ötször nyerte meg a választásokat, utoljára 47,8 százalékkal. Most ez a szocialista párt éppen hogy csak 27 százalékot szerzett. Kreisky meg tudta magának nyerni azokat embereket, akik nem voltak a szociáldemokrácia hívei.
– Kreisky zsidó volt, akárcsak Ön. Önt soha nem zavarta, hogy Izrael egyik legélesebb bírálója volt?
– Nem, én is bíráltam az izraeli politikát. Engem csak az zavart, amikor nem támadta meg a nácikat, az Ausztriában hallható szélsőjobboldali hangokat. Túlságosan is hajlandó volt elfelejteni a múltat. Erről vitatkoztam vele, a múlt feldolgozásának elmaradásáról. Ennek azonban semmi köze nem volt Izraelhez.
– Önnek ma van egy lakása Budapesten. Rosszul érzi magát, amikor ott van?
– Az általános helyzet miatt nem érzem túl jól magamat. Feleségem magyar könyvkiadó, együtt a szerény eszközeinkkel alapítottunk egy kis kiadót, a Nischen kiadót, és magyar szépirodalmat jelentetünk meg. Ez mutatja, hogy nem vagyunk Magyarország ellen.
– Mi aggasztja Önt leginkább Magyarország fejlődésével kapcsolatban?
– Leginkább a nacionalisták, a rasszisták felemelkedése, általánosságban az intolerancia fokozódása Kelet-Európában. Ami ma Magyarországon történik, megtörténhet holnap Lengyelországban, ha Donald Tusk mérsékelt kormánya helyére Kaczynski kerülne. Tapasztaltuk ezt Szlovákiában. De Magyarország természetesen nem Fehéroroszország vagy Ukrajna. Magyarország még mindig demokrácia.
