Amikor a marslakó Répássyt hallgat

Még ott volt az elnök keze a papír fölött, amelyen aláírta a holokauszt tagadását tiltó törvényt, a Fidesz frakcióigazgatója máris sietett kijelenteni: "azonos mércével fogjuk mérni a nemzeti szocialista és a kommunista diktatúrák bűneit".

– Hogy jön ez ide? – kérdezné Szerb Antal marslakója, ha ismét látogatást tenne nálunk, de mi nem jönnénk zavarba, és rutinosan elmondanánk neki, hogy hát ez azért van így, mert aki beszél, az azt szeretné, ha nem tennénk semmi különbséget a polgárokat sujtó, brutális társadalmi diszkrimináció és a zsidóságot sújtó, koncentrált népirtás között.

– Jó, de hogy függ össze ezzel az, hogy milyen a mérce? Nincsenek független bíróságok?

– Sehogy nem függ össze – válaszolnánk mi, szemrebbenés nélkül –, az illető nem azt akarja mondani, hogy „egyenlő bűnöket egyenlő mércével mérünk”, hanem hogy a bűnök eleve egyenlőek, ez el van döntve. És hogy egyenlőek, azt nem a történelmi tények, hanem a mi mércénk állandósága garantálja. Mit nem értesz ezen?!

– Semmit sem értek, úgyhogy mondjál példát. Milyen ügyekben kell majd eljárniuk?

– Hát például jön egy ember, aki okkal sérelmezi, hogy az ötvenes években megfosztották a vállalkozásától, két évre kitelepítették puszta helyre, ahol hozzá nem illő munkára kényszerítették, nem gyakorolhatta a vallását, a nagyobbik gyereke nem járhatott egyetemre,  és mindezekért csak a kilencvenes években kapott némi szegényes kárpótlást.

– Jó, de még mindig nem értem, hogy hol kap szerepet ebben a mérce.

– Hogyhogy hol?! Hát őt, a személyt fogják rátenni arra a mérlegre, amelynek másik serpenyőjébe a holokauszt-túlélő kerül. Tudod, akinek elégették a nagyszüleit, szüleit és a testvéreit.

– Na de az istenért: nem a bűnt fogják mérlegre tenni?!

– De hát azt már rég mérlegre tették, miről beszélsz? Voltak népbírósági perek, ahol megbüntették a nácikat, és volt egy forradalom, 56-ban, amikor elkergették a diktátorokat. Majd még egy, 90-ben, amely után elítélték az összes fajsúlyos, szocializmus kori bűnöst. Ez már mind megtörtént, most már nem jöhet más, mint amit Répássy mondott: az áldozatokat kell mérlegre tenni. „Az új országgyűlés nem fog különbséget tenni a nácizmus és a kommunizmus áldozatai között” – nem hallottad?

– Na de most mondtad, hogy ezen már nincs mit elismerni, hiszen mindkét rendszer bűneit elrendezték, ami azt jelenti, hogy mindkét rendszer áldozatainak áldozati mivolta kétségtelen. Nem lehet, hogy ez egy tökéletesen értelmetlen mondat?

– Már hogyne lehetne. Ez egy tökéletesen értelmetlen mondat.

– Ja, az más. Hát ha értelmetlen, akkor értelmetlen. De, gondolom, akkor ezt a pártot ma senki se veszi komolyan, és örülhet, ha egyáltalán bekerül a parlamentbe, vagy nem?

– Vagy nem. Ez ma az ország legnépszerűbb pártja, és azon izgulunk, nehogy kétharmadot kapjon.


A Föld, ahogy egy marslakó látja

Ezek után azonban nem tudjuk majd folytatni a párbeszédet, mert a marslakó rá fog jönni, hogy itt nagyon rosszak számára a légköri viszonyok. Ezért inkább sürgősen továbbrepül a  Vénuszra. Amelyen pedig majdnem kétszázhuszonöt földi nap kell ahhoz, hogy a bolygó egyszer megforduljon a tengelye körül, s ráadásul ezt a miénkkel éppen ellenkező irányban teszi. Úgyhogy mire onnan nézve beazonosítja, hogy itt merre is van a jobb meg a bal, addigra mi már rég sehol sem leszünk, s így egy percig sem kell félnie attól, hogy émelyegni fog a gyomra, az emberi áldozatokkal telirakott mérlegeink láttán.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!